| Irodalomtörténet | Poétika | Források |
| Incipit: | Sokat szólhatok a meglett dolgokról |
| RPHA-szám: | 1285 |
| Szerző: | Tinódi Sebestyén A verset a szerző látta el névmegjelöléssel. Az akrosztichonban: Tinod Sebastianvs Literatvs de A kolofonban: Tinódi Sebestyén deák |
| Cím: | Judit asszony históriája |
| Változat: | |
| A szereztetés ideje: | 1540 körül |
| A szereztetés helye: | A kolofonban: Anthimus Szigetben, ... Terek Bálintnak házánál éltében |
| Akrosztichon: | A versnek van akrosztichonja. SEBASTIANVS LITERATVS DE TINOD IN LINGVA HVNGARICA ECS BIBLIA CANENDVM CONVERTOeNS BELLVM HVNGARICVM POeRSCRVTANS FEKIT |
| Kolofon: | A versnek van kolofonja. |
| A versforma fajtája: | Szótagszámláló, izostrofikus vers. |
| Versforma: | a11(4,4,3), a11(4,4,3), a11(4,4,3), a11(4,4,3) Keresés erre a rímképletre Keresés erre a szótagszámra |
| Dallam: | A vers énekvers. RMDT1 31SZ |
| Terjedelem: | Terjedelem: 104 versszak |
| Irodalmi minta: | Iud 1-15 |
| Műfaj: | [ vallásos (001) > história (002) > elbeszélő (004) > bibliai (009) ] |
| Felekezet: | 100% világi (1 db) |
| Változat: |
| Kritikai kiadás: | RMKT 3. 237 |
| Hasonmás-kiadás: | Változat: |
| Digitalizált példány: | Változat:
|
| Szöveg | Dallam | A szöveg forrása: OTKA K135631 |
Az itt közzétett szövegek nem kritikai igényűek, bár kritikai kiadásokon alapulnak. Részben modernizált szövegekről van szó, melyeket minimálisan egységesítettünk az OTKA NKFI 135631 számú, „A régi magyar költészet számítógépes metrikai és stilometriai vizsgálata” elnevezésű projektje keretében végrehajtott számítógépes elemzések céljából. Javarészt az RMKT szövegkiadásait követik, kisebb részt más filológiai kutatások eredményei. A digitalizálási, átírási, modernizálási feladatokban részt vett Finta Mária, Horváth Andor, Kiss Margit, Maróthy Szilvia, Nagy Viola, Pardi Boglárka, Rákóczy Krisztina, Seláf Levente, Veszely Anna, Vigyikán Villő, Zohó-Tóth Zoé, és az ELTE BTK Régi Magyar Irodalomtörténeti Tanszék szemináriumainak számos hallgatója. Köszönetetet mondunk a szövegkorpusz összeállításához és közzétételéhez nyújtott segítségért a következőknek: Etlinger Mihály, Fazekas Sándor, Hajdu Ildikó, H. Hubert Gabriella, Papp Balázs, Szatmári Áron, és az RPHA valaha volt összes munkatársa.
Sokat szólhatok az meglött dolgokról,
Régieknek az ő krónikájokról,
Ó törvénben nagy Isten haragjáról,
Mast én szólok Judit asszon dolgáról.
Emlöközöm régi hadakozásról,
Nemcsak fegyverökkel megvert hadakról,
Nabugodonozor királ hatalmáról,
Csudaképpen ő nagy megromlásáról.
Benn Asszíriában hatalmas vala,
Nabugodonozor királ él vala,
Ninive várasban lakozik vala,
Arfaxat királyra hadakozik vala.
Arfaxatnak hatalmát ő megrontá,
Minden országit ő elfoglaltatá,
Jobb részét világnak meghóldoltatá,
Isten gyanánt magát ő imádtatá.
Serén követöket sok országokban,
Ciliciában bocsáta, Damaszkomban,
Galileában és Szamariában,
Jordán vizének ő határaiban.
Túl az Jesse földében Jeruzsálemnek,
Ethiópiának, hegyön élőknek,
Ez országoknak és fejedelmeknek,
Követöktől izene, mint hívöknek:
„Jöjjenek hozzám, adókat hozzanak,
Engedelmességöt ők mutassanak,
Isten gyanánt engöm ők imádjanak,
Úgy éntőllem minden jót ők várjanak.”
Az követek fejedelmekhöz jutának,
Il követséget ők mind megmondának,
Fejedelmek ezen megbúsulának,
Az egy Isten mellől el sem állának.
Nagy haraggal követeknek szólának,
Csuda szókkal ők megrútoltatának,
Követök ott csak le nem vágatának,
Ő urokhoz alig szaladhatának.
Vagyon nagy haragja Nabukodonozornak,
Mert megérté járásokat szolgáinak,
Azon megesküvék jó szolgáinak,
Bosszútételt jelent mind az uraknak.
Sok vitézlő népet el-behívata,
Nagy hatalmas hadot hamar támaszta,
Olofernes királt előszólítá,
Kit az többi közett jobbnak alíta.
Lám, az Olofernest jól érti vala,
Vitézségét, hívségét tudja vala,
Azért benne ő igen bízik vala,
Az főhadnagyságot rábízta vala.
