Fekete Imre, Sokat Szentírásból eddig emlékeztünk (RPHA 1284)

Irodalomtörténet Poétika Források
Incipit: Sokat Szentírásból eddig emlékeztünk
RPHA-szám: 1284
Szerző: Fekete Imre A verset a szerző látta el névmegjelöléssel. A kolofonban: Fekete Imre deák
Cím: Az erős és istenfélő vitéz Sámsonról história
Változat:
A szereztetés ideje: 1546 A kolofonban: Ezerötszáznegyven és most hatban
Akrosztichon: A versnek nincs akrosztichonja.
Kolofon: A versnek van kolofonja.
A versforma fajtája: Szótagszámláló, izostrofikus vers.
Versforma: a12(6,6), a12(6,6), a12(6,6), a12(6,6)
Keresés erre a rímképletre
Keresés erre a szótagszámra
Nótajelzés: Megemlékezhetünk avagy Trója nótájára (RPHA 7116)
Dallam: A vers énekvers. RMDT1 21SZ
Terjedelem: Terjedelem: 99 versszak
Irodalmi minta: Iudicum 13-16
Műfaj: [ vallásos (001) > história (002) > elbeszélő (004) > bibliai (009) ]
Felekezet: 100% protestáns (1 db)
Változat:
Szöveg Dallam A szöveg forrása: Régi Magyar Költők Tára XVI. század
AZ ERŐS ÉS ISTENFÉLŐ VITÉZ SÁMSONRÓL HISTÓRIA.

Judicum 13.

Megemlékezhetünk, avagy Trója nótájára.

(Fekete Imrétől.)

Sokat szent írásból eddig emlékeztünk,
De Sámson dolgáról mi elfeledkeztünk,
Melynek ő mivoltát kell eszünkbe vennünk,
Emlékezetképen mostan véle élnünk.

Régen ó törvénben egy ifjú vala,
Kinek népek között Mánue neve vala,
Annak felesége meddűképen vala,
De sokszor istenhöz fohászkodik vala.

Istennek angyala nekie jelenék,
És hogy fiat szűlne, nekie mondaték,
Borotválás fejét kinek nem illetné,
És Nazareusnak gyermek hívattatnék.

Az angyal asszonnak ezt es megjelenté,
Hatalmassá lenni gyermeket jelenté,
Hogy szabadítója zsidóságnak lenne,
Jászok hatalmától megmentendő lenne.

Ez szót asszony hallván hamar elindúla,
Ura eleibe hamarsággal juta.
És ő ura előtt megállapék, monda:
»Istennek embere most én hozzám juta!

Kinek ő személye angyal szűnö vala,
De maga én nálam rettenetes vala,
Kinek nevét kérdvén, nekem meg nem mondá,
De hogy egy gyermeket szülnék, ezt ő mondá.

Sernek italától és bornak megtilta,
Minden fertelmetes élettől megvona,
De Nazareusnak az gyermeket mondá,
Halála napjaig őt szenteltnek mondá.«

Istenhöz Mánue el felfoászkodék
És imádságában tőle az kérteték,
Az ember újjolan nékik megjelennék.
— Kérelem istentől ott meghallgattaték.

Az asszony egy napon mezőre kimene,
Mező közepiben asszony ott leűle,
Istennek angyala ő hozzája mene;
Asszony ezt urának megmondani mene.

Mánue asszonynyal hamar elindúla,
Úrnak angyalához mikoron ö juta,
Asszonnak a ki szólt, kérdé, ha ő volna?
Felele az angyal, mondá, hogy ő volna.

Mánue angyaltól ott egy dolgot kérde:
Hogy mikor beszéde bételjesednéjek?
És miképen gyermek tőlök tartatnéjek,
Münemő dolgoktól ő megtiltatnéjek?

Szólala az angyal, Mánuenek monda:
»Cselekedjél úgyan, mint az asszony meghallá,
Mit én parancsoltam neki, azt megtartsa.«
Mánue ezt hallván, angyalt kéré, monda:

,Kérlek hallgassad meg én könyergésemet,
És vegyed te hozzád én csináltam étket!‘
Az angyal szólala, monda Mánuénak:
»Kínszerítvén engem nem eszem kenyeret.«

Angyal, Mánuénak akkoron szólala,
Áldozatot tenni ha akar — azt mondá:
»Csak az úristennek áldozzál — azt mondá,
Senkinek egyébnek« — ezt ő parancsolá.

Mánue az angyalt kérdeznie kezdé,
Hogy ki volna neve, azt megjelentené,
Hogy mikor beszéde bételjesednéjek,
Őtet ott mindketten akkor tisztelnéjek.

