Szkhárosi Horvát András, Szükség keresztyénnek mindenkor vigyázni (RPHA 1346)

Irodalomtörténet Poétika Források
Incipit: Szükség keresztyénnek mindenkor vigyázni
RPHA-szám: 1346
Szerző: Szkhárosi Horvát András A verset a modern kutatás tulajdonítja a szerzőnek. A kolofonban: Ez éneket költé egy barátból lött pap, Bánta bolondságát, elrúgta csuklyáját, Hitire fogadta, soha többet nem csal
Cím: Az emberi szerzésről
Változat:
A szereztetés ideje: 1582 vagy azelőtt
Akrosztichon: A versnek nincs akrosztichonja.
Kolofon: A versnek van kolofonja.
A versforma fajtája: Szótagszámláló, izostrofikus vers.
Versforma: a12(6,6), a12(6,6), a12(6,6)
Keresés erre a rímképletre
Keresés erre a szótagszámra
Dallam: A vers énekvers. RMDT1/747, RMDT1/759
Terjedelem: Terjedelem: 28 versszak
Műfaj: [ vallásos (001) > história (002) > leíró v. értekező (005) > prédikációs ének (010) ]
[ vallásos (001) > nem história (003) > dogmatika (023) > hitvita (107) ]
Főcím: Változatok:
Élőfej: Változat:
Felekezet: 50% evangélikus (1 db) 50% református (1 db)
Változatok:
Szöveg Dallam A szöveg forrása: Régi Magyar Költők Tára XVI. század
EMBERI SZERZÉSRŐL.

Szükség keresztyénnek mindenkor vigyázni,
Minden ellenségtől magát ótalmazni,
Ki akar lelkében meg nem csalatkozni.

Krisztus urunk mindent int az vigyázásra,
Szent Péter apostol az jó józanságra,
Mert az ördög vígyáz az mi romlásonkra.

Sok csalárdság esék köztönk keresztyének,
Arra, hogy fejenként voltonk esztelenek,
Írást nem követtönk, hittönk mindeneknek.

Egy ellenség köztönk igen nagy romlást tött,
Kit az keresztyénség csak eszébe sem vött,
Mert nagy szépnek tetszett, azért elhitetött.

Ez nagy ellenséget nagy sokan szeretik,
Nem tom minek híjják, kötélvel övedzik,
Asszó fába oltott, de két kézvel eszik.

Hosszó, ránczos ruhát és czafrangot visel,
És mind télbe-nyárba szőr koszorút visel,
Alázatoson jár, de rakva míregvel.

Barlangban lakozik, bömböl éjjel-napal,
Gyakran fejét hajtja, azval sokat megcsal,
Csodára kik futnak, megjőnek nagy kárral.

Barlangból ha kijő, alánézve kullag,
Álnokságot gondol, de kétfelé hallgat,
Ahova béférhet, ott bizon nagy kárt hagy.

Édes, szép beszédő, hogy angyalnak vélnéd,
De végre ment megcsal ha eszedbe vennéd,
Bizon te vigyáznál, magad megőriznéd.

Távol ha tekénted olyan mint egy méhkas,
Ha hozzá közel mégy, olyan mint egy agg sas,
Vaj! puhán övedzett ragadozó farkas.

Nem veszed eszedbe kis gyermek erkölcsét?
Mely igen fél tűle látván ellenségét,
Ottan fut anyjához, hogy megmentse fejét.

Gyermekteket ezzel lám ijesztgettétek,
Mert ellenségtek volt, de nem értettétek,
Lelkünkben, marhánkban mert igen nagy kárt tett.

Ezt ha te nem hinnéd ím megbizonyítom;
Krisztust nem ismerik, ezt én nyilván mondom,
Rosz kápában bízik, azba eb hazudjon.

Holt testre felvonszák rosszas büdös kápát,
Ezzel idvösséget az holtnak hazudnak,
Lássad álnokságát ez szent jámboroknak.

Tömlőben viselnek ezek idvösséget,
Ezzel elhitetik az keresztyénséget,
Hamis miséjével hogy kedvessé tehet.

Az keresztyénséget valljuk az Krisztustul,
Idvösségünk nincsen azért rosz kápátul,
Kérlek szűnjetek meg ez sok bolondságtul.

Ím tanács teneked megnyomorult község,
Hogy megcsalott téged ez sok szerzetesség,
Ki néked volt kedves, az volt nagy ellenség.

Ez világnak szenti ím most felindúltak,
Az tudatlanságban mert mind megvakultak,
Szégyent nem esmernek, Krisztusra támadtak.

Visitátorokat vizsgálni bocsátnak,
De kő-templomokat csak meglátogatnak,
Verébszart hol látnak, azban megbotolnak.

Tevéket elnyelnek, szúnyogot megszűrnek,
Keresztyén egyházról gondot nem viselnek,
Lelket nem építnek, csak pilésre néznek.

Az tudatlanságról senkit meg nem feddnek,
Az sok részegségről meg sem emlékeznek,
Az paráznaságért senkit meg sem vernek.

Ítéljed úristen, ha ez nem nagy vakság,
Tiltván ő közöttek az jó szent házasság
És kedves közöttek szertelen bujaság.

Igaz házasságot azért nem szeretnek,
Hogy keserűséget el nem szenvedhetnek,
Könnyebben élhetnek, új edént szeretnek.

Látod keresztyénség világ álnokságát,
Nagy tudatlanságát, bűnben nagy vakságát,
Ne kövessed azért az ő hamisságát.

Miként az konkolnak fejér az virága,
Belől, ha megrontod, fekete az magva:
Az szerzeteseknek ilyen jámborsága.

Kérlek keresztyének kövessük az Krisztust,
Kit az atya isten minekönk ajánlott
És kinek kedveért fiakká választott.

Ne higyjönk hazugnak, ki igazat nem mond,
Hallgassuk az Krisztust, mi mesterönk mit mond,
Ott meg sem csalatonk, mert mind igazat mond.

Ez éneket költé egy barátból lött pap,
Bánta bolondságát, elrúgta csuklyáját,
Hitire fogadta: soha többet nem csal.