Tinódi Sebestyén, Ti, magyarok, már Istent imádjátok (RPHA 1381)

Tinódi Sebestyén deák Kassába,
Ferdinándus királnak hív voltába,
Egri várnak csuda szerencsájába,
Vitézeket írja krónikájába.

Ti magyarok már Istent imádgyátok,
És őnéki nagy hálákat adgyatok,
Jelösben Tiszán innét kik lakosztok,
Egri vitézeknek sok jót mongyatok.

Ím egy krónikát mondok, meghallyátok,
Talám mássát soha nem hallottátok,
Magyarok, végházban sem szolgáltatok,
Eger várát mint mast oltalmazátok.

Nem emberi hatalom eszt mívelé,
Mert csak Úristen hatalmát jelönté,
Ez világ hatalmát semmijé tevé,
Terek császár erejét szégyöníté.

Óh, mely jelös hat csudák történének,
Krónikában hasonlók sem leletnek,
Kikről világvégig megemléköznek,
Magyarok közt mely veszödelmek lőnek.

De egy csuda az János király fia,
Országából annyával búdosása,
Kiből ez országnak lőn bódulása,
Török császár miatt nagyobb romlása.

Jelös dolog más az Lippa vevése,
Ulumán béktől meg visszanyerése,
Mert az magyar végház visszavevése,
Terek kézből soha nem volt nyerése.

Sőt harmad csuda Fráter György halála,
Viadal nélkül lőn szernyű halála,
Ily nagy úrnak lött volna így halála,
Nem olvastam hasonlót krónikába.

Elveszése nagy szegedi szép hadnak,
Negyedik csudája mennyei Úrnak.
Ötödik lőn jó Losonczi Istvánnak,
Tömösvárba lőn halála úrfinak.

Bátor légyen hatodik nagy csudája,
Isten mint lőn Egörnek megtartója,
Kiről énököm lészön megvallója,
Csendességben csak légyen meghallója.

Ebből, vitézök, sok jót tanulhattok,
Szállott házba mi szükség, meghallyátok,
Minden igyetökben mint forgódgyatok,
Hogy jó hírben, névben maradhassatok.

Sok jó adassék memből vitézöknek,
Kiktűl megtartaték vára Egörnek,
Rabságtúl maratta ez földi népnek,
Bora, kenyere hegyeknek, völgyeknek.

Ti hallyátok Egör istóriáját,
Ne bánnyátok én szóm szaporodását,
Mert négy részre osztom ennek mondását,
Hogy bévebben ércsétök nagy csudáját.

Írom első részében Egör várát,
Ő állását és minden rendtartását,
Az többibe az erős ostromokat,
Porfelgyúlást, terek szégyenvallását,

Írnak vala másfélezörnegyvennyolcba,
Szent Jakab hónak huszadik napjába,
Egör vára lőn jó királ számába,
Érté királ Egröt nagy pusztaságba.

Elválasztá egy jámbor hív szolgáját:
Az ruszkai jó vitéz Dobó Istvánt,
Mint főporkolábját, udvarbíráját,
Jó Zay Ferencöt, más porkolábját.

Negyvenkilencben mikoron írnának,
Esmég foglalák az Oláh Miklósnak,
Főpispöknek, főkancelláriusnak,
Ötödnapján az Bódogasszon hónak.

Dobót, Zayt akkoron megesköték
Őfelségének, országnak, pispöknek,
Eger várban hogy ők hívök lennének.
Ötven esztendőben mikor élnének,

Egri sereggel Szolnokot foglalák,
Királ akarattából megcsinálák,
Vitéz Zay Ferencöt benne hagyák,
Ki jól szolgála, sok jámborok vallyák.

Az jó pispek ötvenegy esztendőben
Vitéz Mecskei Istvánt egri tisztben
Dobó István mellé mindön igyében
Választá, szolgálna jó hívségében.

Királnak, pispöknek meghitözének,
Hogy Egerben nagy hívséggel lennének,
Viszont király és pispök felelének:
Szükségökben segétséggel lennének.

Csuda szép helyen Egör vára vagyon,
Az völgyre fekszik egy hegyorozaton,
Északra ellenbe Királszéki vagyon,
Napkeletre egy nagy magas hegy vagyon,

Arról bénézhetnek várban szabadon,
Napkeletről alámeneti vagyon,
Dél felé nemmén szép mezőcske vagyon,
Dérről fekszik váras, egy völgybe vagyon.

Sőt várasnak vala tapasztott palánkja,
Annak vala négy kimenő kapuja,
Egör víznak által benne folyása,
Napnyugatról az káptalan klastroma.

Sok épölése benn az várnak vagyon,
Dérről, váras felől nagy bástya vagyon,
Varkucs Tamás rakatta kapu vagyon,
Közel napnyugatra egy toron vagyon.

Ahhoz közel egy erős kőbástyája,
Kit jó Dobó István rakatott vala,
Azon belől egy szép erős palánkja,
Az kaputúl nagy bástyáig az vala.

Benn, ezök közt vagyon egy földárokja,
Kapupalánk mellett egy nagy domb vala,
Tetejére kasokat raktak vala,
Kiről álgyúk kétfelé járnak vala.

Az után régi nagy földdomb más vagyon,
Napnyugat között, észak között vagyon,
Vár szegletin, tetején sok kas vagyon,
Tapasztott palánkval kerítve vagyon.

Fenn az aránt belől mellette vagyon
Azon szegletön egy kőbástya vagyon,
Az az tömlöc, hossza északra vagyon,
Az mellett északról sok szép ház vagyon.

Ez paloták alatt külső kőfala,
Kőfal belől egy sövénpalánk vala,
Paloták végében egyenös kőfala,
Fal végében az Sándornak bástyája.

Régön Príni Péter kettészakasztá,
Az nagy várat fallal általrakatá,
Az monostort belső várba hagyatá,
Szanktuáriomát egy bástyának hagyatá.

De az külső részt más várnak hagyatá,
Szanktuáriomig egy nagy töltést hagyata,
Kin sok álgyú három felé szolgála,
Napkeletre, hegyoldalra, északra.

Ím az szanktuáriomba alkottak,
Teteiglen baronából felróttak,
Egy nagy töltést vitézök csináltanak,
Az tetején töltött kasok állának.

Nagy szép álgyúk arról délre szolgálnak,
Napkeletre és északra szolgálnak.
Egy emölcsős kapu mellette annak,
Kin az kilső várba ki s be ott járnak.

Az kaputúl fogva szegletig vala,
Az megmondott egyenös kőfal vala,
Az fokiglan belől mind töltés vala,
Azzal egyaránt egy nagy töltésdomb vala.

Nám, azon es töltött kasok valának,
Tetejébe egy palánkot fonának,
Belső várba hegyről bé ne lássanak,
Napkeletre álgyúk ormat szolgálnak.

De az Sándor bástyátúl szegletig
Az fal kívöl egy nagy árok mindvégig,
Onnat egy egyenös fal nagy kapuig,
Közepötte egy tornyocska ott nyukszik.

Vég az épüléséről belső várnak,
Már hallyátok mondom az külső várnak,
Északról vagyon Sándor bástyájának
Egy egyenös fal, által rakott kőfalnak,

Sőt árokját bérekesztötte vala,
Falon, árok kívöl, az kilső várba,
Kit Csabi bástyájának hívnak vala,
Mert mikor Csabi István bírja vala,

Két részre ott szakasztani akarta,
Az egy várból, hogy kettőt alkottatna,
Mel bástyánál el-kimégyen északra
Egy szeglet, ki palota kilső kőfala.

Innet az Csabi bástyájátúl fogva
Vékon kőfal mégyen az hegyoldalra,
Az szegleten egy kerek torony vala,
Kinek dereka belől rakott vala.

Régen Bebek Imre rakatott vala,
Más szegleten bástyát építött vala,
Bebek bástyájának azt híják vala,
Ez két szeglet kilső várnak vége vala.

Az Bebek bástyájátúl tér meg alá
Vékon kőfal ó kapu bástyájára,
Az bástyán egy vékon kőtorony vala,
Ki alatt az régi ó kapu vala.

Lejt még alább egy régi keskön kőfal,
Az szegleten dérről nemmen az fennáll,
Az belső várhoz szépen foglalva áll,
Kívöl az árok bérekesztetve áll.

Nám, az kilső várnak keskön rakása,
Kívöl vagyon egy kis keskön árokja,
Belől az Csabi bástyájátúl fogva
Mind ím ez megmondott szegletig vala.

Ám egy erős palánkot alkottanak,
Mellette fiúpalánkot állattak,
Aszt erőssen földdel megrakták, nyomták,
Gyakor bástyákat abban alkottanak.

Kapu bástyájában es ilyen módon
Palánk, kőfal között nagy árok vagyon,
Gyakor helyen általszaggatva vagyon,
Az töltésből gyakor lövőhel vagyon.

Helyre, oltalomra minden megvala,
Vár árokjátúl egy palánkja vala,
Aszt régi ó kapuig fonták vala,
Viszont az kőfaltúl más palánk vala.

Ím az meg visszamégyen az árokra,
Ne lőhessenek emelcsős kapura,
Hegyekről es ne lássanak az várba,
Ez palánkok lőnek ott nagy hasznokra.

Vége vagyon Egör vár állásának,
Kívöl, belől épejtött munkájának.
Immár mondom bennvaló tiszttartóknak
Készölésöket ellenök basáknak.

Vitéz módra porkolábok Egörben
Dobó és Mecskei István az tisztben
Forgódnak, takarnak mindent hertelen,
Másfélezörötvenkét esztendőben.

Ol gyakorta hallnak veszedelmeket,
Végházaknak terek miatt vesztöket,
Sok magyar vitéznek elesésöket,
Az császárnak foglalják ő földöket.

Losonczi István elesött hadával,
Temesvár elkölt Lippával, Solmosval,
Maros két fele Csanádnak várával,
Tejjel-mézzel folyó tartományokkal.

Temesközbe nyukszik az Amhát basa,
Véle beglerbék és az Kászon basa.
Tiszán innet és Dunán túl egy basa:
Az budai beglerbék, Ali basa.

Az Balaton mellett Beszperín várát
Megvevé, császárnak tartá az házat,
Onnat siete, elkelé az Dunát,
Az Felföldön vőn ő egynéhán házat.

Basa méne meg ő lakóhelyébe,
Ferdinándus király ez idő közbe
Egy szép hadat bocsáta segétségre,
Ördög Mátyás hadnagy ott az seregbe.

