Irodalomtörténet | Poétika | Források |
Incipit: | Sok históriákat már mi magyaráztunk |
RPHA-szám: | 1254 |
Szerző: | Nikolsburgi Névtelen A verset a modern kutatás tulajdonítja a szerzőnek. |
Cím: | A kenyérmezei viadalról |
Változat: | |
A szereztetés ideje: | 1568 A kolofonban: Ezerötszáz után és az hatvannyolcban, ... Boldogasszony havában |
A szereztetés helye: | A kolofonban: jó Morvaságban, ... Nikolsburg várában |
Akrosztichon: | A versnek nincs akrosztichonja. |
Kolofon: | A versnek van kolofonja. |
A versforma fajtája: | Szótagszámláló, izostrofikus vers. |
Versforma: | a12(6,6), a12(6,6), a12(6,6), a12(6,6), a13(6,7) Keresés erre a rímképletre Keresés erre a szótagszámra |
Dallam: | A vers énekvers. RMDT1/753, RMDT1/758 |
Terjedelem: | Terjedelem: 96 versszak |
Irodalmi minta: | Antonio Bonfini: Rerum Ungaricarum Decades |
Műfaj: | [ világi (048) > história (049) > elbeszélő (051) > nem fiktív (056) > történelmi (068) ] |
Felekezet: | 100% világi (2 db) |
Változat: |
Kritikai kiadás: | RMKT 8. 36 RMKT 8. 36 |
Szöveg | Dallam | A szöveg forrása: OTKA K135631 |
Sok históriákat már mi magyaráztunk,
Derék szent írásból énekeket írtunk,
Régi magyarokrúl de semmit nem értünk
És vitézségekről azért mostan szóljunk,
Az mostaniaknak hogy arrul példát adjunk.
Az ezer és négyszáznyolcvan esztendőben,
Az Mátyás királynak az ő idejében,
Sok jámbor vitézek voltak seregekben,
Kikkel vitézkedett ő minden igyében
És győzedelmet vett nagy sok ellenségen.
Török császár ellen, német császár ellen,
Lengyel király ellen és cseh király ellen,
Egyszersmind hada volt neki ezek ellen,
Szüntelen hada volt az törökök ellen,
Isten segétette őtet mindezek ellen.
Sok pogány törökök az Vég Szendörőben
Gyülekeznek vala naponként seregben,
Az Mátyás királynak es esek fölében,
Azért elizene hamar az végekben:
Igen vigyáznának az törökök ellen.
Báthory István vala akkor vajdaságban,
Kenizi Pál vala az Vég Tömesvárban,
Ezeknek meghagyá parancsolatjában,
Mindenkor lennének oly nagy vigyázásban,
Jó Magyarországnak nagy oltalmazásban.
Mindketten vigyáznak és igen készölnek,
Jámbor vitézeket seregekben győtnek,
Törökök azonban az Dunán külteznek,
Ali bég előttek, Erdély felé mennek
És hatvanezeren szám szerint felölnek.
Vitéz Báthory István az Kenizy Pálnak
Untalan özene mint jó hív társának,
Hogy ha az törökök Erdélyben jutnának,
Őket hátul venné, egyszersmind vínának,
Hogy az törökökben el ne szaladhatnának.
Vitéz Kenizy Pál utánok indula,
Nagy tául utánok seregével vala;
Vakmerő az török, hátul nem fél vala,
Csak az Erdélységre igen siet vala,
Az Erdély határát immár elérte vala.
Sehol semmi népet elől nem lát vala,
Azért bátorsággal rablani indula,
Oly nagy szörnyőséggel éget, rabol vala,
Gyulafejírvárat meghaladta vala,
Számtalan sok rabot öszvehajtott vala.
Immár az rablásbul hátratértek vala,
Utánok az vajda seregével vala,
Viadalnak helyét arányazza vala,
Vitéz Kenizy Pált igen várja vala,
Kenyir mezejére törökök juttak vala.
