Tinódi Sebestyén, Saxonia vala Németországban (RPHA 1210)

Irodalomtörténet Poétika Források
Incipit: Saxonia vala Németországban
RPHA-szám: 1210
Szerző: Tinódi Sebestyén A verset a szerző látta el névmegjelöléssel. Az akrosztichonban: Tinod Sebastianvs Literatvs de A kolofonban: Az ki szörzé, megtalálják versfőben, Magyarok vitézségén örültében
Cím: Károly császár hada Saxoniában
Változat:
A szereztetés ideje: 1550 A kolofonban: Ezörhatodfélszáz jó esztendőben, ... böjtnek nagy hetében
A szereztetés helye: A kolofonban: Kincsös Kassában
Pro domo: Változat:
Akrosztichon: A versnek van akrosztichonja. SEBASTIANVS LITERATVS DE TINOD SCRIBIT BELLAA CAROLO ROMANORVM CESARE ET RAGO CONTRA INFIDEELES GERMANOS GESTAA ET DE CAPTIIIIIIIIIIIIVITATE CORPHIISE
Kolofon: A versnek van kolofonja.
A versforma fajtája: Szótagszámláló, izostrofikus vers.
Versforma: a11(4,7), a11(4,7), a11(4,7), a11(4,7)
Keresés erre a rímképletre
Keresés erre a szótagszámra
Nótajelzésként: Gazdagok, meghalljátok, és szegények (RPHA 0429)
Dallam: A vers énekvers. RMDT1 41SZ
Terjedelem: Terjedelem: 132 versszak
Műfaj: [ világi (048) > história (049) > elbeszélő (051) > nem fiktív (056) > kortársi, tudósító (069) ]
Főcím: Változat:
Felekezet: 100% világi (1 db)
Változat:
Szöveg Dallam A szöveg forrása: Régi Magyar Költők Tára XVI. század
Saxónia vala Némötországba,
Károl császár ellen feltámadásba,
Meghallyátok Károlt nagy haragjába
Mint fogta meg kúrfirst az viadalba.

Erről írást, tudom, sokat hallhattak,
Császárok, királyok mint hadakosztak
Aláttok valókat sokat rontottak,
Kik ő hívségökben megbontakosztak.

Béírták lám eszt az evangélisták,
Isten szava kemén szívű zsidóknak:
Az mi az császáré, adnák császárnak,
Az mi Istent illet, Istennek adnák.

Az magyar nemzetöt ezért utálják,
Vendégnépek éktelenöl rútolják,
Az ő nagy vétköket meg nem gondolják
Ő urokat kik hívön nem uralják.

Sokszor történt Fölső-Némötországba
Némöt urak voltak meghasonlásba,
Császárjokra arcul feltámadásba,
Mi miá estenek szégyönvallásba.

Tuggyátok, nem régön Némötországba,
Ezörötszáz írtak az negyvenhatba,
Zöndülés lőn egész impériomba,
Károly császár ellen feltámadásba.

Idő vala akkort bolond vakságba,
Nagy tévölygés vala az hit dolgába,
Luter Márton hirdetni keszte vala:
Az az jó hit! mind aszt kiáltja vala.

Az pápa ellen kezde prédikálni,
Az emberi szörzés ellen szólani,
Evangéliomot kezdé hirdetni,
Sokan kezdének őmellé támadni.

Nagy hertelen az hit mellé állának,
Hercegök, nagyurak hitöt adának,
Az hit mellett mindhalálig vívnának,
Károl császárnak erről hírt mondának.

Vala ellene ez az jó császárnak,
Gyakran izene Ő az nagyuraknak,
Hogy más hitöt ők ne támasztanának,
Az ki ellene lenne az pápának.

Semmi félelmet ők nem mutatának,
Az hit dolgába ők mind eljárának,
Közzülök egy fejdelmet elfogának,
Kit fogva császárnak bémutatának.

