Valkai András, Jámborok, kérlek, most meghalljátok (RPHA 0629)

Az itt közzétett szövegek nem kritikai igényűek, bár kritikai kiadásokon alapulnak. Részben modernizált szövegekről van szó, melyeket minimálisan egységesítettünk az OTKA NKFI 135631 számú, „A régi magyar költészet számítógépes metrikai és stilometriai vizsgálata” elnevezésű projektje keretében végrehajtott számítógépes elemzések céljából. Javarészt az RMKT szövegkiadásait követik, kisebb részt más filológiai kutatások eredményei. A digitalizálási, átírási, modernizálási feladatokban részt vett Finta Mária, Horváth Andor, Kiss Margit, Maróthy Szilvia, Nagy Viola, Pardi Boglárka, Rákóczy Krisztina, Seláf Levente, Veszely Anna, Vigyikán Villő, Zohó-Tóth Zoé, és az ELTE BTK Régi Magyar Irodalomtörténeti Tanszék szemináriumainak számos hallgatója. Köszönetetet mondunk a szövegkorpusz összeállításához és közzétételéhez nyújtott segítségért a következőknek: Etlinger Mihály, Fazekas Sándor, Hajdu Ildikó, H. Hubert Gabriella, Papp Balázs, Szatmári Áron, és az RPHA valaha volt összes munkatársa.

[part "Ez éneknek I. része"]

Jámborok, kérlek, most meghalljátok,
Mindnyájan, kik itten jelen vadtok,
Egyéb dolgokat hátrahagyjatok,
Istennek dolgait csodáljátok.

Egy dologról most néktek emléközem,
Kérlek hallgassátok meg éne beszédem,
Afrikai dolgokat jelentgötem,
Országoknak változásit éneklem.

Veszem előmbe szerencse forgását,
Két törek tolvajnak nagy forgódását,
Horucnak és Barbarossának dolgát,
Mint vették meg Algerium országát.

Egy göregből lött török atyjok vala,
Lesbus sziget néki hazája vala,
Igen szegény paraszt rendből ő vala,
Szegénységek ő házoknál nagy vala.

Róla sokat ifjak gondolkodának,
Mint szegénségekből szabadulnának,
Végre egy hajót ők ketten orzának,
Tengerre társaikkal indulának.

Egy fő tolvajt ők tengeren hallának,
Neve Kamal, ők az mellé állának,
Végre mikor nagy sokat prédálának,
Megkazdagulván attól elválának.

Neveködvén hajójok, társaságok,
Öregbedvén nékiek kazdagságok,
Veték tengerben minden bizodalmok,
Mauritániára lőn indulások.

De mikor az országba bejutának,
Mindenfelé nagy híre lőn hadaknak,
Jó alkolmatossága lőn dolgoknak,
Mert két ura vala Algeriumnak.

Íme, ők birodalmon nem alkhatának,
Királyságért háborodásban vadnak,
Szömbevíni az országért akarnak,
Királyság társot nem szenved magának.

Segítségül egyik az numidákat,
Sok pénzért megfogadá arabokat,
Hallván a másik, török tolvajokat,
Nagy örömmel melléhívá azokat.

Sőt, Horuc ott az Ariadenussal,
Füzetésért forgódnak tolvajokkal,
Király fiát biztatják szép szavokkal,
Atyafiát megverik puskás haddal.

Igen szokatlan puska maurusoknál,
Mind az numidai araboknál,
Két fél viadalnak hogy ott szömben áll,
Török puskásoknak szerencse szolgál.

Megveretének maurusok, arabok,
Sokat bennek levágának tolvajok,
Sok nyereségeken lőn vigasságok,
Hogy szerencse hamar lőn jó szolgájok.

Oly igen hamar Horuc az öccsével,
Ő urokhoz lőnek gonosz elmével,
Mert megölék azt ők hertelenséggel,
Nem gondolnak jó füzetésével.

A főnépek sok ajándékot osztnak,
Kiket adománnyal hozzájok hajtnak,
Minden engedetleneket levágnak,
Ország birodalmára ők így jutnak.

Csoda ez világnak ő állapatja,
Ő üdejét mely hamar változtatja,
Ember szerencséjét mint forgatja,
Mint ez dolog történeti mutatja.

Mely hamar szegénységből kazdagságra,
Jutának ők ország birodalmára,
Algerium ország királyságára,
Ügyeközetek esmét lőn nagyobbra.

Atyjok házánál való szegénséget,
Így távoztaták el ők az éhséget,
Vőnek magoknak fejedelemséget,
Keresztyéneknek hozának gyötrelmet.

Gyorsan esmét az ő álnakságokkal,
Circellumot megvevék hamarsággal,
Fejedelmét megölék csalárdsággal,
Birodalmokat öregbíték avval.

Nemsokára erővel, csalárdsággal,
Földen, tengeren járának rablással,
Bugea alá menének hadokkal,
Hogy azt magoknak vennék hatalmokkal.

Igen gyorsak bennvaló spanyolok,
Istenbe veték minden bizodalmok,
Meghallék mennyekben ő kiáltások,
Ügyekben szégyenyülének pogánok.

Forgódásában lám ott az Horucnak,
Sebessége az álgyú gilyóbisnak,
Szakadása lőn az ő jobb karjának,
Mely miá békét hagya Bugeának.

Ilyen nagy szerencsétlensége után,
Semmi hada nem lött, hátra maradván,
Bátorsága szűvében helyén állván,
Noha ő jobb karja volt elszakadván.

Csakhamar spanyol Didacus Vera,
Szép haddal méne rá Alegeriomra,
Spanyol haddal az török Horucra,
Kiket pogánok hányának szablyára.

Oly szép haddal esmét Ugo Moncata,
Pogánokra méne Algeriomba,
Két fél közt erős viadal támada,
Szerencse ott is pogánnak szolgála.

Diadalmot vőnek esmét pogánok,
Kin igen rémülének spanyolok,
Erősen vigadnak török tolvajok,
Hogy ily gyakran esik kazdag prédájok.

Oly nagy hírek vala keresztyénségben,
Mindenfelé vadnak emléközetben,
Tőlek sok helyek vadnak röttegésben,
Mert vadnak mindenfelé érközésben.

Magoknak nagy reménséget fogának,
Mert hüvének szerencse járásának,
Vízen, szárazon, mindenfelé jutnak,
Két atyafü, kétfelé hadakoznak.

Immár teljes lévén bizodalommal,
Török Horuc megindula hadával,
Senkitől nem fél, vagyon bátorsággal,
Tremisseniomra méne szép haddal.

Nagy sok tolvaj török mellé jött vala,
Kikből néki szép puskás hada vala,
Hallván ezt Tremisseniom királya,
Pogán ellen szép haddal készül vala.

Oly hamarsággal két had szömbeszálla,
Egy fél Jézust, más fél Allát kiálta,
Sok dob, trombita erősen harsoga,
Mint mennydörgő, két had szömberoppana.