Igen nagy haraggal megfenyögeté,
Hogy kegyötlen lenne, őt azon inté,
Napkelet felé őtet úgy ereszté,
Mint egy sáskahadat, bőven ereszté.
„Tégy sok veszödelmet sok országoknak,
Dúlást, rontást sok kulcsos várasoknak,
Jelösben, kik neköm nem hóldoltanak,
Engödelöm semmi légyön azoknak.
És fejedelmeket sokat levágass,
Kiket bennök elevenön megfogass,
Sok országokat neköm meghóldoltass,
Mindenött Isten gyanánt imádtattass.”
Rejá Olofernes ellent sem szóla,
Az parancsolatnak hívön megálla,
Ottan minden seregével indula.
Mely országba mikort ő bejut vala,
Annak erős várait rontja vala,
Kulcsos várasit töretteti vala,
Fejedelmeket levágattat vala,
Sok országot így meghóldoltat vala.
Támadának királyok, készülének,
Mert Holofernestől megijedének,
Hozzámenének és mind engedének,
Drága ajándékokat jelöntének.
Viadalt neki senki nem ád vala,
Sáska módra mert ő nagy haddal vala,
Fejedelmekhöz ő kegyötlen vala,
Drága ajándékhoz meg sem hajt vala.
Sokat az királyokban levágata,
Várasokban sokat ő elrontata,
Kiket akara, mind helyén hagyatá,
Nabugodonozort ő imádtatá.
Derék táborával onnat indula,
Jeruzsálem határában beszálla.
Ezt az zsidó nép mikoron meghallá,
Kit Izráel népének mondnak vala,
Elijedének, igen rettenének
Kegyötlenségétől Olofernesnek,
Törése ne lenne Jeruzsálemnek,
Templomokban az drága szépségöknek.
Tőnek áldozatot az nagy Istennek,
Egyetömben csak neki könyörgének,
Hamar izenének az vidéköknek,
Hogy fejenként mind felfegyverköznének.
Jerikóig Szamariában hírt adának,
Az szoros utakat hogy mind bevágnák,
Mert szoros bemeneti az utaknak,
Fegyverös népekkel azt beállatnák.
Nagy jelös főváros Jeruzsálem vala,
Betúlia más jelös váras vala,
Az többinek ezök parancsolnak vala,
Hamar mindönfelől készültek vala.
Ott az utakat beállák, bevágák,
Vala fejedelme Betúliának,
Hívják vala az Eliákhim papnak,
Parancsolatot mind tőle tanultak.
De Izráel fiai jól élnek vala,
Parancsolat szerént ők járnak vala,
Egymást igazán ők szeretik vala,
Bőjtölnek, igen imádkoznak vala.
Istennek könyves szömvel könyörgének,
Sok közülök szőringöt viselének,
Cselédjökkel rabságba ne esnének.
Nagy bizodalmat Istenben vevének.
No, hamar Olofernesnek hírt adának,
Az utakon fegyverösök állanának,
Hadnagyok, vitézök behívatának,
Mind fejenként arról tudakozának.
„Lám, bejártunk mi már sok országokat,
Rontottunk várakat, szép várasokat,
Levágtunk urakat, sok királyokat,
Soholt nem láttunk ellenünk állókat.”
Igen csudálkoznak ők az országnak,
Hogy micsoda népek benne laknának,
És minémű istent ők imádnának,
Kihöz bíznak, hogy ellenünk állanak.
Nagy csendeszön ott mind hallgatnak vala,
Hadnagyok közt egy jámbor vitéz vala,
Kinek neve Achior herceg vala,
Olofernesnek ő így felelt vala:
„Győzödelmes felségös uram, kérlek,
Megbocsássad, hogy néköd megfelelek,
Ez nép felől én igazat beszélök,
Felségödnek haragjába ne légyek.
Vannak zsidó népek itt ez országban,
Izráel fiai ez várasokban,
Vannak Istennek parancsolatjában,
Kik csak bíznak az ő nagy jóvoltában.
Az parancsolat szerént ha nem élnek,
Ottan az Isten haragjában esnek,
Számkivetésben ők hamar vettetnek,
Rabságban, ínségben ők gyötrettetnek.
Ha mikor parancsolat szerént élnek,
Minden ellenségök megtörettetnek,
Csak kevesen oly nagy hadat megvernek,
Mindazzal es kevélségben nem esnek.
Úgy hallottam, régön való időben
Egyiptomban voltak ők nagy ínségben,
Fárahó királnak az ő kezében,
Istentől voltak ők nagy büntetésben.
Nagy alázatoson mikor megtértek,
Könyörögvén, Istentől kegyelmet nyertek,
Egyiptomból angyaltúl kivitettek,
Az tengörön szárazon általmentek.
Gyorsan Fárahó királ felkészült volt,
Izráel fiait ő kergeti volt,
Az tengörbe mind népével bement volt,
Az nagy Isten mind ott sílyesztötte volt.
Azt es hallottam nem régi időben
Őket adta volt az jászok kezében,
Parancsolatszegésért nagy ínségben
Negyven esztendég voltak büntetésben.
Rágondolván, Istennek könyörgének,
És őtőle ők kegyelmet nyertenek,
Köszönhetik egy jámbor életének,
Egy magzat adatik feleségének.
