Szerdahelyi Imreffy János, Szükség ezt megírnom és meggondolnom (RPHA 1343)

Irodalomtörténet Poétika Források
Incipit: Szükség ezt megírnom és meggondolnom
RPHA-szám: 1343
Szerző: Szerdahelyi Imreffy János? A verset a szerző látta el névmegjelöléssel. Az akrosztichonban: Szerdaheli Mihali attia A kolofonban: Kolozsvárban való hosszú létében, Egy gondolatjában szörzé versökben
Cím: Az áruló erdélyi urakról szóló história
Változat:
A szereztetés ideje: 1595 A kolofonban: Az ezörötszázban kilencvennégyben, Szent Mihály havának végső hetében
A szereztetés helye: A kolofonban: Kolozsvárban
Pro domo: Amennyiben az akrosztichon végén az M betűt is felvennénk, akoor a fiú, Szerdahelyi Mihály lenne a szerző, s a dedikáció az apjának, Szerdahelyi Imrefy Jánosnak szólna. Mi feltevésként az RMKT megoldását választottuk.
Akrosztichon: A versnek van akrosztichonja. SzERDAHELI MIHALI ATTIA
Kolofon: A versnek van kolofonja.
A versforma fajtája: Szótagszámláló, izostrofikus vers.
Versforma: a11(6,5), a11(6,5), a11(6,5), a11(6,5)
Keresés erre a rímképletre
Keresés erre a szótagszámra
Nótajelzés: Sok ideje, hogy csak hallgatunk (RPHA 5176)
Dallam: A vers énekvers. RMDT1/763
Terjedelem: Terjedelem: 110 versszak
Műfaj: [ világi (048) > história (049) > elbeszélő (051) > nem fiktív (056) > kortársi, tudósító (069) ]
Felekezet: 100% világi (1 db)
Változat:
Kritikai kiadás: RMKT17 1. 31
Szöveg Dallam A szöveg forrása: OTKA K135631
Az itt közzétett szövegek nem kritikai igényűek, bár kritikai kiadásokon alapulnak. Részben modernizált szövegekről van szó, melyeket minimálisan egységesítettünk az OTKA NKFI 135631 számú, „A régi magyar költészet számítógépes metrikai és stilometriai vizsgálata” elnevezésű projektje keretében végrehajtott számítógépes elemzések céljából. Javarészt az RMKT szövegkiadásait követik, kisebb részt más filológiai kutatások eredményei. A digitalizálási, átírási, modernizálási feladatokban részt vett Finta Mária, Horváth Andor, Kiss Margit, Maróthy Szilvia, Nagy Viola, Pardi Boglárka, Rákóczy Krisztina, Seláf Levente, Veszely Anna, Vigyikán Villő, Zohó-Tóth Zoé, és az ELTE BTK Régi Magyar Irodalomtörténeti Tanszék szemináriumainak számos hallgatója. Köszönetetet mondunk a szövegkorpusz összeállításához és közzétételéhez nyújtott segítségért a következőknek: Etlinger Mihály, Fazekas Sándor, Hajdu Ildikó, H. Hubert Gabriella, Papp Balázs, Szatmári Áron, és az RPHA valaha volt összes munkatársa.

Szükség ezt megírnom és meggondolnom,
Az körösztyénöknek például adnom,
És mindön röndöknek elő számlálnom,
Mört ez országban sok zűrzavar vagyon.

Emléközöm mastan Erdélyországról,
Az ő ínségéről, pártos urakról,
És nékiök való uraságokról,
Kit majd meghallotok itt az írásból.

Rönd szörént elkezdöm fundamentomát,
És nékiük való uralkodását,
Hogy ők elveszthessék erdélyi vajdát,
Vele egyetömben ő birodalmát,

De lám az istennek irgalmassága,
Az kik benne bíznak, oltalmazója,
Kögyelmességéből bizony meglátja,
Kik hozzá folyamnak, bizon megtartja.

Az Batori Sigmond erdélyi vajda,
Az kincsös országnak takargatója,
Szegén községnek is igazgatója,
És az gonoszoknak ő megrontója.

Hiszöm, hogy az Isten el nem szenvedi,
De az árulókat ő földhöz veri,
Cseleködetüket el nem födözi,
Az hitötlenöknek ő végét éri.

