Szkhárosi Horvát András, Sokan kívánnak fejedelemséget (RPHA 1280)

Irodalomtörténet Poétika Források
Incipit: Sokan kívánnak fejedelemséget
RPHA-szám: 1280
Szerző: Szkhárosi Horvát András A verset a modern kutatás tulajdonítja a szerzőnek.
Cím: A fejedelemségről
Változat:
A szereztetés ideje: 1545 A kolofonban: Ezerötszázban és az negyvenötben
A szereztetés helye: A kolofonban: Tállyán
Pro domo: RMNy 422, RMNy 433 idézetként tartalmazzák a 221-224. sort.
Szöveg Dallam A szöveg forrása: Régi Magyar Költők Tára XVI. század
Az FEDELEMSÉGRŐL.

Sokan kévánnak fejedelemséget,
Kik csak ez világon várnak tisztességet,
De az hívatalban nincsen bölcseségek,
Azért csak szégyenség minden tisztességek.

Isten szerzése az fejedelemség,
Fejedelmet illet azért minden hívség,
Isteni bölcsesség, minden kegyelmesség,
Nagy tökéletesség, igazság és szentség.

Salamon király mindeneknek példa,
Ki nem kazdagságért istenhöz kiálta,
De csak bölcsességet istentül kévána,
Hogy jó és gonosz közt választani tudna.

Könyörgésében meghallgatá isten,
Őtet megépíté minden bölcsességben,
Nagy sok kazdagságban, minden dicsősségben,
Kinek híre-neve lőn nagy tisztességben.

Szükség mindennek azért jól megtudni,
Az hatalmasságval miképpen kell élni,
Az fejedelmeket miképen kell félni,
De az szent írásból ezt meg kell tanúlni.

Isten szolgája az fejedelemség,
Az hamisság ellen nagy röttenetesség,
És az igazságban mindennek segítség,
Hogy megmaradhasson köztünk jó egyesség.

Reájok Isten hagyá ez világot,
Hogy mindkét táblára viseljenek gondot,
Minden szertartásra hogy tartsanak számot,
Mert ítélet napján tűlek vesznek számot.

Nagy méltóságban fedelmek vagytok,
Kik az hívatalban igazán eljártok,
Mert mind isteneknek istentül mondattok,
Ha szivetek szerint istennek szolgáltok.

Mit kéván Isten, Szent Dávid megmondja,
Hogy legyetek bölcsek isten parancsolja,
Kiknek az úristen az hatalmat adta,
Az földet ítélni és bírnia hagyta.

Nagy félelemben szolgáljatok — úgymond,
És nagy röttegésben vígadjatok — úgymond,
Az igaz tudománt forgassátok — úgymond,
Mert együld az isten megharagszik — úgymond.

Igaz birákot kéván az úristen,
Az kik törvént tesznek igaz ítéletben,
Kik nem válogatnak szömélt az törvényben,
És kik ajándékért nem ülnek az székben.

Jetro tanácsot ada Mojzsesnek,
Hogy az birodalmat adja erősseknek
Jó fejedelmeknek és istenfélőknek,
Az kik nem szolgálnak az nagy fösvénységnek.

Ézsaiásnál ám megvagyon írván,
Az fejedelmektül az isten mit kéván,
Igaz ítéletet, igaz törvént kéván,
Az szűkölködőkhöz segítséget kéván.

Ilyek valának régen az királyok,
Régi jámbor bírák és jámbor tiszttartók,
Mint Salamon, Sámson, Dávid király vala,
Mint Mojzses, Áron, Dániel és József.

Ezek az népet isten szerint bírták,
Minden igazságban őket oltalmazták,
Törvéntelnn őket meg sem nyomorgatták,
Isten törvényére őket tanyították,

Természet ellen ők nem parancsoltak,
És az isten ellen törvént ki sem adtak,
Ország törvényében igazán eljártak,
Véghetetlenképen ők nem parancsoltak.

Méltán azokat hívták isteneknek,
Isten fiainak, jó fejedelmeknek,
Ezek nem szolgáltak az Mammon ördögnek,
Az bálvány istennek az nagy fösvénységnek.

