| Irodalomtörténet | Poétika | Források |
| Incipit: | Emlékezzünk régiekről |
Változat:
| |
| RPHA-szám: | 0376 |
| Szerző: | Csáti Demeter A verset a szerző látta el névmegjelöléssel. A kolofonban: Csáti Demeter |
| Cím: | Pannonia megvételéről |
| A szereztetés ideje: | 1526 körül A kolofonban: Mikort nagy bú vala Magyarországban |
| A szereztetés helye: | A kolofonban: Szilágyságban |
| Pro domo: | RMKT,1,229: Az ének tartalma nyomról nyomra megegyez azon régi krónika előadásával, melyet a bécsi Képes Krónika tartott fenn legteljesebben. |
| Akrosztichon: | A versnek nincs akrosztichonja. |
| Kolofon: | A versnek van kolofonja. |
| A versforma fajtája: | Bizonytalan verselésű szótagszámláló, izostrofikus vers. |
| Versforma: | a8(4,4), a8(4,4), a8(4,4), a9(4,5) Keresés erre a rímképletre Keresés erre a szótagszámra |
| Dallam: | Bizonytalan, hogy a verset énekelték-e. RMDT1/757, RMDT1/757 |
| Terjedelem: | Terjedelem: 41 versszak |
Változat:
| |
| Irodalmi minta: | Chronica de gestis Hungarorum |
| Műfaj: | [ világi (048) > história (049) > elbeszélő (051) > nem fiktív (056) > történelmi (068) ] |
| Felekezet: | 67% evangélikus (2 db) 33% világi (1 db) |
| Változatok: |
| Kritikai kiadás: | RMKT 2. 5 Balassi Bálint és a 16. század költői 1. 286 |
| Szöveg | Dallam | A szöveg forrása: Régi Magyar Költők Tára XVI. század |
Emlékezzénk régiekrel,
Szítiából kijüttekrel,
magyaroknak eleikrel,
és azoknak vitézségekrel.
Szítiából kiindulának,
hogy ez földre kijüvének,
Istentül is kísziríttetének,
Erdélységben letelepedének.
Ott jól tének űmagokkal,
hét sereget nagyot szerzének,
hét kapitányok emelének,
mindeniknek várat szerzének.
Mind egyesek ű dolgokban,
hatalmasok viadalokban,
nincs fílelmek országokban,
csak lakoznak bátorságokban.
Nagy erejek, mint Sámsonnak,
bátor szívek, mint oroszlánnak,
mindent rontnak, ha indulnak,
rettenetesek sokaságokkal.
Az eggyek kezettek jelesb vala,
kinek neve Árpád vala,
mindeniknél gazdagb vala,
azért keztek főkapitán vala.
Mikort azt hallották volna,
hogy az Duna jó víz volna,
lakófölde nagy jó volna,
hogy annál jobb sohol nem volna;
Egy kevetet választának,
Duna látni bocsátának,
hogyha bizont monthatnának,
ők az földre bészállanának.
Kevet juta Duna mellé,
földet, füvet megszemlélé,
Duna vizit ös megkímlé,
ő magának jónak ítélé.
Herceg akkor ez földön lengyel vala,
ki mind ez országot bírja vala,
lakóhele Veszprém vala,
ez föld népe mind német vala.
Kevet futa bé Veszprémben,
az hercegnek eleiben,
magyaroknak ű szovával,
keszeneti lén nagy tisztességvel:
„Engem kültek téged látnom,
országodat mind megjárnom,
lakóheleden megtudakoznom,
néped tervínit tanalnom.”
Herceg azt igen erülé,
az kevetet megvendíglé,
űmagának jónak ítélé,
mert azokat keznépnek vélé.
Kevet onnyat elsiete,
egy palackot kerestete,
Duna vizében béleteltse,
feldet, füvet hamar kerestete.
Azt Erdélbe el-bévivé,
Árpád elétt mind letevé,
Árpád láta, jó néven vivé,
kapitányoknak mind hírré tevé.
Kapitányok odagyűlének,
Duna vizét ők megláták,
feldet, füvet ös megláták,
ottan reá tanácsot tartának.
Egy fejér lovat hozatának,
féket, nyerget aranyast hozának,
az herceghez bocsátának,
hogy illyen szóval neki szólnának:
„Ez szép lóval azok tisztelének,
kik Szítiából kijűének,
nagyságodtúl feldet kérének,
országodban letelepedének.”
Herceg azval veszté
magát, hogy az dolgot meg nem érté,
az szép lovat megszereté,
hogy ki miatt földét elveszté.
Az szép lónak erültében,
az szók mondá az kevetnek:
„annat adok én feldemben,
mint kívánnak ők, nagy bőséggel”.
Kivetek vadnak nagy eremben,
mert járának nagy jó véggel,
elbúcsúzának nagy tisztességvel,
bésietének Erdély feldében.
