Tinódi Sebestyén, Szertelen veszedelem, lám, gyakran érkezik (RPHA 1334)

Irodalomtörténet Poétika Források
Incipit: Szertelen veszedelem, lám, gyakran érkezik
Változat:
RPHA-szám: 1334
Szerző: Tinódi Sebestyén A verset a szerző látta el névmegjelöléssel. Az akrosztichonban: Tinod Sebastianvs de A kolofonban: Magát jelentötte versnek kezdésében Az, ki szerzé, vagyon oly mint fél kedvében, ... Seböstyén
Cím: Szegedi veszedelem
Változatok:
A szereztetés ideje: 1552 A kolofonban: nagyböjt közepiben ... ezörötszázötvenkét esztendőben
A szereztetés helye: A kolofonban: Kassában
Akrosztichon: A versnek van akrosztichonja. SEBASTIANVS DE TINOD DE IRRVPCIONE RVSTICORVM AD CIVITATEM NAGI ZEGOeD ET DE INTORITVV EORVNDEM
Változatok:
Kolofon: A versnek van kolofonja.
A versforma fajtája: Szótagszámláló, izostrofikus vers.
Versforma: a12(6,6), a12(6,6), a12(6,6), a13(6,7)
Keresés erre a rímképletre
Keresés erre a szótagszámra
Dallam: A vers énekvers. RMDT1 48SZ
Terjedelem: Terjedelem: 81 versszak
Műfaj: [ világi (048) > história (049) > elbeszélő (051) > nem fiktív (056) > kortársi, tudósító (069) ]
Felekezet: 100% világi (2 db)
Változat:
Szöveg Dallam A szöveg forrása: Régi Magyar Költők Tára XVI. század
Szertelen veszödelem lám gyakran érközik,
Istennek ostora fejönkön jelönik,
Az kegyötlen pogán rajtunk döhösködik,
Mert az mi életönk lám soha nem jobbodik.

Én beszédöm lészön mast történt dolgokról,
Nagy Szegedön esött szertelen csudákról,
Sok terek és magyar ott elhullásokról,
Méltó hogy én írjak szerencse forgásáról.

Buda vára hogy lőn Szulimán császáré,
Sok szép kővárakat vétete az mellé,
Gondolá, hogy egy várat az Tisza mellé
Szépen rakattatna Buda oltalma mellé.

Azt felrakattatá Szeged várasában,
Csuda bölcsen rakták minden állatjába,
Kinek mássa nincsen, mongyák, ez országban,
Élést, álgyút sokat szörzete bé az várban.

Sok gazdag árosnép győle az várasban,
Gazdag harmincadot szörzének várasban,
Császárnak sok kincse győle tárházában,
Onnat fizettetött hópínzt Magyarországban.

Tisztől mikort adá Héder bék szancsáknak,
Ezerötszázötvenkettőben írának,
Várasban terekek csendeszben lakának,
Semmi félelmek nincs, nagy kedvökre múlatnak.

Jó Tót Mihál régen magabíró vala,
Szeged várasának főbírája vala,
Az terekek közzűl ő kiszökött vala,
Mező Döbröcömben szegényül lakik vala.

Az nagy kárvallásán korosként bánkódik,
Mint megtorolhatná, azon gondolkodik.
Nemzete sok főnép nagy Szegedben lakik,
Kikkel jó hit alatt gyakorta tanácskodik.

Nagy sok számú magyar benne lakik vala,
Csak jó főhalász es hétszáz benne vala,
Kik egy-egy terekkel víni mernek vala,
Mihál mindezekkel magát jól érti vala.

Vala sok jó legén már öszvegyűlésbe,
Kit hajdúknak monnak széllel vármegyékbe,
Igen igyeköznek menni nagy Szegedbe,
Tót Mihált kivánják hadnagyul ő közikbe.

Sok vitéz hajdúval Nagy Amburus vala,
Királnak Tót Mihál felfogatta vala,
Szegednek várasát hogy kezében adná,
Az várát megvenné, arra elig nem volna.