Az angyal ő nevét nékik meg nem mondá,
Mert csodálatosnak ő elöttök vallá:
Mánue istennek áldozni akara,
Hamar azt felszerzé erős kősziklára.

Áldozatot hamar tűzzel el felgyújta,
Áldozatnak füsti az égbe feljuta,
Asszonynyal mindketten Mánue ezt látá,
Füst között az angyal mennyországba juta.

Földre ők mindketten hamar leesének,
Többé nem jelenék az angyal nékiek,
Mánue megérté ott voltát angyalnak,
És ez szót mondá ő feleségének:

,Immáran mindketten halállal meghalunk,
Mert az mü Urunkat szemeinkkel láttuk!‘
Az asszony bíztatá, urának ezt mondá:
»Ha az isten minket megölni akarna,

Mi áldozatunkat el nem vötte volna,
És mi dolgainkat meg nem mondta volna,
Jövendőre valókat meg nem jelentett volna!«
Asszony fiat szűle, nevezé Sámsonnak.

Mikoron az Sámson felnevekedett volna,
Tamnata városba egykor bément volna,
Egy asszony-állatot ott ő látott volna,
Mely az jász nemzetségből akkor támadt volna.

Sámson ott az asszont igen megkedvelé,
Hogy neki megnyerné, atyját arra kéré,
Atyja, anyja őtet ezen igen feddé,
Hogy pogán nemzetet ő magának venne.

Mert az ő szüléi azt nem tudják vala,
Ez dolog istentől hogy adatott vala,
Jászok közé isten Sámsomot bocsátta vala,
Hogy ő vitézséggel ellenek támadna.

Atyjával, anyjával Sámson elindúla,
Egy szőlő högy közzé mikor juttak vala,
Sámsom ő atyjától eltávozott vala,
Egy erős oroszlánt Samsom talált vala.

Ott semmi Sámsomnak kezébe nem vala,
Oroszlán ellene Sámsomnak támada,
Oroszlánt az Sámsom kezébe ragadá,
Mint egy kecske ollót, ő ketté szakasztá.

Tamnata városban asszonyhoz menének,
Ő törvények szerént véle beszéllének,
Esmét azon úton haza eredének
És az ő házokhoz hamar sietének.

Egynehány nap múlván Sámsom elindúla,
Tamnatába menni asszonyhoz kész vala;
Atyjával, anyjával úton megyen vala,
Oroszlán testéhez ő maga tért vala.

Oroszlán szájában sok míhet talála,
Édes mézet gyűtvén benne ő talála,
Kezeiben Sánsom mézet vötte vala,
És menő útában mézben észik vala.

Az ő atyját, anyját, hogy elérte vala,
Mert Sámsom vélek ott közlötte vala,
Az méz hozzá akkor honnat jutott vala,
Atyjának, anyjának meg nem mondta vala.

Vígan bémenének Tamnata városban,
Asszonnak menyekezőt szerzének házában,
Városbéli népek az ő víg voltokban,
Harmincz fírfiakat adának vígságban.

Sámsom ott szólala ifjaknak ezt mondá:
»Egy mesét én mondok, ha megtaláljátok,
Heted napra nékem ezt ti megmondjátok,
Fejenként tünektek ajándékot adok.

Öltöző ruhákat számszerént harminczat,
Azt megékesítsék ékes gyolcs ingekvel:
De ha én mesémet ti meg nem lelitek,
Annyi számó ruhát énnekem adjatok!«

Ifjak ez szót hallván rajta búsúlának,
Sámsom feleségét utánna bocsáták,
Fenyegetésekkel őtet szorgalmaztaták,
Az mesében penig ilyen szók valának:

»Az evő állatból jó étek származék
És az erősségből édesség adaték.«
Harmincz ifjak ezen vetekedést tőnek,
Sámsom meséjét soha meg nem lelék.

Sámsomot az asszony kérdeznie kezdé,
Az mese mi volna? azt megjelentené;
Monda: »gyűlőlsz engem és nem szeretsz engem,
Mesét az okaért meg nem mondod nekem.«

Szólala asszonnak Sámsom, azt felelé:
»Atyámnak, anyámnak mesét meg nem mondtam,
De ímé tenéked én megjelentettem,
Mit mese jedzene én megbeszéllettem.

Az hetedik nap immár hogy eljutott volna,
Sámsomnak bánatot asszony jelentett vala,
Az jelt az asszonyhoz Sámsom látta vala,
Az mesét őneki hogy megmondta vala.

