| Irodalomtörténet | Poétika | Források |
| Incipit: | Ti, szegény magyarok, nagy öröm tinektek |
| RPHA-szám: | 1382 |
| Szerző: | Tinódi Sebestyén A verset a szerző látta el névmegjelöléssel. Az akrosztichonban: Tinodii Soebesthien deiak A kolofonban: Ki ezt szörzé, vagyon jó akaratjában, Nevét jelöntötte versnek kezdésében, Verbőczi Imrőhöz való szerelmében |
| Ajánlás: | Verbőczi Imre |
| Cím: | Verbőczi Imrének Kászim hadával kozári mezőn viadala |
| Változat: | |
| A szereztetés ideje: | 1543 A kolofonban: negyvenhárom esztendőben |
| A szereztetés helye: | Az akrosztichonban: Darovaraban |
| Akrosztichon: | A versnek van akrosztichonja. TINODII SOeBESTHIEN DEIAK DAROVARABAN SzEVRSzEOeSzTHE |
| Kolofon: | A versnek van kolofonja. |
| A versforma fajtája: | Szótagszámláló, izostrofikus vers. |
| Versforma: | a12(6,6), a12(6,6), a12(6,6), a12(6,6) Keresés erre a rímképletre Keresés erre a szótagszámra |
| Dallam: | A vers énekvers. RMDT1 34SZ |
| Terjedelem: | Terjedelem: 45 versszak |
| Műfaj: | [ világi (048) > história (049) > elbeszélő (051) > nem fiktív (056) > kortársi, tudósító (069) ] |
| Felekezet: | 100% világi (1 db) |
| Változat: |
| Kritikai kiadás: | RMKT 3. 282 |
| Hasonmás-kiadás: | Változat: |
| Digitalizált példány: | Változat:
|
| Szöveg | Dallam | A szöveg forrása: Régi Magyar Költők Tára XVI. század |
Ti szegín magyarok, nagy öröm tinéktök
Az terek kezébe mikor fogllyá estök,
Ott magyar vitézök lésznek segétségtök,
Kik miatt szabatság hamar lészen néktök.
Jó Magyarországban sokszor volt nagy ínség,
Az terekek miatt pusztaság, nagy éhség,
Soha benne nem lőn oly igaz békeség,
Benne uralkodik mert az nagy irétség.
Nagy sok csuda vagyon, urak, tirajtatok,
Enne sok ínségben meg nem tanulhattok,
Mire közöttetök ti egymást rágjátok,
Vitézlő urakat veszni akarjátok?
Oly igen jó volna néktök oly tanácstok,
Kik az vitésségre semmire jók vadtok,
Ti nagy kincsötökben sokat kiannátok,
Végbeli hőseket azzal táplálnátok.
Dúlást jószágtokban ennet sem látnátok,
Az ti honnotokban nyugodalmast laknátok,
De mindezzel semmit ti ne gondoljatok,
Idegön országban széllel búdossatok.
Jámbor vitézök, kik végekben lakosztok,
Az rágalmassággal ti ne gondoljatok,
Jó szolgálattokban csak megmaradgyatok,
Mert sok jámboroknál dícséretben vadtok.
Istentől es végre megkoronásztattok,
Hogy az szegínségért il igen fárattok,
Véröket hullattok, és sokan meghaltok,
Szántalan sok rabot ti szabadítotok.
Sőt igön bánkódik Kászon bék magában,
Szabad uta nincsen néki az Tolnában,
Sőt gyakorta vagyon nagy kárvallásában,
Hozzá tartozókban és jó szolgáiban.
Ő magában Kászon azon bosszonkodik,
Hogy Verbőczi Imre véle tusakodik,
Oly gyakor csatákkal véle ellenködik,
Őtet elvesztené, azon igyeközik.
Bajviadalt kére minap ez úrfitúl,
Bizon el sem múlék jámbor szolgáitúl,
Sárközi Gábriel, Budaházi Jánostúl,
Az többivel öszve az Muti Istvántúl.
Ezön lőn öröme vitéz Verbőczinek,
Hogy bajviadalban jól cseleködének,
Döbröközben vígan ők el-bémenének,
Az jámbor vitézök hírt, nevet vevének.