Jámbor Manuét Isten úgy szerette,
Vénségében oly magzattal szerette,
Azt nagy hatalmas erővel szerette,
Kivel szegín foglyokat kimentötte.
Csuda erőssége az Sámsonnak volt,
Ki erős oroszlánt elszaggatott volt,
Egy szamárállal ezör vitézt megölt volt,
Az két ezörét elfutamtatta volt.
Az Gáza várasban ő el-bement volt,
Ki kapuját vállára rántotta volt,
Ebron hegyére ő el-felvitte volt.
Soret völgyében onnat el-bement volt,
És az Dalida asszont elvötte volt,
Ki miatt erős Sámson megvakult volt,
Jászokat egy boltban rekkentötte volt,
Mert az nagy Istennek akaratja volt.
Csak ezt, felségös uram, vedd eszödbe,
Ha nem vannak mast az Isten kedvébe,
Bizon esnek felségödnek kezébe,
De ha vadnak az nagy Isten kedvébe.
Siess hamar, illik innet elmennünk,
Mert azon félök, hogy mind itt kell vesznünk,
Mert az ő Istenök leszön ellenünk,
Ki ellen mindnyájan semmié lészünk.”
Bátor szíve vala Olofernesnek,
Gonoszt monda az Achior hercegnek,
Parancsolá hamar az vitézöknek,
Hercegöt iktatnák az zsidó népnek.
Igen hamar őtet fogva elvinnék,
Váras mellett egy nagy fához kötöznék,
Izráel fiai őtet bevinnék,
Ugyan vélök meg rabságába esnék.
Bizonítom ezt az ő rabságával,
Hogy ez földön terömtött állatokval,
Egyéb Isten nem bír az én uramnál,
Az hatalmas Nabukodonozor királnál.
Legottan őt éjjel fogva elvivék,
Váras mellett egy nagy fához kötözék,
Várasbéliek reggel ott úgy lelék,
Okát ennek őtőle mind megérték.
Igen hamar ők mind feltámadának,
Áldozának, mind Istent imádának,
Hálát adának, Istenben bízának,
Olofernestől semmit nem tartának.
Az Olofernes táborát indítá,
Váras utait megostromlattatá,
Zsidó népet ő ott meg sem bírhatá,
Szégyönére esmég tábort jártata.
Csuda álnokságot hamar gondola,
Kifolyó kutakat mind elfoglalá,
Betúlia egy kis hegyháton vala,
Szoméhsággal sokan meghalnak vala.
Az köznépek ezön megbúsulának,
Várast akarják megadni királnak,
De nagy kérésére Oziás papnak
Öt napig várast tartanák magoknak.
No, akkoron Betúliában vala
Egy özvegyasszon, neve Judit vala,
Az Meráriusnak leánya vala,
Kinek régön férje Manasses vala.
Ez özvegy Judit szent életű vala,
Oly igen szép és ő nagy gazdag vala,
Senki őróla gonoszt nem szól vala,
Az nagy Istent oly igen féli vala.
Neki ez dolgot hogy megadák tudni,
Akarják királnak várast megadni,
Az fejedelmeket kezdé feddeni,
Izráelnek sok járásit beszélni.
Derék járásokat az prófétáknak,
Ábrahámnak, Izsáknak és Jákobnak,
Moizesnek és az több prófétáknak,
Nyomorúságokban hálát adtanak.
„Vajh, azokat eszötökben vegyétök,
És szönetlen értem könyörögjetök,
Mert ez éjjel ez várasból kimegyök,
Tőlem okát ti annak se kérdjétök.”
Magában lőn oly nagy imádságában,
Azután beméne ágyasházában,
Hamar öltözék drága ruháiban,
Szép asszony vala nagy gyenge voltában.
Csuda fejér-piros orcája vala,
Szép sár haját megeresztötte vala,
Ujját szép gyűrűkkel berakta vala,
Arantúl, kövektől ő fénlik vala.
Ottan indula szolgálóleányával,
Az igen jámbor szép leán Ábrával,
Várasból kiméne nagy bátorságval,
Az sok jámboroknak áldomásával.
No, ha juta az váras határába,
Ottan esék ellenség fogságába,
Az Olofernesnek vivék sátorába,
Királ látá asszont nagy szép voltába.
Ugyan szépségére elámélkodék,
Kinek szerelmére ő indíttaték.
Az vitézök egymásnak ezt beszélék:
„Illik ily szépökért halált szönvednünk.”
Eszös és bölcs asszon az Judit vala,
Olofernest hogy ő meglátta vala,
Nagy félelmet ő ott mutatott vala,
Ott ő magát földhöz ütötte vala.
Reá nézvén királ, megkeserülé,
Parancsola, az földről felvéteté,
Olofernes őt ugyan megkérlelé,
Kérdésére asszony bölcsen felelé:
„Tudjad, uram király, veled jó leszön,
Mert az Isten tevéled oly jól tészön,
Minden hatalmasság kezedben leszön,
Izráel népe rabságodba leszön.
Ők az Isten ellen nagyot vétköztenek,
Éhhel-szoméhhal mast nagy sokan vesznek,
Azt végezték, barmokat már megöljék,
Kiknek véröket megigyák, megéljék.
Nám, ettől Isten őket megtiltotta,
Ezért őket te kezedbe bocsátta,
Azért hozzád az jó Isten bocsáta,
Énáltalom néköd tudtodra adta.”