Ali basa eszt bölcsen megkerülé,
Megveré, elveszté, semmié tevé,
Meg helyébe Budába ő béméne,
Gondolkodik, Egröt mint megvehetné.

Egri bánok kímöktűl mindent értnek,
Mint az basák hogy Egré igyeköznek,
Vitéz módra ők meg sem rettenének,
Viadalhoz ők oly igen szörződnek.

Gondolják, láttyák az várnak nagy voltát,
Ahhoz képöst népnek ott kevés voltát,
Hogy jobban tarthassák Felföld kapuját,
Az király végházát, jó Egör várát.

Rágondolván, leveleket küldének
Felségös királnak, Miklós pispöknek,
Felföldi uraknak, az vármegyéknek,
Segétséggel légyenek vég Egörnek.

Igen kevesen az várban volnának
Helyhöz képöst, mert nagysága az várnak.
Az vármegyék várasában Szikszónak
Győlést tőnek, hogy arról szóllanának.

Jó Mecskei Istvánt Egről bocsáták,
Inté őket: segétségre gondolnának,
Ha békével hon lakni akarnának.
Megcsúfolák, néki oly szót mondának:

"Vártartásra ha elegek nem voltatok,
Mire egri tisztben ti marattatok?
Azért ha az koncával jóllaktatok,
Az levét es reá ti megigyátok."

Azt hogy hallá István, nyelvét harapá,
"Elég válasz" - ő magába azt mondá.
Hamar ez válasszal Egré bészálla,
Bizodalmok vala csak az Krisztusba.

Rendtartással várbéli nép ez vala:
Vár jövedelméből kétszáz lovagja,
Az mellett benn vala kétszáz drabantja,
Nyolcvannyolcat mellé fogattak vala.

No, az várhoz tartozó tiszttartókat
Béhívaták, negyvenhat lovagokat,
Pispökség jószágából parasztokat
Hívatának száztíz jó puskásokat.

Az jó király hamar Egré írata,
Két vitéz tiszttartóját bátorítá,
Minden kegyelmével magát ajánlá:
Népével megsegélli általjába.

Királ parancsola Pető Gáspárnak
Zoltai Istvánnak, lovag hadnagynak,
Az jó Bornemissza Gergöl deáknak
Parancsola mint gyalog hadnagyának:

Csakhamar ők Egörben szoruljanak,
Ez országnak ott híven szolgáljanak,
Az porkolábokkal együtt szóljanak,
Egymást értvén szeretettel lakjanak.

Jó Pető Gáspár méne negyven lóval,
Mert elszüktek vala egynéhán lóval,
Jó Zoltai István méne negyven lóval,
Gergöl deák harmadfélszáz gyalogval.

Uraknak, az felföldi vármegyéknek
Királ írata, mint jó híveinek:
Oltalmára gondolnának Egörnek,
Ha kívánnák megmarattát földöknek.

De lám, urak erre rágondolának,
Egör várába népet bocsátának,
Huszadból Borsod vármegyéből adának,
Ötven puskással Bolyki Tamást adák.

Abaúj vármegyéből elbocsáták
Koron Farkast, ötven gyalogval adák,
Príni Ferenc, Mihál, Nagy Borbást adák
Huszonöt puskással, jókkal bocsáták.

Hamar Serédi György Kendi Bálintot
Elbocsátá, véle ötven drabantot,
Regécből es az Fekete Lőrincöt,
Véle bocsáta tizennégy drabantot.

Szabad várasok Lökös Mihált száz gyalogval,
Báthori György Nagy Pált harminc gyalogval,
Jászai prépost az Jászai Mártonval
Elbocsátá negyvenegy gyalogjával.

Elbocsáták Bor Mihált jó puskásval,
Sáros vármegyéből hetvenhat gyalogval,
Szepes vármegyéből Szenci Mártonval
Egörbe bocsáták negyven drabantval.

Rágondolván, Ung vármegyéből vala
Szalacskai György, és Nagy Imre vala,
Tizennyolc gyalogval Egörben szálla.
Homonnai Gábrielné es bocsáta,

Ez Somogyi Ferenc, Nagy Tamás menének,
Huszonnégy gyalogval Egré érének,
Szolnok szállása előtt béeskőnek
Királnak, országnak és az pispöknek.

Nagy káptalannak vala száz drabantja,
Kiket bé nem kérhetének az várba,
Várbéli fizetésre hívják vala,
Egyesség felé ők oszlottak vala.

Csak Figedi Jánost lovag gyalogval
Bocsáták csak huszonheted magával.
Ezután Gömörből Kis Pétör Antal
Juta Egré ötven puskás gyalogval.

Jutának erős Kassából drabantok,
Kit királ hagyá: "Szolnokban bocsássátok."
Késén jártak, mert már elcsúszott Szolnok,
Egör várban menének az jámborok.

Az hadnagyok kösztök az ki ott vala,
Epörjesi jó Blaskó Antal vala,
Zádornik Amborus, Janicskó vala,
Kétszázharminc puskás gyalog az vala.

Az jó Serédi György hamar bocsáta
Kétszáz drabantot jó Egör várába,
Kiknek egész hópénzt ada Kassába,
Holtig lennének benn hív szolgálatba.

Az rossz népek hallák hírét tereknek,
Nagy féltökbe bémenni nem merének,
Megtérének, Kassában hogy lépének
Másfélszázan mind vasban veretének.

Az jó Serédi György nagy haragjában
Egynéhán holnapig kínzatá vasban,
Ő kezdettől fogva volt hív voltában
Ferdinándus mellett minden dolgában.

Jobbikat lám köztök elfelettök volt,
Néma barátoknak négy gyalogjok volt,
Azokat es ott béeskötteték volt,
Viadalhoz holtig ott minden kész volt.

Az vitéz Dobó István meggondolá
Szállott házba mi szükség ott benn volna,
Az völgyről, Felnémötről felhívatá
Egör várasból, Tályáról hozatá.

Barbélyokat tizönhármat hívata,
Három lakatgyártót és négy kovácsot,
Kerékgyártót, öt ácsot, kilenc molnárt,
Nyolc mészárost és egyéb férfiakat.

Az száztíz gyaloghoz esmét hozának,
Hetvenöt parasztnépet számlálának,
Egri, tályai bírákkal jutának,
Kiknek az várba mind tisztöt osztának.

Valának szorgalmatosok tisztökben
Falukról es parasztok harmincnégyen,
Sütőasszonnépek es tizennégyen,
Egyéb asszonyok, gyermekök negyvenöten.

Ím az sok pap közzöl csak egy vált vala,
Ki benn marada, az Bálint pap vala,
Másik egy futott pap, Márton pap vala,
De prédikállani nem tudnak vala.

Tuttomra vagyon mindennek sommája,
Hatvanöt héán kétezör lélök vala,
De még ezekbe sok elszökött vala,
Az jámbora bátor szívvel benn vala.

Ez idő köszt Ali basa írata,
Amhát basát, beglerbéköt hívatá,
Hogy Szolnokot, Egröt ő megszállaná,
Kikben tuggya, egy magyar meg sem várná.

Szolnok alá Ali basa bészálla,
Amhát basa nagy hadával eljuta.
Szolnokból kiszökének, belé szálla,
Szent Mihál hónak negyednapján vala.

Egy levelet Amhát basa írata,
Egy szegén embertől Egré iktatá,
Jó Dobónak, Mecskeinek béadá,
Levélhozót ottan vereték vasba.

Vitézöket porkolábok bégyűjték,
Hallásokra levél magyaráztaték,
Azon levelet királnak felköldék,
Akkor köztök ily szörzést végezének:

Közikbe ha többet béköldenének,
Levélhozót bátor béeresztenék,
De az levelet tőle el se vennék,
Kösség előtt véle megégettetnék.

Ez es kösztök akkor lőn elvégezve:
Senki az szálláskor ki ne üvültene,
Se jót, se gonosz szót ki ne ejtene,
Senki ketten-hárman ne súgna-settegne.

Tulajdon fejével érte fizetne,
Valaki ez szörzésnek nem engedne.
Az két főkapitán arra felelé:
Több hadnagyok nélköl semmit értene,

Jó szertartással ők egymást értenék,
Egy tanácsból mindent, jót végeznének,
Vármegadás felől ki csak emlékeznék,
Vagy fő, vagy kösség, érte megöletnék.

Reá felelének, mind jóváhagyák,
Nagy örömmel az császár hadát várják,
Segétségét Úristennek csak várják,
Benne bíznak, életöket jobbítják.

Ily szép levelet írt vala az pasa:
"Én, ki vagyok natúljai Amhát pasa,
Az hatalmas császárnak főtanácsja,
Főkapitánya és gubernátorja."

Az két porkolábnak köszön, eszt írja:
Temes, Maros két felét mind elbírta,
Az császárnak hatalmában hajtotta,
Párkán, Szolnokot es néki foglalta.

"Császár akarattából titeket intlek,
Híven engeggyetök őfelségének
Egör várát, várasát engeggyétök,
Mel basát én küldök, béeresszétök.

Rágondolván, engödelmesök lésztök,
Én es hitemre fogadok tinéktök:
Az császártúl minden jót nyerök néktök,
Jószágtok minden megmarad tinéktök.

Olyan szabatságban tartlak titöket,
Mint régi királyok, örökségtöket,
Mindentűl megoltalmazlak titöket,
Ezen adom én hitös pecsétömet.

Noha engödelmesök ti nem lésztök,
Az császárnak haragjában ti lésztök,
Ki miá ti fejetöket vesztitök,
Erre választ néköm hamar tegyetök."

Isten vala az jámbor vitézökvel,
Maradának csendesz merész szívökvel
Az hadnagyok vígak az vitézökvel,
Bisztatnak, tanítnak szép beszédökvel.

Első része krónikának szép rendvel.


MÁSOD RÉSZE

Immár lészen vártáknak elosztása,
Vitézöknek nevök elszámlálása,
Az basáknak Egör alá szállása,
Nagy romlása és gyakor ostromlása.

Magyarok, vitézök Egör várába,
Főhadnagyok vannak nagy forgódásba,
Vitézöket vártákra elosztásba,
Mint cselekeggyenek, megtanításba.

Mondám, főhadnagy vitéz Dobó István,
Néki társa vitéz Mecskei István,
Pető Gáspár, vitéz Zoltai István,
Vitéz Gergely deák ott jól forgódván.