Első Kendi Sándor az urak között,
Ki mindön gonoszság ő tűle esött,
Az árultatásban meggyökerezött,
Mört az elei is nékie ez volt.

Látom az másikat, Kendi Ferencöt,
Batori Boldisart, az Kendi Gábort,
Velök egyetömben cancellariust,
Szilvasi Boldisart, Szalanczi Györgyöt.

Iffiu János vala itt az nyolcadik,
Bornemiza János az kilencedik,
Az Gerendi János vala tizedik,
Forró János vala tizönegyedik.

Megvannak előttem az árulókban,
Tizönkettödiket ezön órában,
Az Lonay Albert ifjú korában,
Kit nem véltem volna az ő dolgában.

Ím Gergöly deák is derector levén,
Az fejedelömnek kedvében levén,
Ő szegénségéből őt fölemelvén,
Sok marhát, sok prédát gonoszul gyűtvén.

Ha neköd megmondom itt az utolsót,
Tizönnegyediket, amaz vén Györgyöt,
Ki az álnokságban meggyökerezött,
És sok hamisságot elő forgatott.

Azon vadnak immár és forgolódnak,
Miképpen vajdának ők árthassanak,
Gyulafejérvárban tanácskozának,
Egy akarat szörént öszve szólának:

„Legyön ez magonkban már elvégezve,
Az cancellariust válasszuk erre,
Az mit reá bízonk, mindönt jó végre
Véghöz tudja vinni, mört jó ő nyelve.”

Itt az fejedelmet lásd mint árulják,
Mint Iudas urunkat, pénzön eladák,
Az Erdélyországból őtet kitolnák,
És nagy árvaságra hogy őtet hoznák.

Az kancellarius egy nagy áruló,
Az fejedelömhöz csak szin mutató.
„Mivel vagyok hozzád én jó akaró,
Nagyságod környül vagyon nagy sok áruló.

Tégöd megkötöznek és el be küldnek,
Az török császárnak rabul beküldnek,
Ezt én megértöttem, így cseleködnek,
Ezök mind nagy urak, nem állhatsz ellenük.

Te nagyságod vala mindön gyámollom,
Elhiggye nagyságod, én jódra mondom,
Sok árulóidnak dolgát kivallom,
Nagyságod gyalázatját nem kívánom.”

Itt az fejedelöm neki engede,
Nagy köny hullatással ő félőn mene,
Fejedelömségnek már vége lönne,
Az dolgot nem vevé vajda semmire.

Az urak ezt láták, megörülének,
Batori Boldisarnak ez igön tetszék,
Asszon feleségének ezt megjelönté,
Hogy őt vajdaságra elföl emelnék.

Mindön atyafiát vajda megveté,
Mint az Kain Abelt hogy agyon veré,
Barázdában őtet gyorson megölé,
Szerelmes öccsének vérét födözé.

Reá nézvén Isten el nem szenvedé,
Az ő nagy haragját ott megjelönté,
Mört az ő vétkéről igön megveré,
Sok árulóknak is már véget éré.

Ott szép oratiot urak előtt tőn,
Az Erdélyországnak mint ő megesküdt,
Fejedelömségre mint emeltetött,
Mört gyalázattjára senkinek nem lött.

„Gyermökségömtül fogván ti föl tartátok,
Mindön jóval akkor hozzám valátok,
Az én atyám előtt azt fogadtátok,
Hogy mindönben én hozzám hallgatnátok.

Mast látom, ti urak, megutáltátok,
Tönnön magatokat úgy elhittétök,
Semmi böcsületöm már ti tűletök,
Leszön majd vajdátok, kit fölemeltök.

Látjátok ti urak, ifjúságomat,
Az úr Isten viseli én gondomat,
Szükségtökben engöm megtaláltatok,
Leszön majd vajdátok, kit fölemeltök.

Panaszolkodásom mast azért neköm,
Uram benned bízom, légy már én velem,
Semmiképpen mört nincs helyén én szivem,
Míg gondolatimat véghöz nem viszöm.

Az erdélyi határból ki nem sietök,
Csak egyik váramból másikban megyök,
Tudom, ti engömet megemlögettök,
Velem egyetömben ha löhetnétök.

