| Irodalomtörténet | Poétika | Források |
| Incipit: | Halljátok meg, mostan régi dolgot mondok |
| RPHA-szám: | 0512 |
| Szerző: | Semptei Névtelen A verset a modern kutatás tulajdonítja a szerzőnek. A kolofonban: egy ifjú |
| Cím: | Béla király és Bankó leányának históriája |
| Változat: | |
| A szereztetés ideje: | 1570 A kolofonban: Az ezerötszázban és hetven esztendőben, Kisasszony havának legelső hetiben |
| A szereztetés helye: | A kolofonban: Sebes Vág mentiben, Sempte városában |
| Pro domo: | Horváttul magyarra |
| Akrosztichon: | A versnek nincs akrosztichonja. |
| Kolofon: | A versnek van kolofonja. |
| A versforma fajtája: | Szótagszámláló, izostrofikus vers. |
| Versforma: | a12(6,6), a12(6,6), a12(6,6), a12(6,6) Keresés erre a rímképletre Keresés erre a szótagszámra |
| Dallam: | A vers énekvers. RMDT1/749, RMDT1/751 |
| Terjedelem: | Terjedelem: 38 versszak |
| Műfaj: | [ világi (048) > história (049) > elbeszélő (051) > fiktív (057) ] |
| Felekezet: | 100% világi (1 db) |
| Változat: |
| Kritikai kiadás: | RMKT 8. 173 RMKT 8. 173 |
| Szöveg | Dallam | A szöveg forrása: OTKA K135631 |
Az itt közzétett szövegek nem kritikai igényűek, bár kritikai kiadásokon alapulnak. Részben modernizált szövegekről van szó, melyeket minimálisan egységesítettünk az OTKA NKFI 135631 számú, „A régi magyar költészet számítógépes metrikai és stilometriai vizsgálata” elnevezésű projektje keretében végrehajtott számítógépes elemzések céljából. Javarészt az RMKT szövegkiadásait követik, kisebb részt más filológiai kutatások eredményei. A digitalizálási, átírási, modernizálási feladatokban részt vett Finta Mária, Horváth Andor, Kiss Margit, Maróthy Szilvia, Nagy Viola, Pardi Boglárka, Rákóczy Krisztina, Seláf Levente, Veszely Anna, Vigyikán Villő, Zohó-Tóth Zoé, és az ELTE BTK Régi Magyar Irodalomtörténeti Tanszék szemináriumainak számos hallgatója. Köszönetetet mondunk a szövegkorpusz összeállításához és közzétételéhez nyújtott segítségért a következőknek: Etlinger Mihály, Fazekas Sándor, Hajdu Ildikó, H. Hubert Gabriella, Papp Balázs, Szatmári Áron, és az RPHA valaha volt összes munkatársa.
Halljátok meg mostan, rígi dolgot mondok,
Az Béla királynak ideirűl szólok,
És az vén Bankónak leányárúl szólok,
Kit emlékezetért előtekben adok.
Parancsolatja lőn az Béla királynak
És utána való sok fő-fő uraknak,
Száz és hetvenhét szentelt vitézeknek,
Hogy ők hamarsággal udvarhoz győlnének.
Ezt adák tudtára az vitéz Bankónak,
Ki vénsége miatt megnehezölt vala,
Fírfiú magzatja nékie nem vala,
Kit küldhetett volna király udvarába.
Kilenc hajadon szép leánya nékie vala,
Mely között ifjabbik az legszebbik vala,
De járása néki fírfimódra vala,
Felele atyjának, ő ezt mondta vala:
„Én szerelmes atyám, borotváltasd hajamot,
Huszármódra mostan csináltasd ruhámot,
És énvélem adjad te jó lovaidot,
És vélem bocsássad sok jó szolgáidot.
Én, te fiad lévén, Budára felmégyek,
Királyhoz udvarban helyetted felmégyek,
Minden tisztességet én ott megjelentek,
Mint illék fiadnak, én ott úgyan tészek.”
Hamar felkészétte leányát az atyja,
Bankó elereszté király udvarába.
Mikor jutott volna király udvarába,
Béla király látá, nékie így szóla:
„Mely igen ifjú vagy, kin nagy csodám vagyon,
Te szép tekéntésed leánymódra vagyon,
Te járásod néked fírfimódra vagyon,
Hogy én megérthessem, akaratom vagyon.
De honnat való vagy és kicsoda vagy te?
Énnékem megmondjad és megjelentsed te,
Mert ha leány volnál, igen szeretnélek,
Budánál, mindeneknél inkább becsülnélek.”
Király parancsolja az fő-fő uraknak,
Hetvenhét ötvenegy szentelt vitézeknek,
Buda piacára hamar kimennének,
Orsót, rokkát mind vennék, vegyenek.