Az káptalan hadnagya kösztök vala,
Jó Figedi János forgódik vala.
Vártaosztásnak ilyen móggya vala:
Béjáró kapunál kezdötték vala,

Rajta az új bástyáig meghagyának,
Az bástyával öszve béállatának,
Egy héán száz drabantot ott hagyának,
Azok előtt négy főlegént hagyának.

Lám, jó Pestyéni János egyik vala,
Kusztovitt Horvát György második vala,
Gasparit Mihály, Horvát Gergöl vala,
Egyik vártát ezök őrizik vala.

Ez új bástyán fölül tömlöcbástyába,
Ugyanottan egy erős földpalánkba,
Száznegyvenegy drabant álla azokba,
Négy főlegín azok közé béálla:

Szertartással Nagy Bálint és Nagy Antal,
Filöp Dömötör, Kálmán porkolábbal.
Tömlöctől fogván közép kapuiglan,
Kapu nélkül, az Sándor bástyájával:

Ezökbe százhúsz drabantot hagyának,
Vitéz Istvánt, Filöp Andrást ott hagyák.
Gyulai György, Liszkai György állának
Közép kapun, nagy kapuig hagyának.

No, százöt drabantot ott állatának,
Baksai Tamást, Horvát Mihált hívaták,
Nágoli Urbán, Szólláti György jutának,
Negyed vártára négyen béállának.

Vala két magas tornya monostornak,
Kikre húsz drabantot felállatának.
Ez négy vártája vala belső várnak.
Négy vártája ismég az külső várnak.

Az Csabi bástyájátúl fogva vala,
Az szeglettoronig egy várta vala,
Bástyába, toromba állaták vala,
Tíz héán száz drabant béállott vala,

Rédei Ferenc, Kis Dienös vala,
Nagy János, Vitéz János vélök vala.
Bebek bástyájátúl, szeglettől fogva
Másod várta az ó kapuval vala,

Több drabantot ezökbe állatának,
Százharmincot, négy főlegént hagyának:
Gersei Benedök, Nagy Mihál jutának,
Kusztos Balázs, Tegnyei Pétör állának.

Az ó kaputúl fogva szegletig álla
Ötvennyolc drabant, négy főlegén álla:
Szabolcskai Mihál, Gálházi vala,
Farkas János, Baronya György vala.

Keskön kőfal belső vár szegletig vala,
Harmincöt jó drabant azon áll vala,
Vince ispán, Tardi Pétör ott vala,
Kóródi Máté, Tetétleni Pál vala.

Négy álló seregöt ők állatának,
Belső várnak belső piacán hagyának,
Kiben főlegényök, drabantok, katonák
Kétszázhatvankilencen ott valának.

Azok előtt jó Vajda János vala,
Dobó István lovag hadnagya vala,
Zádornik Amborus gyalog hadnagy vala.
Belső várnak más piacán es vala,

Készön más álló sereg ott áll vala,
Abban kétszáztíz jó legén áll vala,
Iváni György ennek előttök vala,
Blaskó Antal, Epörjesi Janicskó vala.

Ez két álló sereg igazgatója,
Gondviselője jó Mecskei vala.
Kilső várban, kapu előtt áll vala,
Harmad álló seregben százegy vala.

Lám ennek gongya és igazgatója
Az jó Pető Gáspár előttök vala,
Gömöri hadnagy: Kis Pétör Antal vala,
Az álló seregben Petővel vala.

Oly szép sereg fenn külső várban vala,
Kétszáznyolcvan legén benne jó vala,
Gondviselő, előttök járó vala:
Bornemissza jó Gergöl deák vala.

Száz-száz legén előtt hadnagy ott vala:
Az vitéz Soklyósi Nagy Albert vala,
Másik jó Ardai Nagy Antal vala,
Kik jámborul végig szolgáltak vala.

Zoltai István es ott hadnagy vala,
Jó Figedi János vélök ott vala.
Vitéz Dobó István gongya nagy vala,
Az álgyúkhoz őt választották vala.

Törésöket, belsőt, kilsőt, vártákat,
Mindenfelé lásson minden dolgokat,
Romlásokra tölteni sok kasokat,
Mestörnépnek lássa ő munkájokat.

Az parasztnépnek jobb részét választák
Álgyúk mellé és töltenie hagyák.
Pattantyúsok csak kilencen valának,
Forgódának, jámborul szolgálának.

Sőt az vártarendölés csak addég volt
Ilyen módon, míg az nagy törés nem volt,
Mert az törés után más rendölés volt:
Hová több legén kellött, bocsátva volt.

Az hat főhadnagyok mellett vitézök,
Kik mindvégig ott forgottak szegényök,
Főlegínyök, kikben én megnevezök,
Hogy mind éltig éljön az ő jó nevök.

Vala főhadnagy vitéz Dobó István,
Az ruszkai egyigyő Dobó István.
Másik hadnagy vitéz Mecskei István,
Egri tisztöt bírja ott ez két István.

Vitéz Pető Gáspár harmadik vala,
Vitéz Zoltai István negyed vala,
Vitéz Gergöly deák ötödik vala,
Vitéz Figedi János hatod vala.

Vitéz hadnagya Dobónak Vajda János,
Pestyéni János és Pozsgai János,
Nagy János, Vitéz János, Pribék János,
Farkas János, Bácsmegyei Terek János,

Vitéz Ferenc viceporkoláb, Nagy Tamás,
Filöp András, Bay Ferenc, Bay András,
Deli Balázs, Balog András, Nagy Balázs,
Pető hadnagya az Somogyi András.

Vélök Baksai Tamás és Nagy Tamás,
Viceudvarbíró az Paksi Borbás,
Kamoti Balázs, Szőke András, Rácz Farkas,
Garai Farkas és az Kusztos Balázs.

Viceporkoláb másik, Nagy Bertalan,
Széköl Kálmán, Nágoli Urbán, Vince ispán,
Vitéz István, Fekete István, Nagy István,
Rédei Ferenc, Budaházi István.

Vala Gusztovitt György, Liszkai Horvát György,
Gyulai György, Orbonáz György, Dormán György,
Szólláti György, Iváni György, Széköl György,
Kamonyai Imre, Baronyai György.

Vala Horvát Gergöl, Varsáni János,
Barbél János, számtartó Sukán János,
Nagy Gábor, János ispán, Józsa János,
Pribék Józsa, Szabó Márton, Barát Miklós.

Vala Körmendi Máté, Halmi Miklós,
Kis Dienös, Nagy Bálint, Pozsgai Miklós.
Gersei Benedök, Gálházi Miklós,
Balogh Bálint, Nagy Bálint és Vas Miklós.

Vala Szirmai Pál, Gasparitt Mihál,
Döngelegi Gáspár és Horvát Mihál,
Szatai Imre, Nagy Mihál és Nagy Antal,
Tetétleni Pál és Szabolcska Mihál.

Vala Ráskai Pétör, Terek Dömötör,
Istenmezei Sándor, Filöp Dömötör,
Tardi Pétör, Onori Gábor, Hős Pétör,
Kamorai Gábriel, Trincsöni Pétör.

Vala Kulcsár Imre, ki jó borral tarta,
Sáfár István eleven csukával tarta,
Benedök kovács lovamat megpatkolta,
Szakács Balázs igaz ageből tarta.

Jó hívséggel ezök cseleködének,
Munkát, fáratságot ők szönvedének,
Kik mindvégig erős hitben levének,
Sok jámbortúl dicséretöt nyerének.

Tereknek hallyátok már indulását,
Az basáknak Egör alá szállását,
Az sok álgyúk miá szernyő romlását,
Ostromokon sok tereknek hullását.

Ez Szent Mihál hónak kilencednapján
Az száguldó Maklárra felszáguldván,
Egri strázsákba kettőt elragadván,
Két tiszttartó gyalog alig szaladván.

Szolgáikban Egről kibocsátának,
Főlovakkal hírökkel hadnagyoknak,
Azok mellett drabantok és katonák
Az kassai hadnagyval kiugrának.

Ezön hónak tizednapján indula,
Az budai herélt basa felszálla,
Maklárnál tizenegy napján gyűlt vala,
Vecsernyekor sok békkel készült vala.

Vala Ali basával ott nagy sok bék:
Nándorfejérvári, szendörői bék,
Memhethán, Arszlán bék és az Halom bék,
Veli bék, szegedi nagy Musztafa bék.

Kamber bék Dervis békkel ott valának,
Budai basához kik hallgatának,
Amhát táborából es bocsátának,
Huszonötezörön elindulának.

No, Egörben készen vannak az hősek,
Csak kevesen kabdosni kiötének,
Pető Gáspár, Zoltai István menének,
Figedi János, Fekete István menének.

Ezök csak kevés lovaggal valának,
Tíz héán százan jó drabantok valának,
Gergöl deákkal lesben állottanak,
Akkor főtörököket hullatának.

Kucsikval és szekerekkel morhákat
Ott nyerének szép drága szerszámokat,
Fosztányokat, skárlát, gránát ruhákat,
Boncsokokat, ezöstös sisakokat,

Nagy szép, jelös, drága gyöngyös tollakat,
Nyakbavetőket, drága páncélokat,
Sátorokat, hadakozó szerszámokat.
Így jelönték először ki magokat.

Ezen hálát adának az Istennek,
Ki nagy bátorságot ada szívöknek,
Az terekek ol nagy kevélyön jönnek,
Vélik, előttök hogy mind kiszöknének.

Völgyekre, hegyekre basa felszálla,
Felnémötig, az Királszéki alá,
Felszél felöl Egör vizéig szálla,
Ő nagy táborával basa leszálla.

Ezt hogy láták hősek, gyorsalkodának,
Aznap leverék héját palotáknak,
Szép házaknak és az nagy monostornak,
Hogy gyúlástúl éppen maradhassanak.

Várasbéli molnákat és házakat,
Az káptalant és az szentegyházakat,
Azon napon felégeték azokat,
Hogy jobban lőhessék az pogánokat.

Kisasszon nap után vasárnap vala,
Ali basa távol egy hegyön vala,
Három öreg álgyút hozatott vala,
Hármat-hármat lőttete bé az várba.

Ez lövésök ugyan sánc nélkül lűnek,
Harmadnapra nagy sáncokat vetének,
Királyszékin közel lőnni kezdének,
Az töltésre, monostorra lövének.

Lám, onnat szép álgyúk szönögnek vala,
Ki miá terekök búsultak vala,
Mert belől Dobó fenn forgódik vala,
Monostorról oly erőssen lő vala.