Vajda jövetelét meghallották vala,
Közöl ő utánok Szász-Sebesben vala,
Azért az törökök megállottak vala,
Vajdát viadalra készen várják vala:
Vajda es eljött, ahogy megvirradott vala.
Kenyér mezejéről ha kik tudakoznak,
Nagyobb mezőt annál Erdélyben nem látnak,
Kenyér bőségével ottan jól lakhatnak,
Falunak, mezőnek onnét nevet adtak,
Kernyől mindenfelől ott nagy sok hegyek vannak,
Közöttök jobb felől foly az Maros veze
És bal felől vagyon az nagy Haczok hegye;
Valaki Erdélyből el ide kijönne,
Avagy Tömösvárból Erdélybe bemenne,
Jobb felől az Haczok, bal felől az Maros lenne.
Hogy ide az vajda seregével juta,
Az ő seregében három nemzet vala,
Szászok és oláhok, magyarok valának,
Gyaloggal egyött ott székely valának,
Mindnyájan azonnal nagy szépen megállának.
Három óráiglan leszállván valának,
Egy félmélföldnyire egymástul valának,
Hogy ők mindkétfelől szembe állhatnának,
Seregüket szépen megállathatnának
És nagy roppanással szembe ők víhatnának.
Vajda seregének ott megparancsolá,
Istent szíve szerént hogy minden imádná,
Az Úrvacsoráját mindennek adata,
Vitéz módra állván étete, itata,
Hogy fáradságát azzal minden elmulatná.
Egyik az másiknak ottan hitét adá,
Egyik az másikat szépen megcsókolá,
Hítire egymásnak minden fölfogadá,
Hogy az viadalban halálig nem hadná,
Helyén megmaradna, még hadnagy parancsolná.
Azután az vajda seregét szólétá,
Nagy sok beszéddel őket bátorítá,
Bátor István vala, bátor szívvel mondá:
„Kérlek, meghalljátok, vitézek!" — ezt mondá —
„Az Úr Isten hozott minket ide" — azt mondá.
,,Sokan ez világban nyílván azt alétják,
Mi vitézségönket azkik kárhoztatják,
Sokan törökökkel igyünket nem tudják,
Nem nagy tisztességes hadnak ezt alétják,
Kitől Isten őket megója, azt imádják.
„Én penig azt mondom, hogy nagy becsöletes,
Az mi vitézségünk igen kellemetes,
Keresztínek előtt igen dicséretes,
Kik közzől Istennek igéje becsöletes,
Az Úr Isten előtt es igen kellemetes.
„Sokan ez világon császárokért vénak,
Erőtlen, halandó királyokért vínak;
Kik csak es világi hasznáért megvínak,
Múlandó, veszendő örökségért vínak,
Az igaz hit nélköl nagy bolondól meghalnak,
„Mi pedég mindnyájan szent vitézek vagyunk,
Az Jézus Krisztusért azkik viaskodunk;
Hitünkért, házunkért pogányokkal víjonk,
Mi feleségünkért, magzatonkért víjonk,
Testünknek, vérünknek oltalmáért megvíjunk.
„Sokan ez világban szerzetben ölteznek,
Nagy kemény életet éltekben viselnek;
Nagy sokat bőtelnek, földágyon fekösznek,
Egész íletekben ekképpen törődnek,
De mihozzánk képest igen keveset nyernek.
„Egy szempillantásban mi mind többet nyerünk
És örökkévaló nyereséget veszünk,
Meghiggyétek, drágább nekönk egy csepp vérönk,
Krisztus szerelmeért melyet itt kiontjok
És az mi házunkért mind haláliglan víunk,
„Hogynem mint azoknak nagy sok bőjtelések,
Ágy nélkül és fülden való heverések,
Azkik azt tettetik, hogy ők szerzetesek
És az klastromokban nagy békeségesek,
Mert nincsen senkitől nekik semmi félelmek.
