Irodalomtörténet | Poétika | Források |
Incipit: | Hallgassátok Szigetnek megszállását |
RPHA-szám: | 0508 |
Szerző: | Tőke Ferenc A verset a szerző látta el névmegjelöléssel. A kolofonban: Tőke Ferenc |
Cím: | Historia obsidionis insulae Antemi |
Változat: | |
A szereztetés ideje: | 1556 A kolofonban: Ezerötszázötvenhat esztendőben |
A szereztetés helye: | A kolofonban: Alsólindvában |
Pro domo: | Változatok:
|
Akrosztichon: | A versnek nincs akrosztichonja. |
Kolofon: | A versnek van kolofonja. |
A versforma fajtája: | Szótagszámláló, izostrofikus vers. |
Versforma: | a11(4,7), a11(4,7), a11(4,7), a11(4,7) Keresés erre a rímképletre Keresés erre a szótagszámra |
Dallam: | A vers énekvers. RMDT1/751, RMDT1/752 |
Terjedelem: | Terjedelem: 157 versszak |
Műfaj: | [ világi (048) > história (049) > elbeszélő (051) > nem fiktív (056) > kortársi, tudósító (069) ] |
Felekezet: | 100% világi (4 db) |
Változat: |
Kritikai kiadás: | RMKT 6. 131 RMKT 6. 131 |
Szöveg | Dallam | A szöveg forrása: OTKA K135631 |
Hallgassátok Szigetnek megszállását,
Török miatt kietlen megromlását,
Kevés népnek sok ellen bátorságát,
Pogány ellen híven megmaradását.
Hallottatok régi és új hadakat,
s Nagy, sok, erős váraknak véjvasokat,
De nem egyet azok közül nagyobbat,
Csak értsétek a Szigetnek ő dolgát.
Solimannus harmincöt esztendeig,
Diadalmas magyarokon lön addig,
Szörnyű nagy, sok vérontást tőn mindaddig:
Ez országot elrablá mind határig.
Fő házakat mind kezéhez vett vala,
Ez országot övének tartja vala,
Csak gallérát nyakunkba hattá vala,
Azt kivonnia mostan akarja vala.
Azért császár Ali bassát választá,
Nagy erővel idején elindítá,
Kit elégnek romlásunkra alíta,
Véget tenne bennünk ez, azt alítá.
A vén bassa szerencsés ember vala,
Hadakozat dolgába tudós vala,
Abban soha szégyent nem vallott vala,
Nagy örömest azért felkészült vala.
De hogy király ne gondolhatna erre,
Más erejét császár küldé Erdélyre,
Hamar felel, frigyet királytul kére,
A bassa is Sziget felé elére
Én még többet szólok a pogányokrúl,
Kell Szigetnek szólnom állapotjárúl
És az benne való számos népekrül,
Hogy ezután jobban értsünk dolgokrúl.
Sziget vára vagyon nagy ingovámban,
Két szél felül vagyon egy hajós vízben,
Minden felül mély vízárok köziben,
Hármas párkány környüle erősségben.
Három nagy árokja az várnak vagyon,
Abban az fördővíz nagy bőven vagyon,
Negyed az városnak környüle vagyon,
Az is segítségül az várnak vagyon.
Antemus ezt a várat rakta vala,
Ki jó vitéz, noha szörnyű rest vala,
Veszedelmes idűkhöz készült vala,
És jövendőt Szigetrűl mondoz vala.
Háborúság lesz jövendő idűnkben,
Nagy romlás leszen a kereszténységben,
Kevés marad a magyar nemzetségben,
Szerencsétek megfordul e szigetben.
Jó tiszttartó Szigetet bírja vala,
Isteni félelem a vitézekkel vala,
Egyességben minden népivel vala.
Igaz hittel Istent kiáltják vala.
Horvát Markó ez a tiszttartó vala,
Ki magában ezt elvégezte vala,
Ott áldozni halálával kész vala,
Üdvösségre, tisztességre néz vala.