Szertelen nagy kárt törökök vallának,
Királyszékin mert nagy álgyúk hullának,
Álgyúkerekek, agyak elromlának,
Főpattantyúsok, jelösek halának.

Az törökök nappal mit rontnak vala,
Éjjel hősek igen forgódnak vala,
Kétször erősben megépejtik vala,
Ötödnapig így öszvelőtték vala.

Mikor Dobó sok por kelését látá,
Szöntelen való lövését tágítá,
Az nagy álgyúknak ő békét hagyata,
Taraszkokból ritkán lőnni parancsolta.

Lám, nem tuggya, ha lesz vár szabadsága,
Kíméletlen kel az por az ostromra.
Első napon főlegényök várasba,
Drabantok kioszlának az kapukra.

Aznap barmot, lovat, juhot itatának,
Vizet hordókkal mind estig hordának,
Éjjelre meg várban takarodának,
Harmadnapon es mind így forgódának.

Legottan Arszlán bék hadával juta,
Bódogasszon klastrománál leszálla.
Negyednapon négy taraszkot hozata,
Várba lövőhelyökre igazítá.

Az földbástyát, lövőhelyöket lőtteté,
Várba körösztül-kosul bélőttete,
Egy főlegén, Nagy Antal esék sebbe,
Oroszi Gábort választák helyébe,

Sőt halála szállás után történék,
Tizenkettődnapön ugyanott esék.
Azon napon ebéd után történék,
Vitézökben az várból kiütének,

Az jó Pető Gáspár Zoltai Istvánval,
Főlegényökvel, Figedi Jánosval,
Bay Ferenc az Ormándi Jánosval
Szépen harcolának az pogánokval.

Az jancsárok hát lesben állottanak,
Vállát lövék Budaházi Istvánnak,
Lovát általlövék Horvát Mihálnak,
Az terekök oly nagy sokan jutának,

Szépen térének, várban bészállának.
Negyednapra meg várasba szállának,
Itatának, vizet hordókval hordának.
Ötödnapra mikoron ők jutának,

Beglerbékkel, Amhát basa hadával,
Tengör elvöl békökkel, szancsákokval,
Besliákval, akancsákval, jancsárokval,
Juta sokasággal, zöngés-bongásval.

Aznap es az várból alászállának,
Itatának, vizet hordókkal hordának,
Egy tereket akkor ott békapának,
Az vitézök vígan bészorulának.

Sok jancsárok dérre nemmen jutának,
Almagyarinál hegyoldalba szállának,
Hegyekön, völgyekön lovagok szállának,
Sátorokat nagy sokat felvonyának.

Az beglerbék Tihemér felől szálla,
Az vízön túl Amhát pasa leszálla
Nagytályáig, és az vadkerben szálla.
Hegy, völgy nagy sok sátorral rakva vala.

Kapuját az várnak le nem bocsáták
Hatodnapon, hogy ne essék csalatság.
Az főpasák aznap tanácskozának,
Mely felől az várat ők megronthatnák.

Nagy sáncokat hetednapon vetének,
Töltött kasokat sokat építének,
Héczei udvarán sáncot szörzének,
Két nap az kohnyára onnat lövének.

Az három öreg álgyúkhoz hozának
Tizenegy öreg álgyút vonyatának,
Az vár köről sáncokban állatának.
Golyóbissa az öregbik álgyúnak,

Ki ötvenöt font vasgolyóbis vala,
Másik kevéssé annál kisebb vala,
Többi ezöknél kisebbet vet vala,
Taraszkoknak számát nem tuggyák vala.

Ezökből sok golyóbist bészórának,
Kik miatt embörök, barmok halának
De belől okosságot gondolának,
Kilső várba árkokat ők ásának,

Gyorson álló seregöket béállaták,
Vártán valók es oltalmat alkotának,
Laptákat, tüzesnílakat béhányának,
Terekök azzal semmit nem ártának.

Elhányatá Dobó istállók héját,
Megégetött széna-, szalmarakásokat,
Barmokkal megétetött asztagokat.
Hagya belső várba egy asztag szénát,

Vizes tehénbűrökkel bévonyatá
És egy búza asztagat ott meghagya,
Belső várba egy verömben rakatá,
Töltés baronáit bőrrel bévonyatá.

Rendönként vizes bőröket hagyának,
Kikkel tözeslaptát, nilat oltának.
Először kezdék törni palotáknak
Végénél, egyenös kőfalt rontának.

Azon kívöl egy keskön kőfal vala,
Az törésén sokat múlattak vala,
Attúl palotákhoz nem férnek vala,
Tereköknek igen ellenök vala.

Lám, az kilső várat is terettetik,
Kilső toronnál észak felől lövik,
Azon elő Bebek bástyáig lövik,
Vékon kőfalt ó kapu bástyájáig.

Az belső várban mely igen forgódnak,
Dobó és Mecskei ott parancsolnak,
Törés aránt töltésöket alkotnak,
Arra töltött kasokat fekakatnak.

Száraz gerendákat ők felásának,
Kilső várban es oly igen forgódnak,
Gergöly deák, Pető, Zoltai vannak,
Törésökre gerendákat ásatnak.

Annak utánna kezdék törettetni,
Paloták hátúsó részét rontatni,
Dobó és Mecskei kezde sietni,
Pincéket, boltokat földdel töltetni.

Lövőhelyökre fenn az palotákba
Hordókat, kasokat töltetnek vala,
Hol lőn álgyú miatt elszaggatása
Nagy Balázsnak, gyalog hadnagynak halála.

Lőttetni kezdék meg az belső várat,
Az régi ó kapunak nagy bástyáját.
Az hadnagyok csinálnak ótalmakat:
Töltésöket, hordókat és kasokat.

Az több törést sietik jobban törni,
Az fokokat mind széllel lerontani,
Belől vitézök sietnek forgódni,
Nappal törtet éjjel felépíteni.

Sok álgyúkból, taraszkokból lövének,
Tizenkettődnapig sokat törének,
Tizenharmadnapján nagyobbat tőnek,
Kit belől vitézök megépítének.

Az főbasák egy embertől küldének
Leveleket várbéli vitézöknek,
Az szörzés szerént kit béeresztének,
De semmit tőle el sem vevének.

Nagy fazék szenet előemelének,
Leveleket véle megégetteték,
Füstivel az embört igen füstölék,
Vasba verék, árokban verejtőzék.

Azért első főtörés belső várba
Paloták vége, egyenös fal vala,
Kívöl azon egy keskön kőfal vala,
Az Sándor bástyáiglan belső várba.

Gyenge kőfalig bástya aránt vala,
Gerendákat általástanak vala,
Két vitéz embört ott állattak vala:
Szirmai Pál, Terek Dömötör vala,

Jó drabantok vélök ott állnak vala.
Más főtörés szeglettoronnál vala,
Harmad: Bebek bástyája alatt vala.
Negyed: ó kapu bástyájánál vala.

Rútul az tornyát és külső kapuját,
Mind eltörték vala fenn az fokokat.
Belől néppel újítának vártákat,
Gergöl deák biztattya az uraimat.

Ostromokat már hallyatok szépöket,
Az vártákon sok embörölésöket,
Az várbélieknek vitésségüket,
Nagy Istenben vették reménségöket.

Már az szállásnak tizenkilenc napja,
Akkor vala szintén Szent Mihál napja
Az törekök éjjel gyűltek az sáncba,
Közel való árkok vélök mind rakva.

Lőn jó reggel hajnalban sivalkodás,
Nagy sok felől oly nagy Allá kiáltás,
Először paloták felől indulás,
Huszonhét zászlóval ostromnak rohanás.

Az terekek az törésre felmásznak
De az ostromval semmit használának,
Mert vitézök ott benn ébren valának,
Jézust, Jézust felszóval kiáltának.

Serénséggel az vitézök forgódnak,
Nappali rontást éjjel béalkottanak,
Nagy szálfákkal erős falt csináltanak,
Több népet az törésre állattanak.

Az terekek sokan ott elveszének,
Tözesszerszám miá sebesedének,
Ebbe szégyönökre alázörgének,
Benn az vitézök es sebesedének.

Ezök közt Gyulai Györgyöt meglövék,
Sebben esék, onnat őt elemelék.
Ezelőtt, Szent Mihál estin történék,
Vitéz Bolyki Tamást jancsárok ellövék,

Sőt Borsod vármegyei hadnagy vala,
Vitéz módra ott ő forgódik vala,
Az szöglettörésnél ő töltet vala,
Ott ellövék és hamar megholt vala.

Gongyok, bánattok lőn az uraimnak,
Szeglettornyot hívják Bolyki bástyának,
Sok zászlókval arra felrohanának,
Kit terekek keményen ostromlának.

Itt vitéz Zoltai István forgódék,
Az vitéz Gergöly deák verítözék,
Népöket biztatják, törésre vivék,
Ki-ki mind vitéz módra cseleködék.

Az terekek ott es semmit nyerének,
Sokan meghalának, sebösödének,
Ebbe szégyönökre meg elmenének,
Benn es halának, meg sebösödének.

Kapubástya felől az Bebek tornya,
Ez kettő köszt igen nagy törés vala,
Annak ostromára nem mentek vala,
Mert nagy épülését jól láttyák vala.

Ó kapu bástyájára rohanának,
Huszonhét zászlóval bévön jutának,
Kapu fölött az toromban hágának,
Sőrőséggel zászlók ott lobogának.

Rágondola Pető Gáspár ott vala,
Az népet felszóval kéri, bisztattya,
Kik keményen fogják, vitéznek mongya,
Félelmeset erőssen porongattya.

Ott jancsárok toromból lövöldöznek,
Bennvalókban nagy sokat ellövének,
Vitéz Dobó mindenfelé forgódék,
Hol gyalog, hol lovon ő serénködék.

Sok tereket hogy láta az bástyába,
Népének sok hullását benn az várba,
Nem árthatnak tereknek az toromba,
Mert oltalmok torony belső kőfala.

Tére hamar töltésre az álgyúkhoz,
Kiket régen szörzött vala ostromhoz,
Igazítván löve bástya tornyához,
Kőfalához, zászlókhoz, jancsárokhoz.

Rontaték az kőfal, megfutamának,
Az terök zászlók megcsavarodának,
Terekökben ott sokan elhullának,
Sokan bennök sebben elszaladának.

Ott Nagy Imre, ki más drabant hadnagy vala,
Két ízben ő megsebösödött vala,
Sebök miatt halála történt vala.
Vitéz Petőn kő miá sérvés vala,

Miatta sokáig betegösködék.
Vitéz Ferenc viceporkoláb hívaték,
Pető helyére ostromkor állaték,
Jó Pozsgai Jánost es ott ellőtték.

