Irodalomtörténet | Poétika | Források |
Incipit: | Ez elmúlt gonosz időket beszélem |
RPHA-szám: | 0395 |
Szerző: | Tinódi Sebestyén A verset a szerző látta el névmegjelöléssel. Az akrosztichonban: Tinodi Sebestien A kolofonban: Tinódinak hívják mind ez országban |
Cím: | Enyingi Török János vitézsége |
Változat: | |
A szereztetés ideje: | 1553 A kolofonban: Ezörötszáz íránk ötvenháromban |
A szereztetés helye: | Az akrosztichonban: io Debrevcsevmboen |
Akrosztichon: | A versnek van akrosztichonja. ENNINGI TEREK IANOSROL ENEVKEBEN TINODI SEBESTIEN IO DEVBREVCSEVMBOeN IEVE MINT IO KOMIAHOS EV KE |
Kolofon: | A versnek van kolofonja. |
A versforma fajtája: | Szótagszámláló, izostrofikus vers. |
Versforma: | a11(4,4,3), a11(4,4,3), a11(4,4,3), a11(4,4,3) Keresés erre a rímképletre Keresés erre a szótagszámra |
Dallam: | A vers énekvers. RMDT1 52SZ |
Terjedelem: | Terjedelem: 83 versszak |
Műfaj: | [ világi (048) > história (049) > elbeszélő (051) > nem fiktív (056) > kortársi, tudósító (069) ] |
Felekezet: | 100% világi (1 db) |
Változat: |
Kritikai kiadás: | RMKT 3. 177 |
Hasonmás-kiadás: | Változat: |
Digitalizált példány: | Változat:
|
Szöveg | Dallam | A szöveg forrása: OTKA K135631 |
Ez elmúlt gonosz üdőket beszélöm,
Vitéz Terek Jánosról emléközöm,
Mert jó híre-neve öröm énneköm,
Atyja halálán keserög én lelköm.
Nincsen szöme szerencse kerekének,
Egyaránt forog gazdagnak, szegínnek,
Hol jó, hol gonosz fordul emböröknek,
Urak és szegén legénök mind vesznek.
Nagy sok jóval szereté az Úristen
Vitéz Terek Bálintot ő éltében,
Mikort vala szintén jobb életében,
Az szerencse hozá veszödelömben.
Jó Terek Bálintnak szép házastársa
Megmarada az jó Pemflinger Kata,
Árvaságba vele két vitéz fia:
Az jó Terek János és Ferenc vala.
Nem élhete asszon sokat ez világba,
Urán való szertelen bánatjába
Ő meghala Debrecen várasába,
Az két fia marada árvaságba.
Gondolá ezt Terek János magába,
Hogy ő menne egy felség udvarába,
Látna, tanulna vitézlő dolgokba,
Méne Ferdinánd királ udvarába.
Jó kedvébe kezde királnak lenni,
Mert hívséggel kezde neki szolgálni,
Mi ifjakhoz illik, mindent tanulni,
Mindönökkel őmagát szerettetni.
Tudományokat ő kezde tanulni,
Játékokban, vadászásban ott lenni,
Gyorsasággal sokakat meghaladni,
Házasságra kezde ő igyeközni.
Elbúlcsúzván méne kincsös Erdélbe,
Jó Hunyad várába, lakóhelébe,
Szép mátkáját hozá nagy örömébe,
Atyja meghala azon esztendőbe.
Rágondola Terek János dolgára,
Írnak vala ezörhatodfélszázba,
Vala huszonegy esztendős korába,
Álla János királné udvarába.
Ezt királné asszonnak megjelenté,
Hogy őfelsége szolgája úgy lenne,
Az terekkel együtt hadba nem lenne,
Sőt atyjáért holtig ellenök lenne.
Királné asszon akkor Fejérvárba
Vesze öszve kincstartóval búvába,
Hogy ellene támada országába,
Némötöknek magát ajánlásába.
Igen bízik Fráter György Ferdinándba,
Az királné asszon terek császárba,
Izene Kászon basának Budába,
Havaselföldébe és az Moldvába:
Az császárnak hagyásából jönnének
Segétséggel hogy mellette lennének.
Nagy hadakkal azok felkészülének,
Erdélségre indulának, sietének.
No, mikoron Terek János ezt érté,
Hogy terekké lenne, ezt nem szereté,
Asszonyátúl hamar búcsúját vevé,
Szép szóval asszonyának ezt beszélé,
Ohítva szóla: „Kérlek meghallgassad,
Kegyelmes asszonyom, ezt megbocsássad,
Én búlcsúmat veszöm, kérlek, ne bánjad,
Az terek nem barátom, azt jól tudjad.