Lőn ez hírön sok úrnak búsulása,
Zendölének, tanácskoztanak vala,
Vittembergbe Friderik János vala,
Kit tisztiről kúrfirstnak hívnak vala.

Jöve őmelléje egynéhán herceg,
Kiket hivatott vala kúrfirst herceg,
Jöve Ren nádrespán, az Falc gróf herceg,
Az harmadik az wirtömbergi herceg.

Támada Langróf, ki jó hadnagy vala,
Ötödik kolóniai pispök vala,
Ki az pápaságra igyeközik vala,
Banfrani herceg, gróf Pofaig vala.

Ez fejedelmek sokan győltek vala,
Portugáliából segétség vala,
Kúrfirst mindezökkel hamar indula,
Ő tanácsok, végezésök ez vala:

Rettenetös haddal Károlt megvernék,
Nemzetivel tisztiből űt levetnék,
Az pápa hitit űk semmié tennék,
Császárt, királt, pápát mást emelnének.

Az Isten sőt másképpen végeszte volt,
Mert császárra még meg nem haragutt volt,
Birodalmának véget sem vetött volt,
Mert az Károly életiben jámbor volt.

Tuttára vala Károlnak házába,
Hogy kúrfirst már benn vala országába,
Tartománya lőn mellé támadásba,
Mikor közel Ingolstad felé juta.

Vevé magát onnat Pajorországba,
Minik váras felé nagy hatalmába,
Egész impérium lőn holdolásba,
Lőnek császár ellen feltámadásba.

Sőt császár Rezembe akkoron vala,
Csak kevesen ő táborába vala,
Vitéz Maximilián herceg vala,
Császár körül szépön forgódik vala.

De lám, Károl azt mind jól érti vala,
Ingolstadra kúrfirst hogy siet vala,
Ki császárnak jelös várasa vala,
Három zászlóalja népet választa.

Ez várasban titkon őket bocsátá.
Flandriába egy levelet írata,
Lajos királnénak, ki húga vala,
Kinek neve Mária asszon vala.

Támasztaná népét nagy hamarságval
Vitéz Faperönnel, főhadnagyával,
Faperön sietne egy szép táborval.
Más levelet Prágában gyorsaságval

Íra öccsének, Ferdinánd királnak,
Csehök, vitéz magyarok támadnának,
Szakszóniára ők bérohannának,
Mindent mívelnének, hóldoltatnának.

No, már kúrfirst Ingolstad felé vala,
Ki az Duna mellett szép váras vala,
Várasbéliektül frigyöt kért vala,
Mert az váras alatt egy nagy híd vala,

Ott az hídon, hogy békével bocsátnák.
Megengedék, hídon általbocsáták,
Ott egy hegyön nagy szép tábort járának,
Kúrfirst kéri, hogy ők meghódolnának.

De az Károl erre hamar gondola,
Csak tizenkétezör néppel indula,
Duna mellett titkon hamar felszálla,
Ingolstad várashoz táborát csatlá.

Sok szép harcok akkoron ott levének,
Kopják törnek, sok puskákból lövének,
Kik miatt két félben sokan veszének,
Károly vitézi ott embörködének.

Császárnak ott mely nagy hívön szolgála,
Vitéz Maximilián harcon vala,
Ferdinándnak öregbik fia vala,
Vitésségén harcon sok csudál vala.

Rajta császár oly igen örül vala,
Azon éjjel nagy szép sáncot hányata,
Kúrfirst másfélszáz álgyút igazgata,
Három éj-nap kit császárra szórata.

Juta Flandriából nagy sietségvel
Az vitéz Faperön nagy szép erővel,
Egy hajnalban harminckétezör népvel
Egy hegyön tábort jára bölcseségvel.

Bémondák kúrfirstnak, igen csudálá,
Két negyvenezörön először vala,
Végre másfélszázezörön gyűlt vala,
Az császártúl ő semmit nem fél vala.