Az mesét az asszony ifjaknak megmondá,
Kik Sámsom meséjét előtte megódák:
»Mi legyen édesebb méznél, erősb oroszlánnál!«
Sámson hogy ezt hallá, ifjaknak ezt mondá:

»Ha az én üszőmön nem szántottatok volna,
Az én mesémet ti meg nem leltétek volna.«
Az Askalon helyre hogy alá ment volna,
Harmincz öltözött fírfiakat ott ő talált volna.

Az harmincz fírfiakat az földre leveré,
Azokat fejenként az Sámsom megölé
És ő ruhájokat rólok ott levevé,
Mese megmondóknak városba bevíve.

Ott igen Sámsom megharagudt vala,
Tamnata városból el kiindúlt vala,
Mert atyjához Sámsom menni akar vala,
Ő nagy haragjában atyjához ment vala.

Sámsomnak baráti az kik ott valának,
Sámsom feleségét eleikbe hívák,
Hozzája nem mentét Sámsomnak ők mondák,
Egyiknek közzellek feleségől adák.

Kevés idő múlván ily dolog történék,
Aratásnak ideje, hogy elközelgetnék,
Sámsom feleségét meglátni akará,
Ajándékon neki kecske ollót foga.

Tamnata városba mikor bement volna
Asszonyhoz bemenni Samsom akart volna,
Feleségének atyja Sámsomot megtiltá,
Asszonyhoz bemenni őtet nem bocsátá.

Monda: »alítottam, hogy te nem szereted
Az én leányomat és hogy te gyűlölöd,
A te barátodnak azért adám őtet,
De az kissebb ő helyébe és szebb legyen néked.«

Sámsom ott ezt hallá, felelé, ezt mondá:
»Ellensége lenne érte jászoknak« ezt mondá
És hogy gonoszt tenne érte, ő ezt vallá;
Háromszáz rókákat a Sámsom ott foga.

Azoknak farkokat mind egybe kötözé,
Égő üzekeket hozzájok kötöze,
Jászok búzájára őket elereszté,
Azért búzát tűzzel mind megégetteté.

Jászok erről sokan tanácsat tartának,
Sokat erről köztök ők tudakozának,
Hogy ki volna oka ily szertelen kárnak,
Mondák ezt: dolgának kell lenni az Sámsonnak.

Tőle feleségét hogy elvötték volna,
Ezen Sámson igen megharagudt volna,
Az tamnateusra jászok gyűltek vala,
És mind leányostól megégették vala.

Ott Sámsom szólala, jászoknak ezt mondá:
»Noha ezt ez dolgot ti most mívelétek,
De több bosszúságot még rajtatok tészek,
Magamnak ezután nyúgodalmat vészek!«

Szántalan sok népet Sámsom ott levere,
És annak utána városból kimene,
Egy nagy kietlembe ő laknia mene.
Ezer jász nép ottan Sámson után mene.

Zsidó népet jászok akkor bírják vala.
És az zsidó népnek parancsolták vala,
Sámson után zsidók hogy mentenek volna,
És kötözve őtet kézben adták volna.

Tűzezeren zsidók összvegyűltek vala
Sámsomot keresni elmentenek vala,
De hogy kietlenben őt meglelték vala
Sámsomnak az zsidók ez szót mondták vala:

»Tudod-e mit jászok nekünk parancsolnak?
Mi gonoszt műveltél ellenek jászoknak;
Parancsolnak nekünk, hogy téged megfogjunk,
És kötözve nékik mi kezekben adnánk.«

Sámsom ez szót hallá, zsidó népnek szóla:
»Mi gonoszt ellenem miveltenek — monda,
Azon gonoszságot én ellenek adám,
Tűzzel bosszúságomat én rajtok megállám.

De énnékem fejenként ti meg eskedjetek,
És igaz beszéddel nékem igérjétek,
Megkötözvén engem, hogy ti meg nem öltek,
Hanem egészséggel ő nekik ti visztek.«

Zsidók ezen neki fejént megeskőnek.
Két erős kötéllel őtet megkötözék.
Fogva az Sámsomot az jászoknak vivék,
Jászok őtet látván, rajta örűlének.

Istennek malasztja őtet kénszeríté,
Mint egy fonal-szálat, köteleket szaggatá,
Egy holt szamárnak állát kezébe ragadá,
Véle az jászokat földre mind leveré.

Sámsom ott a csontot kezéből leveté,
Az viadal miatt szomjúhozni kezde,
És az nagy istenhöz kiáltani kezde,
Ő kiáltásában ez könyörgést tevé:

»Felséges úristen! te ma nékem adál,
Ez nagy viadalban győzödelmet adál,
De nagy szomjúságra most engem juttatál,
Szomjúval meghalnom kérlek, hogy ne hagynál.