Lát, hall jó Mecskei az belső várba,
Álló seregök környül forgódásba,
Hová szükség nép, kilső, belső várba,
Azokat válogattya bisztatásba.

Az ostrom hajnalban kezdetött vala,
Ebéd felé elvégeztetött vala,
Sok terek, sok magyar ott veszött vala,
Sok zászlókat vitézök nyertek vala.

Sok sebösök az várban sívnak-rívnak,
De az jó Istennek mind hálát adnak.
Jó jámbor barbélmestörök forgódnak,
Sebösökhöz nagy szeretetvel nyúlnak.

Az vitézök bíznak az egy Istembe,
Nem sok népbe, álgyúkba, sok élésbe,
Sem az magyar urak segéllésébe,
Isten után köztök nagy egyességbe.

Vége krónikámnak másik részébe.


HARMAD RÉSZE

Mégis hallyatok szép viadalokat,
Porfelgyúlást, szép csuda ostromokat,
Az jó Isten mint mutatá meg magát,
Nagy szégyembe hozá az császár hadát.

Elvégezvén első nagy ostrom után,
Kilső várba méne Mecskei István,
Pető Gáspár helyére ott béállván,
Mert Pető sebben fekszik az ű ágyán.

Gondolák basák, levelet írának
Utóssó napján az Szent Mihál hónak.
Sári Andrást az bánokhoz bocsáták,
Őket kérik, hogy az várat megadnák.

Igen hamar az várba béereszték,
De az levelet tőle el sem vevék,
Felét véle levélnek megéteték,
Felét véle ottan megégetteték,

Setét tömlöcbe vasazván vetteték.
Az szabadulás után megkérdeték,
Levelekben mi volt, tőle megérték.
Basák között ezt írta az Arszlán bék:

Hogy az várat az császárnak megadnák,
Jó Losonczi halálát ne gondolnák,
Mert ő maga nagy okot adott annak,
Bátor pusztasága légyen az várnak.

Az várból bátor mindent kivigyenek,
Ő magok es nagy békével mennyenek,
Nagyobb bizonságért zálagul vennék,
Ő maga Arszlán bék fogva tartatnék.

Lám, annak felette bék aszt fogadja:
Az császár hadát onnat kiindíttya
Három mélföldre vissza kiszállíttya,
Az fólött őket megajándékozja.

"Látom, értöm jó vitéz voltotokat,
Ne veszessétök benn ti magatokat,
Mert az császár mely várat megszállattat,
Aszt megveszi, mindent ott levágattat."

Ím, az palotákat meg lőnni kezdék,
Holott szegén egri bírót ellövék,
András deák holtig ott jól forgódék,
Vitézökbe sok ott megsebösödék.

Az ostromoknak utánna történék,
Gyalog hadnagya az Serédi Györgynek
Hegedős István helyébe Kendinek,
Ez sem lőn hív szolgája vég Egörnek.

Terekek szünetlen övöltnek vala,
Nagy sokféle nyelven bészólnak vala:
Magyarul, németöl, tótul, olaszul,
Lengyelöl, deákul és vad oláhul.

Ol szép beszéddel övöltik, aszt mongyák:
Császár, basák hitökre aszt fogaggyák,
Egröt az császár kezében ha aggyák,
Őket nagy békével el-kibocsátják.

Kis likacskán István hallgattya vala,
Egynéhány barátival titkon szóla,
Sokat ő melléje már hajtott vala,
Egröt elveszteni akarja vala.

Szólla Hegedős István feleinek:
Dobó Istvántúl ostrompénzt kérnének,
Ha nem adna, várból ők kimennének,
Mert nám az terekök jót beszéllének.

Azt hamar Dobó, Mecskei megtudák,
Az több hadnagyokat hamar hívaták,
Hegedős Istvánt hívaták, megfogák,
Csöpögeték, erősen megvallaták.

Parancsolának, hogy felakasztanák,
Vár piacán három fát állatának,
Nyelve vallása szerént felakaszták.
Az párttartók fülöket mind lecsapák.

Választák helyébe Pribék Imröhöt,
Ki végig jámborul szolgálá Egröt.
Sokan csudálák ez csuda esetöt,
Hálaadásval dícsérék Úristent.

Ím mel nagy kár, veszödelöm lész vala,
Egy hegedős miá Egör vész vala,
Egész Felföld tereké lészön vala,
Az palaszk orrunkról elesik vala.

Íme, Mintszent hónak negyedik napján,
Meg il veszödelöm Szent Ferenc napján,
Segrestyébe pornak dereka állván,
Történék egy tapló miatt felgyúlván.

Az segrestyét, monostornak jobb részét
Mind felveté, az aránt vár törését,
Az törésnek vártán megépölését.
Az vártán megöle jó legényeket:

Drabant hadnagya az Bátori Györgynek
Nagy Pál vala, kivel nyolcan veszének,
Keze elszakada Horvát Gergölnek,
Kiből halála történék szegénnek.

Az két száraz molnot fottig elrontá,
Emberestől, barmostúl mind elrontá,
Segrestyébe nagy kár lőn sok morhába,
Kiket az por felhánya és elronta.

Lőn ezön örömök az pogánoknak,
Nagy felszóval mind Allát kiáltának,
Hogy il romlása lőn Egör várának,
"Egör császáré!" mondának egymásnak.

Óh, mel igen az hősek rettenének,
Kik nem tuggyák okát ez nagy esetnek,
Vélék, csalatságában estek tereknek,
Viadalhoz oly eréssen készülnek.

Kifutamék Dobó István vártára,
Sok vitéznek szörnyü halálát látá,
Tisztesség vesztében hív mindent vártára,
Félelmes szívőket bottal ráhajtja.

Az hadnagyok kezdének forgodnia,
Vártákra és álló sereghöz futnia,
Az népet felszóval ők biztatnia,
Hogy az hatalmas Isten nem akarja.

"Töreköktől megszabadulásunkba,
Hogy bízzunk élésünkbe, sok porunkba,
Népinkbe és az mi erős voltunkba,
Hanem csak az ő irgalmas voltába.

Porfelgyúlás, árultatás történék,
Ez es az mi jó szerencsánkra esék,
Mert az mi lehetetlen emböröknek,
Lehetségös bizon az jó Istennek.

Oly igen bízjunk csak Urunk Jézusba,
Hatalmasságába, szabadulásba,
Azután királyba és ez országba,
Kik mast jönnek segétségöl táborba."

Reménségök ő magoknak nem vala,
Csak az köznépet ők bisztattyák vala
Az Istennek ők könyörögnek vala
Megszabadulásokat hiszik vala.

Félelmét vitéz Dobó nem mutattya,
"Nagyobb része pornak megmaratt", mongya.
Maga huszonnégy tonna por csak vala,
Tizenkét kölyőt hamar alkottata.

Éjjel-nappal az port kezdé töretni,
Mert salétrom, kénkő sok vala néki,
Molnárokat, kik megmarattak, kéri:
Két malomból egyet hamar alkotni,

Láttya az kenyérnek bévön kelését.
Pallérul hagyá Zsigmond Benedököt,
Megépüjték vártán az törésöket,
Pornak, lisztnek bévön készítésöket.

Gyakran lőnek középkapura terekök,
Mert jól láttyák, hogy kijárnak vitézök,
Sok megsebösedik, halnak őbennök.
Az kapu mellett egy likat kezdenek,

Jól el-alatt az kőfalt el-kivágák,
Az árokba kis kaput alkotának,
Bátorságval ki s bé azon járának,
Belső, kilső várban igen forgódnak.

Vígan terekök romláson szívet vűnek,
Kőfalok mindenfelől terettetnek,
Nagyprépost házánál sáncot vetének,
Kibe három álgyút szépen szörzének.

Lám, az földbástyán alól kezdék lőnni,
Napnyugat felől az tornyot töretni,
Házakat, palotákat lerontani,
Királyszékiről tömlöcbástyát lőnni.

Az vár piacára kezdének nézni,
Sitőházakat erőssen rontani,
Az földbástyát köröskörül liggatni,
Tüzesnilakkal kezdék gyújtogatni.

Serénséggel belől kit megoltának,
Vizes juhbőrrel likakat bédugnak,
Királyszéki felől árkot felásának,
Az várból es rájok szembe ásának.

Terekök fenn az dombon már valának,
Deszkákból tárgyokat ők csinálának,
Várbéliek kit hamar elrontának,
Éjjel az likon el-kiostromlának.

Szegén Kálmán porkoláb egyik vala,
Filöp Dömötör néki társa vala,
Az vártát ott ezök őrizik vala,
Az tárgyokat kik aláhánták vala.

Esmég likon hamar el-béjövének,
Az bástyába Kálmánra nagy seb esék,
Gasparitt Mihált helyébe helhöték,
Hamar nap taraszkból aszt es ellövék.

Filep Dömötör mellé esmég veték
Számtartó Sukán Jánost, béereszték.
Az Hejczei Mihál házátúl kezdék,
Az domb alá egy nagy árok ásaték.

Csinálának hordókból sok sáncokat,
És szörzének lábakra szép tárgyokat,
Egy hajnalba tárgyok alatt magokat
Megjelenték, felgyújták az palánkját.

Igen forgolódnak belől az hősek,
De puskával reájok nem lőhetnek,
Végre nehezen rájok likat szörzének,
Törekökre oly erőssen lövének.

Végre az terekek megfutamának,
Csáklyákkal, kopjákkal belől forgódnak,
Palánk mellől tárgyokat taszigálnak,
Palánkon gyúlásokat megoltának.

De azért az földbástyára rohannak,
Éjjel-nappal rész szerént ostromlanak,
Álgyúk szaggattyák karóit palánknak,
Hajla palánk, hordók utánna hajlának.

Az palánkot kötelekkel bévonyák,
Vasláncokkal, jármokkal bécsatolák,
Ott es terekök semmit nem ártának,
Mert magyarok bátor szívvel valának.

Ott dél felől kapujára belső várnak,
Az várasba sáncba álgyúkat hozának,
Kapu mellett kőfalba lerontának,
Belől töltést ott nagyot alkotának.

Sőt az kilső várban napkelet felől,
Szeglettoronnál Bebek bástyája felől,
Az terekek emberkednek az felől,
Az árokba zsákot töltnek az földből.

Töltést rakának bástya ellenébe,
Belől valók nem lőhetnek az igybe,
Felhágának az toron tetejébe,
Állást csinálának hamar féltökbe.

