Éneklünk Krisztus fejedelemnek (RPHA 0385)

Éneklönk Krisztus fejedelmnek,
A bölcs báránnak
És a fejér stólákkal megfénesőltnek vacsorájára
A vörös tengeren által mentenek utánna.
Kinek a keresztfa oltárán
Megsűlt szentségő testét
Ó rózsáló vérével
Kóstolván élönk istennek.
A húsvét napjának estin
Farahónak keménségő
Hatalmából megmenekedvénk.
Immár mü húsvétönk Krisztus,
Ki mondatik áldoztatott báránnak;
Ő teste áldoztatott
Tisztaságnak pogácsájába.
Oh bizon méltó szent ostya,
Ki miatt poklok megtöretének,
A fogságbéli nép megszabadólván
Megfordóla életnek érdemébe.
Mikor Krisztus felkele a koporsóból,
A győző megfordóla pokolból,
Megszorejtván kötéllel a kegyetlent
És megnyitván paradicsomot.
Kérönk mendeneknek teremtőjö
E húsvétnek örömében,
Hogy ótalmazjad te népedet
Menden hirtelen haláltól.
Dicsőség néked uram,
Ki felköltél halottaidból,
Atyával és szent lélekkel
Mend örökkel örökké Amen.
Mind ti népek bánkódjatok pispek veszedelmém,
Mert tudjátok, míg isten segélé az ő jó szerencséjét,
Nem uralkodék terek császár soha az ő fején.
Im látjátok, ellenségit sok helen meggyőzte,
Terekeknek sokaságit rólatok elízte,
Mellettetek megholtát ingyen ő nem nézte.
Kitek tudja itthon őlvén az ő sok költségét,
És koroskínt mindenféle nagy gondviselését,
Mert az tívi ő fejében ő megőszőlését.
Hadakozó soha nem nyér egy viadalban es,
Ha nem lészen igaz-hitő még az nyereségben,
Vagy tisztaság kivel nincsen akár mikoron is.
— Az szót mondja szandsák-vajda az ő fogságában:
»Jaj! hogy veszék, szégyent vallék én bátorságomban,
Én nem valék i(g)az hitő szegín horvátoknak,
Soh rabolást én is töttem az ő velalokban,
Azért fogván tart most engemet egy haragos pap-bán.
Lám nincsen most mi engemet megszabadítana,
Menthet isten, ha mikor-e ? azt megtudhatnája,
És én reám ő szemeit vajha fordétanája.
De ha engem ő ezúttal itt meg nem segíllend,
És innejten ez fogságból engem ki sem viend,
Többé néki én nem hiszek ha itt elfeletend.
Én ki valék Szendörőben egy haragos nagy bán,
Sokat dúltam mindenfelé az én lovam hátán,
Azért fogván tart most engemet egy haragos pap-bán.
Szeretném azt, ha engemet magyarok nem látnának,
Bátor inkább az fogságban itten levágnának,
Az angyalok mennyországba ottan ragadnának.
Az sem csoda, hogy én vagyok most itt nagy fogságban,
Mert lakozik nagy sok isten az Magyarországban,
Kik segétték az pap-bánt az ő bánságában.
Bátorsággal ők segíllík és nagy nyereséggel,
Tisztességgel, vitézséggel, pénzzel és bévséggel,
Avagy peniglen terek vajdáknak az önnen fejekkel.
Ahol vínak ő huszári, ott vígan osztoznak,
Ő szolgái az marhaért csak meg sem bántatnak,
Gyakor helen vígan laknak, mind magyaról szólnak.
Tegetlen ím az patyolatot mind kopjával mírék,
Némel terekek fa tetejéről azt orozva nízék,
Nem merínek leszállani, mert ők az
Keves kár nekil nem lehetnek zegén keresztyének,
De meghalának immár kétszer oly nagy sok terekek
Siralmas mast Terekországban az ő énekek.
Kenyeregjönk az úristennek mi mind fejenkínt,
Hogy ne hagyjon terekeknek dúlnia koroskínt,
Bátorítson viadalhoz minket mind fejenkint.
Ez éneket ezerötszáz tizenöt esztendőben,
Szabatkay Mihály szerzé egy nagy jó kedvében,
Egy Szent Gyergynek innepének nemes kezdetében.