Jó Ferdinánd királ Prágába vala,
Feleségével, gyermekivel ott vala,
Ez hír hallva ő levelet írata,
Gróf Miklósnak az Újbécsben iktatá.

Tanácsa, főképe királnak vala,
Bölcs és vitéz hadnagy, komornik vala,
Hívségében király kétös sem vala,
Levélben néki ezt írta vala:

"Bocsáss hozzám az magyar vitézökben,
Mert bátyám császár vagyon mast nagy igyben,
Nyári Ferenc légyön hadnagy seregben
Az többit es megjelönté levélben.

El-felsiessenek nagy hamarságval,
Kiért övék lészök én minden jóval."
Hallák urak, készölnek gyorsaságval,
Az jó névnek örülnek buzgóságval.

Lőn monstrájok csakhamar Nagyszombatnál,
Az jó Nyári Ferenc csak két zászlóval,
Az jó Bakit Pétör es két zászlóval,
Az jó Zay Ferenc es két zászlóval.

Lőn Erdődi Pétör másfélszáz lóval,
Jó Horvát Bertalan százharminc lóval,
Ifjú Pető János vala száz lóval,
Getyei Ferenc vala ötven lóval.

Az Bornemissza Seböstyén ötven lóval.
Ott telének ezörkétnegyven lóval,
Szent Mihál napján lőnek gazdag zsoldval,
Nyári hadnagy, lőnek ilyen tanácsval.

Az felségös királnak szolgálnának,
Véle öszve az felségös császárnak,
Igaz szeretetvel egyött járnának,
Egymásmellett élnének és halnának.

Csakhamar ez szép sereg elindula,
Morván, Csehországon általment vala,
Prágához juta. Királ azt meghallá
Feleségével vígan őket ott látá.

Ám bémutaták szép szerrel magokat,
Meg akarák mutatni ő módgyokat,
Sivalkodván futamtaták lovokat,
Nagy szép szertartással jargalásokat.

Ránézve az királ igen vigada,
Mert ő az csehökbe nem bízik vala,
Ez kevés magyarnak úgy örül vala,
Mert vitésségöket jól tuggya vala.

Ott az főnépeket béhirdetteté,
Hívségöket tűlök jó névön vevé
Minden kegyelmével magát ígyéré,
És mindön igyökben mellettök lenne.

Lám, szép beszéddel őket megtanítá
Képebéli embört vélök bocsáta
Saxónia felé őket szállítá.
Az csehöket hatezörön bocsátá.

Ott az magyart csehök semminek vélék,
Igen fegyvertelen népnek ítélék
Harminckettőt egy fegyverösént lelék,
Egy sem térne magyarra, azt beszéllék.

Rájok asszon, leányok néznek vala,
Sokan köztök keservest sírnak vala,
Okát kérdik, ők ím eszt mongyák vala:
"Eszös népnek titöket hallunk vala,

Oly igön csudálunk bolondságtoknak,
Rontásokra mentök atyánk fiainak,
De jaj, azok titöket mind levágnak,
Csak jajveszík atyátok, anyátoknak."

Még Károllyal az kúrfirst harcol vala,
Ez had felől semmi híre nem vala
De az Saxóniába híre vala,
Zendölének, hamar támattak vala.

Az országból tízezör elindula,
Határokat ők mind bévágták vala,
Király hada Slokkaber várasnál vala,
De ő maga Prágába maratt vala.

Nyugovának, onnat elindulának,
Az csehökkel egy táborban szállának.
Hírök jöve, hogy az saxóniaiak
Támattanak, utakat bévágtanak.

Onnat hamar száguldót bocsátának,
Az határon utakat hogy megjárnák,
Magyarok előtt Bakit Pétört hagyák,
Az csehök előtt Slik Albertot hagyák.

Renddel az határon bérohanának
Saxóniában tüzet támasztának,
Egy kerítött várasra találának
Elszöc váras hostágjában dúlának.

