Rettenetes Istennek nagy haragja (RPHA 1205)

Az itt közzétett szövegek nem kritikai igényűek, bár kritikai kiadásokon alapulnak. Részben modernizált szövegekről van szó, melyeket minimálisan egységesítettünk az OTKA NKFI 135631 számú, „A régi magyar költészet számítógépes metrikai és stilometriai vizsgálata” elnevezésű projektje keretében végrehajtott számítógépes elemzések céljából. Javarészt az RMKT szövegkiadásait követik, kisebb részt más filológiai kutatások eredményei. A digitalizálási, átírási, modernizálási feladatokban részt vett Finta Mária, Horváth Andor, Kiss Margit, Maróthy Szilvia, Nagy Viola, Pardi Boglárka, Rákóczy Krisztina, Seláf Levente, Veszely Anna, Vigyikán Villő, Zohó-Tóth Zoé, és az ELTE BTK Régi Magyar Irodalomtörténeti Tanszék szemináriumainak számos hallgatója. Köszönetetet mondunk a szövegkorpusz összeállításához és közzétételéhez nyújtott segítségért a következőknek: Etlinger Mihály, Fazekas Sándor, Hajdu Ildikó, H. Hubert Gabriella, Papp Balázs, Szatmári Áron, és az RPHA valaha volt összes munkatársa.

Rettenetes Istennek nagy haragja,
Kik nem félik, erősen sanyargatja,
De meg olyan mint az kegyelmes atya,
Kik megtérnek, esmég hozzá fogadja.

Ezt értettük régen törtint dolgokból,
Ó törvénnek sok históriáiból,
Kik Írattak Istennek dolgairól,
Külömb-külömb hatalmas ostoriról.

Ez régenten vala Jeruzsálemben,
Ifjú király ki nagy kevelségében,
Fúvalkodék és fertezék bűnökben,
Kit megvere Isten ugyan éltében.

Ez királynak neve Manasses vala,
Ezékhias királynak fia vala,
De az atyját ő megutálta vala,
Gonoszságba igen bémerőlt vala.

Az mely bálvánt atyja elrontott vala,
Az Manasses megépejteti vala,
Kivel Istent igen bosszontja vala,
Nagy haragját ezvel érdemli vala.

Pogánoknak minden éktelenségét,
Teszi vala minden fertelmességét,
Bálványokval rakja vala oltárát,
És újonnan csináltatja templomát.

Imád vala mennyei seregeket,
Kiknek tószen vala tisztességeket,
Tartat vala nagy sok ördöngösöket,
Ezeknek hiszi vala beszédeket.

Úgy annyéra végre megvakolt vala,
Az Istent oly igen elhatta vala,
Minden pogánokat felőlmúlt vala,
Mert szántalan bűnökveli rakva vala.

Az nagy Isten végre el nem engedé,
Prófétáktól királynak megizené,
Ez éktelenségét hogy ő ne tenné,
Mert erősen őtet hamar megverné.

Ez szót akkor az király megútállá,
Jó tanácsát Istennek nem gondola,
Prófétáknak szavokat nem fogadá,
Azért őtet igen megostorozá.

Rejá hoza szántalan pogánokot,
Kiknek ada Isten hatalmasságot,
Akkor veszté Manasses az országot,
Es talála ő magának fogságot.

Kegyetlenül pogánok őt kötözék,
i z lábára vas békókot vérének,
Babilóniába fogva bévivék,
Rettenetes tömlöcre királt vetek.

Az fogságban erősen hogy tartatnék,
Nagy kínokval igen megkeseredék,
Nagy sírással Istenhez fohászkodék,
Óhajtással kére ne haragonnék.

Oly nagy sírást Manasses akkor kezde,
Az tömlöcben ily könyörgést ő szerze:
Ábrahámnak és Jákobnak istene,
Mennek, földnek hatalmas teremtője!

Téged félnek minden földi állatok,
És rettegnek mind mennyei angyalok,
Híveidnek te vagy szabadulások,
Gonoszoknak rettenetes romlások.

Te ígírted nagy kegyelmességedből,
Bocsánatot, kik kitérnek bínökből,
Irgalmas vagy tennen természetedből.
Hirdettetted nekünk ezt szent igédből.

Én vítkeztem úristen te ellened,
Kárhozatra szabad vagy engem vetned,
Igazságod azt mondja vélem tenned,
Kegyességed de nem hagy elvesztened.

Méltán vallom úristen ez kínokot,
Méltán ennél érdemlek nagyobbakot,
Cselekedtem nagy sok álnokságokot,
Kettenetes ondók gonoszságokat.

Én nem tudom bínehnnek sokságát,
Mint tengernek fövényének ő számát,
Vedd el rólam haragodnak nagy voltát,
És engedjed bűnömnek bocsánatját.

Szabadíts ki pogánok fogságából,
Ez tömlöcnek szertelen nagy kínjából,
Végy ki engem ez vasnak fájdalmából
Eám jövendő rettenetes halálból.

Ne veszess el az ón nagy bűneimvel,
Tekünts rejám irgalmas szemeidvel,
Nem gondoltam jóllehet intésedvel,
De ne hagyj el nagy kegyelmességedvel.

Az még élek csak tégedet dícsűrlek,
Mint uramot istenemet úgy féllek,
Soha immár téged el nem feledlek,
De örökké szeretetvel tisztellek.