Sok vérök hullatván terekek jutának,
Kik bajviadalban sebeket vallának,
Kászon béknek ők mind csak fejet hajtának,
Néki megbeszélék rendit viadalnak.
Tőn nagy tisztösségöt mind az vitézöknek,
Követe ott vala akkort Murat béknek,
Szőnyegökön vitézök leültetének,
Az ő módgyok szerént igen örvendének.
Ha jó kedve juta vitéz Kászon béknek,
Ajándékot ada bajvívó hőseknek,
Bárson subát, ezör oszporát ada az Recsefnek,
Hatvan forint érő szablyát ada ez vitéznek.
Ím az Kara Hajdárnak ada egy aranyas bársont,
Kétezör oszporát, egy ezüst sisakot,
Terek Pétörnek ötszáz oszporát, öt sing jó skarlátot,
Kikkel egyötembe minden barátságot.
Ebben hír lött vala végbeli hőseknek,
Ím az Tótországban fő-fő törekeknek,
Jó vitézi vannak vitéz Verbőczinek,
Szerencsa késérteni hamar készülének.
Nagy vígan Kászonhoz ők el-feljövének,
Kászonnak fő-hajtván tisztösségöt tőnek,
Víg kedvet mutata Kászon az hőseknek,
Mind leültetének, nagy vígan élének.
De ők megbeszéllék okát jövésöknek,
Akarnák fejöket vetni szerencsének,
Az vitézök között hírt, nevet vennének,
Magok jelöntenék Verbőczi Imröhnek.
Eszt Kászon hogy hallá, jó kedvet mutata,
Színét ő népének hamar válogatá,
Végbeli hősekkel szépen kiszállítá,
Jó Döbrököz felé rabolni bocsátá.
Igen száguldának, ők sokat rablának,
Az szegín kösségben sokat fogdosának,
Kozári mezőre mikoron jutának,
Ott ők megszállának, nagy vígan valának.
Az vitéz Verbőczi eszt nem tuggya vala,
Az pécsi főurak izentenek vala,
Csatához készölne és hamar indulna,
Jó Verbőczi Imre készüle, indula.
Kétszázhuszonöt lóval és kétszáz gyaloggal,
Száznak várasában bészálla hadával,
Szömbe nem lehete az pécsi urakval.
Mellé nem jövének mert az ő hadokval.
Dobját, trombitáját hamar harsagtatá,
Haragjában népét hazaindíttatá,
Hiszöm, hogy eszt akkor az Isten akarta,
Hogy il jó szerencsa ott őtet találta.
Akkor az úrfinak hamar hírt hozának,
Hogy az terekek szép haddal kinn volnának,
A kozári mezőn hogy megszállottanak,
És magyar foglyokat sokat fogdostanak.
Rajta az Istennek úrfi hálát ada,
Vitézökkel öszve ő igen vigada,
És minden népének bátorságot ada,
Mert mit az Istentől kívánt, aszt megadá.
Ottan viadalhoz hamar öltözének,
Az ő főlovokra szépen szörződének,
Lovag-, gyalogseregök megszörösztetének,
Mind jó kedvvel vannak, ottan eredének.
Vaj, az terekeknek mikort hírt vivének,
Az magyar vitézök hogy igen jönnének,
Verbőczi Imréhtől meg sem rettenének.
Szegín magyar foglyok megkötösztetének.
Az ő jó lovokra mind felszörződének,
Viadalhoz hamar ők mind készülének,
Kétszázhatvan lóval ők szépön telének,
Azonban magyarok gyorsan érközének.
Rajta szegín foglyok megvidultak vala,
És az nagy Istennek esedöznek vala,
Az magyar vitézök mihelt jutnak vala,
Ottan bátor szível kopját törnek vala.
Az terekek láták vakmerő voltokat,
Az vitézök miatt sokan elhulltokat,
Folnia bocsáták az ő jó lovokat,
Mind ottan elhagyák ő sok jó rabokat.
Bódogasszon napján bőjtben ez es vala,
Jó Verbőczi Imre bátor szível vala,
Immár ő kopjáját ő eltörte vala,
Vitéz módra kösztök jól forgódik vala.
Azonban egy terek űt arcul találá,
Írott kopjájával űtet nem találá,
Az ő jó szablyáját el-kivötte vala,
Verbőczi Imréhhel viadalnak álla.