Úgymond: „Ifjú vitéz hogyha leány lészen,
Orsóra, rokkára tekinteti lészen,
De ha fírfi lészen, mellette elmégyen,
És fényes fegyverre néki szeme lészen.”
Hetvenhét ötvenegy vitézek menének,
Buda piacára múlatni jövének.
Orsóra, rokkára nem akara nézni,
Hanem az szép fínes fegyverre szemléli.
Ifjú vitéz felvőn egy szarvas kézíjat,
Az idegben vete nagy szép hosszú nyilat,
Hamar általvonta két ujjal az nyilat,
Ezt művelte vala vitézek láttára.
Ismeglen mondának vitézek mindnyájan:
„Jer, lőjünk az cílhoz zálogért mindnyájan.
Vitézek az cílhoz lövének mindnyájan,
Őközülek az cílt senki nem tanálván.
Legutolszor löve vén Bankó leánya,
Az cél közöpében egyenest talála,
Övé lőn mindjárást vitézek zálogja,
Mondának vitézek mindjárást azonba:
„Te vitéz ifiú, jer, vessünk most követ!”
Mindnyájan vitézek elveték a követ,
Legutolszor veté vén Bankó leánya,
Vitézeknél tovább egy singnivel hajta.
Az hetvenhét vitéz ötvenegy magával
Mondának mindjárást: „Jertek, fussunk pályát!”
Mindjárást megfuták vitézek az pályát,
Utolszor indula, elíré az pályát.
Harmadszor felvevé az vitézek zálogját,
Az Bankó leánya így jelenté magát.
Vitézek mondának ismeglen az ifjúnak:
„Jer, öljönk mindnyájan mi az boritalnak!”
Vitézek fejenként asztalra ülének,
Vén Bankó leányát köztök leöltetének,
Az Bachus istennek áldozni kezdének,
Mind fejenként hamar elrészegedének.
Vén Bankó leánya még józanon vala,
Felvőn egy szép kupát, kiben jó bor vala,
És az vitézekre azt köszönte vala,
Király egészségeírt azt megitta vala.
Mindnyájan vitézek királyhoz menének,
Felséges királynak ígyen felelének:
„Nem leány az vitéz, hanem kurvafia,
Mert minket meggyőze az vén Bankó fia.
Az cílhoz lövésben ő minket meggyőze,
A pályafutásban, abban is meggyőze,
Az kőhajtásban is felette meggyőze,
Az boritalban is ő minket megnyere.”
Ezt hallván az király igen csodálkozék
Nagy csudatételén az ifjú vitéznek,
Végre őmagában sokat gondolkodék,
Bankó leányának hogy ő megmondaték.
Végre mondá király mind az vitézeknek:
„Az fördőben menjünk mindnyájan, vitézek!”
Fördőben ölének mindnyájan vitézek,
Fölséges király is ott vala közöttek.
Fördeni nem akar vén Bankó leánya.
Az fördőben király ott ül, ígyen szóla:
„Miért nem föridel, vén Bankó leánya?”
Föridni együtt vélek parancsolja.
Felelé királynak vén Bankó leánya:
„Te hatalmas király, csodálkozom rajta,
Netalám nem tudod én keserő búmat,
Az én vén atyámra való nagy gondomat?
Ím, látod kezemben atyámnak levelét,
Kiben írja nékem nagy keserűségét:
Törökök, tatárok minden váraimot
Égették, rabolják minden tartományimot.”
Ezt hallván az király hamar felszökölék,
Hadván ferödését rajta, emelkedék,
Fennszóval ezt mondja Bankó leányának,
Az vitézek előtt, ő jó szolgájának:
„Siess, fiam haza, oltalmazd földedet,
Te szép váraidot, te szép örökségedet,
És az te atyádnak tápláljad vénségét,
És engedelmes légy, hallgassad beszédét!”
Ezt jó néven vévé király őfelségétűl,
Szép ajándíkokat vőn királyi felségtűl,
Az Bankó leánya hamar elkészöle,
Az ő szolgáival mindjárást erede.
Mikor bészörződe szép könnyű gályában
Az Duna vizének aláfolyásában,
Hamar kapcsolja komoka dolmányát,
Királynak mutatá szép két almáját.
Az Bankó leánya ezt mondta királynak:
„Teremnek-é, király, te birodalmadban,
Az te szép kertidben ilyen drága almák,
Mint az én kertemben, kik előtted voltak?
Budára hoztam volt az két drága almát,
De nem tudtad, király, megszegni az almát.”
Felszóval kiálta, utána indíta,
Minden népének sokaságát indíta.
„Utána, utána, vitézek! utána!”
Nagy szép folyó sajkán sietnek utána.
„Örök feleségem léssz! – király azt mondja –
Tinéktek fejenként királyné asszonytok.”
