Tinódi Sebestyén, Sokat szólhatok a meglett dolgokról (RPHA 1285)

Irodalomtörténet Poétika Források
Incipit: Sokat szólhatok a meglett dolgokról
RPHA-szám: 1285
Szerző: Tinódi Sebestyén A verset a szerző látta el névmegjelöléssel. Az akrosztichonban: Tinod Sebastianvs Literatvs de A kolofonban: Tinódi Sebestyén deák
Cím: Judit asszony históriája
Változat:
A szereztetés ideje: 1540 körül
A szereztetés helye: A kolofonban: Anthimus Szigetben, ... Terek Bálintnak házánál éltében
Akrosztichon: A versnek van akrosztichonja. SEBASTIANVS LITERATVS DE TINOD IN LINGVA HVNGARICA ECS BIBLIA CANENDVM CONVERTOeNS BELLVM HVNGARICVM POeRSCRVTANS FEKIT
Kolofon: A versnek van kolofonja.
A versforma fajtája: Szótagszámláló, izostrofikus vers.
Versforma: a11(4,4,3), a11(4,4,3), a11(4,4,3), a11(4,4,3)
Keresés erre a rímképletre
Keresés erre a szótagszámra
Dallam: A vers énekvers. RMDT1 31SZ
Terjedelem: Terjedelem: 104 versszak
Irodalmi minta: Iud 1-15
Műfaj: [ vallásos (001) > história (002) > elbeszélő (004) > bibliai (009) ]
Felekezet: 100% világi (1 db)
Változat:
Szöveg Dallam A szöveg forrása: Régi Magyar Költők Tára XVI. század
Sokat szólhatok az meglött dolgokról,
Régieknek az ő krónikájokról,
Ó törvénben nagy Isten haragjáról,
Mast én szóllok Judit asszon dolgáról.

Emlöközöm régi hadakozásról,
Nemcsak fegyverökkel megvert hadakról,
Nabugodonozor királ hatalmáról,
Csudaképpen ő nagy megromlásáról.

Benn Asszíriában hatalmas vala,
Nabugodonozor királ él vala,
Ninive várasban lakozik vala,
Arfaxat királyra hadakozik vala.

Arfaxatnak hatalmát ő megrontá,
Minden országit ő elfoglaltatá,
Jobb részét világnak meghóldoltatá,
Isten gyanánt magát ő imáttatá.

Serén követöket sok országokban,
Ciliciában bocsáta, Damaszkomban,
Galileában és Szamariában,
Jordán vizének ő határaiban.

Túl az Jesse földében Jeruzsálemnek,
Ethiópiának, hegyön élőknek,
Ez országoknak és fejedelmeknek,
Követöktől izene, mint hívöknek:

"Jöjjenek hozzám, adókat hozzanak,
Engedelmességöt ők mutassanak,
Isten gyanánt engöm ők imádgyanak,
Úgy éntőllem minden jót ők várjanak."

Az követek fejedelmekhöz jutának,
Il követséget ők mind megmondának,
Fejedelmek ezen megbúsulának,
Az egy Isten mellől el sem állának.

Nagy haraggal követeknek szóllának,
Csuda szókkal ők megrútoltatának,
Követök ott csak le nem vágatának,
Ő urokhoz alig szaladhatának.

Vagyon nagy haragja Nabukodonozornak,
Mert megérté járásokat szolgáinak
Azon megeskövék jó szolgáinak,
Bosszútételt jelent mind az uraknak.

Sok vitézlő népet el-béhívata,
Nagy hatalmas hadot hamar támaszta,
Olofernes királt előszólítá
Kit az többi közett jobbnak alíta.

Lám, az Olofernest jól érti vala,
Vitésségét, hívségét tudgya vala,
Azért benne ő igen bízik vala,
Az főhadnagyságot rábíszta vala.

Igen nagy haraggal megfenyögeté,
Hogy kegyötlen lenne, őt azon inté,
Napkelet felé őtet úgy ereszté,
Mint egy sáskahadat, bőven ereszté.

"Tégy sok veszödelmet sok országoknak,
Dúlást, rontást sok kulcsos várasoknak,
Jelösben, kik néköm nem hóldoltanak,
Engödelöm semmi légyön azoknak.

És fejedelmeket sokat levágass,
Kiket bennök elevenön megfogass,
Sok országokat néköm meghóldoltass,
Mindenött Isten gyanánt imáttattass."