Az állcsontból egy fog — Isten parancsolá, —
Szépen meghasada, belőle viz folya,
Sámsom benne ivék, ereiben újola,
Erről az istennek Sámsom hálát ada.

Onnat elindúla, el Gázába méne,
Ott egy fertelmetes asszont ő szemléle.
Melynek ő házához Sámson el-beméne,
És az ő bementén jászoknak hűrek lőn.

Várasra őrzőket az jászok vetének,
Váras kapujára lakatokat vetének,
Hogy nagy csendességben éjjel ők lennének
És más napon reggel Sámsomot megölnéjek.

Csak éffelikorig Sámsom ott nyúgovék,
Város kapujára hamarsággal lépék,
Kaput lakatostól vállára felvevé,
Az városon kövül egy nagy hegyre vivé.

Söretnek völgyére mind ez után méne,
Egy asszonyállatot ott ő megszerete,
Jászok között melynek Dalila vala neve,
Mely miatt Sámsomnak lőn nagy veszedelme.

Az jász fejedelmek asszonyhoz menének,
Nagy temérdek kincset neki ígírének,
Ha Sámsom erejét ők megérthetnéjek,
És asszony után őt megölhetnéjek.

Dalila szólala, Sámsomnak ezt mondá:
»Kérdlek én tégedet, ha szeretsz engemet,
Mondd meg miből legyen te hatalmas erőd,
Kötözés mü legyen, ki megbírjon téged?«

Sámsom Dalilának ily szóval felele:
»Hétszerő kötéllel ha megkötözsz engem,
Elszakasztására nem lész nekem erőm,
Embernek mint szokott csak lészen én erőm.«

Hétszerő kötéllel Sámsomot megköté,
Jász fejedelmeknek asszon hírré tevé,
Házába nagy hamar őket el-bévivé.
Ezt az Sámson látá, csak semminek vélé.

Mint egy fonal-szálat, kötelet szaggatá,
Jászokat ő tőle hamar eltávoztatá,
Aszon siralommal eleibe juta,
Nagy hízelkedéssel ezt Sámsomnak mondá:

»Nám csak nagy csuffsággal engemet illetél,
Mert hamis beszédet énnekem jelentél,
Minden igazságot nekem jelentenél,
Hogy ha te engemet szűvedből szeretnél.

Jelents kérlek nekem minden igazságot,
Müvel megbírhatom az te erősséged!«
Sámsom ott szólala, monda Dalilának:
»Csak hét új ketéllel te megkötözz engem,

Nem lesz nekem erőm kivel elszakaszszam,
És ellenségimnek esem hatalmába.«
Hét új kötelekkel megköté házában,
Mint egy fonal-szálat szaggatá hamarsággal.

Dalila esmétlen eleibe mene,
»Megcsalál engemet — monda ő nekie,
De ha szeretsz engem, mondd meg most énnekem,
Miképen bírhatlak téged meg erődben?«

Sámsom ott szólala, monda Dalilának:
»Ha eppring selyemmel megkötsz hét hajszálat,
Egy erős vas szeggel földbe bészegezed,
Minden erősségem eltávozik nekem.«

Dalila Sámsomot házban elalótá,
Mint megmondta vala haját megkötözé,
Egy kemény vas szeggel földbe bészegezé,
Hamar ezt jászoknak asszony hírré tevé.

Mikoron az jászok házba mentek vala,
Sámsom azonközbe el-felserkent vala,
Az vas szeget földből el-kivonta vala,
Ezt látván az asszon neki ez szót mondá:

»Mü módon te mondod, igen szeretsz engem
Hogy ha az te szűved távoly vagyon tőlem,
Mert immár háromszor te megcsalál engem,
Semmi igazságot nem jelentél nekem.«

Nagy szomorúságot az asszon mutata,
Nyughatatlanságnak önnön magát adá,
És úgy mint halárra ő magát bocsátá,
Sámsom ezt a dolgot mikoron meglátá.

Kérlek, hallgassátok mit én nektek mondok,
Az Sámsomnak dolgát esztekbe vegyétek,
És minden szép szókat ti be ne vegyetek
Mert mikínt Sámsomot, megcsalnak titeket.

Minden igazságot asszonnak megmonda,
Hogy borotva feit nem illette volna,
Mert ő az istennek szentelt vitéze volna,
Még anyja hasában választatott volna.

»Ha az én hajamat elborotválandják,
Erőim én tőlem ottan elmaradnak,
Csak mikínt embernek nekem erőm marad.«
Dalila ezt látá, hogy igazat halla.

