| Irodalomtörténet | Poétika | Források |
| Incipit: | Sok rendbéli nép vagyon e világban |
| RPHA-szám: | 1266 |
| Szerző: | Tinódi Sebestyén A verset a szerző látta el névmegjelöléssel. A kolofonban: Ezt ki szörzé, most vajuszik Kassában, Nevét megtalálják vers folyásában, Ő beírá ezör hatodfélszázban, Bánkódik, hogy kevés pínz ű tarslyában |
| Cím: | Kapitány György bajviadala |
| Változat: | |
| A szereztetés ideje: | 1550 A kolofonban: ezör hatodfélszázban |
| A szereztetés helye: | Az akrosztichonban: Cassaba |
| Akrosztichon: | A versnek van akrosztichonja. SEBESTIEN DEAK CASSABA CAPITAN GyEVRGyNEK BAIVIADALIAROL SzE |
| Kolofon: | A versnek van kolofonja. |
| A versforma fajtája: | Szótagszámláló, izostrofikus vers. |
| Versforma: | a11(4,7), a11(4,7), a11(4,7), a11(4,7) Keresés erre a rímképletre Keresés erre a szótagszámra |
| Nótajelzésként: | Ha szent vagy és életedben ártatlan (RPHA 0461) |
| Dallam: | A vers énekvers. RMDT1 42SZ |
| Terjedelem: | Terjedelem: 51 versszak |
| Műfaj: | [ világi (048) > história (049) > elbeszélő (051) > nem fiktív (056) > kortársi, tudósító (069) ] |
| Felekezet: | 100% világi (1 db) |
| Változat: |
| Kritikai kiadás: | RMKT 3. 308 |
| Hasonmás-kiadás: | Változat: |
| Digitalizált példány: | Változat:
|
| Szöveg | Dallam | A szöveg forrása: OTKA K135631 |
Az itt közzétett szövegek nem kritikai igényűek, bár kritikai kiadásokon alapulnak. Részben modernizált szövegekről van szó, melyeket minimálisan egységesítettünk az OTKA NKFI 135631 számú, „A régi magyar költészet számítógépes metrikai és stilometriai vizsgálata” elnevezésű projektje keretében végrehajtott számítógépes elemzések céljából. Javarészt az RMKT szövegkiadásait követik, kisebb részt más filológiai kutatások eredményei. A digitalizálási, átírási, modernizálási feladatokban részt vett Finta Mária, Horváth Andor, Kiss Margit, Maróthy Szilvia, Nagy Viola, Pardi Boglárka, Rákóczy Krisztina, Seláf Levente, Veszely Anna, Vigyikán Villő, Zohó-Tóth Zoé, és az ELTE BTK Régi Magyar Irodalomtörténeti Tanszék szemináriumainak számos hallgatója. Köszönetetet mondunk a szövegkorpusz összeállításához és közzétételéhez nyújtott segítségért a következőknek: Etlinger Mihály, Fazekas Sándor, Hajdu Ildikó, H. Hubert Gabriella, Papp Balázs, Szatmári Áron, és az RPHA valaha volt összes munkatársa.
Sok rendbéli nép vagyon ez világba,
Kik vannak Istennek hivataljába,
Külömb-külömbképpen ő malasztjában,
Ki-ki hívön eljárjon ő dolgába.
Én mast szólok csak vitézlő dolgokról,
Jelösben végvárakban lakozókról,
Az Istentől adatott malasztjokról,
Pogánokval gyakor harcolásokról.
Bátor szível az vitézséghöz vannak,
Ha ellenségöt hallnak, megvidulnak,
Gyorsan ő jó lovokra felfordulnak,
Az ellenségnek hamar arcul állnak.
Erősen vívnak, szerencsát késértnek,
Kik közülök meghalnak, sebesülnek,
Kik közülök örök rabságban esnek,
Ki nem váltoszhatnak, ők gyötrettetnek.
Soknak marad hazól szegín árvájok,
Nemzetségök jajgatnak, atyjok, anyjok,
Mivel kiválthatnák, nincsen morhájok,
Csak ohítva koldulnak, nyavalyások.