Az kik eljárnak tisztekben hívségvel,
Tartozunk ezeknek minden tisztességvel,
Minden félelemmel és jövedelemmel,
Miképen istennek engedelmességvel.

Hol vagynak mostan az jó fejedelmek,
Kik az igazságnak, istennek engednek?
Látjátok fejenként kegyetlenné lőnek,
És hívataljokban egy lépést sem tesznek.

Isten szolgáinak vajjon hogy mondattok,
Kik az isten ellen éjjel nappal jártok?
Isten beszédének sohol helt nem adtok,
A kik prédikálják, azt is útáljátok.

Nagy szégyenségben fejedelmek vagytok,
Ország pusztítóknak, csalárdnak mondattok,
Dúlók, koborlóknak, lopóknak mondattok,
De elhallgatjátok, hogy már nem tudjátok.

Megbizonyítja ezt cselekedéstek,
Mert miképen az légy, máséra úgy estek,
Jövedelmetekkel meg nem elégedtek,
Arra istentül egy csöppet nem féltek.

Tudod mit monda Keresztelő János:
Tulajdon zsoldjával éljen minden zsoldos,
Patvarosnak mondja, ki téstova kapdos,
Nem illik, hogy ember legyen hamis vámos.

Törvény adótul Szent János meg nem tilt,
De méltatlanságtul mindentül itt megtilt,
Telhetetlenségtül ostor adót megtilt,
Hamis szolgálattul hamis ravást megtilt.

Ez mostan való fejedelemségről,
Nagy szertelenségről és kegyetlenségről,
Az próféta írja nyilván mindenekről, —
Ha vakok nem volnánk tanulhatnánk erről.

Jerémiásnál ím az isten hogy mond,
Mind az fejedelmek elhajlottak — úgymond,
És mind csalárdsággal ezek járnak — úgymond,
Elkegyetlenedtek, eldöglettek — úgymond.

Az fejedelmek kegyetlenné lettek,
És minden lopóknak lopó társi lettek,
Ajándékot vesznek, igazat nem tesznek,
Ézsaiás mondja az fejedelmeknek.

De még nyilvábban Ezékhiel mondja:
Prédáló farkasnak, vérontóknak mondja,
És lélek-vesztőknek az urakat mondja,
Sívó oroszlánnak Zsofóniás mondja.

Panaszolkodik az hatalmas isten,
— Az próféta írja Micheás könyvében,
Hogy urak nem vagytok igaz ítéletben,
Hogy semmi jó nincsen nektek kedvetekben.

Szerettek — úgymond — minden gonoszságot,
És az embereket ugyan megnyúzzátok,
Az bőrt teteméről mind el-levonszátok,
És az tetemet is ugyan megrontjátok.

Röttenetesség itt az isten mit mond:
Az én népem testét megeszitek — úgymond,
Mint egy serpönyében megráttjátok — úgymond,
Az kegyetlenségről ím halljátok mit mond.

Megveri isten — Mojzses azt mondja,
Az isten mondását az ki meg nem tartja,
Egyptom csapását reája bocsátja,
Hogy ne legyen soha néki gyógyitója.

Hogyha hinnétek Salamon királynak,
Az kegyetlen urak megmondja mint járnak,
Kik tisztet kévánnak és hatalmaskodnak,
Hogy nagy keménséges ítéletre jutnak.

Öszvetörettek és semmié lésztek,
Mint az csepő szikra oly hamar elvesztek,
Kik az szegény népen most kegyetlenkedtek,
Ézsaiás mondja, de ti nem hiszitek.

Az én népemnek nincsen bölcsességek,
Az fejedelmeknek nincs semmi értelmek,
Pokol torka tátva, hogy őket bényelje,
Ézsaiás írja, hogy minden meghigyje.

Hatalmasokká fejedelmek löttek,
De tikteket isten nem esmer higyjétek.
Igen uralkodtok, nem istentől jőtök,
Ezt Ózseás mondja, hogy ti meghigyjétek.

