| Irodalomtörténet | Poétika | Források |
| Incipit: | Julia szózatját, kerek ábrázatját Cupido úgy mutatja |
| RPHA-szám: | 0710 |
| Szerző: | Balassi Bálint A vers maga nincs szignálva, de a gyűjtemény, amelyben szerepel, a szerző neve alatt jelent meg. |
| Cím: | Caelia 9 |
| A szereztetés ideje: | 1589-1590 között |
| Akrosztichon: | A versnek nincs akrosztichonja. |
| Kolofon: | A versnek nincs kolofonja. |
| A versforma fajtája: | Szótagszámláló, izostrofikus vers. |
| Versforma: | a6, a6, b7, c6, c6, b7, d6, d6, b7 Keresés erre a rímképletre Keresés erre a szótagszámra |
| Dallam: | A vers szövegvers. |
| Terjedelem: | Terjedelem: 9 versszak |
| Műfaj: | [ világi (048) > nem história (050) > szerelmes, erotikus (054) > arisztokratikus regiszter – udvari (063) ] |
| Felekezet: | 100% világi (1 db) |
| Változat: |
| Kritikai kiadás: | BÖM 1. 124 |
| Hasonmás-kiadás: | Változat: |
| Digitalizált példány: | Változat:
|
| Szöveg | Dallam | A szöveg forrása: OTKA K135631 |
Az itt közzétett szövegek nem kritikai igényűek, bár kritikai kiadásokon alapulnak. Részben modernizált szövegekről van szó, melyeket minimálisan egységesítettünk az OTKA NKFI 135631 számú, „A régi magyar költészet számítógépes metrikai és stilometriai vizsgálata” elnevezésű projektje keretében végrehajtott számítógépes elemzések céljából. Javarészt az RMKT szövegkiadásait követik, kisebb részt más filológiai kutatások eredményei. A digitalizálási, átírási, modernizálási feladatokban részt vett Finta Mária, Horváth Andor, Kiss Margit, Maróthy Szilvia, Nagy Viola, Pardi Boglárka, Rákóczy Krisztina, Seláf Levente, Veszely Anna, Vigyikán Villő, Zohó-Tóth Zoé, és az ELTE BTK Régi Magyar Irodalomtörténeti Tanszék szemináriumainak számos hallgatója. Köszönetetet mondunk a szövegkorpusz összeállításához és közzétételéhez nyújtott segítségért a következőknek: Etlinger Mihály, Fazekas Sándor, Hajdu Ildikó, H. Hubert Gabriella, Papp Balázs, Szatmári Áron, és az RPHA valaha volt összes munkatársa.
Julia szózatát, kerek ábrázatát Cupido úgy mutatja
Caelia beszédén, örvendetes képén, hogy mikor szemem látja,
Juliának véli mikor tekintéli, mert szívemet áltatja.
Egyenlő két rózsa, kinek mind pirosa, állapota, színe egy,
Sem egy ágon termett, kit zöld levél fedett, nem hasonlóbb két ért meggy,
Mint ez Juliához, kinek szép voltához gerjedek, mint Aetna-hegy.
Átkozott Cupido, szerencsémet rontó, régi nagy ellenségem,
Hazámból kiűzél, ide is rám jövél, érd bátor immár végem,
Csak tüzedet ne szítsd, szívemben se többítsd régi szerelmes mérgem!
Dühös, elégedjél, amint kikergettél engemet szép hazámból,
Elégedjél, kérlek, itt is, amint félek, ne űzz ki nyugalmamból!
Mi jutalmod bennem, ha esem tüzedben? Mi hasznod nyavalyámból?
Virága éltemnek, akinek örüljek, teljességgel elszáradt,
Vidám kedvem helyett, kiből vészek mellett kétszer üszög rám áradt,
Siralmas káromon való nagy panaszom miatt nyelvem elfáradt.
Immár zászlód alól kiköltem, sőt távol járok nagy seregedtől,
Mert kis haszon mellett tűrnöm sokat kellett, megváltam te kezedtől,
Immár uram is más, Pallás és vitéz Márs, kik mentenek tüzedtől.
Gondolkodván rajta csak té-tova hajta fejet Cupido szómon.
Monda: „Szegény bolond, Mars-e te gyámolod? Hát hol az én hatalmom?
Ketten csak ti vagytok, kik semmit nem adtok én bosszúállásomon?
Azelőtt is maga Mars, meggondolhatta, mint járt egyszer miattam,
Mikor kedve ellen merő mezítelen mindennek látni hagytam,
De amint ismerem, nem gondoltok velem, de megmutatom magam!"
M'eggyek? Hova legyek? Jobb-e, hogy engedjek? Mert se Mars Cupidónak
Nem árt vitézséggel, sem Pallas elmével úgy mint világbírónak,
No tehát engedek -- mert vele sem érek -- én is hát e rontónak.
Julia szózatát, kerek ábrázatát Cupido úgy mutatja
Caelia beszédén, örvendetes képén, hogy mikor szemem látja,
Juliának véli mikor tekintéli, mert szívemet áltatja.
Egyenlő két rózsa, kinek mind pirosa, állapota, színe egy,
Sem egy ágon termett, kit zöld levél fedett, nem hasonlóbb két ért meggy,
Mint ez Juliához, kinek szép voltához gerjedek, mint Aetna-hegy.
Átkozott Cupido, szerencsémet rontó, régi nagy ellenségem,
Hazámból kiűzél, ide is rám jövél, érd bátor immár végem,
Csak tüzedet ne szítsd, szívemben se többítsd régi szerelmes mérgem!
Dühös, elégedjél, amint kikergettél engemet szép hazámból,
Elégedjél, kérlek, itt is, amint félek, ne űzz ki nyugalmamból!
Mi jutalmod bennem, ha esem tüzedben? Mi hasznod nyavalyámból?
Virága éltemnek, akinek örüljek, teljességgel elszáradt,
Vidám kedvem helyett, kiből vészek mellett kétszer üszög rám áradt,
Siralmas káromon való nagy panaszom miatt nyelvem elfáradt.
Immár zászlód alól kiköltem, sőt távol járok nagy seregedtől,
Mert kis haszon mellett tűrnöm sokat kellett, megváltam te kezedtől,
Immár uram is más, Pallás és vitéz Márs, kik mentenek tüzedtől.
Gondolkodván rajta csak té-tova hajta fejet Cupido szómon.
Monda: „Szegény bolond, Mars-e te gyámolod? Hát hol az én hatalmom?
Ketten csak ti vagytok, kik semmit nem adtok én bosszúállásomon?
Azelőtt is maga Mars, meggondolhatta, mint járt egyszer miattam,
Mikor kedve ellen merő mezítelen mindennek látni hagytam,
De amint ismerem, nem gondoltok velem, de megmutatom magam!"
M'eggyek? Hova legyek? Jobb-e, hogy engedjek? Mert se Mars Cupidónak
Nem árt vitézséggel, sem Pallas elmével úgy mint világbírónak,
No tehát engedek -- mert vele sem érek -- én is hát e rontónak.