Az Ujlaky Sebestyán lovag hadnagy,
Jó Topordy Benedek gyalog hadnagy,
És ővéle Radován Jakab vajda,
Azonképpen jámbor vitéz Pál vajda.
Az lovasok csak kevessen valának,
Száznál többen mert nem sokkal valának,
A gyalogok is ötszázan valának,
Azonkívül kik várasiak valának.
Mindenestül ezeren ha valának,
Szeretetbe egyetembe valának,
Sok asszony nép, sok gyermekek valának,
Akadékok férffiaknak valának.
Huszonkettedik napján pünkösdhónak,
Dervis bégnek népe, és Amhát bégnek,
Nazin bégnek és végbéli bégeknek,
Mind környüle csavargának Szigetnek.
Hogy élését elfognának Szigetnek,
Éjjel, nappal istrázsákat vettenek,
Se ki, se be népek nem mehettenek,
És mindennap köztök nagy harcok lének.
Törökökben sokan sebesedének,
És egynéhány bennek megölettenek,
Szigetiek halál nélkül lettének,
Sőt mindennap harcon bátorbak lének.
Huszonegyed nap ebben teljesedék,
Még a bégek környűl leselkedének,
És naponként vélek vetekedének,
Az bassa úgy a táborral érkezék.
Ám tizedik napján Szent Iván hónak,
Ali bassa jőve alá Szigetnek,
Hogy mivoltát látná meg a várnak,
És erejét mind a benne valóknak.
Szigetiek ott sereget szerzének,
Ali bassa népire kimenének,
Déltűl fogva estvéig mind véjvának,
Pogányokban sokan földre hullának.
Harmad napon pénteken környűl szállák,
Nagy roppant táborral Sziget alját elfogák,
Egész nap mind erős harcot adának,
Tarackokkal a lövéshez fogának.
Sziget felé való kaput lőtteték,
Hogy a népet onnéd széllel űznék,
De ők azzal keveset árthattanak,
Mert egy embert akkor sem veszhettenek.
Vasárnapon éjjel a sáncot vették,
A kisebb Pál bástyáját lőni fogék,
Három jeles álgyúval rontaték,
És négy sebes tarackkal lövetteték.
Az Radovány Jakab ötven magával,
Azon napon kiméne puskásokkal,
Nem keveset harcol a pogányokkal,
Esmég épen bejöve ő azokkal.
Az napkelet felül laptát hányának,
A városnak falát azzal meggyújták,
Kétszáz és nyolc szögnél megégeték,
Ottan környűl házak is elégének.
Sebességgel, és szüntelen lövének,
Az vár külső kapujára lövének,
És a templom mellett a párkánt lövék,
De a várast a vitézek megőrzék.
Három bástyát délfelül elrontanak,
Napkeletrül a kaput is elronták,
Napesetrül esmég sáncot rakának,
A malomnál azt erőssen csinálják.
És az várbul kezdék reggel lőtetni,
Álgyúkkal és tarackokkal bontatni,
Mind reggeltül fogva, délig lőtetni,
De nem kezdik semmiképpen rontatni.
Immár tizenegyedik napja vala,
Hogy a bassa Sziget alá jött vala,
Még a várast meg ne m vehette vala,
Az egy palánk oly gondot adott vala.
Minden népet ostromhoz készétenek,
Nagy kegyetlen Allah-kiáltást tének,
Minden felül ostromnak ők menének,
Sok rakás fát azokban felgyújtanak.
Tizenkétezer szekér fának mondják,
A paraszt nép, kik oda az fát hordták,
Mert azok mind jobban megszámlálhatták,
Hogynemmint kik csak a városbul látták.
Az bástyákat mindenfelül felgyújták,
A városban hirtelen rohanának,
Magyaroktul esmég kivágattatának,
Négyszer ízben városbul el-kihajták.
Azután ők az várba folyamának,
Törököknek a várost pusztán hagyák,
Sok zászlókkal törökök belészállának,
A vár előtt sáncot gyorsan rakának.
