| Irodalomtörténet | Poétika | Források |
| Incipit: | Gondom nagy volt az elkezdett dolgomra |
Változat:
| |
| RPHA-szám: | 0432 |
| Szerző: | Dézsi András A verset a szerző látta el névmegjelöléssel. Az akrosztichonban: Dasii Andrias |
| Ajánlás: | Kádas György |
| Cím: | Mózes és Józsué hadáról való história |
| Változat: | |
| A szereztetés ideje: | 1550 A kolofonban: Ezerötszázötvenben |
| Pro domo: | Változat:
|
| Akrosztichon: | A versnek van akrosztichonja. GEORGIO KADAS ANDRIAS DASII GRACIAM A DEO PER DOMINWM IESVM KRISTVM |
Változatok:
| |
| Kolofon: | A versnek van kolofonja. |
| A versforma fajtája: | Szótagszámláló, izostrofikus vers. |
| Versforma: | a11, a11, a11, a11 Keresés erre a rímképletre Keresés erre a szótagszámra |
| Dallam: | A vers énekvers. RMDT1/751, RMDT1/756 |
| Terjedelem: | Terjedelem: 56 / 57 versszak |
| Változatok: | |
| Irodalmi minta: | Ex 17 1Sam 15,1-3 |
| Műfaj: | [ vallásos (001) > história (002) > elbeszélő (004) > bibliai (009) ] |
| Élőfej: | Változat:
|
| Felekezet: | 33% protestáns (1 db) 33% világi (1 db) 33% evangélikus (1 db) |
| Változatok: |
| Kritikai kiadás: | RMKT 5. 50 RMKT 5. 50 |
| Hasonmás-kiadás: | Változat: |
| Digitalizált példány: | Változat:
|
| Szöveg | Dallam | A szöveg forrása: OTKA K135631 |
Az itt közzétett szövegek nem kritikai igényűek, bár kritikai kiadásokon alapulnak. Részben modernizált szövegekről van szó, melyeket minimálisan egységesítettünk az OTKA NKFI 135631 számú, „A régi magyar költészet számítógépes metrikai és stilometriai vizsgálata” elnevezésű projektje keretében végrehajtott számítógépes elemzések céljából. Javarészt az RMKT szövegkiadásait követik, kisebb részt más filológiai kutatások eredményei. A digitalizálási, átírási, modernizálási feladatokban részt vett Finta Mária, Horváth Andor, Kiss Margit, Maróthy Szilvia, Nagy Viola, Pardi Boglárka, Rákóczy Krisztina, Seláf Levente, Veszely Anna, Vigyikán Villő, Zohó-Tóth Zoé, és az ELTE BTK Régi Magyar Irodalomtörténeti Tanszék szemináriumainak számos hallgatója. Köszönetetet mondunk a szövegkorpusz összeállításához és közzétételéhez nyújtott segítségért a következőknek: Etlinger Mihály, Fazekas Sándor, Hajdu Ildikó, H. Hubert Gabriella, Papp Balázs, Szatmári Áron, és az RPHA valaha volt összes munkatársa.
Gondom nagy volt az elkezdett dolgomra,
Kit mondhatnék néktek most hasznotokra,
De talám csak szükségtek sincsen arra,
Annak mondom ottan az ki meghallja.
Ezt Moises írja másik könyvében,
Exodusnak tizenheted részében,
Egyiptomból zsidók kijövésében,
Szállások lőn tizenegyedik helyen.
Ott az Rabidéjon pusztáján szállának,
Négyszáz negyvenegyben mikor írnának,
Kőszikláknak vizéből ott ivának,
Amalekítáktól nem nyughatának.
Rájok jöve Amáleknek királya,
Akkor az nép igen megfáradt vala,
Hátul szegényeket szaggatják vala,
Gyakor helyen fáradt népet vágják vala.
Gondja nagy lőn erre szent Moisesnek,
Szólott vala az Jósue vitéznek:
«Hallgatója légy fiam beszédemnek,
Tekints veszedelmét az zsidó népnek.
Igen hamar siess, fiam, készülni.
Hadra való népeket válogatni,
Az Amálek népére el-kimenni,
Bátorsággal az királlyal megvíni.