Jó Duna mentiben oly sebest mégyen vala,
Mint az láthatatlan sebes szél futása,
Bíkével atyjához, vén Bankóhoz juta,
Minden ő járását őnéki megmondta.
Az ő leányátúl Bankó hogy ezt hallá,
Felséges királynak mint udvarlott volna,
Nagy fenn hahotával azon nevet vala,
Az ő leányának igen öröl vala.
Horváttúl magyarra nemrégen fordéták,
Sebes Vág mentiben, Sempte városában,
Rendelé egy ifjú gondolatjában,
Az Istenhez való szerelmét mutatván.
Mikoron írnának ennyi esztendőben,
Az ezerötszázban és hetven esztendőben,
Kisasszony havának legelső hetiben.
Dicsértessék Isten az magos mennyekben.
Halljátok meg mostan, rígi dolgot mondok,
Az Béla királynak ideirűl szólok,
És az vén Bankónak leányárúl szólok,
Kit emlékezetért előtekben adok.
Parancsolatja lőn az Béla királynak
És utána való sok fő-fő uraknak,
Száz és hetvenhét szentelt vitézeknek,
Hogy ők hamarsággal udvarhoz győlnének.
Ezt adák tudtára az vitéz Bankónak,
Ki vénsége miatt megnehezölt vala,
Fírfiú magzatja nékie nem vala,
Kit küldhetett volna király udvarába.
Kilenc hajadon szép leánya nékie vala,
Mely között ifjabbik az legszebbik vala,
De járása néki fírfimódra vala,
Felele atyjának, ő ezt mondta vala:
„Én szerelmes atyám, borotváltasd hajamot,
Huszármódra mostan csináltasd ruhámot,
És énvélem adjad te jó lovaidot,
És vélem bocsássad sok jó szolgáidot.
Én, te fiad lévén, Budára felmégyek,
Királyhoz udvarban helyetted felmégyek,
Minden tisztességet én ott megjelentek,
Mint illék fiadnak, én ott úgyan tészek.”
Hamar felkészétte leányát az atyja,
Bankó elereszté király udvarába.
Mikor jutott volna király udvarába,
Béla király látá, nékie így szóla:
„Mely igen ifjú vagy, kin nagy csodám vagyon,
Te szép tekéntésed leánymódra vagyon,
Te járásod néked fírfimódra vagyon,
Hogy én megérthessem, akaratom vagyon.
De honnat való vagy és kicsoda vagy te?
Énnékem megmondjad és megjelentsed te,
Mert ha leány volnál, igen szeretnélek,
Budánál, mindeneknél inkább becsülnélek.”
Király parancsolja az fő-fő uraknak,
Hetvenhét ötvenegy szentelt vitézeknek,
Buda piacára hamar kimennének,
Orsót, rokkát mind vennék, vegyenek.
Úgymond: „Ifjú vitéz hogyha leány lészen,
Orsóra, rokkára tekinteti lészen,
De ha fírfi lészen, mellette elmégyen,
És fényes fegyverre néki szeme lészen.”
Hetvenhét ötvenegy vitézek menének,
Buda piacára múlatni jövének.
Orsóra, rokkára nem akara nézni,
Hanem az szép fínes fegyverre szemléli.
Ifjú vitéz felvőn egy szarvas kézíjat,
Az idegben vete nagy szép hosszú nyilat,
Hamar általvonta két ujjal az nyilat,
Ezt művelte vala vitézek láttára.
Ismeglen mondának vitézek mindnyájan:
„Jer, lőjünk az cílhoz zálogért mindnyájan.
Vitézek az cílhoz lövének mindnyájan,
Őközülek az cílt senki nem tanálván.
Legutolszor löve vén Bankó leánya,
Az cél közöpében egyenest talála,
Övé lőn mindjárást vitézek zálogja,
Mondának vitézek mindjárást azonba:
„Te vitéz ifiú, jer, vessünk most követ!”
Mindnyájan vitézek elveték a követ,
Legutolszor veté vén Bankó leánya,
Vitézeknél tovább egy singnivel hajta.
Az hetvenhét vitéz ötvenegy magával
Mondának mindjárást: „Jertek, fussunk pályát!”
Mindjárást megfuták vitézek az pályát,
Utolszor indula, elíré az pályát.
Harmadszor felvevé az vitézek zálogját,
Az Bankó leánya így jelenté magát.
Vitézek mondának ismeglen az ifjúnak:
„Jer, öljönk mindnyájan mi az boritalnak!”
Vitézek fejenként asztalra ülének,
Vén Bankó leányát köztök leöltetének,
Az Bachus istennek áldozni kezdének,
Mind fejenként hamar elrészegedének.
Vén Bankó leánya még józanon vala,
Felvőn egy szép kupát, kiben jó bor vala,
És az vitézekre azt köszönte vala,
Király egészségeírt azt megitta vala.
