Bornemisza Péter, Mikor Isten e világot teremté (RPHA 0937)

Irodalomtörténet Poétika Források
Incipit: Mikor Isten e világot teremté
RPHA-szám: 0937
Szerző: Bornemisza Péter? A verset a modern kutatás tulajdonítja a szerzőnek.
Cím: A teremtésről való história
Változat:
A szereztetés ideje: 1582 vagy azelőtt
Pro domo: Titor: nem tudok pontos számot, mert summa, s félbehagyta (H.G.). A 229-236. sor forrása Ex.
Akrosztichon: A versnek van akrosztichonja. MICHI AVTEM ABSIT GLORIARI NISI IN CRVCE DOMINI NOSTRI IESV CRIISTII
Kolofon: A versnek nincs kolofonja.
A versforma fajtája: Szótagszámláló, izostrofikus vers.
Versforma: a10(4,6), a10(4,6), a10(4,6), a10(4,6)
Keresés erre a rímképletre
Keresés erre a szótagszámra
Nótajelzésként: Hallgashatsza, ember, ez igéket (RPHA 0500)
Dallam: A vers énekvers. RMDT1/748, RMDT1/755
Terjedelem: Terjedelem: 60 versszak
Irodalmi minta: Gen
Műfaj: [ vallásos (001) > história (002) > leíró v. értekező (005) > prédikációs ének (010) ]
[ vallásos (001) > nem história (003) > bibliai (006) > rövid foglalat (015) ]
Főcím: Változat:
Élőfej: Változat:
Felekezet: 100% evangélikus (1 db)
Változat:
Kritikai kiadás: RMKT 7. 214 RMKT 7. 214
Hasonmás-kiadás: Változat:
Digitalizált példány: Változat:
Szöveg Dallam A szöveg forrása:
AZ TEREMTÉSRŐL.

Mikor Isten e világot teremté,
Mindenekkel szépen ékesíté,
Paradicsomot benne helyhezteté,
Az élő fát közepette űlteté.

Isten bölcsen Ádámot teremté,
Évát társúl nékie jelenté,
Paradicsomban őket el-bévivé,
Mind az kettőt ott ő megfenyegeté.

Csak kevés ideig ott lehetének,
Mert ördögnek szavának hívének,
Az almában mindketten evének,
Paradicsomból kiűzettetének.

Haragjában Istennek ők esének,
Ebron hegyén sokáig élének,
Nagy nyavalyát ők ott szenvedének,
Végre ugyanott temettetének.

Isten a sok bűnt el nem szenvedheté,
Ez világra nagy haragját veté,
Az Istentül Noé ezt megérté,
Ottan hamar bárkáját készíté.

Az nagy záporesső elkezdetteték,
Negyven napig éjjel nappal esék,
Öt holnapig az víz nevekedék,
Mindennemű állat megöleték.

Veté szemeit Isten az bárkára,
A szél vivé be Árméniában;
Bízá magát Noé az galambra,
Ott szálla ki oztán a szárazra.

Tőn áldozatot Noé az Istennek,
Hogy véget tőn az nagy vízözönnek,
Felfogadá akkor az embernek,
Jegyet ada az örök békeségnek.

Emlékezék akkor Isten Noéról,
Véle öszve három fiairól,
Ez világnak nagy pusztaságáról,
Megáldaték az szaporodásról.

Mindenfelé ottan eloszlának,
Sok népekké ők szaporodának,
Babilonba egy tornyot rakának,
Az sok nyelvek akkor változának.

Ábrahámot akkor Isten választá,
Syriából ottan kiindítá,
Kanaán földét néki megmutatá,
Ezzel őtet akkoron bíztatá.

Beindúla Mambrénak völgyébe,
Három angyalnak mene eleiben,
Befogadá ő nagy örömébe,
Izsákot ígéré Sárának méhébe.

Sára asszony mosolodék azon,
Megfogonék magzat vénségében,
Megfeddeték hitetlenségében,
Megtagadá ő nagy félelmében.

Isten hitetlenségejért haragvék,
Ábrahámnak egy titok mondaték,
Hogy az öt várost Isten elvesztené,
Csak az egy jámbort ő megmentenéjé.

Tüzes esső nagy szálla ő reájok,
Síllyedének mind az öt városok,
Maradának Lóttal két leányok,
Só-bálványnyá változék az anyjok.