Várast meghágák, kapuját bévágák,
Az várasba sok némötöt vágának,
Sok nyereséggel ők megrakodának,
Vissza az derék táborba szállának.

Meg az derék táborral indulának,
Az határon némöttel szemben szállának,
Mintszent napján szömben vívni akarnak.
Ott az csehök kösztök meghasonlának,

Csehök főhadnagyokra támadának,
Az sátorba hadnagyok szaladának,
Az határ kívöl nem vívnak, mondának.
Hír lőn, hogy az némötök indultanak.

Ez lőn nagy rémölés az magyaroknak,
Hogy két ellenség közé szorultanak,
Vagy az csehhel, vagy némöttel vívjanak.
Az cseh hadnagy mellé hamar állának.

Sőt Nyári Ferenc hamar rágondola,
Tanácsul adá, cseh hadnagynak szóla,
Az hitlenöket békével bocsátná,
Az kik hívök, azzal hamar indulna.

Az seregök szépön elindulának,
Elöljárót ők hamar választának,
Vitéz Horvát Bertalamot bocsáták,
Utánna szép seregök indulának.

Rút betegség vitéz Nyárin ott vala,
Azért kösztök egy jó lovan ott vala,
Élni-halni vélök ő ott kész vala,
Mert királnak hívségös szolga vala.

Én megmondom csehökben ki hív vala:
Az főhadnagynak Baiszmul neve vala,
Más főhadnagy ím az Szvitmelya vala,
Cseh kancellárius Pan Szplavna vala.

Egy gróf Látron jámbor híve királnak,
Három seregöt rendbe állatának,
Németökkel hamar szömbe állának,
Az magyarok ott jargalni fogának.

Tartózást ökleletben nem tartának,
Maga rájok puskát, álgyút sütének,
Az csehök es másfelől ütközének,
Az némötök ott hullani kezdének.

Rettenetösön sokat levágának,
Futásokban sokat bennök fogának,
Magyar és cseh nyereséggel járának,
Az Istennek ők nagy hálát adának.

Az királnak ajándékot szörzének,
Zászlókat, fegyverösöket küldének,
Az királlyal nagy sokan örülének,
Az magyarok nagy szeretetben lőnek.

Gyorsan Nyárira nagy nehésség szálla,
Királ hagyásából haza indula,
Népe előtt egy öccsét hatta vala,
Az Nyári Lőrincöt, ki jól szolgála.

Őfelsége azon bánkódik vala,
Mert hívségében igen bízik vala,
Jó Bakityot hadnagyul hatta vala,
Ki dolgába ott jól forgódott vala.

Csakhamar vitézök elindulának,
Cvik várashoz mikoron ők jutának,
Móric herceggel egyben találának,
Ki jó bízott híve vala császárnak.

Ott nyolcezör emböre nagy szép vala,
Kétezöre lovag fegyverös vala,
Egy táborba véllök szállottak vala,
Saxóniában széllel járnak vala.

Nagy sok kulcsos várasok hóldolának,
Urak, tartományok sokak hajlának,
Mihalya várasig felszáguldának,
Megtérének, Vittemberghöz jutának.

Tartományában ők sokat dúlának,
Az várasban szép seregök valának,
Kúrfürst mellé császár ellen támattak,
Colna várasban ők es bészállának.

Rémölének Vittembergbe kik valának,
Őközöttök nagy sokszor harcolának,
Károl császár, kúrfirst szömbe valának.
Az kúrfirstnak il gonosz hírt mondának:

Az Ferdinándus királ hogy felkészült,
Magyarokkal országában béütött,
Sok kulcsos várast Saxóniában megvött,
Országának népében sokat megvert.

Igen megrémüle az két tábortúl,
Károly császártúl, magyari királytúl,
Fél, hogy kiszakasztják Saxóniátúl,
Elkergetik minden birodalmátúl.