Ott állok holnap az hegynek tetején,
És az vesszőt én kezemben felviszem,
Imádkozom, kezemet felemelem,
Hatalmat higgyed — venni az pogán népen!»
Készűl hamar Jósue el-kimenni,
Fegyvereseket táborból kivinni,
Előljárót ékesen ereszteni,
Derék erőt azután indítani.
A szent Moisesnek mondása szerént,
Bátorítá Jósue vitéz magát;
Amálek népének állá meg útát,
Igen bátorítá mind az zsidókat.
De mely rettenetes Jósue népe,
Mert ám vélek Isten ő szent felsége,
Másod nap ő vélek szembe ott méne,
A pogán nép esék az ő kezében.
Az Moises hegyre mikor feljuta,
Kezde akkor szépen imádkoznia,
Meddig az ő kezeit feltarthatá,
Győzedelem addig zsidóknak álla.
Sőt kezei hogy lecsiggednek vala,
Pogán nép zsidókat megtolja vala,
Áron és Húr, Moisessel ott vala,
Karja fáradt, láták, hogy nem bírhatná.
Áron és Húr ijedének hogy láták,
Ijedtekben követ ragadozának,
Moisesnek karja alá rakának,
Mind napestig kezét néki fentarták.
Nagy hatalmas Jósue akkor vala,
Mind napnyúgatig nagy viadalt tarta,
Amálek népét mind levágták vala,
Csak kevés pogánokban elszalada.
De ha immár táborba bémenének,
Szóla akkor Isten szent Moisesnek:
«Ezt béírjad egy részébe könyvednek,
Eleibe adjad az Jósuének.
Rontója leszek én Isten ezeknek,
Elvesztem nemzetét az Amáleknek,
Emlékezet lészen csak az ő nevek,
Az ég alatt hírét hagyom nékiek.»
Im mely hatalmas vala könyörgése,
Szent Mojsesnek minden esedezése,
Csak addig lön zsidóknak győzödelme,
Még Mojses érettek könyereghete.»
Az ő karja mihelt megfárad vala,
Imádsága akkor lassódik vala,
Győzedelem Amáleknek áll vala,
Pogánoknak hatalmak nagyobb vala.
Soha addig nem akartuk érteni,
Könyörgéssel nem akartunk indulni,
Viadalhoz ha akartunk indulni,
Szitok, átok volt igyünknek kezdeti.
De nem egyéb most is annak az oka,
Hogy szerencsénk soha nincsen a hadban.
Mert nem tudtunk akkor imádkoznia,
Úgy indultunk: jer riá az bestiákra!
Ez szent Mojsesnek könyörgése szerént,
Esedeznénk Istenhöz szűvünk szerént,
Jó szerencsét engedne szíve szerént.
Ellenségen győzedelmet vehetnénk.
Sok népeken volt Istennek haragja;
Mint akkoron lőn Amálekítákra,
Kit megfenyegete mikor ezt mondá,
Jövendőre elveszti, az szándéka!
Irnak vala az Ábrahámtól fogva,
Négyszáz hetven esztendő betölt vala,
Kanaán országába mentek vala,
Az országban megtelepedtek vala.
Immár ebben nagy sok idő tölt vala,
Nyolcszáz nyolcvanban, mikor írnak vala.
Sámuelt az Isten hozzá szólítá,
Saul királyhoz őtet elbocsátá.
Gondja vala erre az úristennek,
Ura lenne az ő ígíretinek,
Fogadási akkoron bételének,
Meggyalázná népét az Amáleknek.
Régi dolog Sámueltől mondaték,
Úristentől hogy királyhoz kildeték,
Elvégezett akaratja jelenék,
Birodalma Amáleknek bételék.
Az Sámuel szóla Saul királnak:
«Halljad szavát Istenednek, uradnak!
Királyól adtalak téged zsidóknak,
Számláltam vétkeit Amálekitáknak.
Csak hamar siess királ felkészülni,
Az Amálek országára felmenni,
Véneket és ifjakat mind megölni,
Kicsintől fogva nagyig mind levágni.
Juhokat, barmokat ott mind levágjad,
Semmi marhájokat te meg ne hagyjad.
Semmi jószágokat te ne kévánjad,
Bosszuját az Istennek te megálljad!»
Az fogadást kit tőn Isten Mojsesnek:
Veszedelmére járna Amáleknek, —
Azt elvégezé akkor zsidó népnek,
Kit az Isten ajánla Moisesnek.