Csoda bátor a magyar nép Szigetben,
Mert ők vannak egymáshoz egyességben;
A sok pogány ellen kiindulásban,
Senki nincsen ki visszát vonna abban.
Gyorsasággal mindnyájan készülének,
A sebesek is magokat nem kémélnék,
Egy ál ajtón a várbul kiütének,
Törököket a sáncbul el-kiverék.
Még a puszta városbul is kivágák,
Vitézeket, fő bégeket ölének,
Ugyanakkor zászlókat is nyerének,
Huszonkilenc fejet a várba vínek.
A koppányi bég akkoron meghala,
Kinek neve a Nazuff aga vala,
Puska miatt Amhát bég sebes vala,
A fő jancsár-aga is fogoly vala.
Jancsár-aga féltiben szűkölt vala,
Árnyékszékben kedve ellen ül vala,
A magyarok onnéd is kivonják vala,
És mind paraszt őtet megölik vala.
De keservest könyörge mindeneknek,
Önnön magát jelenté fő embernek,
Nagy summával, azt monda megváltoznék,
Többel hogynemmint ő tőle kérnék.
Az pribékek kik kijönnek, azt mondják,
Akkor veszett nyolcszáz török, azt vallják,
Ezt a török foglyok sem tagadhatják,
De bizonyos summát meg nem tudhatják.
Ilyen módon pogányoknak engedék,
Drága áron a várost nékik adák,
Egynéhány száz törököket elvesztének,
Az ál ajtón esmég várba ménének.
A nyereség nem lőn veszteség nélkül,
Szigetiek nem lőnek halál nélkül,
Lőnek egynehány jó legény nélkül,
Emlékezzünk meg azután azokrul.
Halljátok már miként az várat vívák,
És miképpen a magyarok megtarták,
Mely sok mesterségek ellen forgottak,
Kik akartak, ott sokat tanulhattak.
Az malomtól a tornyot öt álgyúval,
Ugyanonnéd törék három tarackkal,
Henyiczy bástyájátul négy álgyúval,
Ugyanonnéd három sívó tarackkal.
Egy nagy sáncot a városban ásának,
Várkapuja ellenébe felrakák,
Nagy két szárnya kétfelé az ásásnak,
Segítségül vala az pogányoknak.
Egyik vége napeset felül vala,
A malomtúl a vár ellen ő vala,
Másik vége napkelet felé vala,
Az Henyiczy bástyájátul jön vala.
Az ásásban szabadon járnak vala,
Ott lövéssel nékik nem ártnak vala,
Mindenfelül fát, földet hordnak vala,
Kívül az vár árokját teltik vala.
Major-kert felül is sáncok vala,
Napesettül vár ellenébe vala,
Abbul a bástyákat töretik vala,
Egynehány fő tarackok onnan vala.
Napkelet felül is egy sáncok vala,
Abban négy álgyújok jeles vala,
Kikbűl a belső várat törik vala,
Külső, belső bástyáját rontják vala.
Számát senki nem tudja tarackoknak,
Minden napon kiket reájok szórtak,
Kit keresztül, idestova jártatták,
Kegyetlenül az várat úgy rontották.
Ilyen módon a várat víjják vala,
Földdel, fával az árkot teltik vala,
Szegény népet alája verik vala,
Az árokbul vizet kivágják vala.
Árokháton nagy két rakás fa vala,
Kiket törökök egybe hordottak vala,
Az árkokat azokkal teltik vala,
Kibül nekünk veszedelmünk lesz vala.
Az napkelet felül egyik rakás volt,
És napeset felül másik rakás volt,
Huszonöt ezer szekér fa egyik volt,
A mint mondják, a másik húszezer volt.
A főnépek erről tanácskozának,
Jámbor Horvát Markóval végezének,
Régi ó szalonnákat kerésének,
Vásútt ó hájt, puskaport is szerzének.
A rakás fák alá éjjel azt hordák,
Pribék Lázárt ebben mesterül hagyák,
Napkeletről való rakást felgyújtják,
A határ fa sebessen fellobannak.
