| Irodalomtörténet | Poétika | Források |
| Incipit: | Gyakran nekünk kellene Istennek hálákat adnunk |
Változat:
| |
| RPHA-szám: | 0444 |
| Szerző: | Szegedi Gergely A verset a szerző látta el névmegjelöléssel. Az akrosztichonban: Szeegedinos Gregorios |
| Cím: | Úrvacsora-ének |
Változatok:
| |
| A szereztetés ideje: | 1566 vagy azelőtt |
| Pro domo: | Disztichon dallamra énekelt vers, de szótagszámtartó és nem időmértékes. (Ld. +1) |
| Kritikai kiadás: | RMKT 6. 216 |
| Változat: | |
| Hasonmás-kiadás: | Változatok:
|
| Digitalizált példány: | Változatok:
|
| Szöveg | Dallam | A szöveg forrása: OTKA K135631 |
Az itt közzétett szövegek nem kritikai igényűek, bár kritikai kiadásokon alapulnak. Részben modernizált szövegekről van szó, melyeket minimálisan egységesítettünk az OTKA NKFI 135631 számú, „A régi magyar költészet számítógépes metrikai és stilometriai vizsgálata” elnevezésű projektje keretében végrehajtott számítógépes elemzések céljából. Javarészt az RMKT szövegkiadásait követik, kisebb részt más filológiai kutatások eredményei. A digitalizálási, átírási, modernizálási feladatokban részt vett Finta Mária, Horváth Andor, Kiss Margit, Maróthy Szilvia, Nagy Viola, Pardi Boglárka, Rákóczy Krisztina, Seláf Levente, Veszely Anna, Vigyikán Villő, Zohó-Tóth Zoé, és az ELTE BTK Régi Magyar Irodalomtörténeti Tanszék szemináriumainak számos hallgatója. Köszönetetet mondunk a szövegkorpusz összeállításához és közzétételéhez nyújtott segítségért a következőknek: Etlinger Mihály, Fazekas Sándor, Hajdu Ildikó, H. Hubert Gabriella, Papp Balázs, Szatmári Áron, és az RPHA valaha volt összes munkatársa.
Gyakran nekünk kellene istennek hálákat adnunk,
Sok jótéteményiről kellene emléköznünk.
Régi jó szándékáról, hozzánk való szerelméről,
Elbúsult nagy kedvéről, dicsérnünk jó voltáról.
Enni nagy esetünkről hogy gondot viselt dolgunkról,
Titkait bűneinkről, mozdította vétkünkrõl.
Gyorsan olyat hogy lele sebünknek gyógyítására,
Szent fiát elvégezé a mi megváltásunkra.
Ó, istennek szerelme és eltitkolt nagy tanácsa,
Hozzánk honnan jó kedve, tetszik jó akaratja.
Ránk mert anni nagy gondja, hogy nem nyughatik szerelme,
Mely kedvét megmutatá, hogy fiát elbocsátá.
Istennek mert embernek kell vala érettünk jőni,
Krisztus Jézusnak kelle közbejárónak lenni.
Ő hogy fizetést tenne szántalan adósságunkért,
És hogy meg is halhatna az mi sok bűneinkért.
S eljüve s megfizete testében adósságunkat,
És fillérről fillérre leköté bűneinket.
Szükségünknek eleje ez lőn idvözüléségünknek,
Elég megfizetéze mi nagy adósságunknak.
Ez lelkünknek kenyere lőn nekünk az õ szent teste,
Lőn örök életünknek oka õ istensége.
Ezt atyja magas mennyből jól látván szent országából,
Úgy engesztelteték meg szent fia halálából.
Győzödelmet engede az poklon és kárhozaton,
Nekünk hatalmat vennünk úgy ada az bűnökön.
Ezért atyja országát, érdemlötte dicsőségét,
Kétképpen örökségét, bírá nagy gazdagságát.
De magának egyket, nekünk adta az másikat,
Érdemével keresett hitnek szent igazságát.
Így szörze oklevelet elveszett örökségünkhez,
Mellyel jutnánk hazánkhoz, elveszett jószágunkhoz.
No, miért hogy jól tudá mi feledékenségünket,
Még ez földön létében erről meginte minket.
Ő testét hogy érettünk engedé törvény kezében,
Ezt akará, hogy legyen örök emlékezetben.
Szörze azért vacsorát, testéről hogy emlékezzünk,
Ő kiontott véréről hogy el ne feledkezzünk.
Eélt vala hogy elvesztjük, és hogy ugyan elfeledtjük,
Ez nagy kéntset hogy végre feledékenségben visszük.
Ez okáért akará megígért irgalmasságát,
Es bépecsétlenie bűnünknek bocsánatját.
Csudaképen ezeket csak szörzé, hogy szána minket,
Mert ő jól látja vala mi örök elvesztünket.
Immáran ő ezekért semmit nem fáradtságájért,
De örök hálaadást kéván minden dolgáért.