Mennyi rontás mostani időben is,
Nézve hallunk és miképen látunk is,
Isten hatalmából vannak ezek is,
De nem értjük, mert eltévedt eszünk is.
Az emberi állatnak ő hatalma
Egyik az másiknak nem árthatna,
Hogy megölné, rejá nem támadhatna,
Ha az Isten nem eresztené arra.
De mindennap az krédóban azt mondod:
Földnek, mennynek teremtőjének vallód.
Az úristent gondviselőnek vallod,
Jót tehet, azt csak ingyen sem gondolod.
Ezen is vagyon Istennek hatalma,
Egy országot más ellen feltámasztja,
Benne való népet megsanyargatja,
Őtet hogy megismerjék, azt akarja.
Oly igen megveré végre zsidókat,
Elpusztítá végre ő országokat,
Tartja most is úgyan, mint búdosokat,
Nem hagy bírni nékiek országokat.
Poklól járának a szegény cigánok,
Nem tudom, ha Egyiptom volt országok?
Tudom, hogy otthon voltak hatalmasok,
Isten veszté, csak marada sátorok.
Eg alatt valának szép nemes népek,
Kik neveztetének az görögöknek,
Ez világon kedves vala ő nevek.
Kérdenélek, hová lőnek mindezek?
Romlának meg nagy hatalmasságokban,
Mikor ezer négyszáz ötvenháromban,
Irnak vala úr születése után,
Makhometnek esék birodalmában.
De nem sok idővel ennek előtte,
Kevély szerecseneknek is lőn vége.
Irnak vala akkor ennye időben,
Másfélezer tizenkét esztendőben.
Oh mennyi országok mostan is vannak,
Régtől fogva mely népek kit bírtanak,
Más idegen nép előtt elfuttanak,
Gonoszól lött vége ő országuknak.
Mely országnak most veszedelmét halljuk,
Végezeti lött az miképpen mondjuk,
Isten hatalmának mi ezt vallhatjuk,
Nem emberi akaratból azt várjuk.
Istennek hatalma, ezt minden higgye,
Magyarország hogy esék mi kezinkbe,
Pogánok valánk az régi üdőben,
De az Isten hoza ily szerencsében.
Nékünk ez országot megszabadítá,
Csudaképen ha ki ezt megmondhatná!
Magyar krónikában ezt megtalálná,
Hogy Istentől vagyon, ingyen sem mondja.
Úrnak mennybe menésének utánna,
Négyszáz egy esztendő mikoron volna,
Jó Magyarországba magyar nép szálla,
Kit elhagyunk, mert sok beszéd volna.
Mely nagy veszedelmet reánk ereszte,
Úristen az alatt oly embert szerze,
Nagy romlásnak okát hogy megjelentse,
Hálaadatlanságot benne megfeddje.
Igen félek, keresztyének, én azon,
Ez siketség hogy valamit ne hozzon,
Mint Amálek, országunk úgy ne járjon,
Jól látjátok, hogy pogán köztünk vagyon.
Elején valánk bálvány-imádásban,
Most Istennek nagy irgalmasságában,
Törökök most noha vannak vakságban,
A szent lélek hozhatja igazságban.
Sőt ha mostan vannak nagy gonoszságban,
Fordíthatja Isten jó gondolatban,
Térhetnek ők isteni igazságban,
Ezt így értem Krisztustól mondásában.
Vaj mely nagy hatalmas embernek fia,
Kövekből is hogy ő feltámaszthatja
Ábrahámnak fiait támaszthatja,
Istennek hatalma, minden ezt mondja.
Megveted, magyar nép, Isten mondását,
Nem kedveléd az ő szent oktatását,
Elvetéd miképen megrothadt almát,
Lesz oly ember, ki érti ennek hasznát.
Kérlek én titeket, hív keresztyének,
Hogy szorgalmatosok ti ne légyetek,
Gondját Istennek rólatok higgyétek, —
Mint ez istóriából megértitek.
Rátok jőnek ím most az hitötlenek,
Bosszút felőlök nagy sokat szenvedtek,
Igazságban nem hagynak békét nektek,
Békességgel vajha eltűrhetnétek!