Sőt lám, tudja felségöd, mint elveszték
Én vitéz atyámat megrágák, evék,
Terek Bálintot hamis hittel veszték,
Fejemet öcsémmel árvaságba veték.
Rágondolván, én nem akarok járnom,
Terekekkel egy hadba barátkoznom,
Inkább, ha lehet, azon gondolkodom,
Én atyámért rajtok akarok halnom.”
Ott az úrfi asszonyátul elválék,
Jó Hunyad várába mikor érközék,
Hírt mondának: Tótváradján nyugodnék
Kászon basa, hogy Erdélben belépnék.
Legelöl két agáját választotta,
Feru agát társával elbocsátta,
Kétszáz lóval Dévára bebocsátta,
Utánna ötszáz lovagját bocsátta.
Ezt hogy hallá Terek János, vigada,
Egy inassát, Kósát hamar bocsátá,
Dévára bemenne, bizon hírt tudna.
Kósa siete, Dévára bejuta.
Nagy gazdagon Feru aga eljuta,
Az sarampón Kósa mind megszámlálá,
Kétszáz lóval éppen az aga vala,
Ali csausz, Gyurbát vajda ott vala.
Ezt megmondá Kósa vitéz urának,
Az úr hírré tevé jó szolgáinak,
Erről hálát ad az mennyei Úrnak.
Kérdi: „Mi tetszenék az uraimnak?”
Vala Nagy György azkor az úr hadnagya,
Község-akaratból úrnak ezt mondja:
„Három jelös dolgát jól meggondolja,
Hogy valami kárát annak ne vallja.
Királné asszon hiti ellen leszen,
És az ország értelme nélkül leszen,
Kezd jószágod veszni, ha ellenök leszen,
Ezöket nem nézöd, kezedön leszen.”
Erre Terek János szóla ilyeket:
„Régen kértem az felségös Úristent,
Hogy adjon éltömben oly jó szerencsét,
Terekekkel adjon neköm oly igyet,
Bátorsággal Terek Bálint fogságát
Én megtorolhassam szernyű halálát,
Nem nézhetöm jószágom pusztulását,
Bizon megkésértöm az basa hadát.”
Ezt hallván vitézök, éjjel készülnek,
Éfelekor két embörök jövének,
Az dévai főbírótul jövének,
Az esködtek nagy hitöt izenének.
Nagy vígan az úr trombitát fúvata,
Lovagját, gyalogját el-kiindítá,
Száztizenhárom lovagot számlála,
Hatvanhét gyaloggal éjjel indula.
Terek János elöljárót bocsáta,
Barcsai Gáspárt szép szerrel bocsátá,
Jelt kiada, és mindent bátoríta,
Viadalnak módjára megtanítá.
Jó legényeket fejéhöz választa:
Kardos Józsát, Keresztúri Pétert hagyá,
Bocskai Miklóst, Palatics Gergelt hagyá,
Temesvári Nagy Jánost, Őz Lászlót hagyá.
Nagy Györgyöt elöl Dévára bocsátá,
Vele Hetey Sebestyént bocsátá,
Vas Benedeket es vele bocsátá,
Titkon az főbírót hogy kihívatná,
Ott őtőle mindent bizont értene.
Nagy György siete, Dévára beére,
Titkon az főbíróval ő beszéle,
Hát jó hitben vagyon, mindent megérte.
Dévai kertökön két ösvént nyita,
Kin az gyalog az várasra rohanna,
Terek János juta, kernyülfogatá,
Őmaga az vár felé felszágulda.
Igen kéri az főbíró az agát,
Hogy Terek Jánostul őrizze magát,
Mert bizonnyal tudja ő indulatját,
Rajta akarja állani bosszúját.
Sőt Déva várából az Pétör deák,
Feljönnének, izene az agának,
Napfelköltét az várasban ne várnák,
Mert jövetit hallja Terek Jánosnak.
Ez hírökkel az aga nem gondola,
Sőt csak csalárdságnak ezt mondja vala.
Ali csausz, Gyurbát vajda hogy hallá,
Magát bízá, az várhoz felnyomtata.
Bátorsággal az vitézök jutának,
Szintén hajnalban felriaszkodának.
Az gyalogok kertöket szaggatának,
Kin az várasra ők berohanának.
Egy bízott emböre Terek Jánosnak
Harmadmagával álla sarampónak,
Leüté az lakatot lovagoknak,
Kin az vitézök ott beszaladának.
Sok tereket várasszerte hullatnak,
Sokan terekek házba szorulának,
Lovon, gyalog vár felé szaladának,
Sok közülök várasszerte halának.