Derék szerént királ eszt hamar megírá
Aldanai Bernáldnak, hogy gondolna arra.
Magister de Kampó gyűle bé Aradra,
Tót Mihált hívatá urak közzé Aradra.

Ez Kampónak öcse Kis Kampó ott vala,
Véle Bakics Pétör huszárhadnagy vala,
Dóczi Miklós és jó Dőrfi István vala,
Az nagy Horvát Ferenc akkort kösztök ott vala.

Tanácsba gyülének, Mihállyal szóllának,
Róla végezének, mi módon járnának,
Tót Mihál szavában minnyájan bízának,
Szeged vételére gyorsan rágondolának.

Jó vitéz Tót Mihál hamar felkészüle
Ötezör hajdúval, mind jókkal, erede,
Becskereke felé el-aláerede,
Szent Mátyás estin és napján mind aláméne.

Nagy hertelen éjjel meg vissza-feltére,
Az nádason, rétön mind el-felcsellege,
Nagy Szegedön alól Tisza mellé ére,
Becskereket megszállanák, az terek vélé.

Ott éjjel szombaton hamar hírt adának,
Pártosok Szegedben mind készen valának,
Hétszáz halász Tiszán mind alászállának,
Négyszáz vitéz hajdút az parton meghagyának.

Derék seregöt ők ott mind általhányának,
Az négyszáz hajdúval Tiszán felszállának,
Kerítésen belől várasban szállának,
Várasbéliekkel kapura rohanának.

Derék nagy kapuját várasnak felnyiták,
Az ötezör hajdúk mind bérohanának,
Nagy sivalkodással várast mind elbamlák,
Szántalan tereket hajnalban levágának.

Éjjel az terekek mind nyugosznak vala,
Senkitől félelmök őnékik nem vala,
Ugyan egy imegbe nyakasztatnak vala,
Héder bék az várban ingében szaladt vala.

Ím egy vitéz fia ott fogságban esék,
Egy beslia-aga ám ott levágaték,
Sok áros főtörök akkort megöleték,
Oly nagy veszedelem tereken ott esék.

Rajta mind az hajdúk nagy vígak valának,
Az vár kapujára kik választatának
Várban rohanának, meg kivágatának,
Hete őközülük ott megnyakasztatának.

Rémölés, nagy sírás mind uccánként vala,
Az sok holttest széllel ott feköszik vala,
Két halmot az testben nagyot raktak vala,
Az sok drága kincsöt széllel takarják vala.

Vitézi lovakat, gazdag szerszámokat,
Aran forintokat, ezüst oszporákat,
Drága szkófiákat és patyolatokat,
Aranyas szablyákat, szép drága bársonyokat,

Posztókat, drágákat, gazdag fosztányokat,
Szántalan sokféle nagy gazdag árukat,
Császárnak nagy summa ezüstét, aranyát,
Az hajdúk nyerének szép terek asszonyokat.

Campó hamar juta némöttel, magyarval,
Látá az hajdúkat oly nagy gazdagságval,
Tót Mihál forgódik az Nagy Amborusval,
Az sok nyereségöt gyűjtik nagy hamarságval.

Jól értitök immár Isten ajándékát,
Mely jó szerencsével szereté hajdúkat,
De ők szertelenül elbízák magokat,
Mert nem adának erről Istennek hálákat.

Oly nagy gonosságba ők elmerölének,
Mert nagy kevélységben fejönként esének,
Az rút bujaságban nagy sokan élének,
Az nagy részegségben rútalmason élének.

Nagy Isten igéjét ők bizon nem vevék,
Jámbor prédikátort várasból kiküldék,
Istennek jóltöttét ők ezzel fizeték,
Il éktelen dolgokon Isten megbosszonkodék.

Elvevé hajdúkról irgalmas szömeit,
Reájok szállítá haragos fegyverit,
Tőlök mind elvevé atta nyereségit,
Magokat elveszté, mint olyan ellenségit.

Rendszerént hallyátok nagy veszedelmöket,
S ő főhadnagyoknak megvakult szüvöket,
Semminek alíták ők az terekeket,
Senkitől nem félnek, hajtnak sok szép ökröket.