Terekeken ha diadalmat vesznek,
Nagy hálákat adnak ők az Istennek,
Örülnek, vigadnak az nyereségnek,
Mentől inkább annak tisztösségének.
Jó legínyök vitézök végházakba,
Vannak gyakran terekkel bajvívásba,
Az körösztyén hitért gyakor harcokban,
És jó hírért, névért sok országokba.
Ez esztendőben mely dolog történék,
Kit ha hallanátok, megbeszélenék.
Hollókőben egy jámbor vitéz lakék,
Hogy kit hívnak az jó Kapitán Györgynek.
Nám, Szondába egy hírös terök vala,
Hubiár aga, ki jó vitéz vala,
Egy rabért ketten öszvevesztek vala,
Kit Hubiár hitire kikért vala.
De Kapitán őt hitetlennek írá,
Kit ha akarna, ővéle megvívna.
Az Hubiár ehhöz kész lőn, hogy hallá,
Vele megvívna valahol akarná.
Ennek helyét Buják alatt választák,
Szent Lőrincnek napját ők erre hagyák,
Vitézök ezön sokan vigadának,
Hálát adának, Istenben bízának.
Az jó Kapitán könyörög urának,
Ím az vitéz jó Losonczi Istvánnak,
Szabadságot adna bajviadalnak,
Az nemes úr így szóla Kapitánnak:
„Kérésödet ebből én meghallanám,
Szabadságod én tenéköd megadnám,
Ha királnak méltóságát nem tudnám,
Mert ez áll őfelsége méltóságán.”
Kapitán György ezen való búvába
Jó Losonczit elhagyá haragjába,
Jó Gróf Miklósnak könyörög dolgába,
Ott es semmi nem kele ő dolgába.
Az jó királhoz siete, könyörge,
Ebben az jó királ neki engede,
Erre kele szegínnek sok költsége,
Azzal sem gondol, vagyon nagy öröme.
Siete, lőn Báthori György szolgája,
Nemes úrfi azon igen vigada,
Az bajviadalra nagy gondot ada,
Vitézlő barátinak elírata.
Sok jó legínnyel Losonczi eljuta,
Az vitéz Bebek György szép szerrel juta,
Vitéz Balassi János es eljuta,
Az jó Zay Ferenc es hamar juta,
Az jó Zoltai István es ott vala,
Negyedfélszáz lóval ők gyűltek vala,
Aznapra Bujákba begyűltek vala,
Az vitéz Kapitán György örül vala.
Bajviadalhoz hamar felkészüle,
Csak az jó Istennek ő ott könyörge,
Meggyovónék, mindönt ő megkövete,
Az úrvacsoráját ő hozzávevé.
Az öltözést mint ők régen végezték,
Egy páncélba, kuracsimba öltözék,
Két hegyös tőrét, hancsárát felköték,
Botával, paizsával felülteték.
Csuda szép sereggel kiindulának,
Buják alatt egy szép rétre jutának,
Az úrfiak szép öltözve valának,
Ott mely vígan nagy szépen jargalának.
Az vitéz Hubiár aga eljuta,
Szép öltözve nagy szép szerrel ő vala,
Az Hatvanból Amhát aga ott vala,
Ugyanonnan Gyáfer aga ott vala.
Pispökségből, Vácból az Csirkin aga,
Szondából ott vala Turszon vajvoda,
Ezökkel négyszáz terek szép nép vala,
Buják alá az rétre juttak vala.
Itt közöttök igen szép víz foly vala,
Szép seregök kétfelől állnak vala,
Úrfiakat terekek csudálják vala,
Ő nevöket szépön kérdözik vala.
Tanácskozván, ők zálagot adának,
Hogy valamely párttúl ne csalatnának,
Onnat Deli Csetőt, Deli Huszaint,
Innet Hanvai Albertot, Toldi Jánost.