Mindnyájan vitézek királyhoz menének,
Felséges királynak ígyen felelének:
„Nem leány az vitéz, hanem kurvafia,
Mert minket meggyőze az vén Bankó fia.
Az cílhoz lövésben ő minket meggyőze,
A pályafutásban, abban is meggyőze,
Az kőhajtásban is felette meggyőze,
Az boritalban is ő minket megnyere.”
Ezt hallván az király igen csodálkozék
Nagy csudatételén az ifjú vitéznek,
Végre őmagában sokat gondolkodék,
Bankó leányának hogy ő megmondaték.
Végre mondá király mind az vitézeknek:
„Az fördőben menjünk mindnyájan, vitézek!”
Fördőben ölének mindnyájan vitézek,
Fölséges király is ott vala közöttek.
Fördeni nem akar vén Bankó leánya.
Az fördőben király ott ül, ígyen szóla:
„Miért nem föridel, vén Bankó leánya?”
Föridni együtt vélek parancsolja.
Felelé királynak vén Bankó leánya:
„Te hatalmas király, csodálkozom rajta,
Netalám nem tudod én keserő búmat,
Az én vén atyámra való nagy gondomat?
Ím, látod kezemben atyámnak levelét,
Kiben írja nékem nagy keserűségét:
Törökök, tatárok minden váraimot
Égették, rabolják minden tartományimot.”
Ezt hallván az király hamar felszökölék,
Hadván ferödését rajta, emelkedék,
Fennszóval ezt mondja Bankó leányának,
Az vitézek előtt, ő jó szolgájának:
„Siess, fiam haza, oltalmazd földedet,
Te szép váraidot, te szép örökségedet,
És az te atyádnak tápláljad vénségét,
És engedelmes légy, hallgassad beszédét!”
Ezt jó néven vévé király őfelségétűl,
Szép ajándíkokat vőn királyi felségtűl,
Az Bankó leánya hamar elkészöle,
Az ő szolgáival mindjárást erede.
Mikor bészörződe szép könnyű gályában
Az Duna vizének aláfolyásában,
Hamar kapcsolja komoka dolmányát,
Királynak mutatá szép két almáját.
Az Bankó leánya ezt mondta királynak:
„Teremnek-é, király, te birodalmadban,
Az te szép kertidben ilyen drága almák,
Mint az én kertemben, kik előtted voltak?
Budára hoztam volt az két drága almát,
De nem tudtad, király, megszegni az almát.”
Felszóval kiálta, utána indíta,
Minden népének sokaságát indíta.
„Utána, utána, vitézek! utána!”
Nagy szép folyó sajkán sietnek utána.
„Örök feleségem léssz! – király azt mondja –
Tinéktek fejenként királyné asszonytok.”
Jó Duna mentiben oly sebest mégyen vala,
Mint az láthatatlan sebes szél futása,
Bíkével atyjához, vén Bankóhoz juta,
Minden ő járását őnéki megmondta.
Az ő leányátúl Bankó hogy ezt hallá,
Felséges királynak mint udvarlott volna,
Nagy fenn hahotával azon nevet vala,
Az ő leányának igen öröl vala.
Horváttúl magyarra nemrégen fordéták,
Sebes Vág mentiben, Sempte városában,
Rendelé egy ifjú gondolatjában,
Az Istenhez való szerelmét mutatván.
Mikoron írnának ennyi esztendőben,
Az ezerötszázban és hetven esztendőben,
Kisasszony havának legelső hetiben.
Dicsértessék Isten az magos mennyekben.
A vers dallama
Az alábbi kották a következő kiadásból származnak: Csomasz Tóth Kálmán, Ferenczi Ilona (sajtó alá rendező) 2017. A XVI. század magyar dallamai. Budapest: Akadémiai Kiadó.
Előfordulhat, hogy a vers dallama más gyűjteményben is szerepel, melynek sorszáma az adatlap Dallam mezőjében látható. Ugyanakkor az adatlapi mező nem tartalmazza az RMDT új kiadásának számait – ez az adatbázis egy későbbi változatában lesz szinkronizálva.
A kottaképek többnyire a Magyar Elektronikus Referenciamű Szolgáltatás (MERSZ) oldaláról érkeznek, és a jegyzetek és dallamok hivatkozásai is a MERSZ oldalára ugranak, melynek használatához előfizetés vagy megfelelő felsőoktatási, ill. tudományos hálózathoz való hozzáférés szükséges.
Egyes kottaképek az RMDT digitalizált másolatai. Ezekhez lejátszható hanganyag is tartozik, és forráskódjuk az adatbázis részét képezi. A jövőben az összes kottát ilyenre alakítjuk. Ezúton is köszönjük Ferenczi Ilona támogatását, amelyet az adatbázisok összekötésekor nyújtott.