Tinódi Sebestyén, Sírva veszékel most szegény Magyarország (RPHA 1239)

Az itt közzétett szövegek nem kritikai igényűek, bár kritikai kiadásokon alapulnak. Részben modernizált szövegekről van szó, melyeket minimálisan egységesítettünk az OTKA NKFI 135631 számú, „A régi magyar költészet számítógépes metrikai és stilometriai vizsgálata” elnevezésű projektje keretében végrehajtott számítógépes elemzések céljából. Javarészt az RMKT szövegkiadásait követik, kisebb részt más filológiai kutatások eredményei. A digitalizálási, átírási, modernizálási feladatokban részt vett Finta Mária, Horváth Andor, Kiss Margit, Maróthy Szilvia, Nagy Viola, Pardi Boglárka, Rákóczy Krisztina, Seláf Levente, Veszely Anna, Vigyikán Villő, Zohó-Tóth Zoé, és az ELTE BTK Régi Magyar Irodalomtörténeti Tanszék szemináriumainak számos hallgatója. Köszönetetet mondunk a szövegkorpusz összeállításához és közzétételéhez nyújtott segítségért a következőknek: Etlinger Mihály, Fazekas Sándor, Hajdu Ildikó, H. Hubert Gabriella, Papp Balázs, Szatmári Áron, és az RPHA valaha volt összes munkatársa.

Sírva veszíköl mast szegín Magyarország,
Mert tőle távozék hangosság, vigasság,
Belőle kikele sok fénös gazdagság,
És fogságban esék egynéhány uraság.

Ezön örvend, vigad az terek császárság,
Hogy magyar urakban vagyon oly bolondság,
Hiszik, hogy őbenne vagyon oly jámborság,
Hogy fogadásában nem volna ravaszság.

Bolondság tőletök fejenként magyarok,
Terek álnok hitit meg nem gondoljátok,
Maga csak tőlem es sokszor hallottátok,
Sok fejedelmeket mind csaltak, tudjátok.

Az tereknek hiti erősen azt tartja,
Ha hittel, szép szóval kavort megcsalhatja,
Ajándokkal, vagy lopva elragadhatja,
Isten azért neki mennyországot adja.

Sőt ugyan nagy parancsolat ez őköztök,
Miként az szeretet parancsolat nektök,
Ha az szeretetöt ti jól tisztölnétök,
Az terek hitinek bizon nem hinnétök.

Tudjátok, magyarok, hírösök valátok,
Míg nagy szeretettel egymást hallgatátok,
De mihelt köztetök ti meghasonlátok,
Ottan országtokban, ím, mint pusztulátok.

Ím, az terek császár mindezön öröle,
Ő álnok hálója ottan elteröle,
Jelös főhalakat vele megkeröle,
Kikkel gazdagságot, sok szépségöt lele.

Álnok hálójában egyször el-beejté
Az jó Príni Pétört mikort elviteté,
Hitit, fogadását császár elfelejté,
Az nemes úrfiat nagy fogságban veté.

Nagy somma kincsével magát ő megváltá,
De semmi lőn neki kincse oda-volta,
Csak fiátúl ne leszön vala megválta,
Kit, nem lőn mit tenni, császárnak hozata.

Vala nagy bánatja szép asszon társának,
Fiát, hogy megérté, vinnék az császárnak,
Erő szakaszkodék kezének, lábának,
Földhöz öté magát, ott sokan sírának.

Sokat szép fiának ő nem szólhat vala,
Mert nagy keserőség szívét folta vala,
Ölelgeti, sírva apolgatja vala,
Egy hintószekérben úgy öltette vala.

Lőn Príni Pétörnek így szabadulása,
És az ő fiának odamaradása,
Az magyar uraknak lőn példaadása,
Neki mind éltiglen nagy fohászkodása.

Ím minap Erdélyben császár beereszté
Kucsig Bali béköt, kinek azt jelönté,
Hogy az Majlát Istvánt ő el-kihitetné,
Fogaras várából neki fogva vinné.

Tőn égetést, rablást Bali bék Erdélyben,
Majlátnak izene házában helyében,
Hitöt, fogadást tőn az császár képében,
Hogy királlyá tészi Erdélynek földében.