No, mikor kezküre űtet vötte vala,
Élös szablyájával hozzácsapott vala,
Az ű szép roh lovát torkon vágta vala,
Nyaka elszakada, csak kevésön álla.
Szertelenül az ló ott elesött vala,
Vitéz az ló alatt igen förtöng vala,
Szablyával az terek ott forgódik vala,
Ez nemes vitéznek fejét veszi vala.
Érközének hamar ő jó vitéziben,
Ő vitéz urokat megsegéllésökben,
Az tereket ejték földre nagy sebökben,
Az nemes úrfiat lelék egésségben.
Levék fejét ottan ez terek vitéznek,
Egy jámbor szolgája vitéz Verbőczinek,
Lováról szököllék, adá az vitéznek,
Hogy az viadalban feje ott ne esnék.
Revid időn vége lőn az viadalnak,
Tizenhat foglyokat, jókat fogdosának,
Tíz héján száz fejet vevének, hozának,
Kétszázhúsz magyar rabot ők szabadítának.
Számost megnevezök, kiknek lőn fogsága:
Akkor ott elvesze vitéz Murát aga,
Az Musztafa vajda és Ibráin vajda,
Viadalba vesze az vitéz Lagmaga.
Eszt hogy hallá Kászon, bánattya nagy vala,
Mert népének java ott elveszött vala,
Jó Verbőczi Imre nagy örömbe vala,
És ez nagy Istennek hálát adott vala.
Ő az vitézökkel nagy vígan lakozék,
Az szép nyereséggel vélök megosztozék,
Nagy Istentől néki még több jó adassék,
Kászon őmiatta jobban megrontassék.
Szólok én tinéktök, hősek, hallgassátok,
Kik kereszténségnek oltalmára vattok,
Szerencsékön jártok, véröket hullattok,
És soknak történik tinéktök haláltok.
Ti az Isten szavát jól meggondoljátok,
Gonoszul az másét ti el se húzjátok,
Az szegín kösségöt ne nyomorgassátok,
Hogyha az Istentől ti irgalmat vártok.
Ha meggondolnátok veszödelmetöket,
Az fő-fő uraknak fogllyá esésöket,
Az dúlás-, fosztásért bünteté meg őket,
Isten országába hogy bévigye őket.
Éljen jó Verbőczi sokat ez világban,
Isten őt megtarcsa jó akarattyában,
Híven szolgálhasson ez szegín országban.
Ki eszt szörzé, vagyon jóakarattyában,
Nevét jelöntötte versnek kezdésébe,
Verbőczi Imröhhöz való szerelmébe,
Viadal volt negyven és két esztendőben,
Eszt szörzötte negyvenhárom esztendőben.
Az terek kezébe mikor fogllyá estök,
Ott magyar vitézök lésznek segétségtök,
Kik miatt szabatság hamar lészen néktök.
Jó Magyarországban sokszor volt nagy ínség,
Az terekek miatt pusztaság, nagy éhség,
Soha benne nem lőn oly igaz békeség,
Benne uralkodik mert az nagy irétség.
Nagy sok csuda vagyon, urak, tirajtatok,
Enne sok ínségben meg nem tanulhattok,
Mire közöttetök ti egymást rágjátok,
Vitézlő urakat veszni akarjátok?
Oly igen jó volna néktök oly tanácstok,
Kik az vitésségre semmire jók vadtok,
Ti nagy kincsötökben sokat kiannátok,
Végbeli hőseket azzal táplálnátok.
Dúlást jószágtokban ennet sem látnátok,
Az ti honnotokban nyugodalmast laknátok,
De mindezzel semmit ti ne gondoljatok,
Idegön országban széllel búdossatok.
Jámbor vitézök, kik végekben lakosztok,
Az rágalmassággal ti ne gondoljatok,
Jó szolgálattokban csak megmaradgyatok,
Mert sok jámboroknál dícséretben vadtok.
Istentől es végre megkoronásztattok,
Hogy az szegínségért il igen fárattok,
Véröket hullattok, és sokan meghaltok,
Szántalan sok rabot ti szabadítotok.
Sőt igön bánkódik Kászon bék magában,
Szabad uta nincsen néki az Tolnában,
Sőt gyakorta vagyon nagy kárvallásában,
Hozzá tartozókban és jó szolgáiban.