Megvereték pogán miá a király,
A szerencse Horucnak ott jól szolgál,
Országából kiűzeték a király,
Előbb indula haddal pogány király.

Immár hogy Oranumhoz közelgetne,
Mikor hamar a nagy Portusra érne,
Szép kész spanyol had vala ezekbe,
Penusok is támadtak vala egybe.

Csakhamar penusok spanyolokkal,
Egyetértvén támadának szép haddal,
Erős viadalok az pogánokkal,
Pogánt megverék kemény viadallal.

Horuc az ő hada veszését látván,
Más hadra magát tartani akarván,
Jó lova száját folynia bocsátván,
Megfutamék, népe lőn levágatván.

Az lovag spanyolok őtet űzik,
Penusokkal az Horucot kergetik,
Egynyehány magával ő megfogatik,
Kikkel öszve hamar feje vétetik.

Ez félkezű ember ügyét így veszté,
Eképpen ő vétkeit megfüzeté,
Sok győzedelmeit így szégyeníté,
Isten sok vétkeiért megbünteté.

Lőn nagy vigasságok spanyoloknak,
Vélek egyetembe a maurosoknak,
Főképpen tenger mellyéke lakóknak,
Hogy vége lött piraták királyának.

Ily örömek ő bizonyosb voltáért,
Az Horucnak ő fejét csúfolásért,
Spanyolországba küldék be ezért,
Tőle való előbbi röttegésért.

Csoda hamar szerencse változása,
Őhozzá ember magát úgy alkossa,
Higyje, hamar leszen csalattatása,
Ki magát elhiszi, szégyenvallása.

Horuc ebben példa lehet mindennek,
Minap fia csak egy hitván töreknek,
Fejedelme hamar lött sok népeknek,
Csak elhivése oka veszésének.

A keresztyének igen vigadoznak,
Hogy magvát szakasztották tolvajoknak,
Maga tudják öccsét a nagy Horucnak,
Nagy okosságát Hariadenusnak.

Kemény szűvel bátyjához hasonlatos,
Minden dolgaiban bölcs, igen okos,
Dicsőség kívánó, igen haragos,
Hadviselésre igen alkolmatos.

Igen hamar bátyja halálát hallván,
És halálát torlania akarván,
Újabb török tolvajokat hivatván,
Puskás hadát törökekből támasztván,

Siet öregbíteni birodalmát,
Megröttentenie ő szomszédságát,
Mind Mauritániát és Numidiát,
Hispániát, és mind az Sardiniát.

Vélekedni sokat ő nem akara,
Lovag, gyalog hadat szépet támaszta,
Szárazon, vízen hadait indítá,
Tőle elholdott népeket meghajtá.

Pattantyúkat, álgyúkat ő hozata,
Melyeket örög hajókra hányata,
Port, gilyóbist bőséggel felrakata,
Népét bátorítá, vízen indula.

Rémíté meg rablással Hispániát,
Mert rablásával eljárá egy tagját,
Hasonlatosképpen az Sardiniát,
És Baleariumnak ő tartományát.

Ezek után nyereséggel megtére,
Numidákra újobban felkészüle,
Csalárdsággal egy főembert megöle,
Az Hametet, mert fél vala őtőle.

Más numida herceg ellen indula,
Melyet néven Benkadnak hínak vala,
Egy nehány helyen herceggel megvíva,
Cocum várasnál azt meggyőzte vala.

Onnat Tremisseniom határában,
Aidára indula haragjában,
Lőn Amida előtte futamásban,
Minden népével ő távoly állásban.

Csoda gyorsasága Barbarossának,
Sok mesterségei őnéki vadnak,
Oroszlánbőr hol nem elég subának,
Rókabőrt foldoz akkor ő gallérnak.

Oly nagy híre vala győzedelmének,
Röttegése Barbarossa nevének,
Mindenfelől, kik véle szömbe lesznek,
Miatta hamar megszégyenültötnek.

Nemsokára esmét haddal indula,
Mert vízen őellene hadat halla,
Spanyol haddal az Moncata vala,
Ki Sardiniához nem messze vala.

Siet Hariadenus Moncatára,
Hogy ne bocsássa ő határára,
Étszaka üte ő spanyolokra,
Sok spanyol esék ott is rabságra.

Igen megveretének spanyolok,
Sebben szalada el onnat hadnagyok,
Pogán kézbe esének ott sok rabok,
Elnyeretének szép álgyúk és hajók.

Lőn esmét új hada spanyolokkal,
Rodericus Portundus vala haddal,
Hallá tolvajokat Balericomnál,
Hogy volnának csak ötvenhét hajókkal.

Igen Portundus e dolgon vigada,
Hogy pogánt Colubraniánál hallá,
Mely csak tíz mélföld Ebusumhoz vala,
Győzedelmét igen reménli vala.

Az hajók közül nyolcat elválaszta,
A nyolc hajó bizonyába nagy vala,
Pogán ellen ezt elégnek alítá,
Viadalhoz ezt készíté, megraká.

Rájok indula azért Ebusomból,
Harmad tyúkszókort indula várasból,
Menését nem titkolhatá pogántól,
Virradtakort meglátszanak hajókból.

Jó módja nem lőn ebben Portundosnak,
Hamar készüle pogán viadalnak,
Vakmerő szűve vala Portundusnak,
Mert nem nézé sok voltát pogánoknak.

Ott vévék eszekbe hír hazug voltát,
A pogánnak hogy láták sokaságát,
Sokan bánják hadnagy vakmerő voltát,
Ő dolgoknak oly igen súlyos voltát.

Csakhamar hogy viadalnak állának,
Szegény spanyolok ottan romlának,
Mert derék ereje Barbarossának
Ott vala, ki miatt nem jól járának.

Assan Czelebia egy fő pirata,
Másik Szuliman, ki vala ő társa,
Assan szömbeméne a Portundusra,
Szuliman pedig ütközék oldalba.

Nem jó móddal Portundus indult vala,
Több hajókat mert hátra hadta vala,
Hajójában társival veszett vala,
Ennek vakmerősége oka vala.

Cantabriai János másik hajóban,
Aydin Smirnatol lőn megnyakazásban,
Sok spanyol esik vala rabságban,
De fegyver miá több lőn elhullásban.

Ennyi főnép vesze az viadalban,
Portundus vesze, Cantaber Jánossal,
Ciuerius János, Sances Mátéval,
Megnyakaztatának nagy sok jámborral.

Lőn fogsága az Portundus Jánosnak,
Az Rodericus Portundus fiának,
Keserves lőn atyja veszése annak,
Fogsága lőn jó Corduba Jánosnak.

Lőnek nagy vigasságban a pogánok,
Istenhöz ohajtnak a szegény rabok,
Pogán kézbe esének szép hét hajók,
Szaladának egyikben spanyolok.