„Az apostoloknak példájokra nézzünk,
Az mártiromokat is mi megtekéntsük,
Mi nem drágább nekünk az mi testünk, vírünk,
Sőt inkább azokkal egyemben meghaljunk,
Az Krisztus Jézusért nagy jó kedvvel szenvedjünk.
,,Soholt nem onthatjuk jobb helyen vérönket,
Mintha itt követjök mi idvösségönket,
Vírönk hullásával mutatjuk hitünket
És szemben megvéjuk hitlen törököket,
Akik csak káromlják mindenkor Istenünket.
„Sokan ez országban ezzel nem gondolnak,
Azkik az Istennel keveset gondolnak,
Házoknak romlásán semmit nem gondolnak,
Mert veszedelemben soha ők nem voltak,
Annak az végéről ők nem is gondolkodtanak.
,,Igen kevés volna ez világi romlás,
Fegyver miatt való világból kimúlás,
Hanem következik lölki örök romlás,
A mi Istenünktől, hitünktől szakadás,
Édes gyermekinktől, házinktól elválasztás.
,,Látjátok, vitézek, ti az pogányokat,
Miképpen megkezdik ezeket rontani,
De az semmi volna, édes magzatinkat
És az szerelmes házastársainkat,
Az örök halálra kötölözik azokat.
„Ingyen csak általlom nektek említeni,
Miképen megkezdik ezeket rontani,
Az jövendő éjjel mind megrútítani,
Gyenge szép szözeket is megszeplőséteni,
Jámbor asszonyokat is megundokétani.
„Az szörnyű halálnál nagyobb kezd ez lenni,
Nagy késebbségünkre nekönk ez kezd lenni,
Hogyha itt ezekért meg nem merönk halni,
Szemönk előtt hagyjuk őket így elvinni,
Örök gyalázatra és kárhozatra vinni.
„Avagy nem halljátok-í az ő sírásokat
És az mi nöpünknek nagy jajgatásokat,
Az kis gyermekeknek sivalkodásokat
És az sok raboknak nagy kiáltásokat,
Kiknek megkötették kezeket és nyakokat.
„Nagy hosszó csincséren renddel vonsszák őket,
Nem emelhetik fel Istenhez kezeket,
Hogy megjelentenék ő könyörgéseket,
Mind fejenként kérnek, vitizek, titeket,
Értek ne szánjátok ontani véreteket.
„Én vitéz társaim, osztán meglássátok,
Hogy nem csak Istenért és országért vítok,
Hanem magatokért immár nyilván vítok,
Hogy ti nyereséggel inkább járhassatok,
Hogynem pogányoknak ennél többet adjatok.
„Mihelt trombitának szavát meghalljátok,
Oly igen erősen mindnyájan víjatok,
Mely igen örősen soha nem víttatok,
Oly igen örősen szemben ötkezzetek,
Mely igen erősen soha nem ötkeztetek.
„Hitlen pogányoknak ő sokaságoktul,
Meg ne rettenjetek hatalmasságoktul,
Ótalmat várjatok Úr Jézus Krisztustul,
Az atya Istennek egyetlen fiátul,
Ki megváltott minket az örök kárhozattul.
„Tudjátok, mely gyakran kevesen voltatok,
Azért pogányokkal ti szemben víttatok,
Soha azok előtt hátat nem adtatok,
Kevesen sokakat inkább levágtatok,
Mert az Úr Istenben tiszta szívvel bíztatok.
Tiszta szivő vitéznek sisakja, páncerja,
Kinek az Úr Isten mindenek bizodalma,
Pogányok sokságát semminek alétja
És ő fegyvereket semminek ő tartja,
Mezételen mellét tiszta szével borítja.
„Minden szent órában én bizonnyal várom,
Jelen lészen velönk az én vitéz társom,
Vitéz Kenezy Pál, azt bizonnyal hallom
És idein korán segétségét várom,
Vélek sok vitézek jelénvoltát meglátom.