Rejá Olofernes ellent sem szólla,
Az parancsolatnak hívön megálla,
Ottan minden seregével indula.
Mely országba mikort ő bejut vala,

Annak erős várait rontja vala,
Kulcsos várasit töretteti vala,
Fejedelmeket levágattat vala,
Sok országot így meghóldoltat vala.

Támadának királyok, készülének,
Mert Holofernestől megijedének,
Hozzámenének és mind engedének,
Drága ajándékokat jelöntének.

Viadalt néki senki nem ád vala,
Sáska módra mert ő nagy haddal vala,
Fejedelmekhöz ő kegyötlen vala,
Drága ajándékhoz meg sem hajt vala.

Sokat az királyokban levágata,
Várasokban sokat ő elrontata,
Kiket akara, mind helyén hagyatá,
Nabugodonozort ő imáttatá.

Derék táborával onnat indula,
Jeruzsálem határában bészálla.
Eszt az zsidó nép mikoron meghallá,
Kit Izráel népének monnak vala,

Elijedének, igen rettenének
Kegyötlenségétől Olofernesnek,
Törése ne lenne Jeruzsálemnek,
Templomokban az drága szépségöknek.

Tőnek áldozatot az nagy Istennek,
Egyetömben csak néki könyörgének,
Hamar izenének az vidéköknek,
Hogy fejenként mind felfegyverköznének.

Jerikóig Szamariában hírt adának,
Az szoros utakat hogy mind bévágnák,
Mert szoros bémeneti az utaknak,
Fegyverös népekkel aszt béállatnák.

Nagy jelös főváros Jeruzsálem vala,
Betúlia más jelös váras vala,
Az többinek ezök parancsolnak vala,
Hamar mindönfelől készültek vala.

Ott az utakat béállák, bévágák,
Vala fejedelme Betúliának,
Hívják vala az Eliákhim papnak,
Parancsolatot mind tőle tanultak.

De Izráel fiai jól élnek vala,
Parancsolat szerént ők járnak vala,
Egymást igazán űk szeretik vala,
Bőjtölnek, igen imádkoznak vala.

Istennek könyves szömvel könyörgének,
Sok közzülök szőringöt viselének
Cseléggyökkel rabságba ne esnének.
Nagy bizodalmat Istenben vevének.

No, hamar Olofernesnek hírt adának,
Az utakon fegyverösök állanának,
Hadnagyok, vitézök béhívatának,
Mind fejenként arról tudakozának.

"Lám, béjártunk mi már sok országokat,
Rontottunk várakat, szép várasokat,
Levágtunk urakat, sok királyokat,
Soholt nem láttunk ellenünk állókat."

Igen csudálkoznak ők az országnak,
Hogy micsoda népek benne laknának,
És minémű istent űk imádnának,
Kihöz bíznak, hogy ellenünk állanak.

Nagy csendeszön ott mind hallgatnak vala,
Hadnagyok köszt egy jámbor vitéz vala,
Kinek neve Achior herceg vala,
Olofernesnek ő így felelt vala:

"Győzödelmes felségös uram, kérlek,
Megbocsássad, hogy néköd megfelelek,
Ez nép felől én igazat beszéllök,
Felségödnek haragjába ne légyek.

Vannak zsidó népek itt ez országban,
Izráel fiai ez várasokban,
Vannak Istennek parancsolatjában,
Kik csak bíznak az ő nagy jóvoltában.

Az parancsolat szerént ha nem élnek,
Ottan az Isten haragjában esnek,
Számkivetésben űk hamar vettetnek,
Rabságban, ínségben ők gyötrettetnek.

Ha mikor parancsolat szerént élnek,
Minden ellenségök megtörettetnek,
Csak kevesen oly nagy hadat megvernek,
Mindazzal es kevélségben nem esnek.

Úgy hallottam, régön való időben
Egyiptomban voltak ők nagy ínségben,
Fárahó királnak az ő kezében,
Istentől voltak ők nagy büntetésben.

Nagy alázatoson mikor megtértek,
Könyörögvén, Istentől kegyelmet nyertek,
Egyiptomból angyaltúl kivitettek,
Az tengörön szárazon általmentek.

Gyorsan Fárahó királ felkészült volt,
Izráel fiait ő kergeti volt,
Az tengörbe mind népével bément volt,
Az nagy Isten mind ott sílyesztötte volt.