Álgyú szörszámot mindent elnyerének,
Algeriomba örömmel menének,
Barbarossának ajándékot vének,
Két főrabot, álgyút, taraszkot vének.

Rajta Barbarossa igen örüle,
Vitézinek lőn tőle dicsírete,
Fő ajándékot nyereségből szörze,
Kiket ő Szulimán császárnak külde.

Igen szép vala Portundus hajója,
Kibe ajándékokat rakták vala,
Constantinápolyba hogy vitték vala,
Török császárnak bemutatták vala.

Ott hajót, ajándékokat, zászlókat,
Császár jó kedvvel látá mindazokat,
Dicsíré őnékik minden dolgokat,
Követeknek oszta ajándékokat.

Sok hajókkal Barbarossa készüle,
Újabb tolvaj had őmelléje jöve,
Sina és Halikocz is mellé jöve,
Ezekkel harminc hajó tolvaj jöve.

Ezekkel hatvan hajókra telének,
Hadiszörszámmal kiket épűtének,
Vitézlő férfiakkal készítének,
Gades várasra menni ügyeköznek.

Circellomba az erőnek felével
Halikoczot bocsáták el szép szerrel,
Sok hajókat hogy megrakna éléssel,
Hogy hadok lönne bővséges mindennel.

Róla hírt mondának az Auriának,
Károly vízereje főhadnagyának
Bosszonkodik halálán Portundusnak,
És ilyen hatalmokon tolvajoknak.

Ezerötszázharminc esztendő vala,
Auria András hogy felkészült vala,
Genuából mikor kiindult vala,
Nagy örök hajója harmincnyolc vala.

Tengeren szép hadával megindula,
Balearis szigetbe mikor juta,
Tolvajok dolgáról újobb hírt halla,
Müvel hada kétfelé szakadt volna.

Az ő fele hadával Barbarossa
Még ugyan Algeriomba benn volna,
De más részével az Halikocz volna,
Circellum mellett haddal szállott volna.

Ráindula Auria Halikoczra,
Mikor közelgetne már Circellomra,
Pogán látván esmeré, hogy Auria,
Rágondola Halikocz ő dolgára.

Igen hamar hajóit elsüllyeszté,
Várasból törökeket várba vivé,
Várasbeli bépet pedig elküldé,
Hogy várasban az Auria ne érne.

Oda mikor elérközék Auria,
Várasbeli marha prédára juta,
Nyolcszáz keresztyén rab megszabadula,
Kin Auria András igen vigada.

Rövid öröme lőn keresztyén hadnak,
Segítsége érkezék Halikocznak,
Lovagy, gyalog serege numidáknak,
Gyötrelmet hozának az olaszoknak.

Ezt látván Auria megháborodék,
Várasban való népnek jel adaték,
Hogy a prédálás tőlek elhagyatnék,
Minden ember hajókra takarodnék.

Gyakor jellel ki nem hivathatának,
Mert örülnek vala kazdag prédának,
Numida lovagok rájok jutának,
Várból is kiütése lőn tolvajnak.

Imitt-amott pogánok olaszokat,
Vágják és fogdossák az prédálókat,
Kik nem hallgaták ő bölcs hadnagyokat,
Levágának olaszokban négyszázat.

Egy főember közűlek foglyá esék,
Pallavicinus György ott rabbá esék,
Hatvan magával életre tartaték,
Szófogadatlanságért ez történék.

Mégis Auria a török hajókban,
Egynehányat elnyere ez útában,
Gades váras is lőn szabadulásban,
Mert Barbarossa lőn háborodásban.

Auria András megtére hadával,
Hajókért vadnak pogánok bánattal,
Barbarossához menének foglyokkal,
Bánkódik, hogy nem volt együtt hadával.

Igen bánja Auria szabadságát,
Fő ellenségének elszaladását,
Mert jól tudja annak nagy okosságát,
Auria Andrásnak bölcs hadnagyságát.

Ez dolgokból Barbarossa nagy híres,
Minden népeknél vala nevezetes,
Hogy minden hadaiban győzedelmes,
Szulimán császárnál nagy dicsíretes.

Sok tolvajlást tengeren széllel tétet,
Nagy sok prédát tolvajlással begyűjtet,
Felőle mindenütt nagy emléközet,
Hol szidalom, hol pediglen dicséret.

Tulajdonsága ez a szerencsének,
Jelen vagyon az okos merészeknek,
Oka, módja hol jó a késértésnek,
Ott szolgál jól szerencse vakmerőknek.

Auria őnéki nagy nevet ada,
Mert hada előtt ő futva szalada,
Lám, vízi hadviselésben Auria,
Öted Károly császárnak főhadnagya.

Törtínék miatta keresztyéneknek
Sok veszések, Kin pogánok örülnek,
Populoniánál mert esmét vesznek,
Hariadenustól ott megveretnek.

Ily dolgai néki nagy sokak lőnek,
Kikben kegyelmét látta szerencsének,
Okossága szolgált merészségének,
Ebből lött módja ő előmentének.

Spanyolokkal lőn sok viadala,
Több keresztyéneknek kevésbé fája,
Noha tenger elfoglaltatott vala,
Sok országoknak ki nagy kára vala.

A keresztyén közt való visszavonás,
Egyenetlenség és sok háborodás,
Egymás ellen való sok hadakozás,
Pogánoknak alkalmatosság adás.

Csoda keresztyén fejedelmek dolga,
Jól látják, mikor ég szomszédjok háza,
De nem sietnek annak oltására,
Maga látják, hogy leszen romlásokra.

[part "Ez éneknek II. része"]

Elkezdem már császár megindulását,
Barbarossához köttét bocsátását,
Vízi erőjének reábízását,
És Tunis országnak nagy változását.

Ennyi szerencsés had viselésével,
Mikor virágzanék ily hírrel, névvel,
Győzedelmeinek dücsőségével,
Magának szörzett fejedelemséggel.

Ezerötszázharmincnégy esztendőben,
Türük császár vala nagy készülésben,
Perzsiára vala ügyekezésben,
Birodalom terjesztése szűvében.

Ilyenképpen végezé az ő dolgát,
Hogy kétfelé indítaná nagy hadát,
Magának száná világ birodalmát,
Őmaga hogy megvenné az Perzsiát.

Vagyon szándéka néki napkeletre,
Napkelet felé való nemzetekre,
Más hadát készíté keresztyénekre,
Nagy készületet teszen az tengerre.

Siciliát, egész Olaszországot,
Sardiniát és Spanyolországot
Elfoglalja, megvegyen sok országot,
Magának foglalja egész világot.

De miért hogy vízereje hadához,
Bölcs hadnagya néki nem vala ahhoz,
Követet külde Hariadenushoz,
Ki siessen vízen Barbarossához.