Nagy csendeszön táborát elindítá,
Ugyan szökve ott Károltúl elfuta,
Maga másfélszázezör népe vala,
Az Vittemberg felé ő siet vala.

Ferdinánd királ népe hogy eszt hallá,
Előle távol földön el-kiszálla,
Mert ez kis had ellene semmi vala,
Lipszia várast kúrfürst hamar megszállá.

Ím az váras herceg Móricé vala,
Főlakóhelye az Móricnak vala,
Tizönötödnapig vítatta vala,
Azért néki semmit nem ártott vala.

De az foglalt várasokat, várakat,
Meg visszafoglalá tartományokat.
Ferdinánd indítá ő szép táborát,
Akará látni Károlt, szerelmes báttyát.

El benn Károly már vala Augustában,
Mindent hóldoltata birodalmában,
Onnat siete Rezen várasában,
Szép erővel szálla Égör várasban.

Égörben királlyal szömbe levének,
Fejedelmek nagy örömbe levének,
Nagyhétben innepöt szépön illének,
Húsvét másnapján kúrfürstra eredének.

Látni kíváná császár az hadakat,
Mentől feljebb az vitéz magyarokat,
Mert régen hallotta vitéz voltokat,
Szép seregök ott mutaták magokat.

Eröl császár királyval az hadaknak,
Parancsolá császár az magyaroknak,
Módgyok szerént magok előmutatnák.
Az vitézök szépön rendbe állának,

Sivalkodván ők ott megfutamának,
Jargalának, meg helyökre állának,
Mindönök helyökre bétalálának,
Sokféle nép kit igen csudálának.

Gyorsan császár az kúrfirstra indula,
Kúrfirst csak tíz mélföldön tőlök vala,
Ily szép szerrel vadnak. Kúrfirst hogy hallá,
Albis vizén népivel általszálla,

Elégeté Misnie várasnak hídgyát,
Túl másfelől indítá minden hadát,
Akará kapni Vittemberg várasát.
Az császár hogy érté eliramását,

Rágondola, víz mellett felindula,
Milberg várasánál szömbe találá,
Csak az Albis vize kösztök foly vala,
Kétszáz magyart onnat választott vala.

Magyarok jutának Toriga alá,
Nagy szép váras, kiben szép sereg vala,
Négy zászlóalja nép onnat kiszálla,
Megvívjanak, akaratjok az vala.

Az magyarok láták, nem tartózának,
Ugyan folyva rajtok kopját rontának,
Az némötök hamar megfutamának,
Veretének, sokan levágatának.

Nám, az fejedelmek ez idő közbe
Albis vizén általlövének szömbe,
Ki miá veszödelöm lőn két félbe.
Révöt találának Albis vizébe,

Ott magyarok gázlának, úsztatának,
Császár népi és kik könnyek valának,
Az kúrfirstnak hamar harcnak állának,
Kúrfirst népi előttök indulának.

Sietséggel császár es elköltözék,
Királ herceg Móriccal elköltözék.
Nápoli had könnyű lovaggal érközék,
Az spaniol nagy szép szerrel költözék.

Gyorsak az magyarok ott ő dolgokban,
Vélök az jó spaniolok az harcban,
Addég tartósztaták kúrfirst az útban,
Míg az császár érközék ő nyomokban.

Elmenni nem lehet, kúrfirst hogy látá,
Mert az fejedelmek ott vadnak, látá,
Viadalhoz népit harcul állatá,
Meg ne futamnának, úgy bátorítá.

Sőt parancsol császár Bakit Pétörnek,
Mindönök előtte ők ütköznének,
Bakit engede császár intésének,
Az vitézök ottan fát felvetének.

Tartózást nagy lövéstől nem tevének,
Az lövésre arcul űk öklelének,
Császár, királ, herceg ott érközének,
Másfelöl kemén ökleletöt tőnek.

Az viadal kösztök ám elkezdeték,
Kúrfirst népiben sok ott levágaték,
Mert az első rend hamar megbontaték,
Az ő sok népe hamar megfutamék.