A gyúlásra törökök rohanának,
Hogy a meggyúlt rakás fát megoltanák,
Puska, tarack, álgyú miatt hullának,
Pogányokban sokan földre vágattanak.
Mondják hogy kétszázan akkor vesztenek,
Minthogy mind a gyúlásra siettenek,
És mind egész éjjel az várbul lőttek,
Virradtáig közit semmit nem tettek.
Pogányok is akkor igen lövének,
De nem sokat keresztényt sérthettenek,
Mindenestül nyolc embert ölének,
Kiket még ezután meg is nevezek.
Másod éjjel esmég kievezének,
A második rakás fát is felgyújták;
A törökök azt is meg nem óthatták,
De ott úgymint négyszázan elveszének.
Hogy megége, törökök bánják vala,
A magyarok igen örölik vala,
De a párkánt gyúlástul féltik vala,
Azért szorgalmatossan őrzik vala.
Várnak megtartásához sok dolog kell,
De főképpen Istennel egyesség kell,
Ki megadja embernek mi ahhoz kell,
Megmutatja mitül távoztatnia kell.
Szigetiek között az Isten vala,
Mert az ő szent igéje köztök vala,
Annyi dolog között is meghallják vala,
Az ő szivek abbul bátorul vala.
A törökök a várat kérik vala,
Ígéretet nagy gyakran tesznek vala,
Horvát Markót igen kiáltják vala,
Nagy sok kinccsel őtet úszolják vala.
A császárnak, bassáknak is hitére,
A bégeknek, vajdáknak is hitére,
Vitéz Markót bocsátnának életre,
Csak gyalog nép adattatnék fegyverre.
Végre ugyan nagy káromlást szóllának,
Kiért nyilván szígyenben maradának,
Hogy mind úr, mind Isten ők magok lennének,
Harmad napig a várba férkeznének.
„Kanizsánál vagyon népetek tudjok,
A kurta németekhez ti bíztatok,
Kiktűl nektek soha nem volt oltalmatok,
Meglátjátok mi leszünk nyakazótok.”
Erre a szigetiek nem szóllának,
Csak magokban Istennek panaszlának,
Csak ő hozzá hitbül fohászkodának,
Csak ő tőle szabadságot várának.
A törökök levelet írnak vala,
És a várba nyílon belövik vala,
Kiben őket csak hitegetik vala,
Szigetiek azt mind elszagatták vala.
Ám két halmot két felül felrakának,
Sok földekbül, kő, és fákbul alkoták,
Nagy szélessen, magassan felrakák,
Árok parton okossan azt csinálják.
A vár alja is immár magossabb vala,
Az árkot is abbul megtelték vala,
Ostromnak ha ők mehetnek vala,
A várba is béférkezhetnek vala.
A két zsák vár közi mennyi hely volt,
Annyi helyen az árok betöltve volt,
Fával, földdel dél felül mind rakva volt,
Azzal esmég Sziget igen megbúsúlt volt.
A laptások környül kerülik vala,
Meggyújtani várat akarják vala,
Asztagokat de besározták vala,
Szigetiek jól reá gondoltak vala.
Bástyák alatt mély lyikakat ássanak,
Ott őrizni gyalogokat hagyának,
Kik a laptásokat hátra vágjanak,
A bástyákat gyulástul oltalmazzanak.
Az jancsárok éjjel eljönnek vala,
Laptát, tüzet, kezekben hoznak vala,
A gyalogok lyikbúl kijönnek vala,
Onnan őket mind hátra űzik vala.
Tüzes nyilat törökök lőnnek vala,
A bástyába ő egyhez meg áll vala
Magyaroknak ahhoz vas horgok vala,
És hirtelen vízzel megoltják vala.
Nappal az várbúl sokat nem lőnnek vala,
Mert török a lövéshelyt töri vala,
Éjjel azért ugyan kiszórják vala,
Mint a sebes esső , úgy lőnnek vala.
