Tinódi Sebestyén, Leszen beszédem itten ez országról (RPHA 0844)

SZITNYA, LÉVA, CSÁBRÁG ÉS MURÁN VÁRAKNAK MEGVEVÉSE

Lészön beszédöm itten ez országról,
Szitnya, Léva, Csábrág, Murán váráról,
Ferdinánd királ elrontatásáról,
Az bennök valóknak nagy szernyő halálokról.

Aszt tudgyátok régtól fogva, magyarok,
Tinköztetök csak dúlátok, fosztátok,
Egymásra kegyötlön agyarkodátok,
Ki miá vesztétök nagyobb részre országtok.

Nagy siketség, vakság szállott reátok,
Fárahó királhoz hasonló vattok,
Hiszem, Isten keménítötte johotok,
Sem prédikállással, sem énökkel gondoltok.

Ti az ó törvénből meghallhattátok,
Mely sokat üvöltünk néktök, tuggyátok.
Fárahó, Manasses és Olofernes,
Nabukodonozor lehet néktök példátok.

Ó törvénnyel immár ha nem gondoltok,
Csak az mi időnkbe elgondolnátok,
Az fűurakat ti elfogatátok,
Kik mast es fogságba, kiknek ott lőn halálok.

Sőt mindaz kegyötlenségért veszének,
Fejedelömségnek mert örülének,
Mastaniak jól eszökön légyenek,
Olyan vendégségben, csiklében ne essenek.

Sok ostort Úristen vete reátok,
Szükségöt, döghalált és pogánságot,
Mindezzel es semmit nem gondolátok,
Immár nemzetségtök vannak mast tirajtatok.

Ebben Isten nagy szép utat talála,
Császárok köszt békeségöt szállíta,
Az frigy alatt egy ostorát bocsátá,
Ki Magyarországból kobzókat kitisztítá.

Bizon sokan hálát adnak Istennek,
És jót mondnak ez jó fejedelömnek,
Bátorságos utat szörze az népnek,
Igazat szolgáltat nyomorult szegínyöknek.

Ez Ferdinánd királ gyűlést tétete,
Vármegyéket sokat ő felhirdete,
Igaztételét mindönnek ígyérte,
Urakat, vármegyéket mind hozzá esköttete.

Sokfelől üvöltés lőn ez várakra,
Kikből tolvajok állnak az utakra,
Senki békével nem mehet Posonra,
Sok kincsöt elfosztnak, népit vágják halálra.

Tanácsa lőn királnak az urakval,
Az ő hadát bocsátná szép álgyúkval,
Ez várakat szállatná hamarságval,
Dúlókat, fosztókat büntetné ostorával.

Igen hamar szép táborát készíté,
Szép álgyúit szekerekre vetteté,
Jó gróf Miklóst ő képében ereszté,
Csak ötötfélezör nagy szép néppel ereszté.

Jámbor vitéz hadban nagy bölcs ez vala,
Királnak főkomornikmestöre vala,
Főtanácsa és főhadnagya vala,
Kinek régen attya neuburgi gróf Miklós vala,

Jelös hadnagya Károl császárnak vala,
Ki hadakozásban igen bölcs vala,
Francia királt hadba megfogta vala,
Ez keresztyénségnek sokszor jól szolgált vala.

Eszt erősen királ meghagyá grófnak,
Hogy semmit ne kedvezjön kóborlóknak,
Szabad utat ircson az magyaroknak,
És rontója légyön ez megmondott váraknak.

Nagy haragja Balassira királnak,
Csábrág várát hogy nem adá királnak,
Semmi lőn szolgálatja ez úrfinak,
Tudgyátok, jól szolgált ő ez szegín országnak.

De lám, sokan tudgyátok vitézségét,
Ki tart vala sok jámbor vitézöket,
Kikkel ütött törökkel sok igyeket,
Kik közül Lévában sokan veszték fejöket.

Ő táborát gróf Miklós elindítá,
Ebestorfot hadnagyul elbocsátá,
Horvátinuvityot társul bocsátá,
Erős Szitnya várát ő hamar megszállatá.