Egyedől Hariadenust esmerék,
Hogy Auria András ellen vethetnék,
Vízerőn ki hadnaggyá tétethetnék,
Ki által győzedelem reménletnék.

Mert szegénységből hamar kazdagságot,
Szörzett vala őmagának országot,
Sok hadakon vött vala birodalmot,
Semmi hadaiban szégyent nem vallott.

Igen siet a Szulimán követe,
Mely követnek Sinas vala ő neve,
Rodian Maugalist vövé ő melléje,
Mauritániába gyorsan eveze.

Nagy szép szókkal követségét megmondá,
Szulimán császár kegyelmét ajánlá,
Tengeri hadnagyságot néki adná,
Minden vízerejét kezébe bízná.

Az mikor Barbarossához érközék,
Nagy tisztességgel tőle fogadtaték,
Az követség mikoron megmondaték,
Kettő kazdagon ajándékoztaték.

Bizodalom, öröm szállá meg szűvét,
Egész Afrikára veté elméjét,
Gyorsan készíti hajóit és népét,
Mind előhívatá népének fejét.

Sietvén hívatá egy atyjafiát,
Vén bátyját, az Ramadan Czelebiát,
Emellé hívatá más hív szolgáját,
Erős Agist, ő hadának hadnagyát.

Ezeknek ajánlá Assant, ő fiát,
Huszonkét esztendős ifjú magzatját,
Véle együtt Algeriom országát,
Őmaga eleibe vévé útát.

Nagy vígan, szép szerrel ő elindula,
Szép öreg negyven hajókkal ő vala,
Sok álgyú, taraszk ő hajóin vala,
Por, gilyóbis, szép szín nép véle vala.

Csakhamar a Tirrenom tenger mellett
Talála őmagának ellenséget,
Kikkel megvíva, és vőn győzedelmet,
Noha ő is odahagyá sok népét.

Illua szigetére ő útából tére,
Riom várasára ő éjjel üte,
Megvévé, sok kazdagságot ott nyere,
Sok rabokkal ott hajókat terhele.

A nagy nyereségnek igen örüle,
Minden népével Allát üvöltete,
Nagy vígan esmét tengeren erede,
Bizanciom felé avval siete.

Leányokat, szép férfi gyermekeket,
Válogata kazdag nyereségeket,
Kikkel császárt és a fővezéreket
Ajándékozhassa, és főnépeket.

Oroszlánokat és szép párdoszokat,
Vén császárnak líbiai vadakat,
Szép leányokkal bemutatá azokat,
Egyetembe szép öltözet ifjakat.

Császár látá Barbarossát víg kedvvel,
Ajándékit vévé igen jó névvel,
Őtet tekintéli kegyelmes szömmel,
Állapatját nézi figyelmességgel.

Valának sokan császár udvarában,
Kik irígyködnek vala őmagokban,
Ellent tartnak vala az ő dolgában,
Mint szokott ez gyakran lönni udvarban.

Miérthogy ez ifjúságától fogva
Tolvajságban megállapadott volna,
Minden nemzetség ellensége volna,
Ezért főtisztre alkolmatlan volna.

Tőn haladékot császár ő dolgában,
Miérthogy Ibraim benn Szíriában,
Volna telelésben Comagenában,
Ki főtanács lött volna ő dolgában.

Ez dolgot Barbarossának izené,
Császár Kaszon basa által jelenté,
Ő dolgáról hogy Ibraimot érné,
Akaratját Ibraimtól értené.

Nem véleködék sokat Barbarossa,
Császár akaratját értvén indula,
Semmi munkáját, vénségét nem szánja,
Mert vala Ibraim jóakarója.

Elkelvén az Amanusnak havasát,
Nem gondolván az hónak rajta voltát,
Csakhogy érhesse ő Ibraim basát,
Közelhesse Ibraimmal tanácsát.

Nagy fáradva Aleposba hogy juta,
Ibraimot várasba ott találá,
Nagy vígan Ibraim őtet fogadá,
Gyakran lévén együtt véle tanácsba.

Tanácskoznak sokat hadviselésről,
Barbarossa okoson szól mindenről,
De főképpen szól a keresztyénekről,
Köztek való sok egyenetlenségről.

Ibraim kérdezi nagy sok dolgokról,
Bölcsen felel Barbarossa azokról
Beszél afrikai sok hadairól,
Afrikának minden állapotjáról.

Róla Ibraim sokat gondolkodék,
Barbarossa dolgáról elmélködék,
Okosságán, beszédin csodálkozék,
Bölcs hadnagynak őtőle esmerteték.

Esmeré, hogy ő az vízierőhöz,
Elég ember volna viseléséhöz,
Afrika országi elnyeréséhöz,
Barbarossának módja volna ehöz.

Gyorsan császárnak levelet írata,
Melyben Hariadenust ő ajánlá,
Bölcs hadviselő embernek azt írá,
Bátron az vízierőt reábízná.

Jól tönné, ha basák közé számlálná,
Tanácsi közt őnekie helt adna,
Derék vízerejét ha reábízná,
Mert ez birodalmát küljebb nyújtaná.

Ol vígan siet vissza Barbarossa,
Tudja, mit Ibraim felőle írna,
Hiszi nyilvány, hogy az néki használna,
Mert nagy az Ibraimnak méltósága.

Az mikor juta Konstancinápolba,
Eszébe vévé, dolga jobban volna,
Ibraim levele nagyot használna,
Mert gyakrabban ő basákkal szólhatna.

Nagy dolgokról gyakran beszél basákkal,
Egy királyfi vala Barbarossával,
Ki egy ez Tunis országi királlyal,
Muleassessel, Mahomet fiával.

De az bátyja ezt megölni akarván,
Bátyja kegyetlenségét távoztatván,
Az Hariadenushoz ő szaladván,
Véle vala ő segítségét várván.

Roszet vala neve az király fiának,
Kit mutogat Barbarossa basáknak,
Ez jó oka volna Tunis országnak,
Császár számára elfoglalásának.

Egy nap császár hozzája behívatá,
Hariadenus beszédét indítá,
Könyörge császárnak, hogy meghallgatná,
Mert tanácsa őnekie használna.

Amint a papok szoktak könyörgeni,
Mikor ottmán császárok imádkozni
A templomba szoktanak el-bemenni,
Én is az egyre kezdlek mostan kérnyi.

Siess megemléközni eleidről,
Az ottmán császárok nemzetségiről,
Birodalmokról és győzedelmekről,
És az Mahometnek ő törvényéről.

Viselj gondolt te hited törvényéről,
Erős bosszút állj hit ellenségiről,
Szüntelen gondolkodjál te ezekről,
Tűzzel, vassal viselj gondot ezekről.

Azt jól látom, hogy híredért, nevedért,
Te birodalmodnak terjedéseért,
És Mahomet törvénye oltalmaért,
Hit ellenségit üldezed ezekért.