Vígan kötesztetnek ökröket, juhokat.
Naponként ők várják az királnak hadát,
Hogy ők megvehetnék nagy Szegednek várát,
Nagy vígan ők iszják Baronya, Somogy borát.

Sőt az vitéz Horváth Ferenc mongya vala:
"Jobb volna, hogy ez had innét kiszállana,
Ez szép nyereséggel félfelé állana,
Mert ez nyert tisztesség mast igaz elég volna.

Terek dolgát értem, hogy ők sem alusznak,
Enne nagy kárvallást ők el sem hallgatnak.
Ha mind elvesznek es, ütetlen nem hadnak,
Császár nagy kárájért ők nagy bosszút állanak."

Ím egy jeles fogoly terek es eszt mongya:
"Az hatalmas császár, mely nagy kárt itt valla
Zsebéből, ládájából várat rakattatta,
Ez nagy veszödelmet eddég ő meghallotta.

Császár ez szép várát bizon megsegélli,
Hanem ha soholt egy szolgáját sem leli,
Jobb néktek magyarok ezzel elébb lépni,
Mert félök én azon, keztök mind itt elveszni."

Ott ez beszédöket mind semminek vélék,
Az császár erejét egy csöppné sem félék,
Őket megvernie lehetetlennek vélék,
"Nándorfejérvárig mennyönk", ők aszt beszéllék.

Renddel seregekkel mezőre szállának,
Tizenkettődnapon ők megmonstrálának,
Csak strázsájok sincsen még el-bészállának,
Mind levetkőzének, ők övének, ivának.

Vigaságok hamar tőlök távozának,
Mert egy óra múlván pásztorok béfutának,
Szántalan tereket az mezőn mondának.
Eszt hallván magyarok, igen megbódulának.

Mikor jó Budában hírt hallottak volna,
Hogy Szegedben ily nagy veszedelem volna,
Kiből az császárnak nagy sok kára volna,
Budai beglerbék jó Ali basa vala.

Azon megbúsula, hamar elírata
Béköknek, vajdáknak, az sok tiszttartóknak,
Szondában az várba és az Esztergamba,
Simontornyába, Pécsbe, Székösfejérvárba.

Derék szép táborral nagy hamar indula,
Az föld népében es ő mellé vött vala,
Még az rácokban es ott véle sok vala,
Az szegedi mezőre mikor jutott vala.

Cászon basának es elíratott vala,
Becsét, Becskerekét akkort bírja vala
Ki nyolcszáz lovaggal, széppel készült vala,
De az viadalra ő el sem jutott vala.

Ímé, Ali basa táborát járatá,
Az álló seregbe köznépet állata,
Hátul szekereket két renddel járata,
Puskás jancsárokat azok közzé állata.

Vitézöket szárnyul kétfelől állata,
Császárnak három zászlóját loboktatá,
Tizenkét taraszkját elejbe vonyatá.
Mindent megtaníta és igen bátoríta.

Immár az magyarok Szegedben hogy hallák,
Hogy az terekek őket ott készen várnák,
Ők az várasvégre hamar kiszállának,
Semmi szertartás nincs, hadnagyok búsultanak.

Terekek az várban hát eszt megértötték,
Hogy az segétségre terekek érkösztek,
Sok taraszkot magyarokra kisütének,
Ugyan kedvök ellen messze el-kimenének.

Az terekek immár nem messze valának,
Hadnagyok forgódnak, rendet állatának,
Királ zászlója alá sokan állának,
Háromszáz fegyverös ott melléköl állának.

Taraszkot csak kettőt elövonyatának,
Huszárok, vitézök két szárnyul állának,
Ott az könnyű hajdúk zászló után vannak,
Mindkétfelől Jézust és Allát kiáltának.

Ez ő víg voltokat terekek hogy láták,
Kétfelől szekeret előjártatának,
Az álló seregöt mind környülfogaták,
Puskás jancsárokat szekerek köszt állaták.