Az jó császár vala szép fegyverében
Vitéz módra forgódik ő igyében,
Herceg Maximilián ott az igyben
Vitéz módra forgódik fegyverében.

Esze kúrfirstnak eltávozott vala,
Mert ő népit vágják, fogják, látja vala,
Azonközbe egy magyarra talála,
Kúrfirst azzal ott viadalnak álla.

Termete az magyarnak kicsin vala,
De kúrfirstnak oly nagynak láccik vala,
Kinek neve az Luka Józsa vala,
Fogllyá magát ő annak atta vala.

De az spaniolok tőle elvevék,
Károly császárnak azok béjelönték,
Az ki fogta, császár megtudakozék,
Luka Józsa megajándékosztaték.

Erül császár királval, az urakkal,
Mind hozzátartozó sok jámborokkal,
Az magyarok vadnak nagy vigassággal,
Bémutaták magok ajándékokkal.

Császárnak, királnak ajándékokat,
Jelös foglyokat, lovakat, morhákat,
Zászlókat, dobos és trombitásokat,
Véle öszve ű hív szolgálatjokat.

Az császár kedvelé ajándékokat,
De feljebben ő hív szolgálatjokat
Megköszöné nékik, szóla szép szókat,
Az Istennek tőn hálaadásokat.

Parancsolá komorniknak szép szóval,
Hozna ajándékot nagy hamarságval,
Az főnépet tisztölé ott il jóval:
Vitézzé szentöléssel, aranyláncokval.

Tisztölé az seregöt ott il jóval:
Csak ötezör nagy szép aranyforintval,
És ő magát öccsével, Ferdinándval,
Holtig való mindenben ajánlásval.

Jámbor vitézök láták, megköszönék,
Az császárnak ily könyörgést tevének:
"Egész Magyarország tefelségödnek,
Nagy ínségből szegínyök könyörgenek.

Jól érti felségöd nagy ínségönket,
Terek miá mi nagy veszödelmünket,
Az Istenért kérjök tefelségödet,
Már segél meg minket, te szegínyidet.

Ím mi felségödért az mi hazánkat
Elhattuk fiunkat, házastársunkat,
Nem nésztük ily messze fáratságunkat,
Felségödért nem szántuk halálunkat.

Jöjj el azért erőddel országunkba,
Fejönként lészönk véled ott az hadba,
Isten vélönk lészön az viadalba,
Az pogánok lésznek ott megromlásba."

Jól hallgatja császár, szépön felele,
Egy magyar úr tolmácsa őmellette
Oláh Miklós kancellárius neve
Ki magyarnak királ után segéde.

"Jó vitézök, értöm nagy ínségtöket,
Pogán miatt nagy veszödelmetöket,
Sokszor akartam segélleni titöket,
Elindulnom támasztottam erőmet.

Itt azomba ellenöm támattanak,
Ez árulók országomra indultak
Odamentöm vélem ők elhagyatták,
Nagy gyakorta énvélem tusakottak.

Isten őket bünteté és megrontá
Véletök egyembe kezembe adá,
Vitézök, ha élhetök ez világba,
Megsegéllek titöket országtokba.

Jó készölettel megyök tihozzátok,
Élni, halni köztetök én akarok,
Régön hallottam, jó vitézök vattok,
Ez igyemben kit szömömvel jól látok.

Immár magamban aszt én elvégesztem,
Valamikor lészön én ellenségöm,
Magyar nélkül nem lészön ütközésöm,
Mert akkor tudom, lesz néköm nyerésöm."

Jó vitézöket császár elbocsátá,
Sokszor néki ellensége támada,
Ki miá magyar mellé nem támadhata,
Azon vagyon néki szomorúsága.

Indula császár az Vittemberg alá,
Nem sok múlván vevé birtoka alá,
Onnat indula, Auspurgban felszálla,
Ez szép nyereségön ott es vigada.