Gerárisba Ábrahám búdosék,
Az királyhoz Sára beviteték,
Az királytul ajándékoztaték,
Ottan hamar Izsák születteték.

Lőn nagy vígasság ott az Ábrahámnak,
Véle öszve az Sára asszonnak;
Az Izmáel társa lőn Izsáknak,
Az lőn oka az elválasztásnak.

Ott Ábrahám ám meghitelteték,
Hogy az földen békével lakoznék,
Bersabénak az hely nevezteték,
Egy nagy mély kút ott néki adaték.

Rajta Ábrahám megtelepedék,
Az úristen néki megjelenék,
Hogy egy hegyre Izsák vitettetnék,
És ő néki megáldoztattatnék.

Igen hamar Ábrahám felkele,
És fiával Izsákkal készűle,
Az Istenért kit ő nem kímélle,
De nem hagyák őtet megölnie.

Ábrahámnak Isten megjelenék,
És ő néki mennyből megesküvék,
Hogy ő magva megsokasodnéjék,
És sok nemzet ezbe megáldatnék.

Rövid időn Sára megbetegedék,
Ez világból hamar elkimúlék,
Az Effrontul egy mező véteték
Kiben őtet nagy sírva temeték.

Igen megkeseredék az Ábrahám,
Az Sárának hirtelen halálán,
Úgy bánkodik mint jó atyjafián,
Syriának mind teljes határán.

Nagy hitre készeríté ő szolgáját,
Elhozatá fiának mátkáját,
Az Bathuelnek az ő szép leányát,
Hogy ki miá elhagyja bánatját.

Izsák atyját házasságra inté,
Az Keturát ottan megszereté,
Gyász ruháját ottan ő elveté,
Feleségül magának kéreté.

Sok ideig nem uralkodhaték,
Hat szép fia asszontul születék,
Rövid időn világból kimúlék,
Sára mellé ő eltemetteték.

Izsák Istenhöz felfohászkodék,
Hogy ő néki magzat adattatnék,
Az Istentől Izsák megáldaték,
Ézsau s Jákob egyszersmind születék.

Isten mind az kettőt felnevelé,
Az Ézsauot igen meggyűlölé,
Hogy áldomást igen sem kedvelé,
Egy tál lencsén Jákobnak engedé.

Nagy drágaság közöttek törtínék,
Az úristen Izsáknak jelenék,
Egyiptusban hogy ne igyekeznék,
Kanaánnak földében lakoznék.

Csak hamar Ézsau megcsalatkozék,
Hogy atyjátul vadászni küldeték,
Jákob az anyjátul tanyíttaték,
Ézsau helyett atyjátul áldaték.

Rövid időn Ézsau hogy megjuta,
Azt megérté, hogy Jákob megcsalta,
Nagy sírástul magát nem tarthatja,
Syriába Jákob el-béfuta.

Vígan megyen Jákob az bátyjához,
Sok ideig lát ő jószágához,
Bízik vala egy szép leányához,
Mert alkolmas ő házasságához.

Csalárdsága törtínék Jákobnak,
Mert tanácsa ez lőn az Lábánnak,
Noha szeme fájna az leánnak,
De az lenne jutalma Jákobnak.

Ezen Jákob reggel csudálkozék,
Az ipára Lábánra haragvék,
Hogy Rákheltül ő eltávoztatnék,
De idővel az is néki adaték.

De mikoron Jákob gondolkodnék,
Húsz esztendőt hogy ipával laknék,
Feleségével ketten úgy végezék,
Hogy ő véle haza igyekeznék.

Oly igen megharagvék az atyjok,
Fegyverével készűle utánnok;
Mint egy hétig búdosék utánnok,
Ám megtetszett nagy távol szállások.

Megjelenék az Isten Lábánnak,
Hogy semmiben ne vétene Jákobnak,
Mind hányja marháját fiának,
Mert ellopta istenit házának.

Igen bízik Jákób ő magában,
Mert bűntelen ezféle lopásban,
Búcsút vének egymástul haragban,
Lábán tére Mesopotámiában.

Nagyon megyen Jákób ő földében,
Hogy az atyját érhetné lelkében;
Az Ézsaunak esék az fülében,
Négyszáz lóval mene eleiben.

Jákob látá, erőssen bánkódék,
Távol földen eleiben esék,
Ajándékkal tűle tisztelteték,
És mindketten egymást megköveték.

