Tinódi Sebestyén, Ez elmúlt gonosz időket beszélem (RPHA 0395)

Ez elmúlt gonosz üdőket beszélöm,
Vitéz Terek Jánosról emléközöm,
Mert jó híre-neve öröm énnéköm,
Attya halálán keserög én lelköm.

Nincsen szöme szerencse kerekének,
Egyaránt forog gazdagnak, szegínnek,
Hol jó, hol gonosz fordul emböröknek,
Urak és szegén legénök mind vesznek.

Nagy sok jóval szereté az Úristen
Vitéz Terek Bálintot ő éltében,
Mikort vala szintén jobb életében,
Az szerencse hozá veszödelömben.

Jó Terek Bálintnak szép házastársa
Megmarada az jó Penflinger Kata,
Árvaságba véle két vitéz fia:
Az jó Terek János és Ferenc vala.

Nem élhete asszon sokat ez világba,
Urán való szertelen bánatjába
Ő meghala Debrecen várasába,
Az két fia marada árvaságba.

Gondolá eszt Terek János magába,
Hogy ő menne egy felség udvarába,
Látna, tanulna vitézlő dolgokba,
Méne Ferdinánd királ udvarába.

Jó kedvébe kezde királnak lenni,
Mert hívséggel kezde néki szolgálni
Mi ifjakhoz illik mindent tanulni,
Mindönökkel ő magát szerettetni.

Tudományokat ő kezde tanulni,
Játékokban, vadászásban ott lenni,
Gyorsasággal sokakat meghaladni,
Házasságra kezde ő igyeközni.

Elbúlcsúzván, méne kincsös Erdélbe,
Jó Hunyad várába, lakóhelébe,
Szép mátkáját hozá nagy örömébe,
Attya meghala azon esztendőbe.

Rágondola Terek János dolgára,
Írnak vala ezörhatodfélszázba,
Vala huszonegy esztendős korába,
Álla János királné udvarába.

Eszt királné asszonnak megjelenté,
Hogy őfelsége szolgája úgy lenne,
Az terekkel együtt hadba nem lenne,
Sőt attyájért holtig ellenök lenne.

Királné asszon akkor Fejérvárba
Vesze öszve kincstartóval búvába,
Hogy ellene támada országába,
Némötöknek magát ajánlásába.

Igen bízik Fráter György Ferdinándba,
Az királné asszon terek császárba,
Izene Kászon basának Budába,
Havaselföldébe és az Moldvába:

Az császárnak hagyásából jönnének
Segétséggel, hogy mellette lennének.
Nagy hadakkal azok felkészülének,
Erdélségre indulának, sietének.

No, mikoron Terek János eszt érté,
Hogy terekké lenne, eszt nem szereté,
Asszonyátúl hamar búcsúját vevé,
Szép szóval asszonyának ezt beszéllé,

Ohítva szólla: "Kérlek meghallgassad,
Kegyelmes asszonyom eszt megbocsássad,
Én búlcsúmat veszöm, kérlek, ne bánjad,
Az terek nem barátom, aszt jól tudgyad.

Sőt lám tudgya felségöd, mint elveszték
Én vitéz atyámat megrágák, evék,
Terek Bálintot hamis hittel veszték,
Fejemet öcsémmel árvaságba veték.

Rágondolván, én nem akarok járnom
Terekekkel, egy hadba barátkoznom,
Inkább, ha lehet azon gondolkodom,
Én atyámért rajtok akarok halnom."

Ott az úrfi asszonyátúl elválék,
Jó Hunyad várába mikor érközék
Hírt mondának: Tótváradgyán nyugodnék
Kászon basa, hogy Erdélben bélépnék.

Legelöl két agáját választotta,
Feru agát társával elbocsátta,
Kétszáz lóval Dévára bébocsátta,
Utánna ötszáz lovagját bocsátta.