Istennek hatalma őket megrontja,
Bosszuállást csak reája hagyhatna,
Mint az Amálek népe am mint jára,
Igaz útban mert zsidókat bolygatá.
Sok népeket megrontott az úristen,
Bosszúságot kik töttek az híveken,
Meghiggyétek most es azon az Isten,
Csak hínátok mellétek igaz hitben.
Távoztassa kérjük ő szent felségét.
Ellenségnek ő gonosz gyühességét,
Dicsérhessük ebben ő szent felségét.
Tanólhassuk békével szent ígéjét.
Viselje gondunkat mi életünkben,
Országunkat tekintse szükségében;
Ótalmazzon ez földön életünkben,
Mondhassuk ő néki, úgy légyen, Amen.
Messzebb nem viheté ennek értelmét,
Az időnek hogy látá rövidségét,
Igyen értsed ennek mostan idejét,
Ezer ötszáz ötvenben végezését.
Gondom nagy volt az elkezdett dolgomra,
Kit mondhatnék néktek most hasznotokra,
De talám csak szükségtek sincsen arra,
Annak mondom ottan az ki meghallja.
Ezt Moises írja másik könyvében,
Exodusnak tizenheted részében,
Egyiptomból zsidók kijövésében,
Szállások lőn tizenegyedik helyen.
Ott az Rabidéjon pusztáján szállának,
Négyszáz negyvenegyben mikor írnának,
Kőszikláknak vizéből ott ivának,
Amalekítáktól nem nyughatának.
Rájok jöve Amáleknek királya,
Akkor az nép igen megfáradt vala,
Hátul szegényeket szaggatják vala,
Gyakor helyen fáradt népet vágják vala.
Gondja nagy lőn erre szent Moisesnek,
Szólott vala az Jósue vitéznek:
«Hallgatója légy fiam beszédemnek,
Tekints veszedelmét az zsidó népnek.
Igen hamar siess, fiam, készülni.
Hadra való népeket válogatni,
Az Amálek népére el-kimenni,
Bátorsággal az királlyal megvíni.
Ott állok holnap az hegynek tetején,
És az vesszőt én kezemben felviszem,
Imádkozom, kezemet felemelem,
Hatalmat higgyed — venni az pogán népen!»
Készűl hamar Jósue el-kimenni,
Fegyvereseket táborból kivinni,
Előljárót ékesen ereszteni,
Derék erőt azután indítani.
A szent Moisesnek mondása szerént,
Bátorítá Jósue vitéz magát;
Amálek népének állá meg útát,
Igen bátorítá mind az zsidókat.
De mely rettenetes Jósue népe,
Mert ám vélek Isten ő szent felsége,
Másod nap ő vélek szembe ott méne,
A pogán nép esék az ő kezében.
Az Moises hegyre mikor feljuta,
Kezde akkor szépen imádkoznia,
Meddig az ő kezeit feltarthatá,
Győzedelem addig zsidóknak álla.
Sőt kezei hogy lecsiggednek vala,
Pogán nép zsidókat megtolja vala,
Áron és Húr, Moisessel ott vala,
Karja fáradt, láták, hogy nem bírhatná.
Áron és Húr ijedének hogy láták,
Ijedtekben követ ragadozának,
Moisesnek karja alá rakának,
Mind napestig kezét néki fentarták.
Nagy hatalmas Jósue akkor vala,
Mind napnyúgatig nagy viadalt tarta,
Amálek népét mind levágták vala,
Csak kevés pogánokban elszalada.
De ha immár táborba bémenének,
Szóla akkor Isten szent Moisesnek:
«Ezt béírjad egy részébe könyvednek,
Eleibe adjad az Jósuének.
Rontója leszek én Isten ezeknek,
Elvesztem nemzetét az Amáleknek,
Emlékezet lészen csak az ő nevek,
Az ég alatt hírét hagyom nékiek.»
Im mely hatalmas vala könyörgése,
Szent Mojsesnek minden esedezése,
Csak addig lön zsidóknak győzödelme,
Még Mojses érettek könyereghete.»
Az ő karja mihelt megfárad vala,
Imádsága akkor lassódik vala,
Győzedelem Amáleknek áll vala,
Pogánoknak hatalmak nagyobb vala.