Teljes azért életünk, csak haladás légyen dolgunk,
Lefektünk, járásunk és ülésünk.
Örök örvendezésben foglaljuk nagy dicséretben,
Magunkat tisztességben tartjuk már ez életben.
Mert nem miénk az bánat, kik vagyunk isten jegyesi,
De azoké, amelyek az ördögöknek közösi.
Dicséret Atyaisten, Fiú és Szentléleknek isten,
Legyen örök igazság az dicső Szentháromság.
Gyakran nekünk kellene istennek hálákat adnunk,
Sok jótéteményiről kellene emléköznünk.
Régi jó szándékáról, hozzánk való szerelméről,
Elbúsult nagy kedvéről, dicsérnünk jó voltáról.
Enni nagy esetünkről hogy gondot viselt dolgunkról,
Titkait bűneinkről, mozdította vétkünkrõl.
Gyorsan olyat hogy lele sebünknek gyógyítására,
Szent fiát elvégezé a mi megváltásunkra.
Ó, istennek szerelme és eltitkolt nagy tanácsa,
Hozzánk honnan jó kedve, tetszik jó akaratja.
Ránk mert anni nagy gondja, hogy nem nyughatik szerelme,
Mely kedvét megmutatá, hogy fiát elbocsátá.
Istennek mert embernek kell vala érettünk jőni,
Krisztus Jézusnak kelle közbejárónak lenni.
Ő hogy fizetést tenne szántalan adósságunkért,
És hogy meg is halhatna az mi sok bűneinkért.
S eljüve s megfizete testében adósságunkat,
És fillérről fillérre leköté bűneinket.
Szükségünknek eleje ez lőn idvözüléségünknek,
Elég megfizetéze mi nagy adósságunknak.
Ez lelkünknek kenyere lőn nekünk az õ szent teste,
Lőn örök életünknek oka õ istensége.
Ezt atyja magas mennyből jól látván szent országából,
Úgy engesztelteték meg szent fia halálából.
Győzödelmet engede az poklon és kárhozaton,
Nekünk hatalmat vennünk úgy ada az bűnökön.
Ezért atyja országát, érdemlötte dicsőségét,
Kétképpen örökségét, bírá nagy gazdagságát.
De magának egyket, nekünk adta az másikat,
Érdemével keresett hitnek szent igazságát.
Így szörze oklevelet elveszett örökségünkhez,
Mellyel jutnánk hazánkhoz, elveszett jószágunkhoz.
No, miért hogy jól tudá mi feledékenségünket,
Még ez földön létében erről meginte minket.
Ő testét hogy érettünk engedé törvény kezében,
Ezt akará, hogy legyen örök emlékezetben.
Szörze azért vacsorát, testéről hogy emlékezzünk,
Ő kiontott véréről hogy el ne feledkezzünk.
Eélt vala hogy elvesztjük, és hogy ugyan elfeledtjük,
Ez nagy kéntset hogy végre feledékenségben visszük.
Ez okáért akará megígért irgalmasságát,
Es bépecsétlenie bűnünknek bocsánatját.
Csudaképen ezeket csak szörzé, hogy szána minket,
Mert ő jól látja vala mi örök elvesztünket.
Immáran ő ezekért semmit nem fáradtságájért,
De örök hálaadást kéván minden dolgáért.
Teljes azért életünk, csak haladás légyen dolgunk,
Lefektünk, járásunk és ülésünk.
Örök örvendezésben foglaljuk nagy dicséretben,
Magunkat tisztességben tartjuk már ez életben.
Mert nem miénk az bánat, kik vagyunk isten jegyesi,
De azoké, amelyek az ördögöknek közösi.
Dicséret Atyaisten, Fiú és Szentléleknek isten,
Legyen örök igazság az dicső Szentháromság.
A vers dallama
Az alábbi kották a következő kiadásból származnak: Csomasz Tóth Kálmán, Ferenczi Ilona (sajtó alá rendező) 2017. A XVI. század magyar dallamai. Budapest: Akadémiai Kiadó.
Előfordulhat, hogy a vers dallama más gyűjteményben is szerepel, melynek sorszáma az adatlap Dallam mezőjében látható. Ugyanakkor az adatlapi mező nem tartalmazza az RMDT új kiadásának számait – ez az adatbázis egy későbbi változatában lesz szinkronizálva.
A kottaképek többnyire a Magyar Elektronikus Referenciamű Szolgáltatás (MERSZ) oldaláról érkeznek, és a jegyzetek és dallamok hivatkozásai is a MERSZ oldalára ugranak, melynek használatához előfizetés vagy megfelelő felsőoktatási, ill. tudományos hálózathoz való hozzáférés szükséges.
Egyes kottaképek az RMDT digitalizált másolatai. Ezekhez lejátszható hanganyag is tartozik, és forráskódjuk az adatbázis részét képezi. A jövőben az összes kottát ilyenre alakítjuk. Ezúton is köszönjük Ferenczi Ilona támogatását, amelyet az adatbázisok összekötésekor nyújtott.