Ezt hogy hallá Terek János, vigada,
Egy inassát, Kósát hamar bocsátá,
Dévára bémenne, bizon hírt tudna.
Kósa siete, Dévára béjuta.

Nagy gazdagon Feru aga eljuta,
Az sarampón Kósa mind megszámlálá,
Kétszáz lóval épen az aga vala,
Ali csausz, Gyurbát vajda ott vala.

Eszt megmondá Kósa vitéz urának,
Az úr hírré tevé jó szolgáinak,
Erről hálát ad az mennyei Úrnak.
Kérdi: "Mi tetszenék az uraimnak?"

Vala Nagy György azkor az úr hadnagya,
Kösség-akaratból úrnak eszt mongya:
"Három jelös dolgát jól meggondolja,
Hogy valami kárát annak ne vallya.

Királné asszon hiti ellen lészen,
És az ország értelme nélkül lészen,
Kezd jószágod veszni, ha ellenök lészen,
Ezöket nem nézöd, kezedön lészen."

Erre Terek János szóla ilyeket:
"Régen kértem az felségös Úristent,
Hogy adgyon éltömben oly jó szerencsét,
Terekekkel aggyon néköm oly igyet,

Bátorsággal Terek Bálint fogságát
Én megtorolhassam szernyű halálát,
Nem nézhetöm jószágom pusztulását,
Bizon megkésértöm az basa hadát."

Eszt hallván vitézök, éjjel készülnek,
Éfelekor két embörök jövének,
Az dévai főbírótúl jövének
Az esköttek nagy hitöt izenének.

Nagy vígan az úr trombitát fúvata,
Lovagját, gyalogját el-kiindítá,
Száztizenhárom lovagot számlála,
Hatvanhét gyaloggal éjjel indula.

Terek János elöljárót bocsáta,
Barcsai Gáspárt szép szerrel bocsátá,
Jelt kiada, és mindent bátoríta,
Viadalnak móggyára megtanítá.

Jó legényeket fejéhöz választa:
Kardos Józsát, Keresztúri Pétert hagyá,
Bocskai Miklóst, Palatics Gergelt hagyá,
Temesvári Nagy Jánost, Őz Lászlót hagyá.

Nagy Györgyöt elöl Dévára bocsátá
Véle Hetey Sebestyént bocsátá,
Vas Benedeket es véle bocsátá,
Titkon az főbírót hogy kihívatná,

Ott űtűle mindent bizont értene.
Nagy György siete, Dévára béére,
Titkon az főbíróval ő beszélle
Hát jó hitben vagyon, mindent megérte.

Dévai kertökön két ösvént nita,
Kin az gyalog az várasra rohanna,
Terek János juta, kernyülfogatá,
Ő maga az vár felé felszágulda.

Igen kéri az főbíró az agát,
Hogy Terek Jánostúl őrizze magát,
Mert bizonnyal tuggya ő indulattyát,
Rajta akarja állani bosszúját.

Sőt Déva várából az Pétör deák
Feljönnének, izene az agának,
Napfelköltét az várasban ne várnák,
Mert jövetit hallya Terek Jánosnak.

Ez hírökkel az aga nem gondola,
Sőt csak csalárdságnak eszt mongya vala.
Ali csausz, Gyurbát vajda hogy hallá,
Magát bízá az várhoz, felnyomtata.

Bátorsággal az vitézök jutának,
Szintén hajnalban felriaszkodának.
Az gyalogok kertöket szaggatának,
Kin az várasra ők bérohanának.

Egy bízott emböre Terek Jánosnak
Harmadmagával álla sarampónak,
Leüté az lakatot lovagoknak,
Kin az vitézök ott bészaladának.

Sok tereket várasszerte hullatnak,
Sokan terekek házba szorulának,
Lovon, gyalog vár felé szaladának,
Sok közülök várasszerte halának.

Terek János az vár felől forgódék,
Az felső sarampóhoz találkozék
Egy gyalog terekkel, ott igyeközék,
Előtte az terek meg sem futamék.