Elvárom bizonnyal én szent atyámat,
Az én bánatimban vigasztalómat,
Tudom, el hozza még az én órámat,
És fejemben teszi én koronámat.”

Ők nagy fáradtsággal, hörtelenséggel
Megtérének haza nagy sietséggel,
Azonban az urak nagy szép sereggel
Mint árulók jűnek be az gyűlésben.

Szándékok is vala ott az uraknak,
Az kék garabantokat hogy mind levágják,
És három helön várast meggyújtsák,
Várasbeli népet is mind levágják.

És az mellett hogy űk zsákmánt tegyenek,
Sok drága boltokat hogy föltörjenek,
Számtalan szépségöt el ki vögyenek,
Sok préda marhával űk osztozzanak.

Az kék garabantok is eszökben vevék,
Két golyóbist, hármat puskákban tennék,
Űk sem vevék ez dolgot már semminek,
Egy akarat szörént igön keszűlnek.

Colosvari bíró is ezt megérté,
Parancsol várasnak ő mindön felé,
Ki fejet és tisztösséget szeretné,
Az váras piacát mind környül vönné.

„Fejedelmönk mellett mi kitámadjonk
Tudjátok, hogy Batori Sidmond mi urunk,
Kinek mi igazán mind megesküdtönk,
Noha távul vagyon mastan mi tülönk.”

Az szebeni király bíró is monda:
„Hét kulcsos várasnak vagyok bírója,
Colosvarnak leszök oltalmazója,
Mört vagyok vajdának én körösztatyja.

Nagyságosnak mondom én is magamat,
Urak, adjátok elé mi vajdánkat,
Batori Sidmondot, mi jó urunkat,
Nem szánom érötte én halálomat.

De hová töttétök? Vagy megöltétök?
Nem tudok más fejedelmet köztetök,
Vajda híre nékül gyűlést töttetök,
Meglátjátok, erről megemléköztök.

Látom, hogy ti ebben fortélt gondoltok,
És mi moldot ebben találhatnátok,
Öt esztendőtül fogva ti tanácskoztok,
Miképpen vajdának ti árthassatok.”

Nagyságos Gezti Ferenc is érközék,
Batori Sigmondnak melléje lépék,
Egyik hű tanácsa fejedelömnek,
Semmit nem tud ebben, ők mit végeznek.

Második jó híve fejedelömnek,
Én, Boczkai István melletted leszök,
Váradi kapitán, az míg én élök,
Vajdának egy felől mellette leszök.

Harmadik, vajdának fű tiszttartója,
Az Kűvárban lakó fű kapitánnya,
Christoph deák neve, ez is tanyácsa,
Mindönben mellette igazgatója.

Az negyedik híve jó Kornis Gáspár,
Az huszti kapitán, mindön jót ű vár,
Vajdának ű ebben gonoszt nem akar,
Tanyács kérdeni sok embör hozzá jár.

Ím ott az Kűvárban hogy megtalálák,
Nagy örömben lének és imezt mondják:
„Értük az árulót, most tanácskoznak,
Fejedelmet és vajdát űk választnak.

Az hét kulcsos váras melletted vagyon,
Az három székölség is melletted vagyon,
Nagyságod szabadságot nékiek adjon,
Mint az előtt éltek, úgy megmaradjon.

Mindön fele irasson te nagyságod,
Parancsolj és szükség levelet írnod,
Tudjuk azt, hogy bizony te meg nem bánod,
Idővel megfordul szépen te karod.”

Két fű tanácsát ű ottan választá,
Gyűlésben kűldé be az Kolosvárban,
Vajdának dolgát ott egyik megmondá,
Mindön izenetit előszámlálá.

„Ki akaratjából gyűlést töttetök?
Tudjátok, én volnék fejedelmetök,
Kérlek, mast is én híveim legyetök,
Mint az előtt hogy neköm engedtetök.

Az némöt császár is ajánlja magát,
És nagy kötést teszön, hogy ű országát
Kéncsével egyemben nem tiltá magat,
És értünk nem szánja az ű halálát.

Nálam vagyon most is kötes levele,
Ez országhoz való ű igaz hiti,
Az kik velök tartják, leszön mellette,
Hogy ű soha nem tör az körösztyénre.

