Csikei István, Sok királyoknak haláluk után (RPHA 1260)

AZ ILYÉS PROPHETÁRÓL ÉS ÁCKÁB KIRÁLYRÓL VALÓ HISTÓRIA.

3. Reg. 16.

(Csikei Istvántól.)

Sok királyoknak halálok után
Ackáb király lőn király azután,
Ki az Istennek nem jára útán,
De Baal istennek szolgála nyilván.

Templomában ő oltárt rakata,
Samáriában kit csináltata,
Mind be folota,
Kivel az istent ő felindítá.

Ez ő néki csak elég sem lőn,
Jeroboámmal bűnben részes lőn,
Az úristennek ezzel bosszút tőn,
Mert feleséget ő más nemből vőn.

Prófétal vala akkor az Illyés,
Ki az istennél vala nagy kedves,
Emberek között nagy dícsűretes,
Áckáb királynak nagy híres-neves.

Hogy megesmeré népeknek bűnét,
Áckáb királynak esmeré vétkét
Megmondá néki, hogy mü történnéjek:
Három esztendeig esső nem esnék.

Az úristen, én ki előtt állok,
Kit tü erőssen megbántottatok,
Nem lészen esső itt tü nálatok,
Éhvel szomjval fattig meghaltok.

Nem tőn halasztást ebben az Isten,
Monda Illyésnek: »kelj fel inneten,
Menj napkeletre, légy ott rejtegben,
Az kari víznél Jordán ellenébe.

Ugyan ott igyál az vízfolyásból
Ne légyen néked gondod ételből,
Mert parancsoltam hollóknak ebből,
Nem lészen szükséged hidgyed semmiből.

Sokat nem késék Illyés, elmene
Az isten beszéde szerént művele,
Az vízfolyásnál ő ott leűle,
Ki vala szinte Jordán ellenébe.

Csudát az isten tészen vala,
Az hollók kenyeret, húst hoznak vala,
Mind estve, holval ezt tészik vala,
Kivel Illyés lakozik vala.

Iszik vala az vízfolyásból,
De kiszárada mind fenekéből,
Nem esik vala esső az égből,
Mert kifogyott vala azért minden vizekből.

Ismég az Isten Illyésnek szóla,
Mert gondja vala korosként rejá:
Kelj fel és menj el az Saraptába,
Sidoniába, az egy városba.

Kél te azt véled, hogy elhattalak;
Megparancsoltam ezvegy asszonnak
Enned és innod eleget adnak,
Mikor téged ott meglátandnak.

Ezen az Illyés igen örűle,
Sokat az helyen ő sem múlata,
Az Sareptába el-bésiete,
Hamar az kapun ö el-bémene.

Isten akará, az asszont látá,
Legottan őtet hozzája hívá,
Kéri erőssen, hogy innia hozna,
Mert ő akkoron nagy szomjú vala.

Az asszon akkor fákat gyűjt vala.
A beszéd hallván ő elindúla,
Hogy az Illyésnek ő innia hozna,
Illyés utánna néki kiálta:

»Asszoni állat kérlek tégedet,
Hozz te kezedbe nékem kenyeret!«
Az asszon hallá ezt ez beszédet,
Szóla nékie ily feleletet:

,Ől az isten, nincsen kenyerem,
Csak vagyon nékem egy kicsin lisztem.
Kit béfoghatna markába kezem;
Kicsin olajom, kivel kenyem magam.‘

Illyés legottan szóla asszonnak,
Ki nagy bátorsága lőn akkor annak:
»Semmit te ne félj, higyj az én szómnak,
Menj el, csináld meg oly mondásomnak.

De legelőszer tedd ezt én vélem,
Hogy te az lisztből csinálj énnékem,
Egy kis pogácsát, hozd azt énnékem,
Az lészen higyjed kedves énnékem.

Annak utánna tennen magadnak
Csináld meg bátor, te fiaidnak,
Hogy lészen eleget tü magatoknak,
És mind énnékem profétátoknak.

Izráel ura istene mondja,
Szolgája által ki néktek vallja,
Nem lészen ez lisztnek fogyatkozása,
Sem olajnak addig elfotta;

Még az Isten essőt sokat ád
És penig az föld vízzel felárad,
Annak utánna csak meg sem szárad
Minden gyümölcset nékünk béven ád.«

Az asszony megszerzé hamar az ételt,
Mert parancsolá Illyés ezeket,
Mindketten ott ők őnek eleget,
Az hazbéli népe monda eleget.

Nem lőn az lisztnek fogyatkozása,
Sem az olajnak ott elfogyása,
Mert vala istennek az ő mondása,
Illyés próféta által szólása.

Azért ezt nékünk az isten íratá,
És tanulságul minékünk adta,
Ígíretivel bizonyította,
Kik benne bíznak ő el sem hagyja.

Csak mü is bízzunk ő felségében,
És higyjünk (az) ő istenségében,
Nem hagy meghalnunk mü éhségünkben,
De támasz lészen mü szükségünkben.

Ezt ez éneket nem régen szerzék,
Az bibliából kiszedegeték,
Nyigtótfalvában münap szerzetteték,
Ezerötszázban negyvenkettőben.