,,Az Jézus Krisztusért kérlek ín titeket,
Ki soha nem hagyott ilyen hadban minket,
Örősen vágjátok pogány törököket
És ne kiméljétek az ti víreteket,
Tudjátok vérével ő is megváltott minket.
„Hogyha kedig lenne, kit Isten ne adja,
Hogy az pogány előtt táborunk futamnék,
Mint lenne mi dolgunk, minden úgy gondolja,
Jobb lenne halálunk, hogy nem mint rabságunk,
Számtalan nagy kínonk, holtunk, nagy pirongásunk.
„Azért az Krisztusban bízván ötkezzetek,
Én vitiz társaim, semmit ne féljetek,
Undok pogány népet földre levágjátok,
Az szegény rabokat megszabadítsátok,
Kiknek sírásokat ily közel halljátok.
„Somma szerént mondom, oly szével víatok,
Hogy az törököket vagy mind levágjátok,
Vagy tisztességtekre inkább meghaljatok,
Hogy nem mint örökké pironkodjatok,
Miképpen azelőtt ti mind meghallottátok.
„Mindenütt veletek lészen Báthor István,
Sok pogányok között együttviaskodván,
Atyja nyomdokának követője lészen,
Hogy avagy veletek győzedelmet vészen,
Avagy menyországban Isten vendége lészen."
Csak elég mondhatta az vajda ezeket,
Mind felkiáltának lám ott az vitézek:
„Örömest megvíjunk!” — vajdának mondának.
Trombitát fújának és elindulának:
,,Semmit nem engedjök az undok pogánynak,"
Látván ezt a vajda, semmit nem halaszta,
Szárnyul mindkétfelől seregét állatá,
Az fegyvereseket közöpett marasztá,
Az álló sereget hátul megállatta,
Huszárokat szárnyul mindkétfelől bocsátá.
Az jobb szárnya vala mind az Maros vézég,
Az bal szárnya vala mind az Haczok hegyég,
Kit olyan névvel azért neveztenek,
Hogy nehezen sugva reá hágnak, mennek,
Sőt fel nem hághatnak, de sugva hátramennek.
Szászok az vajdának ott nagyon szólának,
Elől elbocsátaná őket viadalnak,
Tisztességet adnak az ő hazájoknak,
Hogy az ellenséggel előszer vínának,
Akik lakozói az kolcsos városoknak.
Vajda megengedé az jámbor szászoknak,
Hogy elől mennének ők az viadalnak,
Másod rendet adá az gyors oláhoknak,
Az utolsó rendet vitéz magyaroknak,
Szíkelyekkel egyött hogy erősen vínának.
Elől a törökök sereget állának
És az szegény rabok hatok megött vannak,
Mindkétfelől zászlók oly igen lobognak,
Trombitákot fújnak, oly igen kiáltnak,
Nagy vakmerőképpen egymásra indulnak,
Egyik török sereg jobb kéz felől mene,
Maros vize felől szászokra öklele,
Szászok vitéz módra szembe öklelének,
Maros vize partján erősen vévának,
Mindkétfelől sokan ott hamar hullának.
Szászok törökökkel egyaránt valának
És az viadalban egyenlők valának,
Más török sereget míglen bocsátanak,
Kiknek ők kevesen meg nem állhatának,
Azért Maros partján nagy sokan elhullának.
Kik sebesek lőnek, nem szaladhatának,
Az Maros vízének ők szoríttatának,
Szegínek az vízben nagy sokan hullának,
Oláhok seregében azok is állának,
Kik hátat adának és elszaladának.
Azokkal egyetemben ismék harcolának,
Pogány törökkel meg szemben vívának,
Nagy sokat őbennek földre levágának,
Sokat az Marosba ők beborétának,
Pogány törököknek nagy szép kölcsent adának.