Aszt es hallottam nem régi időben
Őket atta volt az jászok kezében,
Parancsolatszegésért nagy ínségben
Negyven esztendég voltak büntetésben.

Rágondolván, Istennek könyörgének,
És őtőle ők kegyelmet nyertenek,
Köszönhetik egy jámbor életének,
Egy magzat adatik feleségének.

Jámbor Manuét Isten úgy szerette,
Vénségében oly magzattal szerette,
Aszt nagy hatalmas erővel szerette,
Kivel szegín foglyokat kimentötte.

Csuda erőssége az Sámsonnak volt,
Ki erős oroszlánt elszaggatott volt,
Egy szamárállal ezör vitézt megölt volt,
Az két ezörét elfutamtatta volt.

Az Gáza várasban ő el-bément volt,
Ki kapuját vállára rántotta volt,
Ebron hegyére ő el-felvitte volt.
Soret völgyében onnat el-bément volt,

És az Dalida asszont ő elvötte volt,
Ki miatt erős Sámson megvakult volt,
Jászokat egy boltban rekkentötte volt,
Mert az nagy Istennek akarattya volt.

Csak eszt felségös uram vedd eszödbe,
Ha nem vannak mast az Isten kedvébe,
Bizon esnek felségödnek kezébe,
De ha vadnak az nagy Isten kedvébe.

Siess hamar, illik innet elmennünk,
Mert azon félök, hogy mind itt kell vesznünk,
Mert az ő Istenök lészön ellenünk,
Ki ellen minnyájan semmié lészünk."

Bátor szíve vala Olofernesnek,
Gonoszt monda az Achior hercegnek,
Parancsolá hamar az vitézöknek,
Hercegöt iktatnák az zsidó népnek.

Igen hamar őtet fogva elvinnék,
Váras mellett egy nagy fához kötöznék,
Izráel fiai őtet bévinnék,
Ugyan vélök meg rabságába esnék.

Bizonítom eszt az ő rabságával,
Hogy ez földön terömtött állatokval,
Egyéb Isten nem bír az én uramnál,
Az hatalmas Nabukodonozor királnál.

Legottan őt éjjel fogva elvivék,
Váras mellett egy nagy fához kötözék,
Várasbéliek reggel ott úgy lelék,
Okát ennek őtőle mind megérték.

Igen hamar ők mind feltámadának,
Áldozának, mind Istent imádának,
Hálát adának, Istenben bízának,
Olofernestől semmit nem tartának.

Az Olofernes táborát indítá,
Váras utait megostromlattatá,
Zsidó népet ő ott meg sem bírhatá,
Szégyönére esmég tábort jártata.

Csuda álnokságot hamar gondola,
Kifolyó kutakat mind elfoglalá,
Betúlia egy kis hegyháton vala,
Szoméhsággal sokan meghalnak vala.

Az köznépek ezön megbúsulának,
Várast akarják megadni királnak,
De nagy kérésére Oziás papnak
Öt napig várast tartanák magoknak.

No, akkoron Betúliában vala
Egy özvegyasszon, neve Judit vala,
Az Meráriusnak leánya vala,
Kinek régön férje Manasses vala.

Ez özvegy Judit szent életű vala,
Oly igen szép és ű nagy gazdag vala,
Senki űróla gonoszt nem szól vala,
Az nagy Istent oly igen féli vala.

Néki ez dolgot hogy megadák tudni,
Akarják királnak várast megadni,
Az fejedelmeket kezdé feddeni,
Izráelnek sok járásit beszélni.

Derék járásokat az prófétáknak,
Ábrahámnak, Izsáknak és Jákobnak,
Moizesnek és az több prófétáknak
Nyomorúságokban hálát attanak.

"Vaj, azokat eszötökben vegyétök,
És szönetlen értem könyörögjetök,
Mert ez éjjel ez várasból kimegyök,
Tőlem okát ti annak se kérgyétök."

Magában lőn oly nagy imátságában,
Azután béméne ágyasházában,
Hamar öltözék drága ruháiban,
Szép asszony vala nagy gyenge voltában.

Csuda fejér-piros orcája vala,
Szép sár haját megeresztötte vala,
Ujját szép gyűrűkkel bérakta vala,
Arantúl, kövektől ő fénlik vala.