Sőt az Olofernes hogy ezt megérté,
Megörüle, ezt oly igen szereté,
Belső sátorába őtet viteté,
Tisztösséggel őtet megőrizteté.
Bátorsága az szép asszonnak vala,
Imádkozni, kimenni szabad vala,
Az sátorból ő el-kimégyön vala,
Az Istennek ő esedözik vala.
Egy víg kedvét Olofernes jelönté,
Mert nagy gazdagon ő sokat főzete,
Sok fejedelmeket mind leülteté,
Sok vigasságot előttök tétete.
Legottan hopmestörétől izene,
Sátorából hogy az asszon kijönne,
Hogy előtte víg kedvet jelöntene,
Minden akaratjának ő engedne.
Lám, ha hallá asszony hamar szököllék,
Drága öltözetben hamar öltözék,
Asztalához az királnak belépék,
Nagy jó víg kedv asszontúl jelönteték.
Víg kedvén Olofernes megvidula,
Gonosz kívánságban gerjedöz vala,
Örömében megrészögödött vala,
Mert éltében annye bort nem itt vala.
Mikor estve jól elsetétölének,
Az vitézök mind megrészögödének,
Egyön-ketten szállásokra menének,
Olofernesnek szép ágyat vetének.
Ha mikor ágyában őtet feköték,
Az szép sátor ajtaját betéteték,
Az szép asszony Juditot ott rekeszték,
Hogy Olofernessel együtt nyugodnék.
Vígan az hopmester es elment vala,
Az bor miatt mind elaluttak vala,
Az Olofernes is elbágyadt vala.
Asszony Judit hogy ezt meglátta vala,
Nem kell alunni ott az jó asszonnak,
Hamar parancsolá leján Ábrának,
Kívöl őrizője lenne az sátornak,
Előtte megállapék az királnak.
Gyakor könyvhullásokkal imádkozék,
Az Izráel népéért esedözék,
Akaratja szerént cseleködhetnék,
Rabságtúl az nép megmeneködhetnék.
Az szép Judit bízék bátorságára,
Hamar feltekinte az árbozfára,
Az királnak szép aranyas kardjára,
Azt levevé, hamar lépék az ágyra,
Ragadá üstökét Olofernesnek,
Ottan fejét vevé az kegyötlennek,
Adá az fejét Ábrának, szép szűznek,
Erszényében tenné, úgy elmennének.
Igen hamar sátorból kimenének,
Senki nem kérdi, hogy hová mennének,
Vélik vala, imádkozni mennének,
Nagy békével táborból kimenének.
Csakhamar Betúliához jutának,
Várasőrzőknek szózatot adának,
Az fejedelmeknek ők hírt adának,
Zöndülének, az kapuhoz futának.
Víg az nép, hogy az asszont megesmérék,
Hálaadásval őt hamar bevivék,
Az megfáradt asszont ők leülteték,
Mely nagy szépen, vígan őtet kérdözék.
Minden járását ő megbeszélgeté,
Olofernes fejét előjelönté,
Kapu fölött szépön el-kitéteté,
Az Izráel népét megerülteté.
Parancsolat szerént nagy félve élnek,
Nagy hálákat adnak ők az Istennek,
Az özvegy Judit szent asszony életének,
Hogy elesött feje Olofernesnek.
Özvegy Judit községöt megtanítá,
És őket oly igen megbátorítá,
Viadalhoz őket mind feltámasztá,
Olofernes népére kiindítá.
Rájok vevék az ő szép fegyveröket,
Szépen megszörzék minden seregöket,
Tésznek üvöltésöket, zöngésöket,
Kikkel rettentének ellenségöket.
Strázsásokra mikoron ők jutának,
Az táborban azok alig szaladának,
Fejedelmeknek hamar hírt adának,
Izráel népi hogy rajtok volnának.
Csudaképen oly igen rettenének,
Az Oloferneshöz ők sietének,
De ő ágyához menni nem merének,
Asszonnyal vélik, hogy együttfekönnék.
Rágondola hopmestör, hogy ezt érté,
Ő ágyáról leplöt megemelinté,
Hát az királ ágyát vérösítötte,
Judit asszony miatt fejét vesztötte.
Vitézök megérték okát halálának,
Urok halálán ők igen sírának,
Megijedének ők, megfutamának,
Mindent hátrahagyának, eloszlának.
Tőn nagy zöndülést az Izráel népe,
Kitől rettene Olofernes népe,
Az szántalan sok népnek lőn elveszte,
Mind levágaték Olofernes népe.
Anni gazdagságot ők ott nyerének,
Mind fejenként nagy gazdagok levének,
Betúliában nagy vígan menének,
Nagy hálákat adának az Istennek.
Nabukodonozor nagy hatalmas vala,
Fejedelmektől győzhetetlen vala,
Az Istennek nagy ostora ő vala,
Bűnös népnek büntetésére vala.
Sok országot immár ő elbírt vala,
Isten gyanánt ő imádtatik vala,
Kit az Isten bosszúképpen tart vala,
Vad képében őt változtatta vala.
Fertelmes vadak között hét esztendég
Nabugodonozor csudaképpen lakozék,
Isten előtt Dániel esedözék,
Meg emberi ábrázatban változék.