Lám az hitért megrontád Taurunumot,
És erős viadallal megvőd Rodot,
Királyostól megveréd magyarokat,
Királlyal elhullatál úrfiakat.

Készítöttél most hadat pártusokra,
És perzsákkal együtt a médusokra,
Kik az igaz hitet hadták mind hátra,
Mert Halist vötték ők magyarázatra.

Az Homarest azért ők hátra hadták,
Igaz magyarázónak azt nem tartják,
Mahometet más értelemre vonsszák,
Őmagokat Kazul basáknak híják.

Isten akaratja, hogy hozzád jöjjek,
Győzedelmidre szép utat szörezzek,
Tengeren való hadaiddal legyek,
Mahomet káromlókat én kergessek.

Dicsíretes így mü hadviselésünk,
Mert eképpen mü szent fegyvert viselünk,
Perzsákat így az igaz hitre veszünk,
Keresztyéneket vesztünk és süllyesztünk.

Oda még jársz Perzsiába hadaddal,
Még meghajtod őket erős karoddal,
Megröttented őket nagy hatlamaddal,
Onnat még megtérsz győzedelmes haddal.

Más erődet hogyha énmellém adod,
Vízierődet hogyha reám bízod,
Auria felől bizonnyal meghallod,
Énmiattam ő halálát meglátod.

Így leszen szabadulása tengernek,
Szabad rablása a te híveidnek,
Siciliát hallod lönni tiednek,
Pennusok, numidák néked engednek.

Nagy jó kedvvel császár ezeket vévé,
E szók megteljesítésére inté,
Az vezér basák közé őtet vevé,
Vízi vezérséget néki engede.

Ottan néki zászlót kezéből ada,
Szabályát és botot azonképpen ada,
Nyolcszázezer aranyat számláltata,
Melyet hadi költségre néki ada.

Sőt melléje a porta jancsáriban,
Nyolcszázat mellé választa azokban,
Kin Hariadenus lőn nyugvaságban,
Nem múlata ő Konstancinápolyban.

Útra indula sok hadi szörszámmal,
Sok éléssel, álgyúkkal, taraszkokkal,
Elindula nyolcvan öreg hajókkal,
Ezek mellett sok naszáddal, gályákkal.

Ottan Hellespontuson elindula,
Útát Olaszországra igazítá,
Holott rablással nagy sokat eljára,
Mind Nápolyig égete és rabola.

Gyorsasággal vagyon az ő járása,
Prokita várasra mely hamar juta,
Mind váras, vár ő kezébe akada,
Mert benne való nép megrőmült vala.

Rabokkal, marhákkal ott kazdagula,
Mikor Caieta felé éjjel jutna,
Spelunca várasra onnat indula,
Mely kevés viadallal kézbe juta.

Az várat is mindjárt vítatni kezdé,
Pelegrinust várában lönni érté,
Vár megadására szép szóval inté,
Békességgel onnat eleresztené.

Csakhamar az vár kezébe adaték,
Pelegrinus békével bocsáttaték,
Felesége, gyermeke megadaték,
Jó móddal pogántól elereszteték.

Igen örül hallván Fundos várasban,
Szép Gonzága Julia volna abban,
Siet, hogy hír ne lönne ő dolgában,
Hogy akadjon főasszony rabságában.

Oly hertelen hogy várasra jutának,
Pogánok kapujára rohannának,
Csak alig lőn híre az jó asszonnak,
Szaladása Julia Gonzagának.

Semmit félni váras népe nem tudott,
Számtalan pogán hogy kapun hallatott,
Mindjárást kapu kezekben akadott,
Ily hamar az váras kezekben jutott.

Itt az váras szép népét, kazdagságát,
Felrakatván kincset, sok szép prédáját,
Tarracinára fordítá ő útát,
Múlatság nélkül viseli ő hadát.

Siet menni ő Tarracina felé,
De váras népének hogy ez lőn hírré,
Meg nem várák, kifutának hegyekre,
Kiket honn érhetnek, hányák fegyverre.

Sok templomi kazdagságot nyerének,
De kevés rabot onnat vihetének,
Innét hírek mindenfelé érkeznek,
Mely dolgon mindenek igen röttegnek.

Ily hír hallván rómaiak röttennek,
Olaszországok lakói rémülnek,
Semmi hadak nem vala kész ezeknek,
Sem pedig kedden lött, szent Kelemennek.

Maga őrzésére e szent jámbornak
Csak széz és húsz német gyalogat tartnak,
Ez mellett negyvenhét lovagi vadnak,
Ez hetedik szent Kelemen pápának.

Oda ha ment volna az Barbarossa,
Róma legottan kezébe lött volna,
Olaszország kapuja megnyílt volna,
De pogán ügyekezeti más vala.

Pironkodnak pápával kardinálok,
Olasz hercegekkel szabad várasok,
Sűrőséggel való ép tartományok,
Hogy előttek így rablának pogánok.

Az szent atyák egymással tanácskoznak,
Egy szent kardinált közűlek választnak,
Hippolitus Medicesnek pénzt adnak,
Hadat támasszon ellene pogánnak.

Rövid üdőn kardinál gyüleközés,
Mikor Rómából hadával kilépék,
Csak héjába gyüleközése esék,
Mert pogánnal ügye nem történheték.

A pogánnak mert más szándéka vala,
Tunis országra ügyeközik vala,
Pontia szigetre kiszállott vala,
Kazdag nyereséggel, rabokkal vala.

Tanácsa ez vala Barbarossának,
Hogy Penusok félnie ne tudjanak,
Olaszországra utat mutassanak,
Tuniciára hamar forduljanak.

Ily csalárdsága vala a pogánnak,
Nagy álnoksága Hariadenusnak,
Csak híre sem vala indulásának,
Országokban hogy benn lőn Penusoknak.

Siet haddal menni Muleassesra,
Tunetumban Penusok királyára,
Mintha vinné Roszetet királyságra,
Kit hagyott Konstantinápolyban fogva.

Sőt csakhamar hogy Bisertára juta,
Váras népének jelentötte vala,
Király atyafija hogy véle volna,
Az Roszet, kin megvidultanak vala.

Igen örüle váras új királynak,
Kaput nyitának hamar ő hadának,
Mert a Roszet szolgáiban ott látnak,
Kiktől ez ily hazug hírek támadnak.

Múlatsága ott semmi nem lött vala,
Csak Bisertát jó móddal hadta vala,
Utica felé hamar indult vala,
Mely Bisertához harminc mérföld vala.

Az Uticát, Cartagót meghaladván,
Hadával Barbarossa elébb állván,
Guletához vízen ő közeljutván,
Löveldezéssel örömet mutatván.

Sietnek örömet várból is lőni,
Hariadenus kezdé várat kérni,
Hogy akarnák Roszetnek azt megadni,
Ha akarnak tőle kegyelmet venni.