Jelös fővitéz embör, mongyák, hogy volt,
Öltözeti néki mert szép gazdag volt,
Az Feru agának agatársa volt,
Egy szablyával viadalnak állott volt.

Egy ő maga Terek János már vala,
Szerencséjét Isten úgy atta vala,
Hegyös tőrrel derékba úgy találá,
Sarampóhoz az tereket nyásolá.

Nem sok múlva elesék és meghala,
Főszabója az úrnak jutott vala.
Az agának fejét vétette vala,
Feru agát mondom mint megholt vala.

Immár aga egy házba szorult vala,
Kit az pórok reá bétörtek vala,
Ott futamék lovához istállóba,
El-kihozá, felülni akart vala.

Ott az pórok jutának, aga látá,
Nem lőn mit tenni, lovát elbocsátá,
Az pórokkal nagy viadalt ő tarta,
Előttök az kertre futva szalada.

De az pórok oly erősen kergeték,
Egy hágsóra az aga igazodék,
Igaz akkor Terek János érközék,
Hogy meglátá, hamar reá igazodék.

Elérék az hágsóig paraszt népek,
Kiktől koncról-koncra elvagdaltaték,
Terek János látá, igen bánkódék,
Elevenön hogy meg nem fogathaték.

Intéz Terek János meghatta vala,
Eleven tereket senki ne fogna,
Azért mindent ők ott levágnak vala,
De sok bennök várhoz szaladott vala.

Benn egy házba Déván vajda szorula,
Nagy sebökben az várhoz felszalada,
Kit császárnak végre bémondott vala,
Kiért agaságra felvötte vala.

Rémülés nagy lőn ez az pogánoknak,
Futó terek megmondá az ötszáznak,
Kik mind az Kászonhoz hamar futának,
Azon lőn nagy bánattya az basának.

Elindula Buda felé hadával,
Hogy ne járjon nagyobb szégyenvallásval.
Terek Bálint halálájért fiával
Igy járt vala vitéz Terek Jánosval.

Várasban az holttestöket számlálák,
Két negyvennégy testet ott találának,
Csak négy magyar vitézök meghalának,
Vitéz Palatics Gergelt sokan szánák.

Csuda szép nyereséggel ők járának.
Terek János külde az kincstartónak
Egy tereket, egy zászlót az barátnak,
Megköszöné, mint szerelmes fiának.

Szeretettel hallá eszt Erdélország,
Ez úrfiat idvezlé nagy sokaság,
Éltesse és tarcsa az Szentháromság,
Övé légyen holta után mennyország.

Egy jó lovat nyereségből hozának,
Ajándékon mutaták az úrfinak,
Mongyák: főlova volt Feru agának,
Kinél jobb nem volt hadában basának.

Vitéz Terek János erüle annak,
És nagy hálát ada mennyei Úrnak,
Minden jószága megvagyon az lónak,
Nagy szerettében nevezé Agának.

Még más ellenség Havaselföldében
Nagy haddal akarna jőni Erdélben,
Terek János hallá nagy örömében,
Vas Benedököt bocsátá tisztiben.

Benedök az föld népét feltámasztá,
Nemeset, nemtelent hamar indítá,
Az Hátszagon terekekkel harcola,
Vitéz módra elöljárót tartósztatá.

Ötszáz terek elölharcoló vala,
Utánna nem messze négyezör vala,
Derék tábor az után indult vala,
Kiben terek és sok oláhság vala.

Nagy szép néppel Vas Benedök gyűjtezék,
Harmadnap elöljáróval ütküzék,
Vitéz módra ott vélek igyeküzék,
Azonközbe Kendefi János érközék.

Jó rézdobját ott hamar megzöndíték,
Az négyezör terek, oláh megfutamék,
Magyaroktúl sok bennök levágaték,
Az derék tábor hallá, eloszlaték.