Éltébe sokat hadakozott vala,
Mikoron ő negyven esztendős vala,
Babilóniában ő megholt vala,
Fia vala, ugyanez neve vala.
Keresztyénök ez jó példa tinektök,
Példa az ó törvény az új törvénnek,
Ha parancsolat szerént ti élnétek,
Minden ellenségöt megverhetnétek.
Inkább az Istennek ellene vadtok,
Próféták módjára nem hadakoztok,
Nem csuda, hogy il igen nyomorgotok,
Istentől il igön ostoroztattok.
Támadjatok fejenként igaz hitben,
Ti éljetök az igaz szeretetben,
Reménségtök légyön csak az Istenben,
Minden ellenség leszön kezetökben.
Ezt szörzötte az Anthimus szigedben
Tinódi Sebestyén deák könyvében,
Bibliából kiszette egy kedvében,
Terek Bálintnak házánál éltében.
Sokat szólhatok az meglött dolgokról,
Régieknek az ő krónikájokról,
Ó törvénben nagy Isten haragjáról,
Mast én szólok Judit asszon dolgáról.
Emlöközöm régi hadakozásról,
Nemcsak fegyverökkel megvert hadakról,
Nabugodonozor királ hatalmáról,
Csudaképpen ő nagy megromlásáról.
Benn Asszíriában hatalmas vala,
Nabugodonozor királ él vala,
Ninive várasban lakozik vala,
Arfaxat királyra hadakozik vala.
Arfaxatnak hatalmát ő megrontá,
Minden országit ő elfoglaltatá,
Jobb részét világnak meghóldoltatá,
Isten gyanánt magát ő imádtatá.
Serén követöket sok országokban,
Ciliciában bocsáta, Damaszkomban,
Galileában és Szamariában,
Jordán vizének ő határaiban.
Túl az Jesse földében Jeruzsálemnek,
Ethiópiának, hegyön élőknek,
Ez országoknak és fejedelmeknek,
Követöktől izene, mint hívöknek:
„Jöjjenek hozzám, adókat hozzanak,
Engedelmességöt ők mutassanak,
Isten gyanánt engöm ők imádjanak,
Úgy éntőllem minden jót ők várjanak.”
Az követek fejedelmekhöz jutának,
Il követséget ők mind megmondának,
Fejedelmek ezen megbúsulának,
Az egy Isten mellől el sem állának.
Nagy haraggal követeknek szólának,
Csuda szókkal ők megrútoltatának,
Követök ott csak le nem vágatának,
Ő urokhoz alig szaladhatának.
Vagyon nagy haragja Nabukodonozornak,
Mert megérté járásokat szolgáinak,
Azon megesküvék jó szolgáinak,
Bosszútételt jelent mind az uraknak.
Sok vitézlő népet el-behívata,
Nagy hatalmas hadot hamar támaszta,
Olofernes királt előszólítá,
Kit az többi közett jobbnak alíta.
Lám, az Olofernest jól érti vala,
Vitézségét, hívségét tudja vala,
Azért benne ő igen bízik vala,
Az főhadnagyságot rábízta vala.
Igen nagy haraggal megfenyögeté,
Hogy kegyötlen lenne, őt azon inté,
Napkelet felé őtet úgy ereszté,
Mint egy sáskahadat, bőven ereszté.
„Tégy sok veszödelmet sok országoknak,
Dúlást, rontást sok kulcsos várasoknak,
Jelösben, kik neköm nem hóldoltanak,
Engödelöm semmi légyön azoknak.
És fejedelmeket sokat levágass,
Kiket bennök elevenön megfogass,
Sok országokat neköm meghóldoltass,
Mindenött Isten gyanánt imádtattass.”
Rejá Olofernes ellent sem szóla,
Az parancsolatnak hívön megálla,
Ottan minden seregével indula.
Mely országba mikort ő bejut vala,
Annak erős várait rontja vala,
Kulcsos várasit töretteti vala,
Fejedelmeket levágattat vala,
Sok országot így meghóldoltat vala.
Támadának királyok, készülének,
Mert Holofernestől megijedének,
Hozzámenének és mind engedének,
Drága ajándékokat jelöntének.
Viadalt neki senki nem ád vala,
Sáska módra mert ő nagy haddal vala,
Fejedelmekhöz ő kegyötlen vala,
Drága ajándékhoz meg sem hajt vala.
Sokat az királyokban levágata,
Várasokban sokat ő elrontata,
Kiket akara, mind helyén hagyatá,
Nabugodonozort ő imádtatá.
Derék táborával onnat indula,
Jeruzsálem határában beszálla.
Ezt az zsidó nép mikoron meghallá,
Kit Izráel népének mondnak vala,
Elijedének, igen rettenének
Kegyötlenségétől Olofernesnek,
Törése ne lenne Jeruzsálemnek,
Templomokban az drága szépségöknek.
Tőnek áldozatot az nagy Istennek,
Egyetömben csak neki könyörgének,
Hamar izenének az vidéköknek,
Hogy fejenként mind felfegyverköznének.
Jerikóig Szamariában hírt adának,
Az szoros utakat hogy mind bevágnák,
Mert szoros bemeneti az utaknak,
Fegyverös népekkel azt beállatnák.