Álgyújok a várban megtörött vala,
Kit mikoron megépítettek vala,
A zsák várnak igazították vala,
Az egyikét azzal elhánták vala.
Az egyik még épen maradott vala,
Babolcsábul mikoron hír lett vala,
Mert magyarok azt megszállották vala,
Kit törököknek tavaly megadták vala.
Ali bassa esék gondba, bánatba,
Szakálát is megszaggatta gondjába,
Válogata ötszázat ő népében,
Kik bíztatnák a népet Babolcsában.
Rinya mellé mikor azok jutának,
Babolcsába éjjel bekiáltanak,
Hogy a várat császárnak tartanák,
Segítséget a bassának várjanak.
Magyarok ezt a táborban meghallják,
A dobokat verék, trombitálának,
Félelmet ők semmit nem mutatának,
De a vízen által nem úsztatának.
A törökök az nap hátramenének,
A bassának, mint jártak, megbeszélik,
Az álgyúkat a sáncokbul kivivék,
Éjjel Pécsre azokat elindéték.
Szent Magdolna nap előtt kedden vala,
Korán reggel az bassa indult vala,
Sziget alól táborral elment vala,
Babolcsának segítségül jött vala.
Negyven napig Szigetet véjta vala,
Éjjel nappal igen véjtattá vala,
Nagy sok munkát, vigyázást tettek vala,
De az Isten Szigetet tartja vala.
A viz-italt hajdúk nem szokták vala,
Étel, ital nékik nem tetszik vala,
A lovak is meghitvánkodtak vala,
Három kévét négy lónak adnak vala.
Azért ezen igen megvídúlának,
Szigetiek nagy hálákat adának,
Hogy pogánytul ők megszabadúlának,
Mint tömlöcbül, várbul kitódulának.
Ki palánkon, ki ajtón kifut vala,
Örömökben fáradságok nem vala,
Gyermekeket némelyek kapják vala,
Édes szóval nékik így szólnak vala:
„Édes fiam! Immár azt tudom vala,
Véled öszve hogy én elvesztem vala,
Örök rabja pogányoknak lettünk vala,
Avagy szörnyű halált szenvedtünk vala.”
A zsák várra némelyek hágnak vala,
Onnan alá az várba néznek vala,
Szabadságért Istent dicsérik vala,
Mint a méhek ugyan zengnek vala:
„Bizony Isten! Csudáljuk jó voltodat,
Csudaképen forgatod te dolgunkat,
Nem foghatjuk elménkbe hatalmadat,
Dicséretünk nem éri irgalmadat!”
A bassa még nem messze jutott vala,
Egyik felül a palánk ledűlt vala,
Kiben magát Isten jelenti vala,
Mely hirtelen őket veszteti vala.
Ilyen módon Jerikónak bástyái
Elromlának régenten kőfalai,
Emberi kéz nélkül nagy erősségi,
Isten miatt kezde semmivé lenni.
Ám hirtelen ezen megijedének,
Hogy újonnan veszedelmök kezdetnék,
Ha megtérnek törökök bejöhetnek
És mind ők ott immáron elvesznének.
Horvát Markó hamar erre gondola,
És munkára mindenképen tódula,
Férfiakkal, asszonyi állatokkal
Erős munkát tétete éjjel nappal.
Sietséggel igen munkálkodának,
Mind parasztok, nemesek szolgálának,
Földet, vizet, és fát oda hordának,
Országokért, magokért fáradának.
Csudálhatod mely hamar megépétik,
Harmadnapig azt ők mind felépétik;
A zsák várat nagy munkával elhányák,
Egyébféle dolgokat is szerzének.
Hatod napra törökök érkezének,
Babolcsai véjadalbul jövének,
Hás erdőnek végén tábort járának,
A nagy álgyút ott ők meg nem állhatták.
Szigetiek ám, mind kitódulának,
Bátorbak mint eleint is valának,
Törököket még sáncba sem bocsáták,
Melyekben ők elébb bízván valának.
