Rimay János, Mi lelt, azt kérdhetnéd, hogy búval bánkódom (RPHA 0917)

Irodalomtörténet Poétika Források
Incipit: Mi lelt, azt kérdhetnéd, hogy búval bánkódom
RPHA-szám: 0917
Szerző: Rimay János A vers maga nincs szignálva, de a gyűjtemény, amelyben szerepel, a szerző neve alatt jelent meg.
Cím: Énekei, 4
A szereztetés ideje: 1600 vagy azelőtt
Akrosztichon: A versnek nincs akrosztichonja.
Kolofon: A versnek nincs kolofonja.
A versforma fajtája: Szótagszámláló, izostrofikus vers.
Versforma: a12(6,6), a12(6,6), a12(6,6)
Keresés erre a rímképletre
Keresés erre a szótagszámra
Dallam: Bizonytalan, hogy a verset énekelték-e.
Terjedelem: Terjedelem: 10 versszak
Műfaj: [ világi (048) > nem história (050) > szerelmes, erotikus (054) > arisztokratikus regiszter – udvari (063) ]
Felekezet: 100% világi (1 db)
Változat:
Kritikai kiadás: RÖM 1955. 53
Hasonmás-kiadás: Változat:
Digitalizált példány: Változat:
Szöveg Dallam A szöveg forrása: OTKA K135631
Az itt közzétett szövegek nem kritikai igényűek, bár kritikai kiadásokon alapulnak. Részben modernizált szövegekről van szó, melyeket minimálisan egységesítettünk az OTKA NKFI 135631 számú, „A régi magyar költészet számítógépes metrikai és stilometriai vizsgálata” elnevezésű projektje keretében végrehajtott számítógépes elemzések céljából. Javarészt az RMKT szövegkiadásait követik, kisebb részt más filológiai kutatások eredményei. A digitalizálási, átírási, modernizálási feladatokban részt vett Finta Mária, Horváth Andor, Kiss Margit, Maróthy Szilvia, Nagy Viola, Pardi Boglárka, Rákóczy Krisztina, Seláf Levente, Veszely Anna, Vigyikán Villő, Zohó-Tóth Zoé, és az ELTE BTK Régi Magyar Irodalomtörténeti Tanszék szemináriumainak számos hallgatója. Köszönetetet mondunk a szövegkorpusz összeállításához és közzétételéhez nyújtott segítségért a következőknek: Etlinger Mihály, Fazekas Sándor, Hajdu Ildikó, H. Hubert Gabriella, Papp Balázs, Szatmári Áron, és az RPHA valaha volt összes munkatársa.

Mi lelt? azt kérdhetnéd, hogy búval bánkódom,
Gondban fáradozván gyötrődöm, aggódom.
Ezér én fáradok, nyughatatlankodom.

Nekem arra rövid szóval kell felelnem,
Mert bő beszédemmel nő s árad félelmem,
Kicsinynek ne véljed emésztő szerelmem.

Szerencse, nem tudom minap mint rendele,
Velem egy vendéget szomszédba ültete,
Kihez szívem gyújtván kedvem neki vete.

Lőn ottan örömem szörnyű megromlásban,
Személyétől győzett szívem újulásban,
Ki általa lehet már csak gyógyulásban.

Látnád, nem csudálnád, hogy engemet megbírt,
Mert ő ékes ábrázatja mintegy arannyal írt,
Ékes állapota felülmúl minden hírt.

Orcája szép, teljes, kedvére mindent int,
Szép, vékony ajaka piros, mint egy rubint,
Gyors, vidám szemei, velük szerelmet hint.

Ő szép szemöldöke gyengén hajlott íja,
Kiben áll bűntelen édes mérgű nyila,
Sebesít, ha tekint, lő nem esik híja.

Gyógyulhatatlan seb innen reám esék,
Kiből teljes szívem úgy elmérgesedék,
Hogy hely magán kívül nincs, hol könnyebedék.

Azért keservemet kérlek, ne csudáljad,
Esetemet sőt szánjad, s kínom ne utáljad,
Fuss, kiért szívem bús, éltem annak valljad.

Megorvosolhat még, ha ő szeretetit
Adja, s rám terjeszti vidám tekintetit,
Megvidít, tartsa meg az Isten életit.