Én beszédömnek is summája, vége,
Urak, elhiggyétök, mindön meghiggye,
Az mit én is fogadtam ű nékie,
Kardomat nem kötöm én az németre.”

Az urak felelnek és így szóllanak,
Más fejedelmet űk már nem kévánnak,
Azért ű nagyságát nagy vígan várják,
És az követöket űk elbocsátják.

Batori Bodisar is ott el-kimene,
Az ű szállásáról el-kisiete,
Mert tudta, hogy vajda székiben jűne,
Szép tisztösséggel más szállást kerese.

Semmi tartóztatást az vajda nem tűn,
Oda siet menni, az gyűles hol lűn,
Mindönképpen az dolgot ű megértvén,
Más felől szászokkal igen jűtön jűn.

Kolosváriak is fölkészülének,
Négy szép százlókat űk is emelének,
Urok eleiben igön sietnek,
Mutatják magokat fejedelömnek.

Nagy szép tisztösséggel űtet fogadák,
Mint erdélyi vajdát, örömest láták,
Batori Sigmondnak mindnyájan mondnák,
Mint urukat űk is híven szolgálnák.

Érközék be frissen és nagy pompával,
Mindön felöl sok trombita, dob szóval,
Boldisar vagyon már oly nagy bánatban,
Állapatja leszáll nagy hamarsággal.

Igön hányják ű magokat és vetik,
Sok árulók környűle hiszölködnek,
Vajda előtt Kendi Ferenc hánkódik,
Arany lánc nyakában erősen fénlik.

Szent Jakab havának utolsó napján
Vajda be érközék az Colosvárban,
Igen örül, vigad, nagy nyájasságban,
Vagyon az urakkal oly nagy lakásban.

Nem tetteti magát az árulóknak,
Hogy ű bosszúját állaná már annak,
Vajda látni mene az Monostornak,
Az urak mellette, környűle vannak.

Nagy lakást ott tesznek, egymásra néznek,
Igen változik ott színe Kendi Ferencnek,
Egy fél kéz tetszik az falon szömének,
Ez vala ű jele veszödelmének.

Harmad napra vissza fordula vajda,
Juta Colosvárra, ű szállására,
Geszti Ferenc vele, ű fű tanyácsia,
Mégis ott az urak súgnak egymásnak.

Augusztusnak tizönkettödik napján
Az fejedelöm magában gondolván,
Levelében legyen ez megiratván,
És fölszegeztessék templom ajtóján.

„Valakik ez uttán itt ezt hirdetik,
És innet más országra el ki vinnék,
Efféle árulóknak okai lesznek,
Mindöniknek karddal feje vettetnék.

Sőt penig ki tudja és eltitkolja,
Ollyan bűntetése legyen, azt mondja,
És ki házánál is ollyant tartana,
Azon bűntetese leszön, azt mondja.

Továbbá valaki mégis mondana,
Annak marhájából fizetés járna,
Ha pedig jószága annak nem volna,
Az fejedelömtűl jutalmat várna.”

Nem hogy el lassódnék és csöndesödnék
Árulóknak szivök, de öregbödnék,
Az úr Istent űk hogy már nem követnék,
Számtalan bűnökről megengesztelnék.

Iffiu János is nagy zászlós úr vala,
Ki sok kazdagságot begyűtött vala,
Egy vacsorára árulókat híva,
És mind az árulók be gyűltek vala.

Ott sok trombita, hegedű szól vala,
Augustusnak huszonötöd napján vala,
Nagy hőség támada, szombat nap vala,
Az árulók nagy vígan lakoznak vala.

Köszöni Baldisar azt bort Iffiura,
Az fejében ezt, hogy mint jó apámra,
Batori Sidmondnak ű halálára,
Igyeközék elveszteni magában.

Vagy az, hogy által esöm halnap rajta,
Vagy az, hogy vajda magát megmutatja,
Zsebjében Boldisárnak mordály puskája,
És az mellett neki élös hancsárja.

Megértvén az vajda, reá gondola,
Vala neki ott sok barátja,
Fegyver derék neki ruhája alatt vala,
Boldisar várakoza vitéz módra.