Erre felelet várból ily adaték,
Tunetum váras ki kezében esnék,
Tudják, hogy az ország annak adatnék,
Guleta kapuja annak megnyílnék.

Reménsége nagy a Barbarossának,
Mit felfogadott Szulimán császárnak,
Birodalma kezébe lönne annak,
Ő parancsolna egész Afrikának.

Vala magas hegyen Tunetum vára,
Hozzáragasztva vala nagy várasa,
Várból látszék ellenség sok hajója,
Megesmerszék ellenség sokasága.

Igen vígan várják új Királyokat,
Roszetet, kit vélnek jőni, urokat,
Gyűlölik Muleassest, királyokat,
Így mutatják állhatatlanságokat.

Csoda vala Muleasses elméje,
Jól esmeri ő népének mi szűve,
Váras népének látja, hogy öröme,
Kívánatos öccsének jövetele.

Igen szömléli váras népe színét,
Ábrázatjokból esmeri elméjét,
Meg is akarja késérteni népét,
Rájok hányá hívségekért beszédét.

Az ő beszédét fül mellett bocsáták,
Egyen-ketten beszéd közben elhagyák,
Főnépek királyt is tanácsra fogák,
Beszédeket ilyenképpen indíták.

Csodaképpen Abdahar szólni kezde,
Ki vala a Mesuarság főtisztiben,
Másik vala Abeses, más főtisztbe,
Az Menyfetségnek ő főtisztibe.

„Oly jó volna, uram, reágondolnod,
Szerencsére most magadat nem bíznod,
Jobb üdőre temagadat tartanod,
Lám, néped hozzád való szűvét látod.

Mindjárt menj ki váradból, várasodból,
Mert atyádfiát várják vigasságból,
Mint jól látod néped akaratjából,
Mi jobb volna neked tanólnod abból.”

Megindula Mueasses dolgokon,
Csodálkozék a hitetlen voltokon,
Minden drága kincsét elrejté osztán,
Ügyeközeti lőn elszaladáson.

Elhagyván erős várát és városát,
Feleségit, gyermekit, kazdagságát,
Hogy megérté ellenség közel voltát,
Szertelen futáshoz készíté magát.

Nagy vígan vadnak Tunetum-beliek,
Örülnek ő újobb fejedelmeknek,
Az új haddal jövő ifjú Roszetnek,
A nagy Muleasses király öccsének.

De megcsalatnak ő reménségekben,
Mikor bíznak új fejedelemségben,
Az ifjú Roszetnek ő jövésében,
Esnek ez hit mellett ellenség kezében.

Az Muleasses hogy elfutott vala,
Abdahar, ki nagy Mesuarságban vala,
És Abeses, ki Monifetes vala,
Mely két tiszt király után feljebb vala,

Tanácsot tartának a főnépekkel,
Egyetértvén az várasi főnéppel,
Ajándékot szörzének követekkel,
Had eleibe küldnek tisztességgel.

Vígan várnák Barbarossát urokkal,
Követ által jelenték ékes szókkal,
Kit elküldtenek vala szép lovakkal,
Hogy mikor szárazra jutnak hajókkal,

Terhök hátramaradván az hajókra,
Az főnépek rakodnának lovakra,
Ékesen így mennének be várasra,
Kiket nagyon várnának, Tunetumra.

Parancsola Barbarossa hadának,
Hogy Roszet felől ily hírt mondanának,
Úton betegsége lött király fiának,
Kivel lassú hajókon közel vannak.

Az ő hadát vízről el-kiszállítá,
Ötezert törökökben elválaszta,
Lóra ülvén követtel elindula,
Bebocsáttaték kedvest az várasba.

Tisztességgel váras népe fogadják,
Vár kapuját nekije nyitva tartják,
Törökek Szulimán császárt kiáltják,
Penusok Roszetnek nevét nem hallják.

[part "EZ HISTÓRIÁS ÉNEKNEK III. RÉSZE"]

Tunisz országnak ő nagy változását,
Halljuk meg Barbarossa álnakságát,
Roszet nevével mint az Penusokat
Megcsalá, és megvévé országokat.

Rövid üdőn, hogy Tunetum kézbe lőn,
Mind váras, vár török kézbe adva lőn,
Új királyról nép emléközetet tőn,
Az ifjú Roszetről emléközet lőn.

Roszet szolgáit Penusok keresik,
Kiktől bizony hír felőle tudatik,
Noha törökek őket fenyegetik,
Eközben török had mind be érközik.

Roszet szolgáit kételenség alatt,
Véle hozta Barbarossa hit alatt,
Ezek szánják hazájoknak romlását,
Hazájokon tolvajok birodalmát.

„Ó – mondják –, tekintsétek magatokat,
Mert erősen szánjuk a mü hazánkat,
Kár elárulnunk nékünk országunkat,
Vétek lönne elhallgatnunk dolgunkat.

Oly uratok leszen Roszet nevével,
Kit befogadátok kételenséggel,
Ki miatt adattok tü mind áron el,
Ha nem támadtok ellenek hamar fel.

Ó, mint kell fejenként most rabbá lönnünk,
Hazánk szerelme mondatja ezt velünk,
Mert Barbarossával kételen hitünk,
De hazánk kedveért mindent szenvedünk.”

Oly igen ohajtnak ezen Penusok,
Konstantinápolyban fogva királyok,
Ki nevére kézben várok, várasok,
Király helyén tolvaj volna ő urok.

Nagy haraggal Penusok egybe futnak,
Váras piacára egybetámadnak,
Megháborodék szűve a Mesuárnak,
Hadnagyul adá magát Tunisoknak.

Ott elkezde a Mesuar ő beszédét,
Kijelenté nagy haragjában mérgét,
Ohajtja Roszetnek ő távollétét,
Muleasses király ellen ő vétkét.

„Bizodalmunk nincsen nékünk Roszetben,
Ki Szolimánnál tartatik tömlecben,
Megcsalattunk azért mü ő nevében,
Kik hittünk vala Roszet jövésében.

Ez dologért ha most fegyvert nem vonszunk,
Csalárd ellenséggel ha meg nem vívunk,
Örökké e tolvajoknak szolgálunk,
Rabságra ide s tova eladatunk.

No, azért fegyvert mindnyájan most vonjunk,
E nagy csalárdságért mü bosszút álljunk,
Sok vért szabadságunk mellett most ontsunk,
Penus név méltóságaért megvíjunk.”

E szókat hallván Tunetum-beliek
Egy követet Muleassesért küldnek,
Rajtok lött csalárdságot megjelentnek,
Térjen meg, halálig mellette lesznek.

Mindenfelől várasból összvefutnak,
Törökek ellen fejenként támadnak,
Véletlen veszélt törökökre hoznak,
Kiket találhatnak, mindent levágnak.

Ez hír hallván Muleasses megtére,
Mert nemigen messze vala rejtezve,
Dorax, egy fő numida vagyon véle,
Muleasses anyja egy vala véle.