Erősen kezdék Szitnya várát vínya,
Benne Makri Lukács porkoláb vala,
Véle sok jó legín és hajdú vala,
Kik kiötnek vala, sok kárt ők tésznek vala.

El-kijöve Bak Orbán száz hajdúval,
Nagy igyet tarta az hadban valókval,
Horvátinuvit forgódik hadával,
Bak Orbán fogllyá esék ötvenhat jó magával.

Ezön az várbéliek búsulának,
Az hajdúk ott hamar meghasonlának,
Ellene az porkolábnak állának,
Az várat megadák az felségös királnak.

Az gróf hadnagy azon nagy örömben lőn,
Szitnya vára mert királ kezébe lőn,
Léva alá indulattya hamar lőn,
Balassi Menyhártnak hogy ki nagy búára lőn.

Királ hada előtt úrfi ellépék,
Három várában sok vitéz hagyaték.
Lévaiakba megmondok tinéktek,
Magyarok kik vattok, hiszem kesörülitek:

Kösztök hadnagy az vitéz Daczó Tamás,
Farkas Gyenis porkoláb és Kis András,
Az Horvát Vid, jó vitéz Nemes Tamás,
Nagy Orbán, Nagy Amborus, jó legín Terek Tamás,

János ispán, Perhát, Kávási János,
Kelecséni András, Alpári János,
Terek Balázs, Nagy László, Móré János,
Körösközi Demeter, Ország István, Nagy Miklós,

Tései Kelemen, Fekete Mihál,
Tersi Basa, Horvát György, Széköl Antal,
Szabó Vitális, Verebéli Mihál,
Az Somogyi Máté, köztök az Farkas Mihál.

Ezökkel Pohárnok Miklós Lévába,
Kalandai Jakab, Horvát Kelemen az várba,
Erősen megeskőnek ők az házba,
Holtig ő uroknak lésznek hív szolgálatba.

Sietséggel az gróf Miklós eljuta,
Húsvét másnapján népével megszálla,
Léva keről ő táborát járatá,
Az királ álgyúit az várnak igazítá.

Megszálla ugyanakkor Csábrágot,
Az vár keről állata ő nagy sáncot,
Ott hagyá vitéz Horvátinovityot,
Lovaggal, gyaloggal hogy őriznék Csábrágot.

Erőssen kezdé Léva várát vívni,
Vékon kőfalát álgyúkkal törtetni,
Mindkétfelől egymást ők igen lőnni,
Ki miatt két félben kezde sok jámbor halni.

Ezön kéri gróf az jó vitézöket,
Ne veszessék az rossz házba fejöket,
Nyerjenek az jó királtúl kegyelmet,
Mert gróf szánnya vala veszni jó legényöket.

Egy holnapig kérik, hogy frigyök lenne,
Hogy uroktúl ő kevetök megtérne,
Ily kívánságokban semmi nem kele,
Sokan felelének: készök meghalni benne.

Rontaték annéra Léva kőfala,
Szabadon ostromnak mehetnek vala,
Benn az jó vitézök forgódnak vala,
Gyakor lövés miatt sokan elhullnak vala.

Nagy csudájok mind az hadban valóknak,
Mely vakmerő szívök benn magyaroknak,
Királ szép hadával semmit gondolnak,
Az egy tisztösségért ott meghalni akarnak.

Erössen huszonharmadnapig vívák,
Nyukhatatlanok az hősek valának,
Sebben sokan epettek, fárattanak,
Mégis nincs kezzőlök, kik halni nem akarnak.

Kárán az gróf olyha bánkódik vala,
Népében, porában hogy kára vala.
Szent Zsófi asszon estin rágondola,
Népit bátorítá, végostromnak indítá.

Sokan az ostromnak ők indulának,
Az bennvalók kit ingyen sem vártanak,
Az törésre ők hamar feljutának,
Kösztök az gróf Miklós, nagy bátorok valának.

Ott jó Daczó Tamás főhadnagy vala,
Az törésről másfelé ő ment vala,
Mert mindönfelé néki gongya vala,
Mindent viadalhoz igen bátorít vala.