Más napra jutának az vasárnapra,
Vajda már hogy menne praedicatióra,
Az urakat mind fölhívatta vala,
Az kék drabantokkal rendet állat vala.

Nagyságos Boczkay, Sándornak monda:
„Azt hallom, hogy vagy urunknak árulója.”
Sándor megfelele: „Hazudál abban!”
Boldisar is ottan siet vajdára.

Melyben ragadá ott erdélyi vajdát,
Sebjéből kivonta vala puskáját,
Miként elveszthesse ű attyafiát,
Vajda kiűté kezéből puskáját.

Vajda azt kiáltja: „Kékök, hol vattok?
Imhol ezök mind árulók, fogjátok,
És ti t[miss "..."]en megkötözzétök,
Árulókon semmit ne könyörüljetök.”

Az kapukat ott mindjárást fölvonák,
És minden felöl strását állanak,
Bírák és polgárok igen forgódnak,
Sok szép hadi szerszámmal mind készön vannak.

„Fiaim, ti mostan embörködjetök,
Én följebb teszöm ti hópénzötöket,
Csak mostan mellettem hívek legyetök,
És mellettem igön forgolódjatok.”

Urakat erősen kötözték vala,
Cancellarius is igön fut vala,
Az fél lába immár kengyelben vala,
Egy kék drabant hátban öjtötte vala.

Ott hamar levonák az ű lováról,
Elvötte búcsúját az ű urátul,
Megválék az ű takarmánitül,
Számtalan sok gyűjtött keresménitűl.

Föltolák grádicson nagy hamarsággal,
Elfelejték neki nagyságos nevét,
Zsebjéből kivonák hamis levelét,
És sok külömb külömb féle hamis pecsétit.

Vas Györgyöt is hogy megkötözték vala,
Vajdának felele és ő ezt monda:
„Nagyságodat kéröm, hogy parancsolna,
Kezem tágítanák, mört alig volna.

Nem hagyok én erre csak harmad napot,
Jól érzöm magamban, bizony meghalok,
Ez árnyék velágból hamar ki múlom,
Mört az én vénségöm, látom, elő jütt.”

Vajda parancsolá, hogy megtágítsák,
De őrizet alatt hogy őtet tartsák,
Szállására hamar ám el bocsáták,
Mört láták nékie erőtlen voltát.

Augusztusnak huszonkilenced napján,
Kögel hajnalkorban, szintén négy órán,
Colosvárasának az ő piacán
Ötének fejüket szedé egy cigán.

Egyik Kendi Sándor az urak közzöl,
Mindön nemzetsége néki áruló,
Másik Ifiu János, zászlós úr vala,
Kendi Gábor másik zászlósb úr vala.

Az negyedik úr Gergöly deák vala,
Az fejedelömnek tiszttartója vala,
Sok szép házakat építtetött vala,
Gazdagságban nagyban ő igön vala.

Az ötödik úr Forró János vala,
Ki százezör forinttal már bir vala,
Fölötte kegyötlön embör ő vala,
Jobbágyokon nagy sok kínt tészön vala.

Ím az szegény Vas Györg nem nagy kínt láta,
Megéteté magát mercuriommal,
Ő negyed nap múlván hamar meghala,
Álmában ágyában meglátta vala.

Az több árulóknak megengedé,
Ország kérésére meg nem öleté,
Vasban őket egyeként bevereté,
Széllel az várakban mind elküldeté.

Az fejedelöm is már fölkészüle,
Gyulafejérvárban hamar siete,
Egy kis gyűlést nömöseknek tétete,
Lönne jó módjával mindönnek vége.

De minek előtte ő elmönt volna,
Cancellariusnak azt mondta vala:
„Régön méltó voltál volna akasztófára,
Mört te ládádban volt atyámnak botja.

Möly drága kövekből készíttetött volt,
Húszezör forintra böcsültetött volt,
Comornikra atyám imár fogta volt,
Atyám tárházából te kiloptad volt.”

Rakoczi Sigmond Gerendit el kéré,
Lonai Albertnak is ő megengedé,
De hogy Erdélországból el ki mönne,
Mind az Szalanczi Györggyel egyetömben.