Röttenetes kiáltások valának,
Két fél egymás miá szörnyen vágatnak,
De várasban törökek többen hullnak,
Szabadulnak, kik az várba szaladnak.

Ezen hertelenséggel ostromlásra,
Penusok, numidák mennek az várra,
Forgatnak törökek álgyút azokra,
Török puskások gyűlének fokokra.

Nagy sok hulla ott el az affrusokban,
Puska, álgyú miatt lőnek romlásban,
Mely miá lőn ostrom megtágulásban,
Törökeknek lőn szűvek vidulásban.

Török Barbarossa ott gondolkodik,
Mert fél, hogy élése megfogyatkozik,
Jóllehet vitéziben igen bízik,
Ő dolgaiban igen okoskodik.

Íme kétszer immár ostromlás vala,
Dorax lovag haddal érkezett vala,
Muleasses király ővéle vala,
Szép kevés numida lovagja vala.

Esmét köznép király biztatására
Szüvet vévén bátron megyen ostromra,
Néznek fejenként az ő királyokra,
Természetek szerént való urokra.

Lőn újobban röttenetes kiáltás,
Két fél pogánok közt nagy sivalkodás,
Külső félre nagy sok gilyóbis szórás,
Mindazáltal nem szűnék az ostromlás.

Látván törökek azok kemény voltát,
Penusok, numidák nagy bátorságát,
Egy fő töröknek megfogadák szavát,
Ki inté kiütésre társaságát.

Igen hamar sokan eszvefutának,
Haydin, Moses, Hali előállának,
Sok jó legények ezekkel valának,
Két kapun egyszersmind kirohannának.

Ezek penusokat ott közbevévék,
Kíméletlen őket ott vágák, veszték,
Három helyen nagy viadal kezdeték,
Sok fő nép két fél közül ott elesék.

Nagy röttenésekre lőn penusoknak
Elesése az Abdahar Mesuárnak,
Seregenként penusok eltávoznak,
Az ostromról ezt látván hátrább állnak.

Serények lőnek törökek dolgokban,
Penusokat igen vágják utcákban,
Török előtt szorulnak be házakban,
Törökektől ostromlatnak házokban.

Onnat törökek fáradván térének,
Nagy győzedelemmel várba menének,
Hariadenustól dicsírtetének,
Fejenként tőle ajándékot vőnek.

Király esmét onnat futva szalada,
Kevés hogy rabságba ott nem akada,
Bagrada vízen ő által szalada,
Az Doraxnak méne tartományába.

Amely éj király futását követé,
Két fél azt nagy vigyázással rettegé,
Várból kijövetelt penus nép őrzé,
Nap feljöttét szép békesség követé.

Tunetumbeliek sok sebeseket,
Látván sok jó elhullott vitézeket,
Számlálának háromezer testeket,
Megesmerék elégtelenségeket.

Nem veték vakmerőségre magokat,
Tudják búdosni futott királyokat,
Elesettnek lönni ő Mesuárjokat,
Kihöz bíznak vala, főhadnagyokat.

Az Hariadenusnak ők üzennek,
Jó hit alatt békességet engednek,
Azon hit alatt békességet vesznek,
Kívánatos dolgot két fél szerzének.

Gondolja Hariadenus magában,
Igen kevés élése néki várban,
Ország népe ha leszen támadásban,
Ha váras népe mellé jő várasban.

Sok ügyeket ez egy váras népével,
Tunetum várasnak ő köznépével,
Várban megéhezik ő törökekkel,
Ott szégyent vall ő nagy éktelenséggel.

A békesség hit alatt végezteték,
Két fél közüben csendesség adaték,
Barbarossától főnép behívaték,
Szép szóval tőle főnép szólíttaték.

Gondolnák meg ő régi királyokat,
Birodalma alatt való kénjokat,
Esmernék meg mostani császárokat,
Szultán Szolimánt, hatalmas urokat.

Oly fejedelmek most adatott volna,
Kitől ő közükbe küldetett volna,
Rajtok való nagy terhöt bánta volna,
Mely odamenésének oka volna.

„Dúlni-fúlni mostan tü megszűnjetek,
Lám, kegyetlen királytól menekedtek,
Hatalmas úr immár fejedelmetek,
Kinek oltalmába megcsendesedtek.

Örüljetek a tü szabadságtoknak,
Veletek egy hiten való császárnak,
Békesség vége sok változástoknak,
Ki oka volt sok nyomorúságtoknak.

Szerencsések lesztek szegénségtekből,
Kazdagokká tü szűkölkedéstekből,
Meg nem nyomoríttathattok senkitől,
Mert császár megment minden ellenségtől.

Vagyon császáratok tü királytokért,
Szegény és kegyetlen Muleassesért,
Nagy fejedelmetek ez nyomorultért,
Igazság szerető, imez gonoszért.

Ide mostan ki engemet bocsátott,
Nagy kételenséget rajtatok hallott,
Kegyetlenséget el nem hallgathatott,
Parancsolatot erre nékem adott.

Legyen bátor az tü kívánságotok,
Ha Roszetet királyul kívánjátok,
Csak dolgotokra jobbnak alítsátok,
Hiszem bizonnyal, leszen jó választok.

Az én kívánságom csak ez tőletek,
Császárnak tartsátok meg tü hitetek,
És legyetek néki engedelmesek,
Szabadságtokban így lesztek csendesek.

Gyakor veszedelmet távoztassátok,
Kérlek, hogy tü királyt úgy kívánjátok,
Fel ne bomoljon csendes nyugolmatok,
Jobb, hogy békességteknek vigadjatok.”

Ott felele néki Abil Kirinus,
Ki Mesuar helyén vala igen okos,
Szűve is vala néki bátorságos,
Noha módja nekie alázatos:

„Nem illik felségednek haragudni,
Mü feltámadásunkért nehézleni,
Haragodnak ellenünk felmozdulni,
És nem kell mü vétkeünkről emléközni.

Isten akaratjából régtől fogva,
Királyink voltak eleitől fogva,
Mint vadnak krónikáinkba beírva,
Nemzetségünk királyinkhoz volt szokva.

Oly régi mü királyink eredete,
Mind egy ágról királyinknak nemzése,
Numidák, affrusok, maurusok neme,
Kiknek mind penusokról elnemzése.

Harmad része Afrika ez világnak,
Melynek nagy részével penusok bírtak,
Tunetum birodalmának kit híttak,
Nyolcszáz mérföld hossza határi voltak.

Igen kegyetlen ha volt Muleasses,
Tudtuk, hogy az Roszet nagy engedelmes,
Münálunk neve azért volt oly kedves,
Hogy régi királokról volt ő nemes.

Roszetet vártuk lönni királyunknak,
Eleibe nyílása lött kapunknak,
Vártuk lönni Roszetet ajándéknak,
Azért könnyen bejövése hadaknak.