Horvát Mártony emberséget mívele,
Egy törökkel mikor szembe öklele,
Az tar fejét derekátul elvévé,
Nagy örömest a várba is bevévé.
Azon napon két harcot vélek tének,
Napkeletrül erős ostromot tének,
Ők halának, sokan is sebesedének,
Másod napon a bassa is érkezek.
Látta bassa Szigetnek készülését,
És csudálja ily hamar épülését,
Mert reményli vala immár megvevését,
Benne való népeknek elvesztését.
Felszél felül egy sáncot öttenek,
Az helyen mely „Gonosz”-nak neveztetik,
Abba négy öreg álgyút bévinek,
Felszél felül azt törettetek.
Kezdé bassa a várat kérettetni,
Édes szókkal őket úgy hitegetni,
Hazugsággal dolgát erőséteni,
Mert nem kezdé erővel megvehetni.
„Reménységtek úgymond, az előtt vala,
Segétséget némettül vártok vala,
Nincs már oka a ti reménységteknek,
Mert elesett fiaik a németeknek.
Mi azokat az ebeket levágtuk,
Már nem lészen te nektek oltalmatok,
Adjátok meg a házat mert meghaltok,
És nem lészen te nektek jutalmatok.
Mind békével ajándékkal bocsájtunk,
Tisztességgel, népünkkel késértetünk,
Vitézeknek mindenkoron mi vallunk,
Ha meghaltok vakmerőül mi szánunk.
Császár is oszt tinéktek méltó tisztet,
Ki érdemli, ad néki jó vár tisztet,
Ispánságot, vajdaságot, bégséget,
Mert szeret ily hévséget, vitézséget.”
Horvát Markónak lőn ott sok ígéret,
De nagyobbnak becsülé üdvösségét,
Tiszte szerént való igaz hévséget,
Hogynemmint a pogányoknak sok kincsét.
Mutogatták ott a német fejeket,
Ijeszgették szigetbéli híveket,
Nem győzhették meg ő nékik hiteket,
Mert mind végig viselik jó nemeket.
Háromszáz tizenhat fejet hoztak volt,
Kiket ők Babolcsa alatt nyertek volt,
Egynéhányak mondják hogy török fő volt,
De megnyúzva Sziget alá hozták volt.
Öt egész nap Sziget várát véjtaték,
Mind fegyverrel, álgyúval rajtok lőnek,
Minden napon erős harcot tevének,
Végre minden népekkel eljövének.
Mint menydörgén, úgy rajtok rohanának,
Szigetiek ellenök megállának,
Az megégett városba úgy véjvának,
Hogy féltekben várban sem folyamának.
Ha törökök a sáncig eljöhettek,
Erősképen esmég hátra verettek,
Puska miatt, fegyver miatt vesztenek,
A várbéli álgyúval verettettek.
Azt nem tudjuk bennek mennyi ott megholt,
De bizonnyal bennek mindennap sok megholt,
Magyarokban csak Kisbéres János megholt,
Mind az öt nap ilyen szerencséjek volt.
Tízezer álgyú golyóbist vittenek,
És hetvenötöt Sziget alá vittenek,
Abban onnand egyet hátra sem vittek,
Arrul tudjuk mely sokat hozzá lőttek.
Az idűtől fogva hogy megszállották,
Ötven napnál többet tészen még véjták;
Kétezernél többen ott megholtanak,
Azok kévül, kik sebesek voltanak.
De mondhatják Szigetet szállott várnak,
Az idűtül fogva, hogy megszállának,
A bégek Szent-Lőrincnél megszállának,
Negyed nappal pünkösd előtt szállának.
Mert azután minden nap nyargallának,
Sziget körül éjjel nappal valának,
Azért hetvenhét nap Sziget alatt valának,
Csak hogy öt nap Babolcsára jártanak.
Ali bassa csudálja hévségeket,
Isten szerént ilyen egyességeket,
Ily sokáig merű bátorságokat,
Busúlatban mond vala ilyen szókat:
„Magyaroknak valahun mely hitek volt,
Az egy várba mindenestül hordták volt,
Mert még ők ezt sohol nem mévelték volt,
Ilyen igen magokat nem bízták volt!”