Reá nagy tárgyot gyorsan feltolyának,
Kit nyers tehénbőrrel béburítának,
Melnek belől hertelen nem árthatának,
Tárgy alól terekek sok puskát hányának.

Ott forgódnak hadnagyok biztatásval,
Nagy vashorgokat hoznak vasmacskákval,
Tárgyról szaggatják az bőrt vashorgokval,
Vasmacskákat fára kötnek láncokval,

Mellyel az zsák földekbe bévonyának,
Tárgyra hév faggyút, szurkot felontának,
Mártott búzakévéket felhányának,
Tüzesszerszámmal tárgyot égeték, ronták.

Ott terekek más fortélt gondolának,
Nagy rakás vágott fákat hordatának,
Sok teve, öszvér, terhös ló fáradnak,
Az vár felött hegyeket rakatának.

Köröl terekek Bebek bástyájának
Az sáncokból lajtrákat kitolyának,
Hasábfákat oda sokat hányának,
Lövőhelyeket zsákokkal bédugának.

Az bástyából kit meg kiszurkálának,
Azután lövőhely aránt hányának,
Az sáncokból az árokban hányának
Sok vágott fát, arról hogy felhágjanak.

Terek álnokságát vitézök láták,
Orvosságot arra es gondolának:
Az fák meggyújtására alkotának,
Apró tonnákban sindölfoltot rakának.

Azt vitéz jó Gergely deák gondolá,
Az tonnákba aprópuskát béraka,
Búzakévéket es sokat hozata,
Kénkővel, szurokkal, faggyúval megontá.

Szalonnaremekeket kihányának,
Közösleg szalmát, kévét kihányának,
Darab hájakat, tonnákat hányának,
Rakás fa közé gyújtva kihányának.

Immár meggyúlt az rakás fa árokba,
Terekek vannak sokan megoltásba,
Aprópuskák kisülének tonnákba,
Terekek ámultak, futnak az sáncba.

Ott azon bástyára pogán terekek
Kétfelől es álgyúkat szegezének,
Egyfelől kőfalban sokat törének,
Hogy másfelől hozzá nem férhetének.

Igen szép álgyút ásással hozának,
Szintén árok szélére azt állaták,
De azzal es semmit nem árthatának,
Mert belől nagy töltése az bástyának.

Serén vala Gergely deák dolgába,
Hordót, kereket ő hamar hozata,
Kerék küllőit deszkákval burítá,
Töltött puskákat beléje alkota.

Talám ily fortélt kevés embör látott,
Gergöly deák mint szörzé ez bölcs dolgot,
Puskákkal, szakállasokkal nagy hordót
Tölte forgácsval, kénkőt, faggyút, szurkot.

Ezt nehezen az bástyára tolyatá,
Felgyújtatá, árokban taszíttatá,
Hordó, kerék fut széllel az árokba,
Az terekök vesznek, futnak az sáncba.

Nám, az puskák, szakállosok ropognak,
Sokan az terekek földre burulnak,
Csudálkoznak, mongyák Isten haragjának,
Csak az ő bölcseségének, hatalmának.

Meg az ó kapubástyára indulnak,
Három helyön reá árkot ásának,
Az árokból kőfal alá jutának
Az kőfalon lövőlikakat ásának.

Jancsárok bélövének, gyagdosának,
Ott belől es lövének, szurkálának,
Végre az kaput terekek felgyújták.
Várbelieknek kelének az likak,

Nyás-gerellyel, hevítvén, kiszúrának,
Kit terekek kézzel megragadának,
Tenere bőre soknak ott maradának,
Rút szitkokkal rájok átkozódának.

Terekek szégyenlik, búsultak vala,
Belől az vitézök kacagnak vala.
Jó Mecskei István azomban juta,
Fondamentom alá árkot ásata,

Mert felvetéstől ő igen tart vala.
Az terek ásásra hamar ásata,
Az két ásás hogy közel öszvejuta,
Egy mordály puskával Gergely deák juta,

Vaj, mikoron egy likacskát nyitának,
Löve hasába az terek pallérnak,
Lőn halála egy főpatyolatosnak,
"Medet! Medet!" jajt terekek hallának.

Takarodnak onnat, mind kifutának,
Ez csalatságon igen búsulának,
Éjjel-nappal szüntelen rohanának,
Az kapura, bástyára ostromlának.

Az törésön palánk mellé béhányának
Kéve nádakat, laptákkal hányának,
Hasábfákat, kopján laptákat hányának,
Mecskeivel kit vitézök megoltának.

Terekökre viszont hagyigálának
Sok laptákat, kalácsokat hányának,
Egyéb tüzesszerszámokat hányának,
Ki miá törésről mind elfutának.

Az bástyából két kis ajtón eresztének
Két főlegént, katonákval küldének,
Szirmai Pált, Balog Andrást ereszték,
Kőfal mellett sok terek levágaték,

Meg vitézök egy héán béjövének.
Esmég basák levelet béküldének,
Mint először, azzal es cseleködének
Nyelvkövetnek es semmit felelének.

Ezután nilakon szép leveleket
Gyakorta bélövének beszédöket,
Kösség előtt szemben hányák ezöket.
Minden nyelvön szóllíták vitézöket:

Görögöl, magyarul, rácul, horvátul,
Tereköl, csehöl, némötöl, oláhul.
Az várat megadnák, kiáltják tótul,
Magokat ne vesztenék el gonoszul.

Mert immár tisztességbe elég volna,
Tudgyák, hogy borok, kenyerök nem volna,
Por nem volna, vizök elfogyott volna,
Császár népét ne vesztenék, jobb volna.

Az várból békével mind elbocsátnák,
De ha erővel őket megbírhattyák,
Mind az császár szablyája alá hánnyák.
Sokszor ezféle szókat kiáltának.

Gondot erre hadnagyok viselének,
Lövésöket ők sokat tétetének,
Sípok, dobok, trombiták szünögtenek,
Hogy köznépek kiáltást ne ércsenek.

Az terekek mongyák: "Immár szóljatok,
Nám, jól láttyuk, hogy mind vitézök vattok,
Ostrom megmutatta. Némák nem vattok,
Nékönk hogy nem szóltok? Mire hallgattok?"

Terekek nagy rútul szitkozódának,
Sem jót, sem gonoszt hogy tőlök nem hallnak.
Tizenkét nap után első ostromnak
Éjjel-nappal sok kőfalok romlának.

No, már Egröt ily igen törték volna,
Belső vár kapunál egy törés volna,
Az új bástya, földbástya között más volna,
Tömlöcbástya mellett nagy romlás volna.

Az kívöl új bástyáig palánk vala,
Mindenfelől földbástya liggatva vala
Ott az kőfal mind eltöretött vala,
Kivel bástya várhoz foglalva vala.

Gerendákkal, szálfákkal azt felrakták,
Tömlöcbástyát, palotákat rontották,
Sándor bástyáig kilső falt rontották,
Kilső várba fokait Bolyki tornyának.

Ím az szeglettorony: Bebek bástyája,
Az ó kapu bástyája rontva vala,
Ezök közt kőfalok valának rontva.
Az terekek vannak dobjok fakadva.

Harmad része immár meg vagyon mondva.


NEGYED ÉS UTÓSSÓ RÉSZE

Negyed és utósó része ez hadnak,
Mondom móggyát másod, harmad ostromnak,
Nagy szégyembe elmentét az nagy hadnak,
Szernyű halálát Mecskei Istvánnak.

Ez sok törés, romlás hogy meglött vala,
Lovon es várba bémehetnek vala,
Az vitézök mindent épejtnek vala.
Szabadulást Istentől várnak vala.

Gyakran alázatoson imátkoznak,
Prédikátorjok nincs, igen óhajtnak,
Az jámbor hadnagyok csak prédikálnak,
Isten igéjével ők bátorítnak.

Immár segétségöt sohonnét nem várnak,
Mert az nagyurak csak veszteg pillagnak,
Semmi jó választot bé nem hallhatnak,
Azért köznépnek "sok nép jő", úgy szólnak.

Egör szállása előtt Dobó István
Egy inasát, Vas Miklóst felbocsátván,
Levelekkel pispökhöz ő feljutván,
Az jó pispök kitől mindent megtudván.

Ezön ő magába búskodik vala,
Az fejedelmeknek könyörög vala,
Jelösben őfelségét kéri vala,
Egör segétségére inti vala.

Őfelsége arra igen kész vala,
Az ő kéncsét reá sem szánnya vala,
De annak módgyát akkor nem találá,
Mert minden népe késödelmes vala.

Ennél inkább az jó pispök búsula,
Éjjel-nappal Úristenhöz imáda,
Misemondásokkal ő ohít vala,
Egri vitézökért imáttat vala.

Elbocsátá Vas Miklóst nagy bánatval
Az hősekhöz, nagy szép biztatásokval,
És mindenben nékik ajánlásával.
Szarvaskőbe juta nagy hamarságval.

És az szállásnak tizenkettődnapján
Varsáni Imröhöt meg kibocsátá,
Vitéz Szalkai Balázsnak írata,
Szarvaskőbe ki főporkoláb vala.

Ezön kéri, írjon az nagyuraknak,
Vármegyéknek, az szabad várasoknak,
Egör oltalmára rágondolnának.
Balázs levelén kik semmit adának.

Ez Varsáni másodnap Vas Miklósval
Hárman Egré menének bátorságval.
Az terekek megérték hamarságval,
Mégis egyikét megölék dárdával.

Ezöket Dobó megajándékozá.
Követségben kevés biztatás vala,
Azért hadnagyok mindent biztatnak vala.
Meg másodszor őket bocsátta vala,

El nem mehetének strázsaállóktúl.
Harmadszor azon Vas Miklóst, azontúl
Varsáni Imrehet bocsátá társul,
Harmad egy jámbor drabant méne társul.

Ez bocsátás utóssó ostrom meglévén,
Szarvaskőbe mennek estve pínteken,
Szalkai Balázs szolgál híven mindenben,
Követöket ő táplálja mindenben.

Egynéhán csatája volt terekökkel,
Sokat bennök hullatott vitézökkel.
Vas Miklós szömbe lőn Bécsbe pispökkel,
Imre tére Egré semmi jó hírvel.

Egről egy gyalog tizedös kiméne,
Szolnok szállásakor el-kicsellege,
Az vitéz Nagy Lukács csatázni méne,
Huszonnegyedmagával az Vác felé.