Kiáltást, sivalkodást nagyot halla,
Kapu fölött törésre ő fut vala,
Sok spaniol immár várban benn vala,
Az fáradott népet vágják ők, lövik vala.

Vevé magát Daczó Tamás az vízre,
Onnat adá ő magát kegyelömre.
Az vitéz Kis András juta az helre,
Hol megeskött vala, kapu közt, nagy hitire,

Rajta nagy seb, mégis térdön vív vala,
Ő apróggya oly igen kéri vala
"Minden megfutamott", mutatja vala,
"Mi es elmehetönk", sírva könyörög vala.

Azt felelé: "Siess hozzám, apródom,
Mint lenne, fiam, az én étöm, itom,
Vitézök közt lenne rossz nyájasságom,
Tudod, itt esköttem, itt lészön én halálom."

Kapuközbe nagy viadalt tart vala,
Halálával semmit nem gondol vala,
Végre puskából általlőtték vala,
Egynéhány vitézvel ott ő elesött vala.

Jó Farkas Dienöst ott általlövék,
Gróf előtt Kávási János levágaték,
Horvát Vidot és Nagy Lászlót ellövék,
Körösközi Demetert, Terek Balást ellövék.

Sebben esék Nemes Tamás igyében,
Jámbor vitéz vala az ő éltében,
Kinek vitésségét tuggyák végekben,
Igen epett, fáratt, keserödött az sebben.

Tó vizére, hallá, sokan futának,
Egynéhányan véle kiszaladának
Az tó mellett hír jön spanioloknak
Őt megkörníközék, ott megfogni akarák.

Ő forgódik, fogllyá magát sem adá,
Egy puska miatt lőn néki halála.
Vitéz Terek Tamás törésre álla,
Palota ablakáról őtet meglőtték vala.

Nám, az tisztös vitézök hullnak vala,
Szablyájokkal semmit nem ártnak vala,
Mert mind fekete merő fegyverös vala,
Puskájok kettő is, az miá vesznek vala.

Az fejedelmek gonoszul cseleködnek,
Kik házokban vitézöket rekesztnek,
Megsegéllik, ők nagy fogadást tésznek,
Azt ők hátrahagyák, sok jámbort úgy elvesztnek.

Gonosz, nem jó ez képpen cseleködni,
Nem akarnak lelkökre gondot adni,
Csak világi tisztességöt tudnak nézni,
Vitézök az mellett sokan készök meghalni.

Jó Fekete Mihált ott általlövék,
Nagy Orbánt, Perhátot törésnél lövék,
Nagy Amburust sebben székiben megölék,
Az jó Horvát Györgyöt az törésnél ellövék.

Ott jó Alpári Jánost es ellövék,
Tersi Basát, Pohárnok Miklóst ellövék,
Kelecséni Andrást tóban ellövék,
Téseni Kelement az törésnél ellövék.

Nagy szép nyereséggel ők ott járának,
Az spanyolok véle gazdagulának,
Magyarokat vélök sem bocsátának,
Hogy nevet végyenek, az ostromon valának.

Immár sok szépségöt hogy ott nyerének,
Akarák szedni fejöket vitézöknek,
Egy úrfinak erről ott hírt tevének,
Ő megkeserödék, szóla fő-fő népeknek:

"Óh, micsuda kegyötlenök ti vattok,
Eszök, vitésségök nem gondoljátok,
Hogy fejöket szedni ti akarjátok,
Vitézi testöket azzal szidalmazjátok.

Ti ez várat juhkosárnak montátok,
Talám soha il dolgot nem láttatok,
Mely nagy vitésségöt itt ti látátok,
Mezőn voltak volna, mast többen jajgatnátok."

Az spanyolok ezzel sem gondolának,
Harminckettőt bennök megnyakazának,
Magyar vitézök ott sokan sírának
Az kegyötlenségön sírva ők ohajtának.

Nám, eszt az fővitézök hogy meghallák,
Vitézök halálát igön siraták,
Gróftúl az testöket kérék, eltakarnák,
Horvát Vidot, Terek Tamást, Kis Andrást elhozaták.