Ezzel is Terek János tisztességet,
Mindönöktől nyert vala jó hírt, nevet,
Ha ő meg nem állya vala eleiket,
Lát vala Erdél nagy veszödelmeket.

Intéz Terek Jánosról többet szóllok,
Sok jámbortúl kit igazán én hallok,
Mikort Lippát Ulumánra szállátok,
Ottálló seregben őtet hagyátok.

Ennek rendít, módgyát bévön megírtam,
Derék krónikámban én beléraktam.
Mikort immár benn valátok Lippában,
Ulumán bék bészalada az várban.

Megcsalaték Ulumán bék dolgába,
Mert sok terek elhulla viadalba,
Nem szaladhatának mind bé az várba,
Hídról sokan hullának az árokba.

Igen vágják őket az keresztyének,
Kis kapun kiszaladának terekek,
Hétszázan jó szerrel vadnak szegények,
Éppen hazamenni ők igyeköznek.

Nem messze szép seregöket látának,
Kétfelé féltökben ott szakadának,
Egyik része az Marosra váltának,
Más rész Terek Jánosra találának.

Terek János az szilvásba áll vala,
Hogy az tereket ott meglátta vala,
Vitézeket ránódította vala,
Ő maga is bátor szívvel indula.

Igen hullnak, vesznek ott az terekök,
Vígan forgódnak az magyar vitézök,
Terek János jól forgódik közöttök,
Hát gyaloggá esött volt egy fűtörök,

Oly erősen ví vala az hősekkel,
Sokra sebet ejt vala bátor szível,
Mint egy vadkan ő élös fegyverével
Kit ér vala, eltér vala nagy sebbel.

Közel juta Terek János, hogy látá
Az terekhöz siete, szömben álla,
Hegyös tőrrel őtet gyagdosá vala,
És őreá sebeket ejtött vala.

Ottan Terek Jánost ő megfutamá,
Lova nyakát általüté, kiszakasztá,
Ő jó lován már egynéhán seb vala,
Mely lovat Agának nevezött vala.

Míg jó lovát úrfi megtörölgeté,
Addég Kardos Józsa fáját felveté,
Az terekben ő kopjáját eltöré,
Vasát vállából az terek kivevé.

Juta meg egy huszár, öklelni akará,
Félön szököllék, kopja héban jára,
Egyet terek szablyával hozzácsapa,
Az ló farán fél singnit vágott vala.

Ám eljuta más huszár es azonba,
Ott es terek egyet-kettőt ugorda,
Hozzácsapa, ló lába elszakada,
Terek János látá, reá indula.

Hát az terek magát vérösítette,
Ez úrfi jó lovával úgy ötette,
Az tereket hamar földre elejté,
Ugyan rajta jó lovát téröngeté.

Ott az hegyös tőrrel igen gyagdosá,
Szablyájával az terek ám felvága,
Vitéznek szép kengyelvasát találá,
Az rézkengyel félig el-bészakada.

Szakada csizmája és ő kapcája,
Azért meg nem sebesüle ő lába.
Hegyös tőrrel úrfi hozzátaszíta,
Szablyás karját ő az földhöz nyássolá.

Ez világból ugyanott kivégezé,
Terek János nagy tisztességet nyere,
Az Úristen soká őtet éltesse,
Még több igyben őtet szerencséltesse.

Haj, eszt ne utáljátok, kik hallyátok,
Ez vitéz úrfira ti ne szóljatok,
Mert bizon kevés úrfiakat látok,
Kikkel együtt terekekkel vínátok.

Kár, hogy ez úrfit elő nem veszitök,
Hogy valami tiszttel nem szeretitök,
Hozzá sietnének szegén vitézök,
Híven szolgálná országtok, földetök.

Ezörötszáz iránk ötvenháromban,
Aranlábú Debrecen várasában,
Tinódinak híják mind ez országba,
Szerzé búba egy puszta kamorába.

FINIS