Az vajdáknak, bégeknek kezde szólni,
Sok beszéddel őket is pirongatni,
Szégyen volna élteket így élni,
Ha az várat meg nem tudják venni:
„Ti bennetek ennyi idő mulatság,
Sziget alatt csak héjába fáradság,
Titeket tart mert félelmes tunyaság,
Nincs bennetek véjadalra bátorság.
Én császárnak ezt nyilván mind megírom,
Eleibe ti restségteket adom,
Az tenéktek nem használ, én jól tudom,
Meg csak ezt is bánjátok én jól látom!”
Bégek, vajdák ezen megbúsúlának,
A bassának keményen így szóllának:
„Tudod mennyin közülünk elhullának,
Ez vár miatt fő népek elhalának.
Szigetiek látod mely keménységben
Mi ellenünk vannak nagy egyességben;
Tudják ők mint jártunk mink igyeinkben,
Babolcsánál mint vesztünk most harcunkban.
Akarod-e hogy mi is mind elvesszünk,
A császárnak többet ne szolgálhassunk,
A vég házak hogy pusztán maradjanak,
Kavoroknak hogy ingyen adassanak?”
Bassa hallá a bégeknek szavakat,
Siratja fő törököknek halálát,
Elindítá Sziget alól táborát,
Mert elérte ellenségi szándékát.
Az álgyúkat az sáncokbúl kivonyák,
Azon éjjel Pécs felé elindíták,
Táborostul reggel mind elmenének,
Keresztények ezen örömben lének.
Mondják bassa hogy ezt is mondta volna:
Soha szégyent ilyent nem vallott volna,
Vénségében még addig meg nem halna,
Mégnem bosszút keresztényen állana.
Megforgatta Isten mi szerencsénket,
Megmutatta hozzánk kegyelmességét,
Őellene pogány erőtlenségét,
Szégyenéti hívei ellenségét.
Mert a pogány nem magátul hatalmas,
Mi tettük azt, hogy eddig diadalmas,
Mert nem hisszük, hogy az Isten hatalmas,
És hogy az ő híveihez irgalmas.
Ha mi hinnénk az ő hatalmasságát,
Hát nem tennénk az bűnnek undokságát,
Mert értenénk bűnért haragosságát
És rettegnénk az ő hatalmasságát.
Hátra vetnénk életünknek gonoszságát,
Megérzenénk az ő irgalmasságát,
Elvenné ő rólunk ily nagy ostorát,
Pogányokat, a mi bűnünk jutalmát.
No most szóljunk az éneknek végében,
Török miatt kik megholtak Szigetben,
Mert azok is méltók nagy tisztességben,
Hogy légyenek köztünk nagy dicséretben.
A várost törökök mely nap megvevék,
Megnevezem kik akkor elveszének,
A várbul kik törökre kiöttenek,
Azután a többit is megemlétek.
Egy kapitány jó Topordy Benedek,
Ki sokáig szolgála az Szigetnek,
Megjelenté hévségét a királynak,
Halálával szolgált ő az országnak.
Lőn halála ott Paladin Györgynek,
Jó Maczedoniay Györgynek,
Jámbor vitéz az Hagymássy Jánosnak,
Hosztóty Jánosnak, és Székel Györgynek.
A Mohácsy Demeter egy tizedes,
Meghala ott Túry Bálint tizedes,
Ifjú Gáspár négy mohácsi legénnyel,
Bogykay Mihály, Somody Bálinttal.
Kápolnay Márk, Azokor Alberttal,
A Modráczy Péter, Ködi Bálinttal,
Fizettenek ezek mind halálokkal,
De megnyerik az életet Krisztussal.
A Radován vajda is sebbe esék,
Veres Mihály, Kovács Györggyel sebbe esék,
Tizedes Rácz Iván is sebbe esék,
Széky Péter a Körtvélyessy Pállal.