Vígan az jó királ es elindula,
Csehországban Prágában ő leszálla,
De láss, ott es mely szerencse találá,
Csehországot rátámadásban hallá.

Immár az csehök sokan támattanak,
Az szabad várasok népet attanak,
Kik Prágában, kik utokba valának,
Az ó váras kapuját ők bézárták.

Támadásokkal semmit használának,
Az jó király hagyá az magyaroknak,
Viltava vizén általgázlanának,
Hogy Prágában több népet ne bocsátnának.

Az magyar vitézök gyorsak igyökbe,
Hamar lőnek az vízön költezésbe,
Sirotniczki Károllyal egyetömbe,
Kiktől csehök lőnek nagy rettenésbe.

Térének meg az segéllő seregök,
Prágában eszt hogy megérték az csehök,
Zászlókkal, szakállosokkal seregök,
Király ellen arcul jönnek az csehök.

Ebben hír lőn az magyar huszároknak,
Ott es nagyot szolgálának királnak,
Arcul az lövésre ők indulának,
Bátor szível öklelének, vívának.

Csehök hamar ott mind megfutamának,
Sokat bennök magyarok levágának,
Kiket bennök elevenön fogának,
Kiket vígan királnak mutatának.

Ott királnak nagyobb öröme vala,
Az cseh urak meghóldoltak vala,
Mint királi méltóság engette vala,
Sokat bennök ő megbüntetött vala.

Rágondolván, vitézöket szóllítá,
Országában ő házokhoz bocsátá,
Minden kegyelmével magát ajánlá,
Nagy hívségöket megköszönte vala.

Példa lehet ez az több magyaroknak,
Ez kevés nép mel hívön szolgálának,
Nagy sok országban ők jó hírt hagyának.
Magyaroknak hírt, nevet jót hozának.

Hírök sok országban nékik oly vala,
Gyorsaságról töröknek mongyák vala,
Sok országok tőlök rettentek vala,
Mint egy mendörgőtől ők félnek vala.

Írtak sokat az magyar krónikába,
Az magyarok Némöt-, Olaszországba
Hadakosztak, voltak diadalmakba,
De il keves nép nem volt il dolgokba.

Jobb vitéz magyarnál bizony nem volna,
Sem török, némöt, olasz jobb nem volna,
Csak az igaz szeretet köztök volna,
És jó vitéz vezér előttök volna.

Sőt szüntelen könyörgjünk Istennek,
Ez fejedelmek soká élhessenek,
Keresztyénnek rontói ne légyenek,
Csak pogánnal gyakran igyeközzenek.

Ezörhatodfélszáz jó esztendőben,
Az ki szörzé megtalálják versfőben,
Magyarok vitésségén örültében,
Kincsös Kassában bőjtnek nagyhetében.

A vers dallama

Az alábbi kották a következő kiadásból származnak: Csomasz Tóth Kálmán, Ferenczi Ilona (sajtó alá rendező) 2017. A XVI. század magyar dallamai. Budapest: Akadémiai Kiadó.

Előfordulhat, hogy a vers dallama más gyűjteményben is szerepel, melynek sorszáma az adatlap Dallam mezőjében látható. Ugyanakkor az adatlapi mező nem tartalmazza az RMDT új kiadásának számait – ez az adatbázis egy későbbi változatában lesz szinkronizálva.

A kottaképek a Magyar Elektronikus Referenciamű Szolgáltatás (MERSZ) oldaláról érkeznek, és a jegyzetek és dallamok hivatkozásai is a MERSZ oldalára ugranak, melynek használatához előfizetés vagy megfelelő felsőoktatási, ill. tudományos hálózathoz való hozzáférés szükséges.

RMDT1 2017, 47 (Saxonia vala Németországban)
Jegyzetek

RMDT1 1958, 41 (Saxonia vala Németországban)
Jegyzetek