Az viadalhelre igazlátókat
Adák Jánosi Pált, Zoltai Istvánt,
Eskodán haranbasát, Deli Malkucsot,
Kik ezök közt hogy lássonak igazat.
Nám, ez köztök ott elvégezve vala,
Az bajviadal melyiknek állana,
Bajvívótársa hogy ott meg ne halna,
Hírével, nevével őt élni hadná.
György az vízön szépen általnyomtata,
Hubiár es eleibe nyomtata,
Az két kopja ott szépön öszvehajla,
György kopjája ló nyakába elromla.
Elvégezve vala, ló ne sértetnék,
De ez csak az szerencsétől történék,
Hubiár kopjája el nem törheték,
Kapitánnak fején végre eltörék.
Viadalt ők hegyös tőrrel kezdének,
Nagy erős viadalt ők ott tevének,
György köszönheti az vakszerencsének,
Egy seb esék ott jobb keze fejének.
Rajta vitéznek nem vala öröme,
Mert az markát elfolyá piros vére,
Ő kezéből kiesék hegyös tőre,
Meg az másik hegyös tőrt el-kivevé.
Gyorsan azt es ő kezéből elejté,
Meg az buzgánt ragadá, elővevé,
Azzal sokáig veré, megszédíté,
Végre azt es ő kezéből elejté.
Nagy hamar szép hangyárát kiragadá,
Azzal es az terekkel igen víva,
Vitézi orcáján es nagy seb vala,
Orcáját, kezét vér befolta vala.
Ezt az igazlátók láták, szólának,
Viadaljokban ők megállanának,
Rácz Jánost es hamar odabocsáták,
Az szörzésnek állának, lassódának.
Ketten egymástúl ők búcsút vevének,
Seregökhöz ők nagy vígan menének,
Fegyverökből szépön levetközének,
Az Istennek nagy hálaadást tőnek.
Bajviadaljok lőn nagy dicséretbe.
Az Hubiár üvölt be az seregbe:
„Mire sebösöle lovam igyönkbe,
Lám, nem vala köztönk ez az szörzésbe?”
Az vitézök felelének, szólának:
„Ne alítsja azt ő akaratjának,
De az szerencsének ő járásának,
Ha lovad meghal, helyébe mást adnak.”
Jámbor vitéz ez beszédnek megálla,
Terek sereg Szondába vígan szálla,
Jó Báthori György Bujákba beszálla,
Urakval, vitézekvel ott vigada.
Vitézök erről mind példát vehetnek,
Bajviadalba mikoron ti mentök,
Sok fegyver ne légyön ti reménségtök,
Csak az egy Istenhöz reménködjetök.
Jól meghallhattátok az ó törvénbe,
Dávid Góliáttal mint járt igyébe,
Felöltözék Saul királ fegyverébe,
Abban nem bízék, lőn levetkőzésbe.
Az Úristennek bízék hatalmába,
Csak öt követ bevete ő taslyába,
Csavarító parittyát vőn ujjába,
Az Góliát vala mind talpig vasba.
Dávid szömbe juta az nagy embörvel,
Parittyából hagyíta egy kis kűvel,
Homlokon találá, elesék evvel,
Fejét vevé ott önnön fegyverével.
Azért vitézök, Dávid ti példátok,
Ha nagy szeretetvel Istenben bíztok,
Mindön igyetökben bizon jól jártok,
Halál után vele egyött vigadtok.
Látom, urak, vadtok már egyességbe,
Magyarok vadtok ti nagy szeretetbe,
Kik volnának hozzátok győlőségbe,
Az Szentlélök térítse közitökbe.
Így segéll meg az Isten igyetökbe,
Szeretettel ha vívtok igaz hitbe,
Ne bízjatok sok idegön istenbe,
Csak az Szentháromságba, egy Istenben.
Az vitézlő népet ti szeressétök,
Isten adományát vélök közljétök,
Körületök csácsogóknak ne higyjetök,
Űket éröttök hátra se vessétök.