Magyarok es álló seregöt meghagyák,
Az szárnya mindkét fél öszveroppanának,
Nagy erős viadalt akkoron tartának,
Ott jelös terekek nagy sokan elhullának.

Nagy sok dob, trombiták oly igen harsagnak,
Nagy rettenetösen üvöltnek, kiáltnak,
Nagy szép festett lovak az mezőn jargalnak,
Kikről főterekek elestek, megholtanak.

Az viadal kösztök ám ott meglassódék,
Álló seregekhöz két fél takarodék,
Jézust, Allát meg másodszor üvöltének,
Mindkétfelől hamar taraszkokból lüvének.

Gyorsan nagy vakmerőn öszveroppanának,
Nagy erős viadalt akkor es tartának,
Szekereket magyarok meg nem bonthaták,
Mert taraszk, puskákból sok golyóbist szórának.

Igen hullnak, vesznek szegín köresztyénök,
Királ zászlójára tizenhat terekek
Választattak vala, levágnák, vesztenék.
Az zászlót levágák, zászlótartót megölék.

Zászló elesését magyarok megláták,
Utoljáró huszárok megfutamának,
Vélik vala elöl, hogy mind elhullottak,
Elöl kik valának, azok es futamának.

El-fel Tisza mellett igen sietének,
Terekektől messze ők sem űzetének,
Négyezer hajdút ott megkörnyíközének,
Kit nagy viadallal terekek megölének.

Gyűjték az testöket, halmokat rakának,
Magyarok főnépek mind elszaladának,
Kéve nádon Tiszán sokan általúszának,
De sok szántalan nép az vízben burulának.

Öték meg az várast terekek hertelen,
Ott az bennvalókat levágák szertelen,
Az ifját elrablák, küldék alá vízen,
Ötezör orrot, sok zászlót császárnak jelen.

De lám, nagy ohítás, sírás köztök vala,
Noha az sok kincsöt visszanyerték vala,
De szántalan főterek ott veszött vala,
Kiket az terekek igen siratnak vala.

Eszt es hallgassátok, mondok több csudákat,
Viadal előtt harmadnap lött dolgokat.
Négyszázan az hajdúk öszveüték magokat,
Nagy Bálint hadnagyok, hogy űzjenek csatákat.

Társa Terek Péter, ők elindulának,
Senki kérésével ők sem gondolának
Az mezén el-alá mikoron jutának,
Neves Martonosnál szerencsét találának.

De lám Kászon basa Becskerekben vala,
Ali basa levelét hogy látta vala,
Nyolcszáz jelös néppel nagy széppel indula,
Hogy az viadalra Szegeddé eljuthatna.

Ez Martonoshoz ő mikor közel juta,
Az négyszáz hajdúval ott egyben talála.
Az hajdúk nagy szépen rendbe állnak vala.
Látá Kászon basa, népit rendbe állatá.

Igen víg mindkét fél, öszveszódulának,
Nagy erős viadalt mindkét fél tartának,
Hajdúk jó legínyök, nagy könnyen forgódnak,
Kik miatt terekek mely nagy sokan hullának.

"No hozzá! No hozzá!" hajdúk mongyák vala,
Reménsége Kászonnak már ott nem vala,
Mert java népében sok elhullott vala,
Lovát ott megölék, sebben haza indula.

Tőn ő nagy siralmat vitézi halálán,
Igen bosszonkodék nagy szégyenvallásán,
Nem lehetött rajta Szeged viadalján.
Hajdúk hálát adnak Istennek nagy jóvoltán.

Ők két szekeret fejekkel megrakának,
Szép gazdag morhákkal ők megrakodának,
Szeged felé kevélyen elindulának,
Szeged végön alól az füzesben jutának.

Róla gondolának, magok bémutassák,
Nem tudgyák, az várast hogy terekek bírják,
Nagy Bálint hadnagynak eszt ne hogy megsúgák,
Magyarok elvesztek, az terekek forgódnak.