Nagy vígan mikor mü Roszetet várnók,
Hadadat várasba, várba fogadnók,
Mikor soholt Roszetet mü nem látnók,
Kérdezésből értők megcsalatásunk.

E dolgot bizonnyal megértvén, hallván,
Roszet volna Ázsiában megfogván,
Csakhogy nevével volnánk megcsalatván,
E dolgon fejenként lőn háborodván.

Voltunk e csalárdságért felindulva,
Mert jótételt akitől várunk vala,
Csalatásunk most azontól lött vala,
Jótételért bosszú adatott vala.

Ezért bosszúállásra felindultunk,
Fejedelmül jöve közénk Mesuarunk,
Egy akaratból ellened támadtunk,
Ügyeköztünk, hogy rajtad bosszút álljunk.

Legyen elég, lám, vétkünkért lakoltunk,
Támadásért, lám, sokat halva látunk,
Szulimánnak engedni készek vagyunk,
Megeskésre, ím, majd mind előállunk.”

Megesküvék váras népe császárnak,
Mind vélek egy hiten való uroknak,
Mint ez világon legboldogb királynak,
Fejenként szerencsét néki kiáltnak.

Igaz úrnak ők Szolimánt kiáltják,
Megszabadítójoknak őtet vallják,
Kegyetlennek, rontójának őt mondják,
Fenn üvöltik, hogy életét kívánják.

Nagy vígan lőn e dolgon mind a két fél,
Két fél egymástól hogy szabadulást nyér,
Mindkét félre nagy örem, vigasság tér,
Barbarossa császárnak országot nyér.

Tőn nagy vigadást ezen Barbarossa,
Hogy kezében Tunetum birodalma,
Általa császár tuniszok királya,
Reménli, meghódol egész Afrika.

Ezt császár képében ő felfogadá,
Őket régi szabadságban tartaná,
Minden szokásokat ő helyén hadná,
Sőt ő adajokat megszállítaná.

Lönne gondjok a hit megtartására,
Mindent művel ő az ország hasznára,
Ellenség ellen való oltalmára,
Ki nem leszen országnak romlására.

Törvéntelenségtől ők ne féljenek,
Amü szabadságban törökek élnek,
Hasonló szabadságot reménljenek,
Császár kegyelmességében higyjenek.

Éljenek csak a császár hívségében,
Senkitől nem lésznek ők röttegésben,
Sőt, ellenségek leszen félelemben,
Császár szablyája előtt reszketésben.

Támadást ne tegyenek császár ellen,
Se pediglen ő tiszttartói ellen,
Mert ha feltámadnak többszer szörtelen,
Semmié lesznek ellene hirtelen.

Elrendelvén Tunetumnek dolgait,
Igen hányá magában okosságit,
Hozzá mint hajtsa numidák hercegit,
Mindenfelé küldözi ő követit.

Temérdeki nagy sok kazdagságokat,
Követektől küldöz ajándékokat,
Szép szavával, ígérettel azokat,
Császárnak meghódlatá numidákat.

Igen hamar Halit és Asan agát
Elindítá, adá vélek szép hadát,
Taraszkokat egyembe és álgyúkat,
Kikkel meghódlatnának várasokat.

Senki sohul ellenek nem támada,
Minden váras előttek kaput nyita,
Kiben népét a két aga mind hagyja,
Mert az fő várastól ország függ vala.

Törökeket egy váras nem fogada,
Kartenna neve, nagy ő szabadsága,
Mahomet szentsége benne nagy vala,
Papoknak soksága lakója vala.

Ezt is Hali és Assan megijeszték,
Szentséges helyt, szabadságát nem nézék,
Császár népét bevinni kénszeríték,
Tunisz országot így császárnak vévék.

Nagy győzedelemmel ők megtérének,
Barbarossához örömmel ménének,
Lött dolgokat néki megjelentének,
Barbarossától ajándékot vőnek.

Ím, meghallók romlását maurusoknak,
Változását Tunetum országának,
Hasonlást mondhatunk ennek okának,
Örökké igaz mondása Krisztusnak.

Egyenetlenségből sok háborodás,
Emberek közt szokott lönni nagy romlás,
Országokban gyakorta nagy változás,
Semmi jót szokott hozni visszavonás.

A Görög birodalom változását,
Ha megtekintjük országi romlását,
Ő császársága hamar változását,
Tekintsük meg az ő visszavonását.

Magyarok, ha magunkat is tekintjük,
Országunknak romlását ha megnézzük,
Ha visszavonásunk eszünkbe vesszük,
Sok hasonlásinknak ha számát vetjük,

Sok nemzet közül legjobbak nem vagyunk,
Sőt bizonnyal soknál alábbvalók vagyunk,
Kik árulást csak elhajlásnak hívunk,
Lábbó elméjűek nagy sokan vagyunk.

Régi históriánkat ha olvassuk,
Sok visszavonással rakva találjuk,
De ha mindazokat most hátrahagyjuk,
Mü üdénkbeli dolgot csak gondoljuk,

Sok nemzet közt már példabeszéd nevünk,
Sok országban vagyon rút nevünk, hírünk,
Csak a hadakozásban dicsírtetünk,
Vakmerő bátorság jó hírünk, nevünk.

Egyenesség hogy nem lőn országunkban,
Sokak lőnek királyválogatásban,
Kétfelé való sok árulkodásban,
E miá lőn országunk megromlásban.

Sok üdeje, hogy pogán hadakozik,
E magyar nemzetre mind töreködik,
Ha egy értelmek lött volna mind nékik,
Bizony török uram még messze laknék.

Mert azólta pogán sok országokat,
Magának megvött nagy birodalmokat,
Meghódlatott nagy sok tartományokat,
Még is forgódni látjuk magyarokat.

Mely hamar elvévé Görögországot,
Semmivé tévé Görög császárságot,
Hertelen megvévé ő Egyiptumot,
Hamar megrontá szóltán királyságot.

Nagy sok országokat most számlálhatnánk,
Kiknek romlásiból mü tanólhatnánk,
Visszavonásból lött dolgot mondhatnánk,
Romlásra okot abból találhatnánk.

De hagyjunk békét mostan mindezeknek,
Könyöregjünk kegyelmes Istenünknek,
Adja igaz értelmét igéjének,
Legyen vezére lelkünknek, szűvünknek.

Adjon egy értelmet ő müközünkbe,
Gerjessze Szent Lelkét a mü szűvünkben,
Fejedelmet, kit adott müelőnkbe,
Tartsa, éltesse, vegye szent kedvébe.

Aki szörzé most ezeket versekben,
Ioviust olvasá veszteg ültében,
Kit talála harmincharmad könyvében,
Lakik Kalota havasa tövében.

Ezerötszáz és az jó hetvenegyben,
Negyven napi böjtnek első hetében,
Sok gond forga versszörző elméjében,
Nemzetének sok jót kíván szűvében.