Régön hallottam köztetök olyakat,
Asztaltoknál étetitök csúftokat,
Vélök tartjátok az ti tanácstokat,
Ott kinn koplaltatjátok jó szolgákat.
Óh, mikoron veszödelmét halljátok,
Pogán miatt nagy fogságba tudjátok,
Bolondul elveszött, ti azt valljátok,
Kevés somma pínzzel meg sem váltjátok.
Lám, ha terek fejet, foglyot mutatnak,
Csak egyször borotokba innya adnak,
És az mellett mondjátok nagy jámbornak,
Hiú erszínnyel eltérnek, fohászkodnak.
Szeressétök sok jóval vitézöket,
Úgy győzhettök mindön ellenségöket,
És vallhattok vélök tisztösségöket,
Földetökben békével éltötöket.
Ezt ki szörzé, mast vajúszik Kassába,
Nevét megtalálják vers folyásába,
Ő beírá ezörhatodfélszázba
Bánkódik, hogy kevés pínz ő taslyába.
Sok rendbéli nép vagyon ez világba,
Kik vannak Istennek hivataljába,
Külömb-külömbképpen ő malasztjában,
Ki-ki hívön eljárjon ő dolgába.
Én mast szólok csak vitézlő dolgokról,
Jelösben végvárakban lakozókról,
Az Istentől adatott malasztjokról,
Pogánokval gyakor harcolásokról.
Bátor szível az vitézséghöz vannak,
Ha ellenségöt hallnak, megvidulnak,
Gyorsan ő jó lovokra felfordulnak,
Az ellenségnek hamar arcul állnak.
Erősen vívnak, szerencsát késértnek,
Kik közülök meghalnak, sebesülnek,
Kik közülök örök rabságban esnek,
Ki nem váltoszhatnak, ők gyötrettetnek.
Soknak marad hazól szegín árvájok,
Nemzetségök jajgatnak, atyjok, anyjok,
Mivel kiválthatnák, nincsen morhájok,
Csak ohítva koldulnak, nyavalyások.
Terekeken ha diadalmat vesznek,
Nagy hálákat adnak ők az Istennek,
Örülnek, vigadnak az nyereségnek,
Mentől inkább annak tisztösségének.
Jó legínyök vitézök végházakba,
Vannak gyakran terekkel bajvívásba,
Az körösztyén hitért gyakor harcokban,
És jó hírért, névért sok országokba.
Ez esztendőben mely dolog történék,
Kit ha hallanátok, megbeszélenék.
Hollókőben egy jámbor vitéz lakék,
Hogy kit hívnak az jó Kapitán Györgynek.
Nám, Szondába egy hírös terök vala,
Hubiár aga, ki jó vitéz vala,
Egy rabért ketten öszvevesztek vala,
Kit Hubiár hitire kikért vala.
De Kapitán őt hitetlennek írá,
Kit ha akarna, ővéle megvívna.
Az Hubiár ehhöz kész lőn, hogy hallá,
Vele megvívna valahol akarná.
Ennek helyét Buják alatt választák,
Szent Lőrincnek napját ők erre hagyák,
Vitézök ezön sokan vigadának,
Hálát adának, Istenben bízának.
Az jó Kapitán könyörög urának,
Ím az vitéz jó Losonczi Istvánnak,
Szabadságot adna bajviadalnak,
Az nemes úr így szóla Kapitánnak:
„Kérésödet ebből én meghallanám,
Szabadságod én tenéköd megadnám,
Ha királnak méltóságát nem tudnám,
Mert ez áll őfelsége méltóságán.”
Kapitán György ezen való búvába
Jó Losonczit elhagyá haragjába,
Jó Gróf Miklósnak könyörög dolgába,
Ott es semmi nem kele ő dolgába.
Az jó királhoz siete, könyörge,
Ebben az jó királ neki engede,
Erre kele szegínnek sok költsége,
Azzal sem gondol, vagyon nagy öröme.
Siete, lőn Báthori György szolgája,
Nemes úrfi azon igen vigada,
Az bajviadalra nagy gondot ada,
Vitézlő barátinak elírata.