Nem sok időn Izsák fekünni esék,
Ez világból hamar el-kimúlék,
Az ő testét fiai felvevék,
Ebron hegyén nagy sírva temeték.

Onnat Ézsau hamar elbúcsúzék,
Az úristen Jákobnak jelenék,
Hogy Bétheltül ő el ne távoznék,
Kanaánnak földén ő lakoznék.

Sok jószága vala az Jákóbnak,
Melyet oszta tizenegy fiának;
Az Józsefnek, kissebbik fiának,
Keresi kedvét mint önnönmagának.

Törtínék jó kedve az ifjúnak,
Álmot beszél atyjafiainak;
Kellemetes atyjának, Jákobnak,
De gyűlölség az ő bátyjainak.

Rövid időn ők elbúcsúzának;
Az mezőre mikoron jutának,
Tizen öszve tanácsot tartának,
Hogy Józsefnek fejére járnának.

Izráel szóla kisebbik fiának,
Vinne énník az ő bátyjainak;
Örömest engede atyja mondásának,
De nem tudja, hogy fejére járnak.

József mene Sikhemnek völgyében,
Az bátyjai vannak gyűlölségbe,
Indulának Dotaim völgyébe;
József akkor méne eleikbe.

Egyszersmind reá támadának;
Ruben szóla atyjafiainak,
Ne légyetek oka halálának,
Mert mindnyájan mondnak gyolkosoknak.

Semmit József köztök nem bízhaték,
Bátyjaitul ottan megfogaték,
Ruhájátul is megfosztaték
És kötözve egy kútba vetteték.

Velek vala Judás az szerzésben,
Bátyjaihoz esék könyörgésbe:
Ne legyetek oly nagy keménységbe,
Adjátok őt Egyiptus földében.

Csak húsz pénzen őtet ott eladták,
Judás szavát ezben megfogadák,
Izmaeliták Egyiptusban hozák,
És az király komornikjának adák.

Ruháját Józsefnek megszaggaták,
Kecskének vérében bemárták.
Azt jelenték, ő magát nem látták,
Csak ruháját ez módon találták.

Jákob fiának ruháját látá,
Keservesen kis fiát siratá,
Gyász ruháját ottan megszabatá,
És ő magát halnia bocsátá.

József Egyiptusban felviteték,
Az Istentül megoltalmaztaték,
Király után tanácsban véteték,
Nagy hatalom ő néki adaték.

Sok idő ezben nem tölt vala,
Ő bátyjai hozzá mentek vala,
De bátyjai nem esmerik vala,
Végre magát megmondotta vala.

Titkos tanácsa József Faraónak,
Mind ő tészen választ az országnak,
Kedvekbe lőn az főfő uraknak,
Nagy segítség az nyomorúltaknak.

József atyját Egyiptusba viteté,
Bátyjaival mind nemessé tevé,
Jessen földét nékiek jelenté,
Míg élének békével élteté.

József után négyszáz esztendeig,
Mint az tenger fövenye szaporodék.
Az Moyses köztök hogy születék,
Vízből vévén udvarban nevelék.

Moysesnek általa indítá,
Az pusztában őt sokáig tartá,
Onnét őket Kanaánra hozá,
Ezek közzűl Krisztust nekünk adá.

Dícsértessék minden jó tétejért,
Az úristen az ő szent fiaért,
Ez világnak ő megtartásaért,
De leginkább az örök életért.

A vers dallama

Az alábbi kották a következő kiadásból származnak: Csomasz Tóth Kálmán, Ferenczi Ilona (sajtó alá rendező) 2017. A XVI. század magyar dallamai. Budapest: Akadémiai Kiadó.

Előfordulhat, hogy a vers dallama más gyűjteményben is szerepel, melynek sorszáma az adatlap Dallam mezőjében látható. Ugyanakkor az adatlapi mező nem tartalmazza az RMDT új kiadásának számait – ez az adatbázis egy későbbi változatában lesz szinkronizálva.

A kottaképek a Magyar Elektronikus Referenciamű Szolgáltatás (MERSZ) oldaláról érkeznek, és a jegyzetek és dallamok hivatkozásai is a MERSZ oldalára ugranak, melynek használatához előfizetés vagy megfelelő felsőoktatási, ill. tudományos hálózathoz való hozzáférés szükséges.

RMDT1 2017, 24/II (Régen ó törvényben, Mózesnek könyvében)
Jegyzetek