Egröt azomban terekök megszállák,
Ők kinn rekedének, igen óhajták,
Szarvaskőbe hamar ők bészállának,
Szalkai Balázzsal ők csatázának.

Ezen Nagy Lukács igen ólálkodik,
Egré bészalathatna, mert búskodik,
Tisztességébe fél megfogyatkozik,
Vagy meghal, vagy bémégyen, ő esköszik.

Ez ifjú Vas Miklós pispöktől juta,
Szabó Imre Egről Szarvaskőbe juta,
Nagy Lukács ezökkel Egré szalada,
Kin Istennek ő nagy hálát ott ada.

Ezenkívöl nagy sok jámbor vitézök,
Szomorkodnak jámbor szegén legényök,
Tíz várból, Kassából csatáznak vélök,
Sokat hordnak és levágnak őbennök.

De csak fejedelmek megindulnának,
Megkésértenék hadát az császárnak,
Hazájokért mindhalálig vívnának,
Fejedelmeknek sok gonoszt mondának.

Egröt az jó király igen óhajtja,
Meg nem segélheti, azt szánnya-bánnya,
Magyarországból lehet kevés hada,
Vendégországból késén indult hada.

Éjjel-nappal könyörög Úristennek,
Lenne kegyelmes egri vitézinek,
Pogánok miá hogy el ne vesznének,
Lenne megmaratta nemes Felföldnek.

Egör marattáért sokan imádnak,
Jámbor házasok, özvegyök, sok árvák,
Sok jámbor prédikátorok imádnak,
Egri vitézökért ők imáttatnak.

Édös hazájokban egri hőseknek,
Jelesben Dobónak és Mecskeinek,
Jó Gergely deáknak és az Petőnek
Szép asszonfeleségök kesergenek.

Egy szép leán, hitvöse Zoltainak,
Gyakor könhullása szép mátkájának,
Házastársa jó Figedi Jánosnak,
Éjjel-nappal Istenhöz foházkodnak.

Sírnak, ohítnak, csak hozzá kiáltnak,
Bőjtölnek és szinetlen imátkoznak,
Özveggyé, árvává ne maradnának,
Édös hitvösöktől meg ne válnának.

Sok atyafiak szünetlen imádnak,
Egri vitézök hogy meg ne halnának,
Jó nevökön ővélök vigadnának,
Úristentől kik meghallgattatának.

Sőt tizenkettődnapján Mintszent hónak
Innepe vala Szent Maximiliánnak,
Szerdán éjjel terekek felrohanának,
Sáncokba nagy sokan takarodának.

hannak készök másod derék ostromra,
Legelőször ó kapu bástyájára
Huszonnyolc zászlóval rohanának rá,
De Mecskei készön várja ostromra.

Téglából, agyagból az vitézökvel
Az ó kaput bérakta ő kezével,
Mert terekök elégették szenökvel,
Rajta hagyott lövőhelyöket szép rendvel.

Ol erősen ő az népet biztattya,
Álló seregből népit változtattya,
Fáratt népit hamar hátra állatja.
Szép beszéddel jó vitézöknek mongya.

Sőt az rettögőit megporongattya,
Némelyét bottal es törésre hajtja,
Kalácsokat, cserepeket, furkókat,
Sok tüzesszerszámát el-kihányattya.

Serénködnek főlegényök mellette,
Kik miá sok tereknek lőn ott veszte,
Benn es soknak lőn halála és sebe,
Kő miá Mecskeinek nagy sérelme.

Ott másfelől terekek földbástyára,
Sok zászlóval az temlöc bástyájára,
Hertelenséggel rohanának romlásra
Kézívesök, jancsárok az kőfalra.

Rettenetös ostrom kezdetött vala,
Akkor belől senki ott nem áll vala,
Vitéz Dobó benn földbástyában vala,
Viadalhoz népit biztattya vala.

Ezt jó Sukán János látá, futamék,
Egy lanckenezfával törésre állapék,
Pribék János hamar mellé futamék,
Az törésön igen embörködének.

Zöngnek, lőnek, sok kővel hagyigálnak,
Az terekek zászlókat lobogtatnak,
Belől es segétségre igen futnak,
Kik miá terekek igen hullanak.

Eljuta Pető Gáspár es új népvel,
Kalácsokval hagyigálnak, cserepekvel,
Kik miá hullának ő tar fejökvel,
Futamának, elmenének szégyönvel.

El-kijöve Dobó István azomba,
Feltekénte az tömlöc bástyájára,
Ott az feltött zászlót ellőtték vala.
Álló seregéből zászlót hozata,

Zászlót adá vitéz Nagy István kezébe,
Lelőtt zászlót es azomba hozák bé,
Zászlótartót ellövék ott mellőle,
Szegén Nagy István éltét ott végezé.

Hamar Dobó István kapá, hogy látá
Elesni az zászlót, ő ott sem hagyá,
Egy jámbor drabant kezében azt adá,
Nagy István testét szépen takartatá.

Az Bolyki tornyára es ostromlának,
Nyolc zászlóval ugyanakkor rohanának,
Gergely deák, Zoltai belől valának,
Figedi Jánosval jól forgódának.

De Zoltai kő miá sebösödék,
Tüzesszerszámokkal terekeket veszték,
Viszont hosszú kopjákra az terekek
Csuda faányuságot ők szörzének.

Nagy szép vaskarikákkal erősíték,
Hozzávaló port beléje szörzének,
Az végébe aprópuskákat szörzének,
Melyekvel az ostromra ők jövének.

Az terekek azzal semmit ártának,
Főlegényök mert ott sokan valának,
Az törésön kik erőssen vívának,
Kívöl-belől ott sokan elhullának.

Közel mind estvélig ez ostrom tarta,
Császár hada kárt, szégyent nagyot valla,
Az jó Isten mert magyarokkal vala.
Aznap húsz mázsa por mind elkölt vala.

Másodnapon meg gyűlnie kezdének,
Hajnaltúl fogván mind ebédig gyülének,
Messze földről, hegyekről béjövének,
Lovag terekek mind rendöt ütének.

Ott jancsárok, csauszbékök forgódnak,
Vajdáknak, besliáknak, akangyáknak,
Szancsákbéköknek es ők parancsolnak,
Hogy mind készök lennének végostromnak.

Nagy övöltve szablyával es kergeték,
Ez gyűlésbe közel tíz óra telék,
Benn es minden viadalhoz szörződék,
Éfelétől fogván talpon állapék.

Derék ostromnak terekek állának,
Nagy zöngésvel ők Allát kiáltának,
Sok zászlókval mind körölrohanának,
Ott belől es Jézust, Jézust kiáltának.

Ott svancár és rézdobokat verének,
Trombitákkal hangos sípok zengének,
Sok lövésök, kőhányások levének,
Kik miatt két félben ott eldőlének.

Méne Dobó tömlöc mellé romlásra,
Aranyas sisak apróggya fején vala,
Mely hamar ellövék, apród meghala,
Dobó keze, lába sebesölt vala.

Megcsendeszöle ostrom az törésön,
De földbástyát mindenfelől erőssen
Víják, ostromlják terekek vakmerőn.
Dobó futamék bástyába hertelen,

Ott minden népét erőssen bisztattya,
Az köveket asszonnépvel hordattya,
Fáratt népnek csöbörrel borát hordattya,
Viadalhoz azzal jobban támasztja.

Gyorsak, vitéz asszonyok hagyigálnak,
Vitéz Petővel nyugott népek jutának,
Aranyas zászlóját Ali basának
Ott bényerék, budai herélt basának.

Jó Bálint papot palánkon ellövék,
Kiből szegénnek halála történék,
Drabantok, tizedösök sebesödének,
Mindhalálig kik ott vitézködének.

Ali basa, több békkel az Arszlán bék,
Az ostromon voltanak főembörek.
Lövés miá sebben esett Veli bék,
Jancsárok, besliák, akancsgyák veszének.

Túl az Bolyki tornyára es rohanának,
Sok zászlókkal viadalnak állának,
Megmondott álnok kopjákat bétolyának,
Kik miatt benn sok seböket vallának.

Mel igen az három hadnagy forgódék,
Gergel deák jobb keze sebösödék,
Jó Zoltai István es sebben esék,
Figedi Jánosnak fogát kiüték.

Az drabantokban sokan elveszének,
Terekekben naggyal többen veszének,
Meghalának, sokan sebösödének,
Várbéli vitézök zászlót nyerének.

Sok szántalan zászlókkal indulának,
Ó kapu bástyájára rohanának,
Főnépek és jancsárok ostromlának,
Az vitézök belől készön valának.

Ott es Mecskei tözesszerszámokval,
Készön várja egyéb sok ártalmakval
Vitézöket inti biztatásokval,
Szömben állnak erős viadalokval.

Drabantok és főlegényök forgódnak,
Sok tereket az bástyán elhullatnak,
Sebesölve sokan futva szaladnak,
Benn es sebesölnek, sokan halának.

Hálát adnak mind az egri vitézök,
Tágulának szégyönökre törekök.
Ez két helyen beglerbékkel sok békök,
Ez ostromon voltanak főtörekök.

Amhát pasát mongyák volt az sáncokba,
Igen bosszonkodik Ali basára,
Hogy őt hívta ilyen biztatásokba:
Őt senki meg nem várja végházakba.

Rossz akolnak monta vég Egör várát,
Barmoknak monta az porkolábokat,
Vélök való huszárok, drabantokat.
Ugyan sírva szidja budai basát.

"Mennyet jártam mind ez szélös világba,
Sok várakat vívtam sok országokba,
Jobb vitézökre sem találtam házba,
Mint ez rossz akolnak vélt Egör várba.

Az császár kincsében sokat elkölték,
Sok jelös vitéziben itt elveszték,
Szégyent nagyot én Egör alatt nyerék,
Császártúl fejemre haragot lelék."

Derék ostrom vecsernyekorig tarta,
Ostrom után egy terek így bészólla:
"Jámborok, vitézök vattok ez várba,
Immár semmit ne féljetök ez útba.

Óh, mely nagy kárt tőtök császár hadába.
Több ostrom már nem lészen itt voltunkba,
Mert az basák kiszállnak nagy búokba,
Esztendőre lésznek bosszúállásba."

Sok lövésök mindazáltal levének,
Píntök, szombat, vasárnapon levének.
Vitéz Dobó szólla ő gyermökének
Tarjáni Kristófnak, hív gyermökének:

" Töréséhöz siess Bolyki bástyának,
Lássad dolgok mint áll az uraimnak."
Elfutamék bástyájára Bolykinak,
Puska miá lőn halála Tarjáninak.