Terek János az vár felől forgódék,
Az felső sarampóhoz találkozék
Egy gyalog terekkel, ott igyeközék,
Előtte az terek meg sem futamék.
Jelös fővitéz embör, mondják, hogy volt,
Öltözeti neki mert szép gazdag volt,
Az Feru agának agatársa volt,
Egy szablyával viadalnak állott volt.
Egy őmaga Terek János már vala,
Szerencséjét Isten úgy adta vala,
Hegyös tőrrel derékba úgy találá,
Sarampóhoz az tereket nyássolá.
Nem sok múlva elesék és meghala,
Főszabója az úrnak jutott vala.
Az agának fejét vétette vala,
Feru agát mondom, mint megholt vala.
Immár aga egy házba szorult vala,
Kit az pórok reá betörtek vala,
Ott futamék lovához istállóba,
El-kihozá, felülni akart vala.
Ott az pórok jutának, aga látá,
Nem lőn mit tenni, lovát elbocsátá,
Az pórokkal nagy viadalt ő tarta,
Előttök az kertre futva szalada.
De az pórok oly erősen kergeték,
Egy hágcsóra az aga igazodék,
Igaz akkor Terek János érközék,
Hogy meglátá, hamar reá igazodék.
Elérék az hágcsóig paraszt népek,
Kiktől koncról-koncra elvagdaltaték,
Terek János látá, igen bánkódék,
Elevenön hogy meg nem fogathaték.
Vitéz Terek János meghadta vala,
Eleven tereket senki ne fogna,
Azért mindent ők ott levágnak vala,
De sok bennök várhoz szaladott vala.
Benn egy házba Déván vajda szorula,
Nagy sebökben az várhoz felszalada,
Kit császárnak végre bemondott vala,
Kiért agaságra felvötte vala.
Rémülés nagy lőn ez az pogánoknak,
Futó terek megmondá az ötszáznak,
Kik mind az Kászonhoz hamar futának,
Azon lőn nagy bánatja az basának.
Elindula Buda felé hadával,
Hogy ne járjon nagyobb szégyenvallásval.
Terek Bálint haláláért fiával,
Így járt vala vitéz Terek Jánosval.
Várasban az holttestöket számlálák,
Két negyvennégy testet ott találának,
Csak négy magyar vitézök meghalának,
Vitéz Palatics Gergelt sokan szánák.
Csuda szép nyereséggel ők járának.
Terek János külde az kincstartónak
Egy tereket, egy zászlót az barátnak,
Megköszöné, mint szerelmes fiának.
Szeretettel hallá ezt Erdélország,
Ez úrfiat idvezlé nagy sokaság,
Éltesse és tartsa az Szentháromság,
Övé legyen holta után mennyország.
Egy jó lovat nyereségből hozának,
Ajándékon mutaták az úrfinak,
Mondják, főlova volt Feru agának,
Kinél jobb nem volt hadában basának.
Vitéz Terek János erüle annak,
És nagy hálát ada mennyei Úrnak,
Minden jószága megvagyon az lónak,
Nagy szerettében nevezé Agának.
Meg más ellenség Havaselföldében
Nagy haddal akarna jőni Erdélben,
Terek János hallá nagy örömében,
Vas Benedököt bocsátá tisztiben.
Benedök az föld népét feltámasztá,
Nemeset, nemtelent hamar indíta,
Az Hátszagon terekekkel harcola,
Vitéz módra elöljárót tartóztatá.
Ötszáz terek elölharcoló vala,
Utánna nem messze négyezör vala,
Derék tábor az után indult vala,
Kiben terek és sok oláhság vala.
Nagy szép néppel Vas Benedök gyűjtezék,
Harmadnap elöljáróval ütközék,
Vitéz módra ott vélek igyeközék,
Azonközbe Kendefi János érközék.
Jó rézdobját ott hamar megzöndíték,
Az négyezör terek, oláh megfutamék,
Magyaroktúl sok bennök levágaték,
Az derék tábor hallá, eloszlaték.
Ezzel is Terek János tisztességet,
Mindönöktől nyert vala jó hírt, nevet,
Ha ő meg nem állja vala eleiket,
Lát vala Erdél nagy veszödelmeket.
Vitéz Terek Jánosról többet szólok,
Sok jámbortul kit igazán én hallok,
Mikort Lippát Ulumánra szállátok,
Ottálló seregben őtet hagyátok.
Ennek rendít, módját bővön megírtam,
Derék krónikámban én beléraktam.
Mikort immár benn valátok Lippában,
Ulumán bék beszalada az várban.