Ottan indula szolgálóleányával,
Az igen jámbor szép leán Ábrával,
Várasból kiméne nagy bátorságval,
Az sok jámboroknak áldomásával.

No, ha juta az váras határába,
Ottan esék ellenség fogságába,
Az Olofernesnek vivék sátorába,
Királ látá asszont nagy szép voltába.

Ugyan szépségére elámélkodék,
Kinek szerelmére ő indíttaték.
Az vitézök egymásnak eszt beszélék:
"Illik ily szépökért halált szönvednünk."

Eszös és bölcs asszon az Judit vala,
Olofernest hogy ű meglátta vala,
Nagy félelmet ű ott mutatott vala,
Ott ű magát földhöz ütötte vala.

Reá nézvén királ, megkeserülé,
Parancsola, az földről felvéteté,
Olofernes űt ugyan megkérlelé,
Kérdésére asszony bölcsen felelé:

"Tudgyad uram király, véled jó lészön,
Mert az Isten tevéled oly jól tészön,
Minden hatalmasság kezedben lészön,
Izráel népe rabságodba lészön.

Ők az Isten ellen nagyot vétkösztenek,
Éhel-szoméhal mast nagy sokan vesznek,
Aszt végeszték, barmokat már megöljék,
Kiknek véröket megigyák, megéljék.

Nám, ettől Isten őket megtiltotta,
Ezért őket te kezedbe bocsátta
Azért hozzád az jó Isten bocsáta,
Énáltalom néköd tuttodra atta."

Sőt az Olofernes hogy ezt megérté,
Megörüle, ezt oly igen szereté,
Belső sátorába őtet viteté,
Tisztösséggel őtet megőriszteté.

Bátorsága az szép asszonnak vala,
Imátkozni, kimenni szabad vala,
Az sátorból ő el-kimégyön vala,
Az Istennek ő esedözik vala.

Egy víg kedvét Olofernes jelönté,
Mert nagy gazdagon ő sokat főzete,
Sok fejedelmeket mind leülteté,
Sok vigasságot előttök tétete.

Legottan hopmestörétől izene,
Sátorából hogy az asszon kijönne,
Hogy előtte víg kedvet jelöntene,
Minden akaratjának ű engedne.

Lám, ha hallá asszony hamar szököllék,
Drága öltözetben hamar öltözék,
Asztalához az királnak bélépék,
Nagy jó víg kedv asszontúl jelönteték.

Víg kedvén Olofernes megvidula,
Gonosz kívánságban gerjedöz vala,
Örömében megrészögödött vala,
Mert éltében annye bort nem itt vala.

Mikor estve jól elsetétölének,
Az vitézök mind megrészögödének,
Egyön-ketten szállásokra menének,
Olofernesnek szép ágyat vetének.

Ha mikor ágyában őtet feköték,
Az szép sátor ajtaját bététeték,
Az szép asszony Juditot ott rekeszték,
Hogy Olofernessel együtt nyugodnék.

Vígan az hopmester es elment vala,
Az bor miatt mind elaluttak vala,
Az Olofernes is elbágyatt vala.
Asszony Judit hogy eszt meglátta vala,

Nem kell alunni ott az jó asszonnak,
Hamar parancsolá leján Ábrának,
Kívöl őrizője lenne az sátornak,
Előtte megállapék az királnak.

Gyakor könyvhullásokkal imádkozék,
Az Izráel népéjért esedözék,
Akarattya szerént cseleködhetnék,
Rabságtúl az nép megmeneködhetnék.

Az szép Judit bízék bátorságára,
Hamar feltekinte az árbozfára,
Az királnak szép aranyas kardjára,
Aszt levevé, hamar lépék az ágyra,

Ragadá üstökét Olofernesnek,
Ottan fejét vevé az kegyötlennek,
Adá az fejét Ábrának, szép szűznek,
Erszényében tenné, úgy elmennének.

Igen hamar sátorból kimenének,
Senki nem kérdi, hogy hová mennének,
Vélik vala, imádkozni mennének,
Nagy békével táborból kimenének.

Csakhamar Betúliához jutának,
Várasőrzőknek szózatot adának,
Az fejedelmeknek ők hírt adának,
Zöndülének, az kapuhoz futának.

Víg az nép, hogy az asszont megesmérék,
Hálaadásval őt hamar bévivék,
Az megfáratt asszont ők leülteték,
Mely nagy szépen, vígan őtet kérdözék.