Sok jó legínnyel Losonczi eljuta,
Az vitéz Bebek György szép szerrel juta,
Vitéz Balassi János es eljuta,
Az jó Zay Ferenc es hamar juta,
Az jó Zoltai István es ott vala,
Negyedfélszáz lóval ők gyűltek vala,
Aznapra Bujákba begyűltek vala,
Az vitéz Kapitán György örül vala.
Bajviadalhoz hamar felkészüle,
Csak az jó Istennek ő ott könyörge,
Meggyovónék, mindönt ő megkövete,
Az úrvacsoráját ő hozzávevé.
Az öltözést mint ők régen végezték,
Egy páncélba, kuracsimba öltözék,
Két hegyös tőrét, hancsárát felköték,
Botával, paizsával felülteték.
Csuda szép sereggel kiindulának,
Buják alatt egy szép rétre jutának,
Az úrfiak szép öltözve valának,
Ott mely vígan nagy szépen jargalának.
Az vitéz Hubiár aga eljuta,
Szép öltözve nagy szép szerrel ő vala,
Az Hatvanból Amhát aga ott vala,
Ugyanonnan Gyáfer aga ott vala.
Pispökségből, Vácból az Csirkin aga,
Szondából ott vala Turszon vajvoda,
Ezökkel négyszáz terek szép nép vala,
Buják alá az rétre juttak vala.
Itt közöttök igen szép víz foly vala,
Szép seregök kétfelől állnak vala,
Úrfiakat terekek csudálják vala,
Ő nevöket szépön kérdözik vala.
Tanácskozván, ők zálagot adának,
Hogy valamely párttúl ne csalatnának,
Onnat Deli Csetőt, Deli Huszaint,
Innet Hanvai Albertot, Toldi Jánost.
Az viadalhelre igazlátókat
Adák Jánosi Pált, Zoltai Istvánt,
Eskodán haranbasát, Deli Malkucsot,
Kik ezök közt hogy lássonak igazat.
Nám, ez köztök ott elvégezve vala,
Az bajviadal melyiknek állana,
Bajvívótársa hogy ott meg ne halna,
Hírével, nevével őt élni hadná.
György az vízön szépen általnyomtata,
Hubiár es eleibe nyomtata,
Az két kopja ott szépön öszvehajla,
György kopjája ló nyakába elromla.
Elvégezve vala, ló ne sértetnék,
De ez csak az szerencsétől történék,
Hubiár kopjája el nem törheték,
Kapitánnak fején végre eltörék.
Viadalt ők hegyös tőrrel kezdének,
Nagy erős viadalt ők ott tevének,
György köszönheti az vakszerencsének,
Egy seb esék ott jobb keze fejének.
Rajta vitéznek nem vala öröme,
Mert az markát elfolyá piros vére,
Ő kezéből kiesék hegyös tőre,
Meg az másik hegyös tőrt el-kivevé.
Gyorsan azt es ő kezéből elejté,
Meg az buzgánt ragadá, elővevé,
Azzal sokáig veré, megszédíté,
Végre azt es ő kezéből elejté.
Nagy hamar szép hangyárát kiragadá,
Azzal es az terekkel igen víva,
Vitézi orcáján es nagy seb vala,
Orcáját, kezét vér befolta vala.
Ezt az igazlátók láták, szólának,
Viadaljokban ők megállanának,
Rácz Jánost es hamar odabocsáták,
Az szörzésnek állának, lassódának.
Ketten egymástúl ők búcsút vevének,
Seregökhöz ők nagy vígan menének,
Fegyverökből szépön levetközének,
Az Istennek nagy hálaadást tőnek.
Bajviadaljok lőn nagy dicséretbe.
Az Hubiár üvölt be az seregbe:
„Mire sebösöle lovam igyönkbe,
Lám, nem vala köztönk ez az szörzésbe?”
Az vitézök felelének, szólának:
„Ne alítsja azt ő akaratjának,
De az szerencsének ő járásának,
Ha lovad meghal, helyébe mást adnak.”