Soha addig nem akartuk érteni,
Könyörgéssel nem akartunk indulni,
Viadalhoz ha akartunk indulni,
Szitok, átok volt igyünknek kezdeti.
De nem egyéb most is annak az oka,
Hogy szerencsénk soha nincsen a hadban.
Mert nem tudtunk akkor imádkoznia,
Úgy indultunk: jer riá az bestiákra!
Ez szent Mojsesnek könyörgése szerént,
Esedeznénk Istenhöz szűvünk szerént,
Jó szerencsét engedne szíve szerént.
Ellenségen győzedelmet vehetnénk.
Sok népeken volt Istennek haragja;
Mint akkoron lőn Amálekítákra,
Kit megfenyegete mikor ezt mondá,
Jövendőre elveszti, az szándéka!
Irnak vala az Ábrahámtól fogva,
Négyszáz hetven esztendő betölt vala,
Kanaán országába mentek vala,
Az országban megtelepedtek vala.
Immár ebben nagy sok idő tölt vala,
Nyolcszáz nyolcvanban, mikor írnak vala.
Sámuelt az Isten hozzá szólítá,
Saul királyhoz őtet elbocsátá.
Gondja vala erre az úristennek,
Ura lenne az ő ígíretinek,
Fogadási akkoron bételének,
Meggyalázná népét az Amáleknek.
Régi dolog Sámueltől mondaték,
Úristentől hogy királyhoz kildeték,
Elvégezett akaratja jelenék,
Birodalma Amáleknek bételék.
Az Sámuel szóla Saul királnak:
«Halljad szavát Istenednek, uradnak!
Királyól adtalak téged zsidóknak,
Számláltam vétkeit Amálekitáknak.
Csak hamar siess királ felkészülni,
Az Amálek országára felmenni,
Véneket és ifjakat mind megölni,
Kicsintől fogva nagyig mind levágni.
Juhokat, barmokat ott mind levágjad,
Semmi marhájokat te meg ne hagyjad.
Semmi jószágokat te ne kévánjad,
Bosszuját az Istennek te megálljad!»
Az fogadást kit tőn Isten Mojsesnek:
Veszedelmére járna Amáleknek, —
Azt elvégezé akkor zsidó népnek,
Kit az Isten ajánla Moisesnek.
Mennyi rontás mostani időben is,
Nézve hallunk és miképen látunk is,
Isten hatalmából vannak ezek is,
De nem értjük, mert eltévedt eszünk is.
Az emberi állatnak ő hatalma
Egyik az másiknak nem árthatna,
Hogy megölné, rejá nem támadhatna,
Ha az Isten nem eresztené arra.
De mindennap az krédóban azt mondod:
Földnek, mennynek teremtőjének vallód.
Az úristent gondviselőnek vallod,
Jót tehet, azt csak ingyen sem gondolod.
Ezen is vagyon Istennek hatalma,
Egy országot más ellen feltámasztja,
Benne való népet megsanyargatja,
Őtet hogy megismerjék, azt akarja.
Oly igen megveré végre zsidókat,
Elpusztítá végre ő országokat,
Tartja most is úgyan, mint búdosokat,
Nem hagy bírni nékiek országokat.
Poklól járának a szegény cigánok,
Nem tudom, ha Egyiptom volt országok?
Tudom, hogy otthon voltak hatalmasok,
Isten veszté, csak marada sátorok.
Eg alatt valának szép nemes népek,
Kik neveztetének az görögöknek,
Ez világon kedves vala ő nevek.
Kérdenélek, hová lőnek mindezek?
Romlának meg nagy hatalmasságokban,
Mikor ezer négyszáz ötvenháromban,
Irnak vala úr születése után,
Makhometnek esék birodalmában.
De nem sok idővel ennek előtte,
Kevély szerecseneknek is lőn vége.
Irnak vala akkor ennye időben,
Másfélezer tizenkét esztendőben.
Oh mennyi országok mostan is vannak,
Régtől fogva mely népek kit bírtanak,
Más idegen nép előtt elfuttanak,
Gonoszól lött vége ő országuknak.
Mely országnak most veszedelmét halljuk,
Végezeti lött az miképpen mondjuk,
Isten hatalmának mi ezt vallhatjuk,
Nem emberi akaratból azt várjuk.