Kivetek beszélnek kapitánokkal,
kapitánok tanácskoznak,
hogyha ez földre juthatnának,
az herceggel megvínának.
Istent ők ott imádának,
háromszer Deust kiáltának,
arról nevezték ott az várast
Szamos mentében az nemes Deusnek.
Tűlek maradott nekenk az szokásonk,
hogyha mikoron árut mi szakasztonk,
„Deus, Deus” ott kiáltonk,
bizonságonk, hogy megárultonk.
Hamar mind felkészülének,
harmad kevetet választának,
az herceghez bocsátának,
hogy illyen szóval neki szólnának:
„Herceg, jól meggondolj magad,
hogy ez feldet hamar elhagyjad,
mert magyaroknak árun attad,
immár űnekik megbocsássad.”
Kevetek jutának az herceghez,
tisztességvel neki keszenének,
az Árpádnak ő szavával
ezt megbeszéljék nagy bátorságval:
„Feldedet attad fejér lovan,
és füvedet aranyas féken,
Duna vizit aranyas nyergen,
akkort való nagy szökségedben.”
Herceg hallá, mosolyodék,
azzal semmit nem gondola,
az kevetnek akkoron szóllala,
haragjában azt mongya vala:
„Ha az szép lovat azért külték,
egy sulyokkal majd agyonverjék,
nyerget vessék az Dunába,
és az féket az fűben elrekkencsék.”
Kevetek azt mondák az hercegnek:
„nem kell tenni kegyelmednek,
azzol az magyarok károsok sem lesznek,
inkább lesznek nyereségesek.
Mert ebek lóval mind meghíznak,
nyerge leszen halászoknak,
az fékével kaszások osztoznak,
azért teutánnad ők sok jót mondonak.”
Kevetek onnyat elbúcsúznak,
herceg ottan megfélelmék,
seregekkel gyülekezék,
az Duna mellén el-békeltezék.
Árpád juta magyar néppel,
Kelenfölden a Dunán elkelének,
az Csekén ők csekének,
az Tétényben el-feltetének.
Érden sokat ők értenek,
Százhalommal megszállának,
az herceggel megvívának,
Isten vala magyar néppel,
ott járának nagy nyereséggel.
Az herceg ott megvereték,
csak egyedül futnia essék,
az Dunára őt keríték,
semmiképpen meg nem érheték.
Abban egyéb nem lehete,
az Dunában bészekteté,
hogy már magát ott megmentenéje,
inkább magát ott elrekkenté.
Árpád vala nagy eremben,
mert az ország lén kezében,
ő megszálla fenn egy hegyben,
Székesfehérvárhoz lén ű kezelben.
Ott ez ország nekiek adaték,
Magyarországnak nevezteték,
némettűl, mert megvívék,
fegyverekkel evékkén tevék.
Szítiából kijüttekrel,
magyaroknak eleikrel,
és azoknak vitézségekrel.
Szítiából kiindulának,
hogy ez földre kijüvének,
Istentül is kísziríttetének,
Erdélységben letelepedének.
Ott jól tének űmagokkal,
hét sereget nagyot szerzének,
hét kapitányok emelének,
mindeniknek várat szerzének.
Mind egyesek ű dolgokban,
hatalmasok viadalokban,
nincs fílelmek országokban,
csak lakoznak bátorságokban.
Nagy erejek, mint Sámsonnak,
bátor szívek, mint oroszlánnak,
mindent rontnak, ha indulnak,
rettenetesek sokaságokkal.
Az eggyek kezettek jelesb vala,
kinek neve Árpád vala,
mindeniknél gazdagb vala,
azért keztek főkapitán vala.
Mikort azt hallották volna,
hogy az Duna jó víz volna,
lakófölde nagy jó volna,
hogy annál jobb sohol nem volna;
Egy kevetet választának,
Duna látni bocsátának,
hogyha bizont monthatnának,
ők az földre bészállanának.
Kevet juta Duna mellé,
földet, füvet megszemlélé,
Duna vizit ös megkímlé,
ő magának jónak ítélé.
Herceg akkor ez földön lengyel vala,
ki mind ez országot bírja vala,
lakóhele Veszprém vala,
ez föld népe mind német vala.
Kevet futa bé Veszprémben,
az hercegnek eleiben,
magyaroknak ű szovával,
keszeneti lén nagy tisztességvel:
„Engem kültek téged látnom,
országodat mind megjárnom,
lakóheleden megtudakoznom,
néped tervínit tanalnom.”
Herceg azt igen erülé,
az kevetet megvendíglé,
űmagának jónak ítélé,
mert azokat keznépnek vélé.
Kevet onnyat elsiete,
egy palackot kerestete,
Duna vizében béleteltse,
feldet, füvet hamar kerestete.
Azt Erdélbe el-bévivé,
Árpád elétt mind letevé,
Árpád láta, jó néven vivé,
kapitányoknak mind hírré tevé.