Édös beszédökkel őt hívatja vala,
De az Majlát neki ott nem hihet vala.
Az moldvai vajda: Pétör vajda vala,
Ki az Bali békkel akkoron ott vala.

Rejá gondolának, nem sokat szólának,
Három szegín bojért előhozatának,
Aranyas ruhákat reájok adának,
Szép patyolatokat fejökben rakának.

Az Majlátnak hamar ők ím ezt izenék:
Hogyha ő nem hiszön az császár hitinek,
Ím, három fővajdát küldünk kegyelmének,
Csak adja ő magát egynéhán beszédnek.

Termetök jó vala, ruhájok szép, fénös,
Ebből Majlát nem lőn hozzájok kétségös,
Ottan el-kiméne, hogy légyön beszédös,
Kinek odamente lőn nagy kellemetös.

Vivék fogva őtet az terek császárnak,
Három szegín bojért hagyák Majlátnénak,
Örök siralom lőn az tisztös asszonnak,
És nagy emléközet egynéhán országnak.

Sőt mégis halljátok császár hamis voltát,
Hogy jobban tudjátok ónni magatokat,
Hogy hálóját veté császár Buda alatt,
Ott benne fogata jó jelös halakat.

Drága halat egyet közülük választa,
Kinek serínsége többit feljülmúlta,
Azt császár magának bárkájában tartá,
Az alábbvalókat ő mind elszalasztá.

Ez lőn Terek Bálint, ki jó vitéz vala,
Kinek terek császár sok hitöt ád vala,
Az basák, szancsákok hitöt adtak vala,
Szép ajándékokval őt elcsalták vala.

Terek Bálint, kiknek oly igen hitt vala,
Hívségét hercegnek úgy mutatja vala,
Mindeneknél feljebb némöttel vív vala,
Teste szakadását ő nem szánja vala.

Intése nem tetszék az Príni Pétörnek,
Ki megmondta vala ez nemes vitéznek
Minden csalárdságát az császár hitinek,
De ő bátorsággal álla vitézségnek.

Nagy sokan terekek azon csudálának,
Hogy bátrobb vitézt ők soha nem láttanak,
De azt őfelőle mondák bolondságnak,
Hogy il igön elhitt török szép szavának.

Óh, ez nemes vitéz mely igen csalaték,
Hiti az császárnak mind elfeletteték,
Mert ő megfogaték és aláviteték,
Minden szép javitúl ő megfosztattaték.

Duna mellett mondják Nándorfejérvárba
Csak harmadmagával tartják nagy fogságba,
Mast es mondják, vagyon nagy bátorságába,
Mit tőle kívánnak, azt nem fogadtába.

Hallottam példába régen, hogy mondották,
Az jó acélt soha úgy nem paskolhatják,
Tiszta vassá őtet hogy ellágyíthassák,
Hogy soha acélnak őtet ne mondhassák.

Fohászkodik mostan sok gyakor sírásval
Asszony-feleségöd az két szép fiadval,
Mert ők élnek mostan az nagy árvaságval,
Nagy sok bosszúságval, gyámoltalanságval.

Örömök soholt nincs te jó szolgáidnak,
Kik szível szeretnek, gyakran fohászkodnak,
Egynéhán közülök tétova búdosnak,
Ha megszabadulnál mégis sokan várnak.

Csuda mint ohítnak az te jó barátid,
Még azok is, hogy kik voltak ellenségid,
Lennének nagy somma kinccsel segétségid,
Csak kiválthatnának az te szeretőid.

Jól értitök immár hitit az tereknek,
Urak úgy higyjetök hitetlenségöknek,
Egymást szeressétök, jobb ti fejetöknek,
Úgy leszen romlása gonosz terök népnek.

Tanácsot sokáig, kérlek, ne tartsatok,
Ha ez két víz között ti lakni akartok,
Mert ha csak hallgattok, szömben ti nem vívtok,
Félök, hogy sokáig itt nem uralkottok.

Ezörötszáznegyven és két esztendőben
Baronyában ki szörzé Szent György innepébe,
Nevét jelöntötte versnek kezdésében,
Ez urakról való megemléköztében.