Jámbor vitéz ez beszédnek megálla,
Terek sereg Szondába vígan szálla,
Jó Báthori György Bujákba beszálla,
Urakval, vitézekvel ott vigada.
Vitézök erről mind példát vehetnek,
Bajviadalba mikoron ti mentök,
Sok fegyver ne légyön ti reménségtök,
Csak az egy Istenhöz reménködjetök.
Jól meghallhattátok az ó törvénbe,
Dávid Góliáttal mint járt igyébe,
Felöltözék Saul királ fegyverébe,
Abban nem bízék, lőn levetkőzésbe.
Az Úristennek bízék hatalmába,
Csak öt követ bevete ő taslyába,
Csavarító parittyát vőn ujjába,
Az Góliát vala mind talpig vasba.
Dávid szömbe juta az nagy embörvel,
Parittyából hagyíta egy kis kűvel,
Homlokon találá, elesék evvel,
Fejét vevé ott önnön fegyverével.
Azért vitézök, Dávid ti példátok,
Ha nagy szeretetvel Istenben bíztok,
Mindön igyetökben bizon jól jártok,
Halál után vele egyött vigadtok.
Látom, urak, vadtok már egyességbe,
Magyarok vadtok ti nagy szeretetbe,
Kik volnának hozzátok győlőségbe,
Az Szentlélök térítse közitökbe.
Így segéll meg az Isten igyetökbe,
Szeretettel ha vívtok igaz hitbe,
Ne bízjatok sok idegön istenbe,
Csak az Szentháromságba, egy Istenben.
Az vitézlő népet ti szeressétök,
Isten adományát vélök közljétök,
Körületök csácsogóknak ne higyjetök,
Űket éröttök hátra se vessétök.
Régön hallottam köztetök olyakat,
Asztaltoknál étetitök csúftokat,
Vélök tartjátok az ti tanácstokat,
Ott kinn koplaltatjátok jó szolgákat.
Óh, mikoron veszödelmét halljátok,
Pogán miatt nagy fogságba tudjátok,
Bolondul elveszött, ti azt valljátok,
Kevés somma pínzzel meg sem váltjátok.
Lám, ha terek fejet, foglyot mutatnak,
Csak egyször borotokba innya adnak,
És az mellett mondjátok nagy jámbornak,
Hiú erszínnyel eltérnek, fohászkodnak.
Szeressétök sok jóval vitézöket,
Úgy győzhettök mindön ellenségöket,
És vallhattok vélök tisztösségöket,
Földetökben békével éltötöket.
Ezt ki szörzé, mast vajúszik Kassába,
Nevét megtalálják vers folyásába,
Ő beírá ezörhatodfélszázba
Bánkódik, hogy kevés pínz ő taslyába.
A vers dallama
Az alábbi kották a következő kiadásból származnak: Csomasz Tóth Kálmán, Ferenczi Ilona (sajtó alá rendező) 2017. A XVI. század magyar dallamai. Budapest: Akadémiai Kiadó.
Előfordulhat, hogy a vers dallama más gyűjteményben is szerepel, melynek sorszáma az adatlap Dallam mezőjében látható. Ugyanakkor az adatlapi mező nem tartalmazza az RMDT új kiadásának számait – ez az adatbázis egy későbbi változatában lesz szinkronizálva.
A kottaképek többnyire a Magyar Elektronikus Referenciamű Szolgáltatás (MERSZ) oldaláról érkeznek, és a jegyzetek és dallamok hivatkozásai is a MERSZ oldalára ugranak, melynek használatához előfizetés vagy megfelelő felsőoktatási, ill. tudományos hálózathoz való hozzáférés szükséges.
Egyes kottaképek az RMDT digitalizált másolatai. Ezekhez lejátszható hanganyag is tartozik, és forráskódjuk az adatbázis részét képezi. A jövőben az összes kottát ilyenre alakítjuk. Ezúton is köszönjük Ferenczi Ilona támogatását, amelyet az adatbázisok összekötésekor nyújtott.