Rémöle meg nagy hada az császárnak,
Felnémötön házakat felgyújtának,
Késén estve sáncokból kivonyának
Szép álgyúkat, kikkel elindulának.

Ott az várból hamar kirohanának,
Sáncból zsák porokat sokat hozának,
Azon éjjel táborokat gyújtának,
Amhát basa, beglerbék indulának.

Megindula Ali basa tábora,
Az basák után igen siet vala,
Keddön, Szent Lukács napján elindula,
Hátuljáró szertelen mégyen vala.

Nem embertől való ő nagy féltökbe,
Csak hatalmas Istentől rettenésbe,
Felvont sátorokat az táborhelybe
Ott hagyának, egyéb morhát féltökbe.

Az vitéz hadnagyok Egör várába
Bisztatásba vannak, nagy forgódásba,
Készön állatnak mindent az vártákba,
Álló seregöket talpon állásba.

Készön várnák, terekek ha térnének,
Valami csalatságot szörzenének,
Szép nyert török zászlókat feltevének,
Kiket törökök csudálván nézének.

Nagy álgyúkat, taraszkokat, puskákat,
Egyszörsmind kilövének szakállosokat,
Ök tevének Jézus kiáltásokat,
Imátkozván nagy hálaadásokat.

Az szegén sebösök Egör várába
Több kétszáznál fekösznek fájdalmokba,
Ki vak, csonka, sánta, bénna vívtokba,
Azért vannak nagy szép hálaadásba.

Gazdag öreg álgyú tizenhat vala.
Tizönkétezör golyóbist az várba
Bélövének, kit rakának halmokba,
Taraszklövés nem vala számlálásba.

Ímé négy főlegént elválasztának,
Követségön királhoz bocsátának,
Aranyas zászlóját Ali basának
Két zászlóval köldék fel az királynak.

Zászlókat jó kedvvel az király látá,
Pispökkel, Móric herceggel vigada,
Vitézöket szépen ajándékozá,
Minden kegyelmével magát ajánlá.

Előttök vitéz Vajda János vala,
Másik az vitéz Iváni György vala,
Az harmadik Somogyi András vala,
Az negyedik Kőszegi Albert vala.

Ezöket az felség ajándékozá,
Száz-száz aranyat bársonyokkal ada,
Miklós pispök egy-egy aranyas kupát ada,
Móric herceg szép négyszáz tallért ada.

Egyéb urak őket ajándékozák,
Királnak, pispöknek sok jót mondának,
Vitézöket sok jóval hogy meglátták,
Vígan Egré kiket elbocsátának.

Egri hadnagyok hamar választának,
Vitéz Fekete Istvánnal bocsátának,
Csatára jó legényöket adának,
Ali basa után kik ballagának.

Gondban, bánatban terekök ballagnak,
Pest felé mennek, senkitől nem tartnak.
Szintén Öllőnél vitézök jutának,
Terekökben sokat ők levágának.

Igen szép zászlót nyerének, foglyokat,
Kucsival morhákat, szép sátorokat,
Gránát ruhákat, szép patyolatokat,
Subákat, ezüstös szép sisakokat.

Ezekkel páncélokat, karvasakat,
Lovakat és egyéb szép szerszámokat,
Hadnagyoknak bémutaták magokat,
Kótyavetyén eloszták mindazokat,

Maradának vitézök nagy vígságval.
Meghala őbennek több háromszáznál,
Sebösüle, marada több kétszáznál,
Úristennek vannak hálaadásval.

Basák, szancsákok vannak nagy búokba,
Anne főnép nem veszött egy utokba,
Nagyobb szégyönt ez jó Magyarországba
Nem vallottak, mint Egör ostromába.

El-béméne Amhát Terekországba,
Ali basa méne kincsös Budába,
Az több békök tisztökbéli házokba,
Sok vitézök veszésén nagy búokba.

Elgondolá Dobó István magába,
Hogy már megnyugoggyék otthon házába,
Mecskeivel szólla szép szertartásba,
Véget vessenek ő tiszttartásokba.

Lám, megkínálák királt őfelségét,
Ő urokat, Oláh Miklós pispököt,
Könyörögvén kérik ott őfelségét:
Már elvegyék tőlök egri tisztöket.

Meghallgatá kegyelmesön az királ,
Erről szólla jó kancelláriusval,
Ők szóllának az vitéz Sforciával,
Egré bocsáták hamar nagy summával.

Elosztá, megadá ő hópénzöket,
Az porkolábok letevék tisztöket,
Dobó István szólla szép beszédöket,
Sforciát szóllítá mint királyképét.

Nagy hív szolgálattyát igen ajánlá,
Egör kulcsát tisztösségvel megadá,
Kit az királyképe tőle elfoga,
Király kegyelmét mindenben ajánlá.

Tőn az vitéz Mecskeivel oly szörzést:
Két holnapig Egrön az gondviselést
Hogy felvegye végre való javáért,
Őfelségéhöz való szerelméjért.

Erre kész lőn az vitéz nagy jó kedvvel,
Szeretettel szolgála jó hívségvel,
Ez idő köszt király jó híveivel
Egör felől szólla Miklós pispökvel.

Választá az Bornemissza deákot,
Főhadnagyát vitéz Gergely deákot,
Egrön pispök ada főbirodalmot,
Porkolábságot, udvarbíróságot.

Társul mellé adá jó Szárkándi Pált,
Gergöl deákkal vevé Egör kulcsát,
Az felségös királ jelenté magát,
Vitézökhöz ő nagy kegyelmes voltát.

Az jó Dobó Istvánt tiszttel szereté:
Erdéli vajdaságra emelteté
Egy falka pínz-summával őt tisztölé,
Jövendőre több javával értetné.

Aranyas zászlóját néki adatá,
Tisztiben szerencsás légyen, úgy szólla,
Mindenben kegyelmes voltát ajánlá,
Érte tőle csak hívségét kévánná.

Az jó Dobó felségnek eszt izené:
"Isten őfelségét lássa, éltesse,
Minden ellenségén szerencséltesse,
Országit mindenütt öregbíthesse.

Az jó Isten ha éltet ez világban,
Holtig lészök hívön szolgálattyában,
Földét, országát oltalmazásomban,
Hívségömben holtig maradásomban."

Az jó király vitéz Gergöly deákot
Ajándékozá, ada szép jószágot,
Az mellett ada nagy szép ajándékot,
Miklós pispök adá egri bánságot.

Az több vitézöket látá javával,
Kit jószágval, kit pénzbéli summával,
Jövendőre magát ajánlásával,
Mutattya magát kegyelmes voltával.

Az jó Dobó bírja már vajdaságát,
Gergöly deák tisztiben Egör várát.
Már beszéllöm vitéz Mecskei Istvánt,
Utában történt nagy szernyű halálát.

Az szerencse csudálatos magába,
Mely hamar ő jóból fordul gonoszba,
Nem kell kevélködni jó szerencsába,
Csak kell lenni érte hálaadásba.

Szegén Mecskei István felkészüle,
Szép asszonytársához hazaerede,
Várkon nevő faluban ő béére,
Útra való segétségöt ott kére.

Nagy vakmerő pórok feltámadának,
Segétségöt utára sem adának,
Sőt fegyverekkel ellene állának,
Egy fejszével őt homlokba találák.

Azomba két dárdával általüték,
Ez nemes vitézt ott hamar megölék,
Mellette kik valának, elkergeték,
Az gyilkosok magokat elenyészték.

Gongya lőn erre jó Gergöly deáknak,
Halálájért jó Mecskei Istvánnak
Nagy siralmat szörze várkoni póroknak,
De gyilkosok kézbe nem akadának.

Halálát kegyelmes király ohítá,
Az jó pispök oly igen száná-báná,
Az nagy hadtúl lám az Isten megtartá,
Mely rossz helyen mint történék halála.

Az testét egy káptalamba iktaták,
Az szöpösi Szent Mártomba felhozák,
Édös attyafiai takaríták,
Asszonfeleségének hírré adák.

Dobó István nemes vitéz hogy hallá,
Ő szerelmes társát igen ohajtá,
Véle egyessége eszébe juta,
Együtt véle tisztességgel szolgálta.

Nagy sok jó adassék memből Dobónak,
Lelke mennyországba Mecskei Istvánnak,
Az új tisztben vitéz Gergely deáknak,
Jó Pető Gáspárnak, Zoltai Istvánnak,

Az Figedi Jánosnak, hadnagyoknak,
Az főuraimnak és katonáknak,
Gyalog hadnagyoknak, jó drabantoknak,
Sok jó adassék kicsinnek és nagynak.

Kik hívön szolgálátok Egör várba,
Kevélségbe és felfúalkodásba
Ne essetök, légyetök hallgatásba,
Az Úristennek nagy hálaadásba.

Szálláskoron ki nagy sok viadalba
Titöket megtarta jó szerencsába,
Ne légyetök ti hálaadatlanságba,
Kiért végre jussatok mennyországba.

Erre gondot vitézök nem viseltök,
Ő jóvoltát ti ha elfeleditök,
Igéjét, beszédét ha nem veszitök,
Visszahallván külömben ti értitök.

Régen ó tervénben sok fejedelmek,
Csak mi időnkben es sok jelös népek
Saul móggyára sokan elveszének,
Hogy az egy Úristentől nem féltenek.

Noha kegyetlenséggel cseleköttök,
Szükségtökben hozzá se ivölcsetök,
Mert talám ő nem lészön segétségtök,
Az sokáért memből kirekesztettök.

Isten lássa javával királyunkat,
Ferdinánd királnak kegyelmes voltát,
Oltalmazhassa nagy bölcsen országát,
Békében tarthassa alatta valókat.

Isten éltesse király udvarában
Oláh Miklós érsököt jó szándékban,
Sok szegén magyarnak táplálásában,
Őfelségénél minden jó szavában.

Jó válasszal hamar elmehessenek,
Mert sokan megfogyatkoznak, éhöznek,
Asszúkórsága lészön erszényöknek,
Feneketlen zsákja vagyon Újbécsnek.

Ezt ki szörzé nagy betegös voltába
Kéncsös Kassába egy föstös szobába,
Tinódinak híják mind ez országba,
Ezörötszáz és az ötvenháromba.

Egör jó szerencséjén víg voltába
Vígan iszik szikszai jó borába,
Mert ha terek csúsz vala Egör várba,
Víztől nád teröm vala ő orrába.

FINIS