Minden járását ő megbeszélgeté,
Olofernes fejét előjelönté,
Kapu fölött szépön el-kitéteté,
Az Izráel népét megerülteté.

Parancsolat szerént nagy félve élnek,
Nagy hálákat adnak ők az Istennek,
Az özvegy Judit szent asszony életének,
Hogy elesött feje Olofernesnek.

Özvegy Judit kösségöt megtanítá,
És őket oly igen megbátorítá,
Viadalhoz őket mind feltámasztá,
Olofernes népére kiindítá.

Rájok vevék az ő szép fegyveröket,
Szépen megszörzék minden seregöket,
Tésznek üvöltésöket, zöngésöket,
Kikkel rettentének ellenségöket.

Strázsásokra mikoron ők jutának,
Az táborban azok alig szaladának,
Fejedelmeknek hamar hírt adának,
Izráel népi hogy rajtok volnának.

Csudaképen oly igen rettenének,
Az Oloferneshöz ők sietének,
De ő ágyához menni nem merének,
Asszonnyal vélik, hogy együttfekönnék.

Rágondola hopmestör, hogy eszt érté,
Ő ágyáról leplöt megemelinté,
Hát az királ ágyát vérösítötte,
Judit asszony miatt fejét vesztötte.

Vitézök megérték okát halálának,
Urok halálán ők igen sírának,
Megijedének ők, megfutamának,
Mindent hátrahagyának, eloszlának.

Tőn nagy zöndülést az Izráel népe,
Kitől rettene Olofernes népe,
Az szántalan sok népnek lőn elveszte,
Mind levágaték Olofernes népe.

Anni gazdagságot űk ott nyerének,
Mind fejenként nagy gazdagok levének,
Betúliában nagy vígan menének,
Nagy hálákat adának az Istennek.

Nabukodonozor nagy hatalmas vala,
Fejedelmektől győzhetetlen vala,
Az Istennek nagy ostora ő vala,
Bűnös népnek büntetésére vala.

Sok országot immár ő elbírt vala,
Isten gyanánt ő imáttatik vala,
Kit az Isten bosszúképpen tart vala,
Vad képében őt váltosztatta vala.

Fertelmes vadak között hét esztendég
Nabugodonozor csudaképpen lakozék,
Isten előtt Dániel esedözék,
Meg emberi ábrázatban változék.

Éltébe sokat hadakozott vala,
Mikoron ő negyven esztendős vala,
Babilóniában ő megholt vala,
Fia vala, ugyanez neve vala.

Keresztyénök ez jó példa tinéktök,
Példa az ó törvény az új törvénnek,
Ha parancsolat szerént ti élnétek,
Minden ellenségöt megverhetnétek.

Inkább az Istennek ellene vattok,
Próféták módgyára nem hadakosztok,
Nem csuda, hogy il igen nyomorgotok,
Istentől il igön ostorosztattok.

Támadgyatok fejenként igaz hitben,
Ti éljetök az igaz szeretetben,
Reménségtök légyön csak az Istenben,
Minden ellenség lészön kezetökben.

Eszt szörzötte az Anthimus szigedben
Tinódi Sebestyén deák könyvében,
Bibliából kiszette egy kedvében,
Terek Bálintnak házánál éltében.

A vers dallama

Az alábbi kották a következő kiadásból származnak: Csomasz Tóth Kálmán, Ferenczi Ilona (sajtó alá rendező) 2017. A XVI. század magyar dallamai. Budapest: Akadémiai Kiadó.

Előfordulhat, hogy a vers dallama más gyűjteményben is szerepel, melynek sorszáma az adatlap Dallam mezőjében látható. Ugyanakkor az adatlapi mező nem tartalmazza az RMDT új kiadásának számait – ez az adatbázis egy későbbi változatában lesz szinkronizálva.

A kottaképek a Magyar Elektronikus Referenciamű Szolgáltatás (MERSZ) oldaláról érkeznek, és a jegyzetek és dallamok hivatkozásai is a MERSZ oldalára ugranak, melynek használatához előfizetés vagy megfelelő felsőoktatási, ill. tudományos hálózathoz való hozzáférés szükséges.

RMDT1 2017, 37 (Sokat szólhatok a meglett dolgokról)
Jegyzetek

RMDT1 1958, 31 (Sokat szólhatok a meglett dolgokról)
Jegyzetek