Az több urat pedig néhán nap múlván,
Octobernek tizönkilenced napján,
Meg fujtottak vala mind egymás után,
Az szerencse nékik így szolgált vala.

Az Batori István ott elszalada,
Somlyóról elméne Lengyelországba,
Mört vala ott neki egy atyafia,
Vajda mört őtet is fogatni akará.

Azért az nagy urak így jártak vala,
Istenben ő nekik hitük nem vala,
Fejedelmüket ők el árulták vala,
Pogán törökökkel ők tartják vala.

Vala az Sándornak készítött háza,
Constancinápolyban szép palotája,
Kit török császárral csináltatott vala,
Hogy időben abban ő lakos volna.

Mindönképpen ő magát beadá,
Török császárnak hittel azt fogadá,
Szent Mihály napiara Erdélt megadná,
Az benne valókat mind levágatná.

Megrontja az Isten az gonoszokat,
És eltörli rólonk az árulókat,
Nem hoszabbítja meg ő életüket,
És megoltalmazá az igazakat.

Higgyük el bizonnyal, hogy ő mi nekönk
Kétség nékül megáldja életönket,
Nyomorúságinkban lészön mellettönk,
Csak egyedül ő az mi reménségönk.

Az Isten az vajdát mast megáldotta,
Mindön jóval őtet meglátogatta,
Kiért az Istennek nagy hálát ada,
Szegény Magyarország mind talpra álla.

Számtalan sok kincsöt hordanak házban,
Arany, ezüst kupákat Fejér várban,
Ki soha nem volt még ő birtokában,
Egy fejedelömnek is ő tárházában.

Sok szép lovak ottan számláltatának,
Csak háromszázhatvan juta vajdának,
Kik mind az uraktul maradtak vala,
Kikön csak udvarhoz ők járnak vala.

Mindön várait ott az árulóknak,
És mindön jószágit az nagy uraknak
Foglalák, beirák ott az vajdának,
Tudni illik ijó Batori Sidmondnak.

Térök immár az uraknak végére,
Az urakról való emléközetre,
Kit szömével látott kincsös Erdélyben,
Az Szamos vizének alá möntében.

Fejenként vitézök, ti itt kik vattok,
Fejedelmetöknek hívek lögyetök,
És az árulókról példát vögyetök,
Az nagy úr Istennek könyörögjetök.

Adjon diadalmat az pogány ellen,
És mind egyetömben tatár nemzetön,
Vöhessönk hatalmat az rút nemzetön,
Látván nagy kínokat nyomorultakon.

Ez testi halálból vigyön életre,
És megmondhatatlan nagy dicsőségre,
Kétség nekül minket örök életre,
Kit engedjön nékönk Isten mönnyekben.

Az ezörötszázban kilencvennégyben,
Szent Mihály havának végső hetében,
Colosvárban való hosszú létében,
Egy gondolatjában szörzé versökben.

A vers dallama

Az alábbi kották a következő kiadásból származnak: Csomasz Tóth Kálmán, Ferenczi Ilona (sajtó alá rendező) 2017. A XVI. század magyar dallamai. Budapest: Akadémiai Kiadó.

Előfordulhat, hogy a vers dallama más gyűjteményben is szerepel, melynek sorszáma az adatlap Dallam mezőjében látható. Ugyanakkor az adatlapi mező nem tartalmazza az RMDT új kiadásának számait – ez az adatbázis egy későbbi változatában lesz szinkronizálva.

A kottaképek többnyire a Magyar Elektronikus Referenciamű Szolgáltatás (MERSZ) oldaláról érkeznek, és a jegyzetek és dallamok hivatkozásai is a MERSZ oldalára ugranak, melynek használatához előfizetés vagy megfelelő felsőoktatási, ill. tudományos hálózathoz való hozzáférés szükséges.

Egyes kottaképek az RMDT digitalizált másolatai. Ezekhez lejátszható hanganyag is tartozik, és forráskódjuk az adatbázis részét képezi. A jövőben az összes kottát ilyenre alakítjuk. Ezúton is köszönjük Ferenczi Ilona támogatását, amelyet az adatbázisok összekötésekor nyújtott.

RMDT1 2017, 24/II (Régen ó törvényben, Mózesnek könyvében)
Jegyzetek