Ő magában Kászon azon bosszonkodik,
Hogy Verbőczi Imre véle tusakodik,
Oly gyakor csatákkal véle ellenködik,
Őtet elvesztené, azon igyeközik.
Bajviadalt kére minap ez úrfitúl,
Bizon el sem múlék jámbor szolgáitúl,
Sárközi Gábriel, Budaházi Jánostúl,
Az többivel öszve az Muti Istvántúl.
Ezön lőn öröme vitéz Verbőczinek,
Hogy bajviadalban jól cseleködének,
Döbröközben vígan ők el-bémenének,
Az jámbor vitézök hírt, nevet vevének.
Sok vérök hullatván terekek jutának,
Kik bajviadalban sebeket vallának,
Kászon béknek ők mind csak fejet hajtának,
Néki megbeszélék rendit viadalnak.
Tőn nagy tisztösségöt mind az vitézöknek,
Követe ott vala akkort Murat béknek,
Szőnyegökön vitézök leültetének,
Az ő módgyok szerént igen örvendének.
Ha jó kedve juta vitéz Kászon béknek,
Ajándékot ada bajvívó hőseknek,
Bárson subát, ezör oszporát ada az Recsefnek,
Hatvan forint érő szablyát ada ez vitéznek.
Ím az Kara Hajdárnak ada egy aranyas bársont,
Kétezör oszporát, egy ezüst sisakot,
Terek Pétörnek ötszáz oszporát, öt sing jó skarlátot,
Kikkel egyötembe minden barátságot.
Ebben hír lött vala végbeli hőseknek,
Ím az Tótországban fő-fő törekeknek,
Jó vitézi vannak vitéz Verbőczinek,
Szerencsa késérteni hamar készülének.
Nagy vígan Kászonhoz ők el-feljövének,
Kászonnak fő-hajtván tisztösségöt tőnek,
Víg kedvet mutata Kászon az hőseknek,
Mind leültetének, nagy vígan élének.
De ők megbeszéllék okát jövésöknek,
Akarnák fejöket vetni szerencsének,
Az vitézök között hírt, nevet vennének,
Magok jelöntenék Verbőczi Imröhnek.
Eszt Kászon hogy hallá, jó kedvet mutata,
Színét ő népének hamar válogatá,
Végbeli hősekkel szépen kiszállítá,
Jó Döbrököz felé rabolni bocsátá.
Igen száguldának, ők sokat rablának,
Az szegín kösségben sokat fogdosának,
Kozári mezőre mikoron jutának,
Ott ők megszállának, nagy vígan valának.
Az vitéz Verbőczi eszt nem tuggya vala,
Az pécsi főurak izentenek vala,
Csatához készölne és hamar indulna,
Jó Verbőczi Imre készüle, indula.
Kétszázhuszonöt lóval és kétszáz gyaloggal,
Száznak várasában bészálla hadával,
Szömbe nem lehete az pécsi urakval.
Mellé nem jövének mert az ő hadokval.
Dobját, trombitáját hamar harsagtatá,
Haragjában népét hazaindíttatá,
Hiszöm, hogy eszt akkor az Isten akarta,
Hogy il jó szerencsa ott őtet találta.
Akkor az úrfinak hamar hírt hozának,
Hogy az terekek szép haddal kinn volnának,
A kozári mezőn hogy megszállottanak,
És magyar foglyokat sokat fogdostanak.
Rajta az Istennek úrfi hálát ada,
Vitézökkel öszve ő igen vigada,
És minden népének bátorságot ada,
Mert mit az Istentől kívánt, aszt megadá.
Ottan viadalhoz hamar öltözének,
Az ő főlovokra szépen szörződének,
Lovag-, gyalogseregök megszörösztetének,
Mind jó kedvvel vannak, ottan eredének.
Vaj, az terekeknek mikort hírt vivének,
Az magyar vitézök hogy igen jönnének,
Verbőczi Imréhtől meg sem rettenének.
Szegín magyar foglyok megkötösztetének.
Az ő jó lovokra mind felszörződének,
Viadalhoz hamar ők mind készülének,
Kétszázhatvan lóval ők szépön telének,
Azonban magyarok gyorsan érközének.
Rajta szegín foglyok megvidultak vala,
És az nagy Istennek esedöznek vala,
Az magyar vitézök mihelt jutnak vala,
Ottan bátor szível kopját törnek vala.