Nagy jelös főváros Jeruzsálem vala,
Betúlia más jelös váras vala,
Az többinek ezök parancsolnak vala,
Hamar mindönfelől készültek vala.
Ott az utakat beállák, bevágák,
Vala fejedelme Betúliának,
Hívják vala az Eliákhim papnak,
Parancsolatot mind tőle tanultak.
De Izráel fiai jól élnek vala,
Parancsolat szerént ők járnak vala,
Egymást igazán ők szeretik vala,
Bőjtölnek, igen imádkoznak vala.
Istennek könyves szömvel könyörgének,
Sok közülök szőringöt viselének,
Cselédjökkel rabságba ne esnének.
Nagy bizodalmat Istenben vevének.
No, hamar Olofernesnek hírt adának,
Az utakon fegyverösök állanának,
Hadnagyok, vitézök behívatának,
Mind fejenként arról tudakozának.
„Lám, bejártunk mi már sok országokat,
Rontottunk várakat, szép várasokat,
Levágtunk urakat, sok királyokat,
Soholt nem láttunk ellenünk állókat.”
Igen csudálkoznak ők az országnak,
Hogy micsoda népek benne laknának,
És minémű istent ők imádnának,
Kihöz bíznak, hogy ellenünk állanak.
Nagy csendeszön ott mind hallgatnak vala,
Hadnagyok közt egy jámbor vitéz vala,
Kinek neve Achior herceg vala,
Olofernesnek ő így felelt vala:
„Győzödelmes felségös uram, kérlek,
Megbocsássad, hogy néköd megfelelek,
Ez nép felől én igazat beszélök,
Felségödnek haragjába ne légyek.
Vannak zsidó népek itt ez országban,
Izráel fiai ez várasokban,
Vannak Istennek parancsolatjában,
Kik csak bíznak az ő nagy jóvoltában.
Az parancsolat szerént ha nem élnek,
Ottan az Isten haragjában esnek,
Számkivetésben ők hamar vettetnek,
Rabságban, ínségben ők gyötrettetnek.
Ha mikor parancsolat szerént élnek,
Minden ellenségök megtörettetnek,
Csak kevesen oly nagy hadat megvernek,
Mindazzal es kevélségben nem esnek.
Úgy hallottam, régön való időben
Egyiptomban voltak ők nagy ínségben,
Fárahó királnak az ő kezében,
Istentől voltak ők nagy büntetésben.
Nagy alázatoson mikor megtértek,
Könyörögvén, Istentől kegyelmet nyertek,
Egyiptomból angyaltúl kivitettek,
Az tengörön szárazon általmentek.
Gyorsan Fárahó királ felkészült volt,
Izráel fiait ő kergeti volt,
Az tengörbe mind népével bement volt,
Az nagy Isten mind ott sílyesztötte volt.
Azt es hallottam nem régi időben
Őket adta volt az jászok kezében,
Parancsolatszegésért nagy ínségben
Negyven esztendég voltak büntetésben.
Rágondolván, Istennek könyörgének,
És őtőle ők kegyelmet nyertenek,
Köszönhetik egy jámbor életének,
Egy magzat adatik feleségének.
Jámbor Manuét Isten úgy szerette,
Vénségében oly magzattal szerette,
Azt nagy hatalmas erővel szerette,
Kivel szegín foglyokat kimentötte.
Csuda erőssége az Sámsonnak volt,
Ki erős oroszlánt elszaggatott volt,
Egy szamárállal ezör vitézt megölt volt,
Az két ezörét elfutamtatta volt.
Az Gáza várasban ő el-bement volt,
Ki kapuját vállára rántotta volt,
Ebron hegyére ő el-felvitte volt.
Soret völgyében onnat el-bement volt,
És az Dalida asszont elvötte volt,
Ki miatt erős Sámson megvakult volt,
Jászokat egy boltban rekkentötte volt,
Mert az nagy Istennek akaratja volt.
Csak ezt, felségös uram, vedd eszödbe,
Ha nem vannak mast az Isten kedvébe,
Bizon esnek felségödnek kezébe,
De ha vadnak az nagy Isten kedvébe.
Siess hamar, illik innet elmennünk,
Mert azon félök, hogy mind itt kell vesznünk,
Mert az ő Istenök leszön ellenünk,
Ki ellen mindnyájan semmié lészünk.”
Bátor szíve vala Olofernesnek,
Gonoszt monda az Achior hercegnek,
Parancsolá hamar az vitézöknek,
Hercegöt iktatnák az zsidó népnek.
Igen hamar őtet fogva elvinnék,
Váras mellett egy nagy fához kötöznék,
Izráel fiai őtet bevinnék,
Ugyan vélök meg rabságába esnék.
Bizonítom ezt az ő rabságával,
Hogy ez földön terömtött állatokval,
Egyéb Isten nem bír az én uramnál,
Az hatalmas Nabukodonozor királnál.
Legottan őt éjjel fogva elvivék,
Váras mellett egy nagy fához kötözék,
Várasbéliek reggel ott úgy lelék,
Okát ennek őtőle mind megérték.
Igen hamar ők mind feltámadának,
Áldozának, mind Istent imádának,
Hálát adának, Istenben bízának,
Olofernestől semmit nem tartának.
Az Olofernes táborát indítá,
Váras utait megostromlattatá,
Zsidó népet ő ott meg sem bírhatá,
Szégyönére esmég tábort jártata.