Istennek hatalma, ezt minden higgye,
Magyarország hogy esék mi kezinkbe,
Pogánok valánk az régi üdőben,
De az Isten hoza ily szerencsében.
Nékünk ez országot megszabadítá,
Csudaképen ha ki ezt megmondhatná!
Magyar krónikában ezt megtalálná,
Hogy Istentől vagyon, ingyen sem mondja.
Úrnak mennybe menésének utánna,
Négyszáz egy esztendő mikoron volna,
Jó Magyarországba magyar nép szálla,
Kit elhagyunk, mert sok beszéd volna.
Mely nagy veszedelmet reánk ereszte,
Úristen az alatt oly embert szerze,
Nagy romlásnak okát hogy megjelentse,
Hálaadatlanságot benne megfeddje.
Igen félek, keresztyének, én azon,
Ez siketség hogy valamit ne hozzon,
Mint Amálek, országunk úgy ne járjon,
Jól látjátok, hogy pogán köztünk vagyon.
Elején valánk bálvány-imádásban,
Most Istennek nagy irgalmasságában,
Törökök most noha vannak vakságban,
A szent lélek hozhatja igazságban.
Sőt ha mostan vannak nagy gonoszságban,
Fordíthatja Isten jó gondolatban,
Térhetnek ők isteni igazságban,
Ezt így értem Krisztustól mondásában.
Vaj mely nagy hatalmas embernek fia,
Kövekből is hogy ő feltámaszthatja
Ábrahámnak fiait támaszthatja,
Istennek hatalma, minden ezt mondja.
Megveted, magyar nép, Isten mondását,
Nem kedveléd az ő szent oktatását,
Elvetéd miképen megrothadt almát,
Lesz oly ember, ki érti ennek hasznát.
Kérlek én titeket, hív keresztyének,
Hogy szorgalmatosok ti ne légyetek,
Gondját Istennek rólatok higgyétek, —
Mint ez istóriából megértitek.
Rátok jőnek ím most az hitötlenek,
Bosszút felőlök nagy sokat szenvedtek,
Igazságban nem hagynak békét nektek,
Békességgel vajha eltűrhetnétek!
Istennek hatalma őket megrontja,
Bosszuállást csak reája hagyhatna,
Mint az Amálek népe am mint jára,
Igaz útban mert zsidókat bolygatá.
Sok népeket megrontott az úristen,
Bosszúságot kik töttek az híveken,
Meghiggyétek most es azon az Isten,
Csak hínátok mellétek igaz hitben.
Távoztassa kérjük ő szent felségét.
Ellenségnek ő gonosz gyühességét,
Dicsérhessük ebben ő szent felségét.
Tanólhassuk békével szent ígéjét.
Viselje gondunkat mi életünkben,
Országunkat tekintse szükségében;
Ótalmazzon ez földön életünkben,
Mondhassuk ő néki, úgy légyen, Amen.
Messzebb nem viheté ennek értelmét,
Az időnek hogy látá rövidségét,
Igyen értsed ennek mostan idejét,
Ezer ötszáz ötvenben végezését.
A vers dallama
Az alábbi kották a következő kiadásból származnak: Csomasz Tóth Kálmán, Ferenczi Ilona (sajtó alá rendező) 2017. A XVI. század magyar dallamai. Budapest: Akadémiai Kiadó.
Előfordulhat, hogy a vers dallama más gyűjteményben is szerepel, melynek sorszáma az adatlap Dallam mezőjében látható. Ugyanakkor az adatlapi mező nem tartalmazza az RMDT új kiadásának számait – ez az adatbázis egy későbbi változatában lesz szinkronizálva.
A kottaképek többnyire a Magyar Elektronikus Referenciamű Szolgáltatás (MERSZ) oldaláról érkeznek, és a jegyzetek és dallamok hivatkozásai is a MERSZ oldalára ugranak, melynek használatához előfizetés vagy megfelelő felsőoktatási, ill. tudományos hálózathoz való hozzáférés szükséges.
Egyes kottaképek az RMDT digitalizált másolatai. Ezekhez lejátszható hanganyag is tartozik, és forráskódjuk az adatbázis részét képezi. A jövőben az összes kottát ilyenre alakítjuk. Ezúton is köszönjük Ferenczi Ilona támogatását, amelyet az adatbázisok összekötésekor nyújtott.