Az terekek láták vakmerő voltokat,
Az vitézök miatt sokan elhulltokat,
Folnia bocsáták az ő jó lovokat,
Mind ottan elhagyák ő sok jó rabokat.
Bódogasszon napján bőjtben ez es vala,
Jó Verbőczi Imre bátor szível vala,
Immár ő kopjáját ő eltörte vala,
Vitéz módra kösztök jól forgódik vala.
Azonban egy terek űt arcul találá,
Írott kopjájával űtet nem találá,
Az ő jó szablyáját el-kivötte vala,
Verbőczi Imréhhel viadalnak álla.
No, mikor kezküre űtet vötte vala,
Élös szablyájával hozzácsapott vala,
Az ű szép roh lovát torkon vágta vala,
Nyaka elszakada, csak kevésön álla.
Szertelenül az ló ott elesött vala,
Vitéz az ló alatt igen förtöng vala,
Szablyával az terek ott forgódik vala,
Ez nemes vitéznek fejét veszi vala.
Érközének hamar ő jó vitéziben,
Ő vitéz urokat megsegéllésökben,
Az tereket ejték földre nagy sebökben,
Az nemes úrfiat lelék egésségben.
Levék fejét ottan ez terek vitéznek,
Egy jámbor szolgája vitéz Verbőczinek,
Lováról szököllék, adá az vitéznek,
Hogy az viadalban feje ott ne esnék.
Revid időn vége lőn az viadalnak,
Tizenhat foglyokat, jókat fogdosának,
Tíz héján száz fejet vevének, hozának,
Kétszázhúsz magyar rabot ők szabadítának.
Számost megnevezök, kiknek lőn fogsága:
Akkor ott elvesze vitéz Murát aga,
Az Musztafa vajda és Ibráin vajda,
Viadalba vesze az vitéz Lagmaga.
Eszt hogy hallá Kászon, bánattya nagy vala,
Mert népének java ott elveszött vala,
Jó Verbőczi Imre nagy örömbe vala,
És ez nagy Istennek hálát adott vala.
Ő az vitézökkel nagy vígan lakozék,
Az szép nyereséggel vélök megosztozék,
Nagy Istentől néki még több jó adassék,
Kászon őmiatta jobban megrontassék.
Szólok én tinéktök, hősek, hallgassátok,
Kik kereszténségnek oltalmára vattok,
Szerencsékön jártok, véröket hullattok,
És soknak történik tinéktök haláltok.
Ti az Isten szavát jól meggondoljátok,
Gonoszul az másét ti el se húzjátok,
Az szegín kösségöt ne nyomorgassátok,
Hogyha az Istentől ti irgalmat vártok.
Ha meggondolnátok veszödelmetöket,
Az fő-fő uraknak fogllyá esésöket,
Az dúlás-, fosztásért bünteté meg őket,
Isten országába hogy bévigye őket.
Éljen jó Verbőczi sokat ez világban,
Isten őt megtarcsa jó akarattyában,
Híven szolgálhasson ez szegín országban.
Ki eszt szörzé, vagyon jóakarattyában,
Nevét jelöntötte versnek kezdésébe,
Verbőczi Imröhhöz való szerelmébe,
Viadal volt negyven és két esztendőben,
Eszt szörzötte negyvenhárom esztendőben.
A vers dallama
Az alábbi kották a következő kiadásból származnak: Csomasz Tóth Kálmán, Ferenczi Ilona (sajtó alá rendező) 2017. A XVI. század magyar dallamai. Budapest: Akadémiai Kiadó.
Előfordulhat, hogy a vers dallama más gyűjteményben is szerepel, melynek sorszáma az adatlap Dallam mezőjében látható. Ugyanakkor az adatlapi mező nem tartalmazza az RMDT új kiadásának számait – ez az adatbázis egy későbbi változatában lesz szinkronizálva.
A kottaképek a Magyar Elektronikus Referenciamű Szolgáltatás (MERSZ) oldaláról érkeznek, és a jegyzetek és dallamok hivatkozásai is a MERSZ oldalára ugranak, melynek használatához előfizetés vagy megfelelő felsőoktatási, ill. tudományos hálózathoz való hozzáférés szükséges.