Ez könyörgést Manasses mikor tévé,
Kétség nélkül ezt bizonysai ő hivé,
Könyörgéssel hogy Istent engesztelné,
Ki fogságból őtet el-kimentené.

Csodálatos Istennek itilete,
Mely erősen a bűnöst megbünteti,
A kit akar székiből el-leveti,
A kit akar esmég el felemeli.

lm Isten Manassesen könyörűle,
Az fogságból hamar őtet kivivé,
Országába újonnan el-bévivé,
Tisztességvel esmég királyjá tévé.

Ezen király Istennek hálát ada,
Bálványokat hamar ő elrontata,
Mind holtig ő csak egy Istent imáda,
Nagy hivségvel csak ő néki szolgáia.

Ezt Úristen megíratá peldájól,
Mindeneknek kik élnének gonoszól,
Siessenek elszakadni bűnöktől,
Ha akarnak szabadulni vészéitől.

Nagy sokakval ó törvényben Úristen,
Cselekedék ilyen módon régenten,
Kikről példát hogy vennének éltekben,
Mind fejenként az kik élnek bűnökben.

Kivátképpen Nabugodonozorval,
Babilóniának ő királyával,
Kit rettente nagy hatalmasságával,
Es erősen megvere ostorával.

Mert az király ő nagy gazdagságában,
Bűzött vala nagy hatalmasságában,
Öről vala nagy széles országában,
Bálványokat épejte templomában.

Mindenekvel bálvánt imádtat vala,
Ő magát Istennek hívatja vala,
A zsidókat igen öleti vala,
Hogy a bálvánt ők nem imádják vala.

De az Isten az nagy hatalmas királt,
Ki nem hallá szent Dániel prófétát,
Megveré ö emberi ábrázatját,
Barom-képre változtatá orcáját.

Sok ideig barmok között ő jára,
Fívet, szénát barmok köpött ő rága,
Okossága jóllehet nála vala,
Képe néki de maga barom vala.

Megesmeré végre ez is az Istent,
Egy felséges hatalmas teremtőjét,
Kezdé bánni szántalan sok bűneit,
Kezdé kérni Istennek kegyességét.

Tőn ezvel is Isten kegyelmességét,
Mert elvövé róla a baromképet,
Adá néki királi tisztességét,
Elóbbeli nagy fejedelemségét.

Csodálatos Istennek kegyessége,
Senkinek ő n em lehet ellensége,
Kinek vagyon csak benne reménsége,
Nyilván vallja hogy csak ő segétsége.

Ez világon soha nem volt oly bűnes,
Kinek Isten nem volt volna kegyelmes,
Csak ki magát esmérte hogy fertelmes,
Es Istenét hitte hogy engedelmes.

Mely nagy sokszor régen zsidó népeket,
Veri vala mint engedetleneket,
De menészer ők esmerék vétkeket,
Mind annyészor megbocsátá bűnöket.

Vaj ha most is jól ezt az keresztyének,
Megesmernék hogy mindenkor Istenek,
Háborgatta kik voltak kegyetlenek,
És rontotta kiknek volt kemény szűvek.

Igen járják most is az békességet,
De nem tártnak köztök egyenességet,
Hátra vettík isteni reménséget,
Választották idegen segétségét.

Míglen Istent mü meg nem esmerhetjük,
Békességet csak hiába keressük,
Az mit kérünk soha meg nem nyerhetjük,
Életünket kétség nélkül elvesztjük.

De nem tudjuk Istent megengesztelni,
Mert azt ingyen sem akarjuk érteni,
Sok miséket tudónk csak szolgáltatni,
Misék által akarunk szabadulni.

De nem használ mise szolgáltatásunk,
Olvasásunk, processió-járásunk,
Utállatos sok zsolozsma-tartásunk,
Egyházbéli sok szóval kiáltásunk.

Nem eképpen kell Istent engesztelni,
Hitvel szokott ő megengeszteltetni,
Minden gonoszt hátra kell annak hadni,
Bocsánatot ki akar tőle nyerni.

Megiratá nekünk az szent írásban,
Mit mü tőlünk kíván ő szolgálatban,
Külömben ha cselekedünk dolgonkban,
Mindörökké maradónk mü vakságban.

Szent írásból akarja hogy ezt értjük,
Müvei őtet ez világon tiszteljük.
Egyébképpen őtet ha mü keressük,
Kétség nélkül őtet meg nem lelhetjük.

Térjünk azért az vagy mü most Istenhez,
Essönk hamar kegyes üdvözítőnkhöz,
Jusson hamar mü elveszett lelkünkhez,
Ez világon nyomorult életünkhez.

Vegye rólunk az régi nagy vakságot,
Testönkbéli nagy sok háborúságot,
Oltalmazza ez nyomorált országot,
És engedje az régi szabadságot.

Ezt Istentől mü hamar megnyerhetjük,
Szent igéjét ha ő néki meghisszük,
Ő szolgáit ha mindenkor tiszteljük,
A mit mondnak, örömest teljesítjük.

Kit engedjen nekünk az szent háromság,
Ki egy Isten és örök hatalmasság,
Kivel vagyon mindenkor irgalmasság,
Mind örökké mennyei nagy bódogság.