Csuda álnokságot hamar gondola,
Kifolyó kutakat mind elfoglalá,
Betúlia egy kis hegyháton vala,
Szoméhsággal sokan meghalnak vala.
Az köznépek ezön megbúsulának,
Várast akarják megadni királnak,
De nagy kérésére Oziás papnak
Öt napig várast tartanák magoknak.
No, akkoron Betúliában vala
Egy özvegyasszon, neve Judit vala,
Az Meráriusnak leánya vala,
Kinek régön férje Manasses vala.
Ez özvegy Judit szent életű vala,
Oly igen szép és ő nagy gazdag vala,
Senki őróla gonoszt nem szól vala,
Az nagy Istent oly igen féli vala.
Neki ez dolgot hogy megadák tudni,
Akarják királnak várast megadni,
Az fejedelmeket kezdé feddeni,
Izráelnek sok járásit beszélni.
Derék járásokat az prófétáknak,
Ábrahámnak, Izsáknak és Jákobnak,
Moizesnek és az több prófétáknak,
Nyomorúságokban hálát adtanak.
„Vajh, azokat eszötökben vegyétök,
És szönetlen értem könyörögjetök,
Mert ez éjjel ez várasból kimegyök,
Tőlem okát ti annak se kérdjétök.”
Magában lőn oly nagy imádságában,
Azután beméne ágyasházában,
Hamar öltözék drága ruháiban,
Szép asszony vala nagy gyenge voltában.
Csuda fejér-piros orcája vala,
Szép sár haját megeresztötte vala,
Ujját szép gyűrűkkel berakta vala,
Arantúl, kövektől ő fénlik vala.
Ottan indula szolgálóleányával,
Az igen jámbor szép leán Ábrával,
Várasból kiméne nagy bátorságval,
Az sok jámboroknak áldomásával.
No, ha juta az váras határába,
Ottan esék ellenség fogságába,
Az Olofernesnek vivék sátorába,
Királ látá asszont nagy szép voltába.
Ugyan szépségére elámélkodék,
Kinek szerelmére ő indíttaték.
Az vitézök egymásnak ezt beszélék:
„Illik ily szépökért halált szönvednünk.”
Eszös és bölcs asszon az Judit vala,
Olofernest hogy ő meglátta vala,
Nagy félelmet ő ott mutatott vala,
Ott ő magát földhöz ütötte vala.
Reá nézvén királ, megkeserülé,
Parancsola, az földről felvéteté,
Olofernes őt ugyan megkérlelé,
Kérdésére asszony bölcsen felelé:
„Tudjad, uram király, veled jó leszön,
Mert az Isten tevéled oly jól tészön,
Minden hatalmasság kezedben leszön,
Izráel népe rabságodba leszön.
Ők az Isten ellen nagyot vétköztenek,
Éhhel-szoméhhal mast nagy sokan vesznek,
Azt végezték, barmokat már megöljék,
Kiknek véröket megigyák, megéljék.
Nám, ettől Isten őket megtiltotta,
Ezért őket te kezedbe bocsátta,
Azért hozzád az jó Isten bocsáta,
Énáltalom néköd tudtodra adta.”
Sőt az Olofernes hogy ezt megérté,
Megörüle, ezt oly igen szereté,
Belső sátorába őtet viteté,
Tisztösséggel őtet megőrizteté.
Bátorsága az szép asszonnak vala,
Imádkozni, kimenni szabad vala,
Az sátorból ő el-kimégyön vala,
Az Istennek ő esedözik vala.
Egy víg kedvét Olofernes jelönté,
Mert nagy gazdagon ő sokat főzete,
Sok fejedelmeket mind leülteté,
Sok vigasságot előttök tétete.
Legottan hopmestörétől izene,
Sátorából hogy az asszon kijönne,
Hogy előtte víg kedvet jelöntene,
Minden akaratjának ő engedne.
Lám, ha hallá asszony hamar szököllék,
Drága öltözetben hamar öltözék,
Asztalához az királnak belépék,
Nagy jó víg kedv asszontúl jelönteték.
Víg kedvén Olofernes megvidula,
Gonosz kívánságban gerjedöz vala,
Örömében megrészögödött vala,
Mert éltében annye bort nem itt vala.
Mikor estve jól elsetétölének,
Az vitézök mind megrészögödének,
Egyön-ketten szállásokra menének,
Olofernesnek szép ágyat vetének.
Ha mikor ágyában őtet feköték,
Az szép sátor ajtaját betéteték,
Az szép asszony Juditot ott rekeszték,
Hogy Olofernessel együtt nyugodnék.
Vígan az hopmester es elment vala,
Az bor miatt mind elaluttak vala,
Az Olofernes is elbágyadt vala.
Asszony Judit hogy ezt meglátta vala,
Nem kell alunni ott az jó asszonnak,
Hamar parancsolá leján Ábrának,
Kívöl őrizője lenne az sátornak,
Előtte megállapék az királnak.
Gyakor könyvhullásokkal imádkozék,
Az Izráel népéért esedözék,
Akaratja szerént cseleködhetnék,
Rabságtúl az nép megmeneködhetnék.