Miért nem esmer tikteket az isten,
Arra hogy nem jártok az ő törvényében,
Az ő dicsesége nincsen tisztességben,
Az ő szent ígéje nincsen becsületben.

Erről az isten panaszol tinektek;
Atyátoknak hívtok, de lám nem tiszteltek.
Uratoknak hívtok, de tűlem nem féltek
Azért ti bizonynyal istentül nem jőtek.

Krisztus urunknak ez bizony mondása.
Ki vagyon istentül beszédét hallgatja,
Istent, ki szereti, mondását megtartja,
A ki meg nem tartja, annak ördög atyja.

Zakhariás ezt nagy felszóval mondja,
Az hatalmas isten ő véle mondatja,
Minden meghallgassa és eszében tartsa,
Mert az hamisságot isten igen bánja.

Tegyetek — úgymond — igazságos törvént,
Minden cselekedjék irgalmasság szerint,
Egymáshoz legyetek nagy szívetek szerint,
Ezt tőletek veszem én is igaz böjtént.

Özvegyet, árvát senki meg ne bántson.
Szegény nyomorúltat meg se nyomorítson,
És útonjárókat meg se háborítson,
És atyjafiához gonoszt se gondoljon.

De ezt nem hallja — úgymond — az én népem,
Amit nékiek szól most az én törvényem,
Füleit bédugta és nem hallgat engem,
Semmit rajtok nem fog lám az én beszédem.

Én megharagszom már az én népemre,
Ingyen sem hallgatok ő könyörgésekre,
Eloszlatom őket idegen földekre,
Hogy ne jöhessenek soha ez jó földre.

Én vagyok — úgymond — az hatalmas isten,
Ki az igazságot oly igen szeretem,
És az ragadozást oly igen gyűlölem,
Soha semmiképen el nem szenvedhetem.

Nincs lám az ember ki istentül félne,
Isten haragjátul hogy ki megröttenne,
És az gonoszságról jámborságra térne,
Hazugságnak tetszik az isten beszéde.

Példát vehetnénk Farahó királyról,
Az Holofernesről, Nabugodonozorról,
Az kegyetlenekről, Heródes királyról,
Kik mind elveszének isten haragjátul.

Minden népével Farahó elvesze,
Az tenger vizébe egyszersmind merüle,
Ott megszabadúla az istennek népe,
Kinek szent Mojzses vala fejedelme.

Szolgáló népek itt megtanúljátok,
Kik kegyetlenséggel urakat szolgáltok,
Uratok kedvejért isten ellen jártok,
Mint Farahó népe mind azképen jártok.

Az Holofernes nagy hatalmas vala,
Százhúszezer népe mert csak gyalog vala,
Lovagos és íjjes szám szerint sok vala,
De egy özvegy asszony fejét vötte vala.

Nabugodonozor ám miképen jára,
Noha nagy hatalmas és kegyetlen vala,
De az barmok közé isten vette vala,
Ott nagy sok ideig asszú szénát rága.

Heródes király nagy szégyenbe esék,
Az kegyetlenségért igen megvereték,
Mert az apró férgek az testét megevék,
Istennek haragja rajtok megjelenék.

Ekképen járnak az kegyetlen urak,
Kik hívataljokban igazán nem járnak,
Csak egymásra törnek és mindent pusztítnak,
Isten mondásával semmit nem gondolnak.

Urak ti bíztok az peníszes pénzben,
Erős várotokban, gyüjtött kéncsetekben,
Kolcsos várostokban, aranyban, ezüstben,
De nagy hitetlenség, ki bízik ezekben.

Átkozott, ki bízik önnön erejében,
Erős városában, temérdek kéncsében,
Mert fogságban esik és nagy szégyenségben,
Jerémiás írja, nincsen kétség ebben.

Példátok volna nektek Móré László,
Ki nagy híres vala, mert vala koborló,
Immár török kézben az kegyetlen dúló,
Hol mit használ néki az kóborlott sok jó.