Nám, tizenhat testöt ők elhozának,
Fő nélkül azokat eltakaríták,
Gróf Miklóssal seregök indulának,
Erős Csábrág alatt álgyúk igazgattatának.

Az harminckét fejet gróf elhozatá,
Az sáncból karókban felrakattatá,
Foglyok közül Móré Jánost hozatá,
Az várat megkérné, az fejekhöz állatá.

Könyörög Móré János vitézöknek,
"Hogy halálra őhozzá ne lőjjenek,
Mert szernyű halállal most fenyögetnek.
Várat megaggyátok, mert benne mind megölnek,

Kit itt láttok, fejök az vitézöknek,
Mind várastúl minket mind eltörének,
Ha meg nem aggyátok, ti es így vesztök."
Az fejeket láták, ottan megrettenének.

Igen törete gróf egy jelös bástyát,
Ostromnak készíté ő mindön hadát,
Szót adának, kérik az gróf Mikolát,
Hogy megkegyelmezjön, mert megaggyák az várat.

Jó vitézök valának az Csábrágba,
Nem tudom, mi észveszés lött dolgokba,
Az várat megadák nagy bolondságba,
Megküssebbödének az régi jó voltokba.

Kárvallással ők kibocsáttatának,
Királ kegyelmére ők tartatának.
Szép seregök onnat elindulának,
Ki lőn törésére erős Murán várának.

Ez énököt az ki szörzé Kassába,
Magyarok veszésén gondolatjába,
Első része légyen mast ez írásba,
Másik része lészön, mint járt Basó Murámba.


MÁSOD RÉSZE

Sőt hallyátok erős Murán romlását,
Az kegyötlen Basónak bolondságát,
Kinek példájul vehetik ő dolgát,
Ki róla megtanul, megjobbítja ő magát.

Erős magas kőszálon Murán vala
Egynéhán országot szűkítnek vala,
Erősb várat soholt nem láttak volna,
Az két császárnak es megvenni nagy gond volna.

Róla bizon sokan példát vehetnek,
Erős várakat az kik építenek,
Ott szegínyök éhöznek, verítőznek,
Az ő cseléggyökkel élhetetlenné lésznek.

Rívás, sívás, sok könyörgés Istennek,
Hogy az urak ez miá elvesszenek,
Kit az urak fölök megé sem vesznek,
Bíznak, erős házból sok gonosságot tésznek.

Üvöltését az kösségnek Úristen
Bizon meghallgattya nagy kegyelmesen,
Mind várával elrontja ő éltében,
Mint az Basó Mátyást Murán erősségében.

Vala nagy haragja rá az királnak,
Mert sok gonosszal volt ő országának,
Végét soha nem veté gonosságnak,
Isten ostora lőn ez királ az Basónak.

Lám, az királ Bebek Ferencnek szóla,
Murán kerül kastélokat állatna,
Basó utát mindönfelé irtaná,
Őfelsége hada míg Murán alá jutna.

Fáratságát Bebek Ferenc nem száná,
Kastélokat Murán körül állata,
Hat mélföldig nagy fákat levágata,
Szent Gergöl nap ulta kikből mind őrt állata.

Ott Bebeknek szolgái vigyázának,
Basó szolgáiban sokat fogának,
Lovagot, gyalogot kiszaggatának,
Kiket megölének, kiket fogva tartának.

Ha gróf juta, Murán alatt megszálla,
Basót közhelre kikívánnya vala,
De ő Basó Mártont bocsátta vala,
Ki által az úrral szörződik, beszél vala.

Az Basónak nagy lőn ő kívánsága,
Kit fel nem fogada királ hadnagya,
Semmit nem fél, vagyon nagy bátorsága,
De mind semmié lőn az Basó kívánsága.

Szállatá meg gróf erős Murán várát,
Bebek Ferenc hozata szép álgyúkat,
Sáros várából es nagy szép álgyúkat,
Csuda bölcsen szörzék rendszerént az álgyúkat.

Kőszál, magas, az vár előtt áll vala,
Ki Muránnak erőssége az vala,
Mert sohonnét hozzá nem férnek vala,
Míg aszt meg nem vennék, ott senki nem használna.

