Tinódi Sebestyén, Szeretetből ajánlom szolgálatomat (RPHA 1333)

Szeretetből ajánlom szolgálatomat,
Kiért én is várom az én hasznomat,
Könyörögvén kéröm uraságodat,
Énnéköm megbocsásd megbántásomat.

Oly igen nagy gondban magam foglaltam,
Kiből minden jómat én es takartam,
Isten malasztjának eszt ajánlottam,
Kiért mindenkoron én hálát attam.

Lefüggesztött fővel leszegik nyakam,
Két szömöm világa vagyon homályban,
Az én író kezem reszket az pennán,
Fejem szédülögve nagy gondolkodván.

Gondot adok én az oly embereknek,
Kik szegín fejemön nem keserülnek,
Mert versszörzésömbe átkomba lésznek,
Jelösben udvarbírák, kulcsárok lésznek.

Az mely úrhoz megyök, sokszor meghagyják:
Magam lovam abrakát bévön megaggyák,
De bal fölök felől gyakran bocsátják,
Gyakorta az urat vélem bántattyák.

Légyön Isten nékik, hogy elhallgatják,
Azért regyistromba ők mind béírják,
Mert aszt az úréból magoknak lopják,
Sok szegínlegínyök aszt meg ohíttyák.

Óh, mely nagy kárt tesznek az udvarbírák,
Mert titkon magoknak sokat takarnak,
Igön hízölködnek, sokat csélcsapnak,
Ki miatt az urak sok kárt vallanak.

Kárát néha az úr eszébe veszi,
Hamar csal bírádat csiklében ejti,
Az mint ő akarja, nem úgy vendégli,
Mert szöme szőrében szoktak szaggatni.

Bolondok ezféle csal udvarbírák,
Tisztösség adassék az jámborának,
Kik szolgát szöröznek az ő uroknak,
Úr híre nélkül es sok jóval vannak.

Óh, mely dícséretös oly udvarbíró,
Ki mindönből úrnak hívön takaró,
Az jámbor szolgáknak nem búcsúadó,
Sőt minden javával őket tápláló.

Rest udvarbírákon átok nem használ,
Az ki őt átkozja, kopaszt borotvál,
Ők atyafiasok az cigánokval,
Orcájok temérdök nagy álnokságval.

Noha volna néköm csak mast jó borom,
Fejem bátorodnék, hangos lenne szóm,
Köz bortúl megszorul, rozsdás én torkom,
Kiből utálatos én horutásom.

Az úr és az asszon bír ő házával,
Kinek ő akarja, lehet jó borval,
Az kit lát, hogy engödelmes dolgával,
Az ürest nem marad ű poharával.

Kik nem adnak Bohnyán itt jó borokat,
Magas part üssön meg udvarbírákat,
Vélök egyetömben az kulcsárokat,
Kik akasztófára méltók, azokat.

Az boros víz nádat terömt orromba,
Egésségöt nem ád néköm dolgomba,
Kössebbödik gégém az krónikába,
Kiért udvarbírák esnek átkomba.

Szómat jobban rikkantatom jó bortúl,
Ha jó hírt hallhatok uraságottúl,
Kevés betegségöm feledöm attúl,
Nagy sok jó adassék mennyei Úrtúl.

Talám gonoszt monnak az udvarbírák,
Azzal sem gondolok, csak jó bort aggyanak,
Ha büdös bort adnak Sebők deáknak,
Azzal ő uroktúl elbúcsúsztatnak.

Esznek szegín ifjak fagyos étkeket,
Rejá innyok adnak büdös lőréket,
Szolgáló lejányoknak sován étkeket,
Rejá innyok adnak boros vizeket.

Ugyan bosszonkodnak lejányok, ifjak,
Az udvarbíráknak és kulcsároknak
Lelkökért ők sápi zsoltárt olvasnak,
Dolhai dekrétomot fejökre monnak.

Le es vonszják néha kulcsárt körméről,
Ifjak megbüntetik ez il bűnéről,
Az ő abrakjokat elvesztéséről,
Mert aszt palást alatt horgyák pincéből.

Csuda mint csélcsapnak az ő uroknak,
Hogy az ő hasznára sáfárkodnának,
Aszt elő sem mongyák, mennyet kóbornak,
Palást alatt jó bort mennyet hurcolnak.

Kis Kököllő mellett Bethlen Farkasnak
Bohnyai házánál megíratának,
Mert versszörzésében Sebők deáknak
Nem úr hírével bödös bort adának,

Nagyidai kulcsár az bohnyaival
Lám atyafias volt álnokságával,
Nem barátkozik vélem az jó borokval,
Ha fiamat küldöm, illet szitkokval.

Aggyon Isten nékik oly jó malasztot,
Táplálják jó borral Sebők deákot,
Véle egyetömben jó szolgálókat,
Fejökre ne várják az rút átkokat.

FINIS