Az szép Judit bízék bátorságára,
Hamar feltekinte az árbozfára,
Az királnak szép aranyas kardjára,
Azt levevé, hamar lépék az ágyra,
Ragadá üstökét Olofernesnek,
Ottan fejét vevé az kegyötlennek,
Adá az fejét Ábrának, szép szűznek,
Erszényében tenné, úgy elmennének.
Igen hamar sátorból kimenének,
Senki nem kérdi, hogy hová mennének,
Vélik vala, imádkozni mennének,
Nagy békével táborból kimenének.
Csakhamar Betúliához jutának,
Várasőrzőknek szózatot adának,
Az fejedelmeknek ők hírt adának,
Zöndülének, az kapuhoz futának.
Víg az nép, hogy az asszont megesmérék,
Hálaadásval őt hamar bevivék,
Az megfáradt asszont ők leülteték,
Mely nagy szépen, vígan őtet kérdözék.
Minden járását ő megbeszélgeté,
Olofernes fejét előjelönté,
Kapu fölött szépön el-kitéteté,
Az Izráel népét megerülteté.
Parancsolat szerént nagy félve élnek,
Nagy hálákat adnak ők az Istennek,
Az özvegy Judit szent asszony életének,
Hogy elesött feje Olofernesnek.
Özvegy Judit községöt megtanítá,
És őket oly igen megbátorítá,
Viadalhoz őket mind feltámasztá,
Olofernes népére kiindítá.
Rájok vevék az ő szép fegyveröket,
Szépen megszörzék minden seregöket,
Tésznek üvöltésöket, zöngésöket,
Kikkel rettentének ellenségöket.
Strázsásokra mikoron ők jutának,
Az táborban azok alig szaladának,
Fejedelmeknek hamar hírt adának,
Izráel népi hogy rajtok volnának.
Csudaképen oly igen rettenének,
Az Oloferneshöz ők sietének,
De ő ágyához menni nem merének,
Asszonnyal vélik, hogy együttfekönnék.
Rágondola hopmestör, hogy ezt érté,
Ő ágyáról leplöt megemelinté,
Hát az királ ágyát vérösítötte,
Judit asszony miatt fejét vesztötte.
Vitézök megérték okát halálának,
Urok halálán ők igen sírának,
Megijedének ők, megfutamának,
Mindent hátrahagyának, eloszlának.
Tőn nagy zöndülést az Izráel népe,
Kitől rettene Olofernes népe,
Az szántalan sok népnek lőn elveszte,
Mind levágaték Olofernes népe.
Anni gazdagságot ők ott nyerének,
Mind fejenként nagy gazdagok levének,
Betúliában nagy vígan menének,
Nagy hálákat adának az Istennek.
Nabukodonozor nagy hatalmas vala,
Fejedelmektől győzhetetlen vala,
Az Istennek nagy ostora ő vala,
Bűnös népnek büntetésére vala.
Sok országot immár ő elbírt vala,
Isten gyanánt ő imádtatik vala,
Kit az Isten bosszúképpen tart vala,
Vad képében őt változtatta vala.
Fertelmes vadak között hét esztendég
Nabugodonozor csudaképpen lakozék,
Isten előtt Dániel esedözék,
Meg emberi ábrázatban változék.
Éltébe sokat hadakozott vala,
Mikoron ő negyven esztendős vala,
Babilóniában ő megholt vala,
Fia vala, ugyanez neve vala.
Keresztyénök ez jó példa tinektök,
Példa az ó törvény az új törvénnek,
Ha parancsolat szerént ti élnétek,
Minden ellenségöt megverhetnétek.
Inkább az Istennek ellene vadtok,
Próféták módjára nem hadakoztok,
Nem csuda, hogy il igen nyomorgotok,
Istentől il igön ostoroztattok.
Támadjatok fejenként igaz hitben,
Ti éljetök az igaz szeretetben,
Reménségtök légyön csak az Istenben,
Minden ellenség leszön kezetökben.
Ezt szörzötte az Anthimus szigedben
Tinódi Sebestyén deák könyvében,
Bibliából kiszette egy kedvében,
Terek Bálintnak házánál éltében.
A vers dallama
Az alábbi kották a következő kiadásból származnak: Csomasz Tóth Kálmán, Ferenczi Ilona (sajtó alá rendező) 2017. A XVI. század magyar dallamai. Budapest: Akadémiai Kiadó.
Előfordulhat, hogy a vers dallama más gyűjteményben is szerepel, melynek sorszáma az adatlap Dallam mezőjében látható. Ugyanakkor az adatlapi mező nem tartalmazza az RMDT új kiadásának számait – ez az adatbázis egy későbbi változatában lesz szinkronizálva.
A kottaképek többnyire a Magyar Elektronikus Referenciamű Szolgáltatás (MERSZ) oldaláról érkeznek, és a jegyzetek és dallamok hivatkozásai is a MERSZ oldalára ugranak, melynek használatához előfizetés vagy megfelelő felsőoktatási, ill. tudományos hálózathoz való hozzáférés szükséges.
Egyes kottaképek az RMDT digitalizált másolatai. Ezekhez lejátszható hanganyag is tartozik, és forráskódjuk az adatbázis részét képezi. A jövőben az összes kottát ilyenre alakítjuk. Ezúton is köszönjük Ferenczi Ilona támogatását, amelyet az adatbázisok összekötésekor nyújtott.