Ímé, nagy szép szóval mongya az hajdúknak,
Hogy az nyereséggel Tiszán elúszjanak,
Az fajtalan hajdúk reá haragvának:
"Lám ez pesti lélök megijett!" ott mondának.

Terekek azomba ott megzendülének,
El-kirohanának, fegyverre kelének,
Nagy erős viadalt hajdúkkal kezdének,
Haj dúk egyen-ketten mind kezökön veszének.

Vitéz jó Nagy Bálint csak huszadmagával
Tiszán általúsza igen nagy bánatval,
Az terekek valának nagy vigasságval,
Azért ők valának közzöllök nagy károkval.

Vannak jelös dolgok írva krónikába,
Kik pogán miatt történtek ez országba,
De hasonlót ehhöz nem lelök írásba,
Azért méltó írnom az derék krónikába.

Ez lőn magyar népnek jelös veszedelme,
Az teröknek es egyenlő veszödelme,
Jóllehet szám szerént ott több magyar vesze,
De főnép terekben nagy sokkal ott több vesze.

Óh, ti balgatagok, hajdúk, kik ti vattok,
Esztökbe vegyétök, mit mast néktök mondok:
Szívvel, könnyőségvel jó vitézök vattok,
De hadakozásban igen bolondok vattok.

Rendtartás jó nincsen hadakozástokba,
Hitötök semmi nincs az Krisztus Jézusba,
Vagyon reménségtök csak fajtalanságba,
Az rút részögségben, az kevél bujaságba.

Vannak nyelvetökben nagy rútalmas szitkok,
Mind testét, mind lelkét pestinek mondgyátok,
Lovag vitézöket gyakran csúfoljátok,
Kösztetök egymást kurta szelletnek híjjátok.

Nagy Isten igéjét, kérlek, hallgassátok,
Próféta móggyára ti hadakozjatok,
Fejedelmetökhöz hívön hallgassatok,
Hadnagytokat pesti lélöknek ne mongyátok.

Dúlást, sok kóborlást ti hátrahaggyatok,
Tisztaságban, józanságban maraggyatok,
Csak az egy Istenben jámborul bízjatok,
Minden igyetekben nyereséggel járhattok.

Eszt ha eszötökben, hajdúk, nem tartjátok,
Szidalmasságtokat hátra sem hadgyátok,
Ti az pesti lelkektől mind elhordattok,
Mint szegedi mezőn, ti gyakran levágattok.

Magát jelentötte versnek kezdésében
Az ki szerzé, vagyon oly mint fél kedvében,
Kassában Seböstyén nagybőjt közepiben,
Írá ezörötszázötvenkét esztendőben.

A vers dallama

Az alábbi kották a következő kiadásból származnak: Csomasz Tóth Kálmán, Ferenczi Ilona (sajtó alá rendező) 2017. A XVI. század magyar dallamai. Budapest: Akadémiai Kiadó.

Előfordulhat, hogy a vers dallama más gyűjteményben is szerepel, melynek sorszáma az adatlap Dallam mezőjében látható. Ugyanakkor az adatlapi mező nem tartalmazza az RMDT új kiadásának számait – ez az adatbázis egy későbbi változatában lesz szinkronizálva.

A kottaképek többnyire a Magyar Elektronikus Referenciamű Szolgáltatás (MERSZ) oldaláról érkeznek, és a jegyzetek és dallamok hivatkozásai is a MERSZ oldalára ugranak, melynek használatához előfizetés vagy megfelelő felsőoktatási, ill. tudományos hálózathoz való hozzáférés szükséges.

Egyes kottaképek az RMDT digitalizált másolatai. Ezekhez lejátszható hanganyag is tartozik, és forráskódjuk az adatbázis részét képezi. A jövőben az összes kottát ilyenre alakítjuk. Ezúton is köszönjük Ferenczi Ilona támogatását, amelyet az adatbázisok összekötésekor nyújtott.

RMDT1 2017, 54 (Szertelen veszedelm, lám, gyakran érkezik)
Jegyzetek

RMDT1 1958, 48 (Szertelen veszedelm, lám, gyakran érkezik)
Jegyzetek