Kapitányok odagyűlének,
Duna vizét ők megláták,
feldet, füvet ös megláták,
ottan reá tanácsot tartának.
Egy fejér lovat hozatának,
féket, nyerget aranyast hozának,
az herceghez bocsátának,
hogy illyen szóval neki szólnának:
„Ez szép lóval azok tisztelének,
kik Szítiából kijűének,
nagyságodtúl feldet kérének,
országodban letelepedének.”
Herceg azval veszté
magát, hogy az dolgot meg nem érté,
az szép lovat megszereté,
hogy ki miatt földét elveszté.
Az szép lónak erültében,
az szók mondá az kevetnek:
„annat adok én feldemben,
mint kívánnak ők, nagy bőséggel”.
Kivetek vadnak nagy eremben,
mert járának nagy jó véggel,
elbúcsúzának nagy tisztességvel,
bésietének Erdély feldében.
Kivetek beszélnek kapitánokkal,
kapitánok tanácskoznak,
hogyha ez földre juthatnának,
az herceggel megvínának.
Istent ők ott imádának,
háromszer Deust kiáltának,
arról nevezték ott az várast
Szamos mentében az nemes Deusnek.
Tűlek maradott nekenk az szokásonk,
hogyha mikoron árut mi szakasztonk,
„Deus, Deus” ott kiáltonk,
bizonságonk, hogy megárultonk.
Hamar mind felkészülének,
harmad kevetet választának,
az herceghez bocsátának,
hogy illyen szóval neki szólnának:
„Herceg, jól meggondolj magad,
hogy ez feldet hamar elhagyjad,
mert magyaroknak árun attad,
immár űnekik megbocsássad.”
Kevetek jutának az herceghez,
tisztességvel neki keszenének,
az Árpádnak ő szavával
ezt megbeszéljék nagy bátorságval:
„Feldedet attad fejér lovan,
és füvedet aranyas féken,
Duna vizit aranyas nyergen,
akkort való nagy szökségedben.”
Herceg hallá, mosolyodék,
azzal semmit nem gondola,
az kevetnek akkoron szóllala,
haragjában azt mongya vala:
„Ha az szép lovat azért külték,
egy sulyokkal majd agyonverjék,
nyerget vessék az Dunába,
és az féket az fűben elrekkencsék.”
Kevetek azt mondák az hercegnek:
„nem kell tenni kegyelmednek,
azzol az magyarok károsok sem lesznek,
inkább lesznek nyereségesek.
Mert ebek lóval mind meghíznak,
nyerge leszen halászoknak,
az fékével kaszások osztoznak,
azért teutánnad ők sok jót mondonak.”
Kevetek onnyat elbúcsúznak,
herceg ottan megfélelmék,
seregekkel gyülekezék,
az Duna mellén el-békeltezék.
Árpád juta magyar néppel,
Kelenfölden a Dunán elkelének,
az Csekén ők csekének,
az Tétényben el-feltetének.
Érden sokat ők értenek,
Százhalommal megszállának,
az herceggel megvívának,
Isten vala magyar néppel,
ott járának nagy nyereséggel.
Az herceg ott megvereték,
csak egyedül futnia essék,
az Dunára őt keríték,
semmiképpen meg nem érheték.
Abban egyéb nem lehete,
az Dunában bészekteté,
hogy már magát ott megmentenéje,
inkább magát ott elrekkenté.
Árpád vala nagy eremben,
mert az ország lén kezében,
ő megszálla fenn egy hegyben,
Székesfehérvárhoz lén ű kezelben.
Ott ez ország nekiek adaték,
Magyarországnak nevezteték,
némettűl, mert megvívék,
fegyverekkel evékkén tevék.
A vers dallama
Az alábbi kották a következő kiadásból származnak: Csomasz Tóth Kálmán, Ferenczi Ilona (sajtó alá rendező) 2017. A XVI. század magyar dallamai. Budapest: Akadémiai Kiadó.
Előfordulhat, hogy a vers dallama más gyűjteményben is szerepel, melynek sorszáma az adatlap Dallam mezőjében látható. Ugyanakkor az adatlapi mező nem tartalmazza az RMDT új kiadásának számait – ez az adatbázis egy későbbi változatában lesz szinkronizálva.
A kottaképek többnyire a Magyar Elektronikus Referenciamű Szolgáltatás (MERSZ) oldaláról érkeznek, és a jegyzetek és dallamok hivatkozásai is a MERSZ oldalára ugranak, melynek használatához előfizetés vagy megfelelő felsőoktatási, ill. tudományos hálózathoz való hozzáférés szükséges.
Egyes kottaképek az RMDT digitalizált másolatai. Ezekhez lejátszható hanganyag is tartozik, és forráskódjuk az adatbázis részét képezi. A jövőben az összes kottát ilyenre alakítjuk. Ezúton is köszönjük Ferenczi Ilona támogatását, amelyet az adatbázisok összekötésekor nyújtott.