Mikor jobb kéz felől ekképpen vínának,
Szíkelyek másfelől, kik balra valának,
Nagy sok vírontássál hátratolatának,
Nagy sok pogány ellen ők nem állhatának,
Az fegyvereseknek közekben beállának.
Szászok és oláhok, kik jobbra valának,
Sokat pogányokban ők elhullatának,
Sokan őbennek is ott levágatának,
Jóllehet pogányok többen meghalának,
Az Maros vizének vírrel folyni adának.
Mikor mindkétfelől így nyomorgattatnának,
Az fegyveresek is ám megindulának,
Az vajda előttek lovát megsarkalá,
Az földre leesék vajda alatt lova:
Gonosz szerencsének azt minden magyarázá.
Vajdát igen kérik, hogy hátraállanak,
Az Szász-Sebes mellett inkább állanának,
Avagy ottan közel hegy mellí állanának,
Ily ellenség után akkor ne vívának,
Hogy pogányok ellen inkább megmaradnának.
Felele az vajda, nekiek ezt monda:
„Én vitéz társaim, mindentek megtudja,
Valaki Istenért fegyvert kivonja,
Nem lehet, hogy legyen gonosz szerencséje,
Mi nem az vitéznek az ló az ő Istene.
„Tudom én ez lónak nyilván ő szokását,
Jövendő sebektől való irtózását,
Kikről viadalban nem óhatja magát,
De Istenben vetem én bizodalmamat,
Veletek megtartja magamot és lovamot."
Azonban nagy sebbel reájok rohana,
Fáradt vitézeket igen bátorítá
És az pogányokat rendrül rendre vágá,
Ali bék ezt látá és oly igen báná,
Nagy török seregét azért öszveállatá.
Hogy az sokasággal vajdát környülvegye,
Népével egyetemben ottan megeméssze,
Viadal azonban kétfelől megszöne,
Tódulván sietnek mindnyájan középre,
Hogy ők rohannának vajda seregére.
Nagy erősen vínak, mindkétfelől hullnak,
Mert erős vitézek mindkétfelől vannak,
Sok viadaljokban kik előbb voltanak,
Fejedelmek mellett hadban forgottanak,
De sok az pogányság, ellene nem állhatának.
Immár az vajdára hat seb esett vala,
Lovát is alatta általverték vala,
Nagy veszedelemben mind népével vala,
Nagy sok holtestekkel környikezve vala,
Vitéz Kenizy Pál azonban jutott vala.
Az hegy tetejiről hátul hogy ezt látá,
Zászlóját bocsátá, trombitát fuatá
És nagy kiáltással reájok rohana,
Kétfelől nagy két tőr ő ódalán vala,
Mint sívó oroszlány őket idestova hányja.
Valamellen megyén, nagy vérontást tészen,
Felszóval kiáltván nagy biztatást tészen,
Hogy az pogányoknak veszedelmek lészen:
,,Jobban csak, vitézek, majdan vége lészen,
Higgyétek azt Istent, mindvégék velönk lészen.”
Szavát mindkétfelől lám elhallják vala
És az pogányokat inkább vágják vala,
Pogányokon renddel általmegyen vala,
Az Báthory Istvánt úgy keresi vala,
Felszóval kiáltván és im ezt mondja vala:
,,Hol vagy Báthory István, vitézek vitéze?
Hol vagy tisztaságnak szép nemes tököre?
Hol vagy igaz hitnek oltalma, őrzője,
Tökéletességnek egyetlen tököre?
Hol vagy, felelj nekem, Úr Istennek vitéze!
„Kenesy Pál vagyok, ki téged kereslek,
Ha élsz, haláliglan, meghiggyed, nem hagylak,
Pogányok közökből de kiszabadítlak.
Hol vagy? Felelj nekem! Óh hogy nem láthatlak!
Átkozott pogányok! Bizony majd mind levágtak!"
