Tinódi Sebestyén, Siralom adaték sok rendbéli népnek (RPHA 1237)

Siralom adaték sok rendbéli népnek,
Ki hírével lészön föld kerekségének,
Mert vége lőn immár mi víg életünknek
Eszt tevé fogsága kegyös vezérünknek.

Esztökben vegyétök ez úrnak fogságát,
Jó Terek Bálintnak tőlünk így elváltát,
Lám, minden értötte jámborul szolgáltát,
Mindenik urának mindönben hív voltát.

Benn Erdélyben lőn János király halála,
Ottan ő udvara igen megpusztula,
Urakban egynéhány mert ott meghasonla,
Kik miatt ez ország ím mind elpusztula.

Ágyúkkal némötök ottan készülének,
Kincses Buda alá hamar sietének,
Törést és nagy rontást ők nagyot tevének,
Azért az Budában nem férköszhetének.

Serénsége vala jó Terek Bálintnak,
Mert igen hív vala az király fiának,
És ővéle öszve az szegín országnak,
Rettenetös vala mind az némöt pártnak.

Terek császár hallá némötnek erejét,
Hamar készítteté az ő nagy erejét,
Basáit, szancsákit, sok rendbéli népét,
Memhet basát hagyá, mint császári képét.

Igen parancsolá császár az basának,
Hitöt, szép szót írna az magyar uraknak,
Jelösben mindennél jó Terek Bálintnak,
Szóval, ajándékval magad ajáld annak.

Az basa indula, Eszékre ha juta,
Jó Terek Bálintnak hamar elírata,
Nagy szép szókkal őtet hozzá hívattatá,
Minden jóval lenne, császár aszt fogatta.

Nagy gongya lőn erre jó Terek Bálintnak,
Eszt ő megjelönté fő-fő szolgáinak,
Oly tanács adaték ez nemes úrfinak,
Hitlevelét kérje az terek császárnak.

Úrfi így felele bánatos beszédben:
"Ha én hitöt kérök az én levelemben,
Kezd kétségök lenni az én hívségömben,
De csak bízom magam én jó Istenömben.

Sokak szidnak engöm az hajas tereknek,
Szerető uraim nyilván vagyon néktök,
Terek barátsága úgy nem kell kedvemnek,
Mint olyan hitetlen ragadozó ebeknek.

Lám, mi nem láthatánk oly jó fejedelmet,
Ki megrontja vala gonosz terek népet,
Szabadítja vala ez keresztyén népet,
Értök szerencsére vetöm én fejemet."

Indula, Tárdánál az táborban juta,
Egy sátort az basa hamar vonyattata,
Ott nagy tisztösséggel abban szállattatá,
Fő-fő terekekkel néki udvartata.

Jó Verbőczi Imre nála kedves vala,
Mint egy attyafiát úgy szereti vala,
Mert nagy szíve szerént néki szolgál vala,
Basa sátorában akkort véle vala.

Terekek csudálják szépön termött voltát,
Mert régön hallották ő jó vitéz voltát,
Azomban elhozák császár ajándokát,
Azután elhozák basa ajándokát.

Öltözött lovakat, aranyas ruhákat,
Avval az császárnak nagy kegyelmes voltát,
És Memhet basának minden barátságát
Úrfi ott ajánlá nagy hív szolgálattyát.

Rajta az basa lőn oly nagy vigasságban,
Hamar béhívatá az ő sátorában,
Szép édös beszéddel lőn véle tanácsban,
Hogy császárnak lenne hív szolgálattyában.

Termetét, szömélyét basa megszömlélé,
Udvara népit es széllel megszömlélé,
Szebben termött embört soholt ő nem lele,
Az úrfival basa ott arról beszélle:

Udvara népével Budára sietne,
Szolgálna császárnak, és ott véle lenne,
Mit császár akarna, mindaz-tévő lenne.
Úrfi elbúcsúzék, basátúl elméne.

Sok múlatság nem lőn akkort ő dolgába,
Házátúl siete az romlott Budába.
Immár basa vala Kányánál táborba,
Szent Gellérnél vannak némötök barlangba.

Dunát béállották nagy vízi erővel,
Magokat béásták környül nagy vermökvel,
Megrakták álgyúkval, vannak bátor szível,
Memhet basát várják fejenként víg kedvvel.

El-bé Terek Bálint ha juta Budába,
Az budai sok jó lőn nagy vigasságba,
Az magyar urakval lőn ő oly tanácsba:
Népöket szállíták kinn az hegy aljába.

Tőnek ostromokat az némöt táborra,
Elvegy terekekvel együtt mennek harcra,
Kösztök Török Bálint szíve bátorságra,
Csudaképpen siet némötök sáncára.

Jó Príni Pétörrel ő szömbe lött vala,
Ki nagy szép szavával igen kéri vala,
Hogy az terek mellől hamar elállana,
Mert az császár hiti végre őt megcsalná.

Nagy hitleveleket néki jelent vala,
Császár, basa, szancsák kiket attak vala,
Mely hitlevelekre császárhoz ment vala,
Hittel őt megcsalván, megfogatta vala.