Szalók János tizedes sebbe esék,
Pötty Mártony lövés miatt sebbe esék,
Artes Tamás tizedes sebbe esék;
Isten miatt esmég meggyógyúlának.
Nemes vitéz Csermel Miklós kimúlék,
Fészem Gergely testétül eltávozék,
Jó tizedes Balog István kimúlék,
És ezekkel sok jó legény kimúlék.
A Petendy András fő ember vala,
A Patay kaput ő bírja vala,
Lövés miatt halálos sebbe vala,
Ki miatt ez világbul kimúlt vala.
Bátor vitéz Pribék Lázár meghala,
Ki nagy híven Szigetben szolgál vala,
Rakás fákat ki meggyújtotta vala,
Ő halála soknál nagyobb kár vala.
Az ő társa Nagy Balázs kibújt vala,
Álgyúk helynél törököt nézett vala,
A jancsárok homlokba lőtték vala,
Lövés miatt világbul kimúlt vala.
Bátaszéky Gáspár megsebesedék,
A kapunál, kit bír vala, lőtteték,
Jakab pattantyúsnak kezén seb esék,
Kik tiszteket jámborul ott viselték.
Erdélyi Bálint másik pattantyús vala,
Ki mikoron törökre ő lő vala,
A balkezét néki ellőtték vala,
Mely seb miatt testétül kimúlt vala.
Ennyi ideig nem sokan meghalának,
Száz tizenhat férfiak meghalának,
De sokan lének kik sebesedének,
Álgyúk miatt nyolc asszonyok vészének.
A sebesek sokan meggyógyúlának,
Borbély Mihály által gyógyéttatának,
Tiszti szerént ki híven cselekedék,
Sok munkája néki azokkal esék.
Kik sebesedtenek vagy meghóltanak,
Méltók hogy dicséretben maradjanak,
Mert véreket érettünk kihullatták
És testeket érettünk szagattatták.
De énekben nem mindent megneveztünk,
A sok szóval hogy embert ne untassunk,
Summa szerént minden dolgot meg mondtunk,
De nem olyan kejetlenül szólhattunk.
Méltók erre a szigeti vitézek,
Segétsétek, és őket tiszteljétek;
Valahul kik Dunán innen élhettek,
Ő általok most megmenekedtetek.
Nagy hálákat az Istennek adjatok,
Az úr Krisztust mindenütt imádjátok,
Szívbül őtet segétségre híjjátok,
Jézus, Jézus lészen ti oltalmatok!
Ezt énekbe szerzék Alsó-Lindvába,
Tőke Ferenc, de nem mulatságában,
Szigetiekhez való szerelmében,
Ezer ötszáz ötvenhat esztendőben.
A vers dallama
Az alábbi kották a következő kiadásból származnak: Csomasz Tóth Kálmán, Ferenczi Ilona (sajtó alá rendező) 2017. A XVI. század magyar dallamai. Budapest: Akadémiai Kiadó.
Előfordulhat, hogy a vers dallama más gyűjteményben is szerepel, melynek sorszáma az adatlap Dallam mezőjében látható. Ugyanakkor az adatlapi mező nem tartalmazza az RMDT új kiadásának számait – ez az adatbázis egy későbbi változatában lesz szinkronizálva.
A kottaképek többnyire a Magyar Elektronikus Referenciamű Szolgáltatás (MERSZ) oldaláról érkeznek, és a jegyzetek és dallamok hivatkozásai is a MERSZ oldalára ugranak, melynek használatához előfizetés vagy megfelelő felsőoktatási, ill. tudományos hálózathoz való hozzáférés szükséges.
Egyes kottaképek az RMDT digitalizált másolatai. Ezekhez lejátszható hanganyag is tartozik, és forráskódjuk az adatbázis részét képezi. A jövőben az összes kottát ilyenre alakítjuk. Ezúton is köszönjük Ferenczi Ilona támogatását, amelyet az adatbázisok összekötésekor nyújtott.