Megösmerte vala immáron az vajda,
Hogy az Kenesy Pál elérkezett volna,
Abból hogy pogányok elcsendesedtek vala
És hogy az szavát is meghallotta vala,
Az holttestek között felele, im ezt monda:
„Ihon vagyok, élek én is vétéz társam,
Hitönket, házunkat meg is oltalmazom,
Jóllehet magamot már csak alég birom,
Magyarország mellett holtomat nem szánom:
Az Úr Isten hozott téged, vitéz társom!"
Vitéz Kenesy Pál ezt csak alég hallá
Az sok csapás miatt, de mégis azt mondá:
„Legyen az Istennek örökkí nagy hála!
Ne félj, velünk vagyon az Isten oltalma:
Mienk leszen majdan az hadnak diadalma.”
Azonban nagy sebbel az felé indula,
Mely felől pogányság nagy sörőben vala,
Két vajdát népével környölvették vala
És kezén közekben immár tartják vala,
Nagyhamar azokat mind lecsapkodta vala.
Az vajdát népével ott megszabadétá,
Az több pogányokra seregét indítá
És széllel ő bennek sokat levágata,
Sokat őmaga is bennek lekaszála,
Az pogány ezt látván, futamék, hátat ada.
Az Haczok hegyére kezdenek hágdosni,
Lovokrul leszökvén tétova bujdosni,
Az ő táborokat es vesztében hagyni,
Sok rabot, marhákot es ott felejteni,
Után az vitézek kezdék széllel kergetni.
Mely igen pogányok ő előttek futnak,
Annál inkább ezek mind utánok vannak,
Az mezőn ő bennek sokat levágának
És az nagy hegyeken sokat hullatának,
Akiket ő bennek érének, kaphatának.
Az erős köveken kik felhágnak vala,
Az láboknál fogva alárántják vala,
Gyorsan mind szablyára őket hányják vala;
Azkik az hegyekre felszaladtanak vala,
Másnap az parasztság vadászván vágják vala.
Sokan, kik elbújtak, sebben megholtanak,
Avagy éhség miatt, szomjúval megholtak,
Az hegyen kit kaptak, mindent levágtanak,
Azokban keveset ők megtartottanak,
Hanem csak azmellék főembernek láttának.
Ali bék ruháját, nyelvét változtatá,
Mintha magyar volna, magát úgy mutatá
És egy pásztor által az hegyre szalada;
Pásztor kunyhójában az éjjel hálása,
Lovára felöle regvel pásztornak monda:
,,Menj el azért, pásztor, mondd meg az vajdának,
Hogy ez éjjel szálast adtál Ali bégnek!"
Azonban jó lovát fordítá, futamék
És azmint lehete, nagyhamar ellépék,
Egyedöl őmaga Erdilyből kibujdosék.
Hogy az pogányokat így megverték vala,
Az pogány táborra ráfutamtak vala,
Nagy sok marhát, prédát onnan hordnak vala,
Nagy sok kazdakságot találtának vala,
Élésnek sokságát benne találták vala.
Az szegény rabokat mind megszabadíták,
Tirdet, fejet hajtván, söveget hányának,
Vitézek lábait szegények csókolják
És a kezeket is egyött megcsókolák,
Az nagy Úr Istennek nagy hálákot adják.
Mikor viadalnak végét érték volna
És az derekára hátrajöttek volna,
Vitéz Kenesy Pál vajdával ott vala,
Mind az vitézekkel nagy örömben vala,
Láták, hogy már az éj elközelgett volna.
Az magyar táborra hátra nem menének,
Az hóttestek közett letelepedének,
Renddel asztalokat azokon vetének
És renddel azokon ők mind leölének,
Kik nagy sőrösséggel egy mélföldég feköszének.
A szegíny rabok is letelepedínek,
Nagy sok ítélt, italt elejekben tőnek,
Mindnyájan bőséggel megelégedének,
Vitézek jó kedvet jó bortul vevének
És az hadnagyokrul krónikát éneklének.