Jász fejedelmeket titkon hívattatá,
Az megígírt kincset asszonnak meghozák.
Sámsomot az asszon térdén elalóta,
Haját mindenestől elborotváltatá.

Sámsomot az asszon kezdé taszigálni,
Mert elfogyatoztanak vala ő erei;
Sámsom felserkenvén ki akara menni,
Mint annak előtte, úgy akara tenni.

Akkoron a jászok Sámsomot megfogák,
Erős kötelekkel őtet megkötözék,
Sámsomnak két szemét fejéből kiváják,
Az Gáza várasba tömleczbe bétevék.

Haja idő múlván nevekedett vala,
És az ő ereje megöregbőlt vala. —
A jász fejedelmek öszvegyűltek vala,
Az Dágon istennek áldoztanak vala.

Hogy ő ellenségek Sámsom közben akadt vala,
Az ő isteneket igy dícsírik vala,
Sámsomot az isten adta mi kezinkbe,
Ki az mi földünket megrontotta vala.

Mind az egész jászság oda begyűlének,
Az áldozat után lakozni kezdének,
Sámsomot tömlöczből el-kivitették,
Hogy játékot véle akkor tétetnének.

Két erős kőlábon az nagy ház áll vala,
Az jász fejedelmek melybe gyűltek vala,
Vezetőjét Sámsom azon kéri vala,
Hogy két kőláb közé őtet állatnája.

Sámsomot az gyermek kőláb közé vivé,
Kőlábakat Sámsom tapogatni kezdé,
Egyiket egy kézzel, másikat más kézzel,
Könyergést az Sámsom istenhez ilyent tőn.

Kérlek uram isten emlékezzél rólam,
És add meg énnekem elébbi erémet,
Állhassak én bosszút én ellenségimen,
Az én két szememért jász fejedelmeken.

Hallgasd meg úristen én kiáltásomat,
Mert nám idgyól látod én nyomorúságom,
Haljon meg én lelkem egyemben jászokkal,
Legyen bosszúállás tőlem az jászoknak.

Két erős kőlábat Sámsom megrándíta,
Egyszersmind az földre az ház leszakada,
Szántalam sok népet ház alája nyoma,
Ő maga is Sámsom ház alatt meghala.

Házban kik valának fírfiek egyemben,
Asszoni állatok az fejedelmekkel,
Számlálja az írás, voltak háromezeren,
Kívöl házon nőzők nincsenek nevezetben.

Halálakor Sámsom nagy sokkal több népet,
Házzal megölete, hogynemmint éltében,
Atyjafiainak akkor lőn hír ebben,
Atyjával Mánuéval lőn együtt temetésben.

Dalilának Sámsom éltében hitt vala.
Elveszteni asszony őt kévánja vala,
És nagy somma pénzen őt eladta vala,
Végre halálára Sámsonnak járt vala.

Nyomorúság annak élte ez világban,
Ki felettébb hiszen asszoni állatban,
És ki egyet elhagy, ragaszkodik másban,
Annak nem öregbedik élte ez világban.

Bölcseket olvasunk, régen kik elvesztek
Asszoni állatban hogy kik igen hittek,
Sok veszedelmeket ő tőlök szenvedtek,
Sámsomot példájól ebben vehetitek.

Ezt most Bibliából fordítá magyaról,
Fekete Imre deák Sámsomnak dolgáról,
Adá most közinkbe emlékezetiről.
Ezer ötszáz negyven és most hatban szerzé.

A vers dallama

Az alábbi kották a következő kiadásból származnak: Csomasz Tóth Kálmán, Ferenczi Ilona (sajtó alá rendező) 2017. A XVI. század magyar dallamai. Budapest: Akadémiai Kiadó.

Előfordulhat, hogy a vers dallama más gyűjteményben is szerepel, melynek sorszáma az adatlap Dallam mezőjében látható. Ugyanakkor az adatlapi mező nem tartalmazza az RMDT új kiadásának számait – ez az adatbázis egy későbbi változatában lesz szinkronizálva.

A kottaképek a Magyar Elektronikus Referenciamű Szolgáltatás (MERSZ) oldaláról érkeznek, és a jegyzetek és dallamok hivatkozásai is a MERSZ oldalára ugranak, melynek használatához előfizetés vagy megfelelő felsőoktatási, ill. tudományos hálózathoz való hozzáférés szükséges.

RMDT1 2017, 27 (Nagy sok szent írásokat jelentettem)
Jegyzetek

RMDT1 1958, 21 (Nagy sok szent írásokat jelentettem)
Jegyzetek