Halgassza, úgymond az úristen neked,
Im hozok tereád régi vastag népet,
Az kinek te nyelvét ingyen meg sem érted,
Erős városidat öszvetöri néked.

Im jól látjátok, nem tagadhatjátok,
Az pogán töröknek inségében vagytok,
Nagy sokat fizettek, de nyelvén nem tudtok;
Az kegyetlenséget azért nem hagyjátok.

Az nagy úristen akar minket intsen,
Kegyetlen ostorral bátor fenyegessen;
De az igazságnak ahol helye nincsen,
Nincs az urak közűl hogy ki jóra intsen.

Mind e világnak gonosz példa lőnek,
És az hamisságba mind elmerülének,
Kegyelmes uraknak hívatni örülnek,
De minden sárkánnál kegyetlenbbé lőnek.

Mind eltanúlák az nagy hamisságot,
Urak, nemes népek, az szegény parasztok,
Minéműk az urak, olyak az parasztok,
Az urakhoz képest mind keresik poklot.

Nem tudjuk immár, mely felé hajoljunk,
Urak, miattatok mind bolygóban vagyunk,
Kegyetlenségtektül mert oly igen félünk,
Semmi segítséget bennetek nem értünk.

Meghasonlatok mind testben, lélekben,
Csak kevesen vagytok igaz ítéletben,
Sokan dicsökedtek az keresztyén névben,
De kevesen vagytok az egy igaz hitben.

Bálván-imádás nagy bűn tiköztetek,
Nyilván megmutatja telhetetlenségtek,
Igaz tudománynak nincs helye köztetek,
Luthernek mondjátok a ki jót mond nektek.

Erre híva-e tikteket az isten?
Hogy micsoda az jó és hasznos tinektek,
Mikheás próféta írva hagyta nektek,
Ha meghallgatnátok megmondanám nektek.

Igazat ítélj és tégy igazságot,
Mindenkor szeressed az irgalmasságot.
Féljed istenedet, az szent háromságot,
És mind hátra hagyjad az méltatlanságot.

Nem tudd-é hogy mond az szent Pál apostol?
Hogy valakik élnek az méltatlanságban,
Minden álnokságban és nagy hamisságban,
Ezek bé nem mennek isten országában.

De jaj ti nektek, hogy ezt nem halljátok!
Az nagy gonoszt jónak ím mind alítjátok,
És az jót gonosznak nagy sokan mondjátok.
Az isten haragja majd jő tireátok.

Ébröljetek fel azért fejedelmek,
Mert így nem mondottok ti keresztyéneknek,
Ha véget nem vettek sok gyűlölségteknek,
Sok bosszuállásnak, telhetetlenségnek.

Köztötek nincsen szeretet, egyesség,
Azért nincs veletek az mennybéli felség,
Im reátok szálla vakság, szemtelenség,
Játszik tivéletek az pogán ellenség.

Hogy ha nem jártok tiszta igazságval,
Mert csak uralkodtok hamis hatalommal,
Meg nem maradhattok az nagy pattantyúval,
Mert átkozott ember, ki jár álnoksággal.

Az várban űlvén, féltek ellenségtül,
De miért nem féltek az nagy úristentül,
Miért nem röttegtek fenyegetésétől
Ha nagy számot vesznek cselekedéstekről.

Sommája, vége ti szolgálatotoknak,
Legyetek oltalma minden igazságnak,
Legyetek rontója minden hamisságnak,
Mert ez szolgálatban sokan viszszajárnak.

Békéljetek meg előszer istenvel,
És épüljetek meg ő szent ígéjével,
Az ő szent fiának megesmeretivel,
Ezt nyilván higyjétek, leszen segítségvel.

Az szent írásból ezt szerzék énekbe,
Im tanácsot adnak az uraknak ezben,
Hogy ha megmaradnak az kegyetlenségben,
Soha nem lesznek istennek kedvében.

Ezerötszázban és az negyvenötben,
Az urak valának nagy kegyetlenségben,
És szegény község nagy szertelenségben,
Tállyán az polgárok nagy egyetlenségben.