Ott dél felől kőszál alatt egy uta,
Nagy magas havasra vagyon hágása,
Az havasnak tetején egy kőszikla,
Annak tetején áll az erős Murán vára.

Derék bizodalma az kőszál vala,
Annak utát Basó állattya vala,
Napnyugatról az várat meghalaggya,
Az út meg visszatér, ott egy kifolyó kuta.

Jő dél felé, ott vagyon nagy kapuja,
Belől vagyon az várnak nagy piaca,
Néhol-néhol kőfal nélkül oldala,
Egyenös az kőszál, benne nagy sok szép háza.

Kőszál felszél felől magasb az várnál,
Az nyolc álgyú azon helyhösztetve áll,
Ott forgódik Bebek pattantyúsokval,
Az álgyúkat hoszta csuda erős munkával.

Elrendölé az bölcs hadnagy az népet,
Napkeletről állatá Bebek népét,
Napnyugatról az hajdú gyalognépet,
És az felszél felől erős spaniol népet.

Sőt Bebek népe mindenkor kész vala,
Horvátinuit másfelől vigyáz vala,
Ő maga gróf az spaniolokkal vala,
Bebek álgyúsmestör mindennél tudósb vala.

Bátron az kőszálnál sáncot hányának,
Azon belől nagy szép sánca Basónak,
Nagy oltalmára vannak az kőszálnak,
Kikből mind az két fél lövének, harcolának.

Vala Basó Mátyás Murán várába,
Bízik vala János királ fiába,
De hogy Muránt nem adá birtokába,
Nem lőn segétséggel akkort való dolgába.

Sőt vala vakmerő szíve Basónak,
Csak fittyöt hány ő az királ hadának,
Ki nem teccik az atyafiainak,
Basó Dömötörnek, vitéz Basó Mártonnak.

Az jó Tárnok Ferenc vélök ott vala,
Jámbor vitéz erkölcsében ő vala,
Sok dolgáról Basót megfeddi vala,
De ott jámbor tanács semmit nem használ vala.

Zaskornik tanácsok néki udvarnak,
Mongyák tolvajoknak, avagy latroknak,
Kik néki tolvajtak, dúltak, fosztottak,
Kiket ott igyébe láta mind árullóknak.

Sokan hallottatok paraszt példákat,
Az ki bízja csak latorra ő magát,
Megcsalatik, latrul vészi ő hasznát.
Mint ez Basó veszté fejét és Murán várát.

Egyfelől gróf Muránt Bebekkel rontatja,
Másfelől az kőszálat ostromtatja,
Bebek jámbor szolgáival vívtatja,
Végre az kőszálat adá nékik szerencsa.

Bátorsága nagyobb lőn ott az grófnak,
Megfélemlék, bánatja lőn Basónak,
Mert nagy részét lerontották az várnak,
Minden rendbéliek készülnek az ostromnak.

Ez vala Nagybódogasszony nap előtt
Vasárnapon, szintén napkelet előtt,
Jó gróf Miklós forgódik népe előtt,
Ostromnak készíté sok népét az vár előtt.

Sőt az ostrom előtt nagy csuda esék,
Az kőszálon hágva várba bészökék
Hét spaniol, kik fegyverre kelének,
Öte meg kiszökék, kettőnek fejét vevék.

Trombiták, dobok zöngeni kezdének,
Rettenetös sivalkodások levének,
Az kőfalnak ostromképpen esének,
Hullának, halának, ott nagy sokan veszének.

Tíz óráig ott erőssen vívának,
Lábát általlövék Basó Mártonnak,
Kin az várbéliek szomorodának,
Mert nagy vitésségét látták Basó Mártonnak.

Jó vitézök magyarok az ostromon,
Spaniolok, fegyverösök akkoron,
Sokan aláforognak kősziklákon,
Akkor nagy seb esék vitéz Horvátinovityon.

Ím az vitéz Don Gáspár spanyol vala,
Egy kopjával törésre hágott vala,
De csakhamar letaszították vala,
Ugyan nyakra-főre ott aláforgott vala.