Azután mindnyájan el-felszökdesének,
Nagy szép huszártáncot mindnyájan kezdének
És nagy kéáltással ők szökni kezdének,
Hegyeket, völgyeket azzal betöltének,
Nagy sok nevetséget, vigasságot szerzének.
Mindenék valamit olyat mővel vala,
Kivel vitézeket nevetteti vala,
Vitéz Kenesy Pált táncra hítták vala
Ő is nagy jó kedvvel arra felkölt vala
És nagy csodaképpen táncolni kezdett vala.
Egy megholt törököt földrül fölfalt vala,
Kéz neköl az földrül felragadta vala
Az vitézek előtt és úgy táncol vala,
Senki nem neveti, de csudálja vala,
Őtet Herculesnek azért jelentik vala.
Mind az egész éjjel ők nem nyughatának,
Örömnek miatta nem is alhatának;
Gyulafejírvárban más napon jutának,
Igen nagy örömmel béfogadtatának,
Holttestet temetni nagy sokat bocsátanak.
Ez parancsolatot ezután adának,
Az mellé költséget nagy bőven adának,
Kiből egy kápolnát hogy ők rakatnának,
Temetése lenne ott Báthory Istvánnak,
Hol Istennek hálát esztendőnként adnának.
Pogányok holttestét rakásokban rakák,
Kiknek ő csontjokat ez napig is látják;
Csak az mezőn is bennek harmincezret vágtak,
Az többet hegyeken, völgyeken levágták,
Kiknek ő testeket széllel mind odahagyták.
Nyolcezer holt volt meg szegény keresztényben,
Kétezerén holtak ugyan az Marosban,
Az szegény szászokban és az oláhokban,
Kiknek holttesteket mind kivonták vala,
Pogányok holttestét hagyták halak gyomrában.
Mátyás király akkor jó Buda várában,
Oly nagy gondja neki az Erdélyről vala,
Azonban egy éjjel követ jutott vala,
Az győzedelemről jó hért mondott vala,
Kin az Úr Istennek nagy hálát adott vala.
Az egész Budában és Magyarországban
Mindenütt valának nagy hálaadásban,
Bízván az Istennek irgalmasságában,
Pogányokon való hatalmasságában,
Ki az vitézekkel jelen volt viadalban.
Ezerötszáz után és az hatvannyolcban,
Ez éneket szerzék az jó Morvaságban,
Boldogasszony havában Nekky Purgh várában
Jó Magyarországrul való gondolatban,
Kinek csak gallíra sincsen immár nyakunkban.
A vers dallama
Az alábbi kották a következő kiadásból származnak: Csomasz Tóth Kálmán, Ferenczi Ilona (sajtó alá rendező) 2017. A XVI. század magyar dallamai. Budapest: Akadémiai Kiadó.
Előfordulhat, hogy a vers dallama más gyűjteményben is szerepel, melynek sorszáma az adatlap Dallam mezőjében látható. Ugyanakkor az adatlapi mező nem tartalmazza az RMDT új kiadásának számait – ez az adatbázis egy későbbi változatában lesz szinkronizálva.
A kottaképek többnyire a Magyar Elektronikus Referenciamű Szolgáltatás (MERSZ) oldaláról érkeznek, és a jegyzetek és dallamok hivatkozásai is a MERSZ oldalára ugranak, melynek használatához előfizetés vagy megfelelő felsőoktatási, ill. tudományos hálózathoz való hozzáférés szükséges.
Egyes kottaképek az RMDT digitalizált másolatai. Ezekhez lejátszható hanganyag is tartozik, és forráskódjuk az adatbázis részét képezi. A jövőben az összes kottát ilyenre alakítjuk. Ezúton is köszönjük Ferenczi Ilona támogatását, amelyet az adatbázisok összekötésekor nyújtott.