Ott jó Terek Bálint ezzel sem gondola,
Urához, herceghöz igaz szível vala,
Kiért ő halálát ott nem szánja vala,
Attya szerelméjért ím mely nagy kárt valla.

Dráván terek császár immár elkült vala,
Az némöt táborba hamar hír jött vala,
Császár hatalmátúl úgy rettentek vala,
Titkon Duna vizén ők költöznek vala.

Jó Pest várasában sokan elkelének,
Bennök az táborba kik ott rekedének,
Terek, magyar miatt mind megöletének,
Terekek úsztatnak, sokan elkelének.

Nagy hamar terekek Pestben bémenének,
Nagy gazdagságokat, álgyúkat nyerének,
Némötország felé némötök sietnek,
Vízerővel öszve el-felsietének.

Császár Scambriához azomba eljuta,
Nagy szép sátorokat ott ő felvonyata,
Nagy hálákat ada, Allát kiáltata,
Az ő basáihoz víg kedvet mutata.

János királnénak Budában izené,
Hogy az királ fiát őnéki küldené,
Menni főúr vagyon, őt alákésérné,
Mindenik hívségét azzal jelöntené.

Vala nagy bánattya királné asszonnak,
Véle egyötömbe az magyar uraknak,
Nem hihetnek vala nyilván az császárnak,
Azért királfival aláindulának.

János herceg vala aranyas szekérben,
Az urak körűle vannak késérésben,
Mikoron jutának császár eleiben,
Császár látá őket, vala víg kedvében.

Tanácsában császár mondá az basáknak,
Hercegöt megadnák királné asszonnak,
Az urakban ötöt megtartósztatnának,
Hercegöt felvivék, urak meg maradának.

Az basák beszéllik hatalmas császárnak
Nagy jó vitésségét jó Terek Bálintnak,
Mindönöknél feljebb dícséretöt adnak,
Hogy mind az két párton jobb vitézt nem monnak.

"Te felségöd hogyha mast eszt elbocsáttya,
Vannak sok vitézi, hogyha feltámasztja,
Az Drávát felségöd míg által halaggya,
Hátul való néped ő mind levágattya."

Eszt császár hogy hallá, hagyá őt megfogni
És az több urakat Budába bocsátni.
Budának várasát hagyá elfoglalni,
Az szolgáló népet mind el-kibocsátni.

Szép szóval úrfiat vivék egy sátorban,
Ott az több urakat bocsáták Budában,
Terekek menének sokan az várasban,
Császárnak foglalák, vannak nagy vígságban.

Igen kiáltatá császár nagy felszóval:
"Az ki szolgáló nép, menne hamarságval,
Mert fél óra múlva büntetik szablyával."
Minden, ki eszt hallya, siet gyorsaságval.

Igen fosztogaták őket, úgy bocsáták,
Az királné asszont mind felrakottaták,
Minden ő kincsével el-kiindíttaták,
Császár hagyásából békével bocsáták.

Gyorsan az urakkal asszony kisiete,
Lippa felé császár őtet késérteté,
Budának szép várát sírva megtekinté,
Azzal önnönmagát igen keseríté.

Ez jó Terek Bálint marada fogságban,
Rusztán basa tartja az ő sátorában,
Szolgáinak izent ő nagy bánatjában,
Hívséggel lennének ő szolgálattyokban.

Terek Jánost, Ferencöt, néki két szép fiát
Hallgatnák egyemben ő asszony szép társát,
Fogadnák mindenben ő parancsolását,
Gondolnák az Pökri Lajosnak példáját.

Hitlen terek császár hitinek nem álla
Ez nemes úrfiat véle vivé alá,
Az Szulimán basát Budán hatta vala
Így nagy nyereséggel ő el-alászálla.

Fohászkodik vala és igen sír vala,
Jó Terek Bálintné, hogy hírt nem hall vala,
Mert ő vitéz urát igen félti vala,
Hogy az terek hiti végre meg ne csalná.

Egy levelet néki ha megmutatának,
Hogy fogsága volna ő vitéz urának,
Erő szakaszkodék kezének, lábának
Földhöz üté magát, ott sokan sírának.

Csudaképpen töri, fárasztja ő magát,
Sírva apolgatja futosó két fiát,
Oly igen kesergi urának fogságát,
És az két fiával az nagy árvaságát.

Ígyen éjjel-nappal hallyák kesergését,
Immár nem alítja világban élését,
Hallya meg az Isten az ő könyörgését,
Hogy hamar láthassa ura megjövését.

Ti jó keresztyénök, tegyünk áldozatot,
Hogy Isten hallgasson tőlünk imádságot,
És megszabadíccsa jó Terek Bálintot,
Hívön szolgálhassa ez szegín országot.

Ezörötszáznegyven és egy esztendőben
Budáról császárnak el-alámentében,
Szigetben ki szörzé, vala nagy fektében,
Vitéz urán való nagy kesergésében.