Eljövének, ostromtúl tágulának,
Háromszázan nem sok heán halának,
Fejedelmek ezön megbúsulának,
Halálát ott hallák spanyol vicehadnagynak.

Nám, az ostromkor az várból kiszökék
Huszadmagával Bebekhöz ő lépék
Gergöl kovács, kinek kegyelmezének,
Mert mindön dolgokat őtőle megértének.

Ez Murámban szazkornikok súgának:
"Látjuk erőtelenségét Basónak,
Mert nagy sebe vagyon Basó Mártonnak,
Mellette ne vesszünk, aggyunk hitöt az grófnak."

Láss, nagy sokan titkon öszveeskűnek,
Az táborba erről ők hírt tevének,
Basónak ők mind árulói lőnek,
Tizenhat ha válék, az kik hívök levének.

Kiben Basó mégis semmit ért vala,
Szolgáiban vártára küldött vala,
Szaskornikok aszt aláverték vala,
Basó eszt megérté, oly igen rettent vala,

Egy álajtón féltébe el-kiméne,
Egy álösvényön el-aláerede,
Csak harmadmagával alácsellege,
Széllel ő búdosik ott az nagy kietlenbe.

Vannak attyafiai egy toromba,
Zaskornikok zöndülének az várba,
Kapuról lakatot leüték azomba,
Mert jelt attak vala hétfőn estve táborba.

Nagy sivalkodással bérohanának,
Vasas szekrínyök nagy sokak romlának,
Kikben sok kincsöt űk ott találának,
Azon erölének és sokan vigadának.

Jó vitéz Basó Márton az toromba
Dömötörrel, Tárnok Ferenccel bánatba,
Beandrás feleségével fogságba,
Jó Szöréni Pétör véle vala fogságba.

Vivék mindezöket gróf eleibe,
Vala az úr igen nagy örömébe,
Hogy az Murán vagyon királ kezébe,
De bánkódik, hogy nincs Basó Mátyás kezébe.

Ez idő köszt Basó Mátyás az hegybe
Juta egy juhkosárhoz nagy féltébe,
Egy sótézjának izene az völgybe,
Kinek bízik vala mindenkor hívségébe.

Tőle bízván segétségöt kér vala
Sótész hallá, igen bisztattya vala,
Az faluból három öccsét szóllítá,
Basónak szolgáit csakhamar levágatá.

Hiszöm, hogy ez lőn Isten akarattya,
Mint fárahót önmagát es elrontja,
Basót sótész megkötözve vondozja,
Az gróf Mikolának nagy örömmel iktatja.

Vala ezön az gróf nagy víg voltába,
Az sótész lőn szép ajándékozásba,
Basó látá öccsét az nagy fogságba,
Ott ő véget vete minden gonosságába.

Lám, gróf szóla, hogy fejöket elvennék,
Tárnok Ferencnek először fejét vevék,
Basó Mártonnak, Demeternek elvevék,
Tizönegyedmagával Basónak fejét vevék.

Lám, egy példát ki nagy sokan mondának:
Ebet vernek előtte oroszlánnak.
Erre az magyarok úgy gondoljanak,
Az más embörének hogy ők békét haggyanak.

Az erős vár Isten ellen mind semmi,
Azért benne senkinek nem kell bízni,
Istenünknek kell szerelmét hallgatni,
Ez földi urunknak es nagy hívön szolgálni.

Ti magyarok jobb, ha mind eggyé lésztök,
Mint eddég, egymást ne úgy szeressétök,
Úgy ád Isten jó szerencsét tinéktök,
És megszabadítja idegön néptől földetök.

No, ha ebben nem akartok elővenni,
Ennél inkább kezdötök fogyatkozni,
Két fél között mindenestől elveszni,
Mint az két szék között puszta földön maradni.

Aggyatok azért Istennek nagy hálát,
Hogy adott tinéktök kegyelmes királt,
Csak igazán szeressétök ti egymást,
Hátra nyerhetitök az elveszött házakat.

Kincses Kassa mast vagyon jó őrzetbe,
Benne Sebestyén deák versszörzésbe,
Nem csuda, ha vétök vagyon versfübe,
Szörzé 15 és az 49.