Megcsalaték Ulumán bék dolgába,
Mert sok terek elhulla viadalba,
Nem szaladhatának mind be az várba,
Hídról sokan hullának az árokba.
Igen vágják őket az keresztyének,
Kis kapun kiszaladának terekek,
Hétszázan jó szerrel vadnak szegények,
Épen hazamenni ők igyeköznek.
Nem messze szép seregöket látának,
Kétfelé féltökben ott szakadának,
Egyik része az Marosra váltának,
Más rész Terek Jánosra találának.
Terek János az szilvásba áll vala,
Hogy az tereket ott meglátta vala,
Vitézeket ránódította vala,
Őmaga is bátor szívvel indula.
Igen hullnak, vesznek ott az terekök,
Vígan forgódnak az magyar vitézök,
Terek János jól forgódik közöttök,
Hát gyaloggá esött volt egy főtörök,
Oly erősen ví vala az hősekkel,
Sokra sebet ejt vala bátor szívvel,
Mint egy vadkan ő élös fegyverével
Kit ér vala, eltér vala nagy sebbel.
Közel juta Terek János, hogy látá,
Az terekhöz siete, szömben álla,
Hegyös tőrrel őtet gyakdossa vala,
És őreá sebeket ejtött vala.
Ottan Terek Jánost ő megfutamtá,
Lova nyakát általüté, kiszakasztá,
Ő jó lován már egynéhán seb vala,
Mely lovat Agának nevezött vala.
Míg jó lovát úrfi megtörölgeté,
Addég Kardos Józsa fáját felveté,
Az terekben ő kopjáját eltöré,
Vasát vállából az terek kivevé.
Juta meg egy huszár, öklelni akará,
Félönszököllék, kopja héban jára,
Egyet terek szablyával hozzácsapa,
Az ló farán fél singnit vágott vala.
Ám eljuta más huszár es azonba,
Ott es terek egyet-kettőt ugorda,
Hozzácsapa, ló lába elszakada,
Terek János látá, reáindula.
Hát az terek magát vérösítette,
Ez úrfi jó lovával úgy ütette,
Az tereket hamar földre elejté,
Ugyan rajta jó lovát téröngeté.
Ott az hegyös tőrrel igen gyakdosá,
Szablyájával az terek ám felvága,
Vitéznek szép kengyelvasát találá,
Az rézkengyel félig el-beszakada.
Szakada csizmája és ő kapcája,
Azért meg nem sebesüle ő lába.
Hegyös tőrrel úrfi hozzátaszíta,
Szablyás karját ő az földhöz nyássolá.
Ez világból ugyanott kivégezé,
Terek János nagy tisztességet nyere,
Az Úristen soká őtet éltesse,
Még több igyben őtet szerencséltesse.
Vajh, ezt ne utáljátok, kik halljátok,
Ez vitéz úrfira ti ne szóljatok,
Mert bizon kevés úrfiakat látok,
Kikkel együtt terekekkel vínátok.
Kár, hogy ez úrfit elő nem veszitök,
Hogy valami tiszttel nem szeretitök,
Hozzásietnének szegén vitézök,
Híven szolgálná országtok, földetök.
Ezörötszáz iránk ötvenháromban,
Aranlábú Debrecen várasában,
Tinódinak híják mind ez országba,
Szerzé búba egy puszta kamorába.
A vers dallama
Az alábbi kották a következő kiadásból származnak: Csomasz Tóth Kálmán, Ferenczi Ilona (sajtó alá rendező) 2017. A XVI. század magyar dallamai. Budapest: Akadémiai Kiadó.
Előfordulhat, hogy a vers dallama más gyűjteményben is szerepel, melynek sorszáma az adatlap Dallam mezőjében látható. Ugyanakkor az adatlapi mező nem tartalmazza az RMDT új kiadásának számait – ez az adatbázis egy későbbi változatában lesz szinkronizálva.
A kottaképek többnyire a Magyar Elektronikus Referenciamű Szolgáltatás (MERSZ) oldaláról érkeznek, és a jegyzetek és dallamok hivatkozásai is a MERSZ oldalára ugranak, melynek használatához előfizetés vagy megfelelő felsőoktatási, ill. tudományos hálózathoz való hozzáférés szükséges.
Egyes kottaképek az RMDT digitalizált másolatai. Ezekhez lejátszható hanganyag is tartozik, és forráskódjuk az adatbázis részét képezi. A jövőben az összes kottát ilyenre alakítjuk. Ezúton is köszönjük Ferenczi Ilona támogatását, amelyet az adatbázisok összekötésekor nyújtott.