Csáti Demeter, Emlékezzünk régiekről (RPHA 0376)

Irodalomtörténet Poétika Források
Incipit: Emlékezzünk régiekről
Változat:
RPHA-szám: 0376
Szerző: Csáti Demeter A verset a szerző látta el névmegjelöléssel. A kolofonban: Csáti Demeter
Cím: Pannonia megvételéről
A szereztetés ideje: 1526 körül A kolofonban: Mikort nagy bú vala Magyarországban
A szereztetés helye: A kolofonban: Szilágyságban
Pro domo: RMKT,1,229: Az ének tartalma nyomról nyomra megegyez azon régi krónika előadásával, melyet a bécsi Képes Krónika tartott fenn legteljesebben.
Akrosztichon: A versnek nincs akrosztichonja.
Kolofon: A versnek van kolofonja.
A versforma fajtája: Bizonytalan verselésű szótagszámláló, izostrofikus vers.
Versforma: a8(4,4), a8(4,4), a8(4,4), a9(4,5)
Keresés erre a rímképletre
Keresés erre a szótagszámra
Dallam: Bizonytalan, hogy a verset énekelték-e. RMDT1/757, RMDT1/757
Terjedelem: Terjedelem: 41 versszak
Változat:
Irodalmi minta: Chronica de gestis Hungarorum
Műfaj: [ világi (048) > história (049) > elbeszélő (051) > nem fiktív (056) > történelmi (068) ]
Felekezet: 67% evangélikus (2 db) 33% világi (1 db)
Változatok:
Kritikai kiadás: RMKT 2. 5 Balassi Bálint és a 16. század költői 1. 286
Szöveg Dallam A szöveg forrása: OTKA K135631
Az itt közzétett szövegek nem kritikai igényűek, bár kritikai kiadásokon alapulnak. Részben modernizált szövegekről van szó, melyeket minimálisan egységesítettünk az OTKA NKFI 135631 számú, „A régi magyar költészet számítógépes metrikai és stilometriai vizsgálata” elnevezésű projektje keretében végrehajtott számítógépes elemzések céljából. Javarészt az RMKT szövegkiadásait követik, kisebb részt más filológiai kutatások eredményei. A digitalizálási, átírási, modernizálási feladatokban részt vett Finta Mária, Horváth Andor, Kiss Margit, Maróthy Szilvia, Nagy Viola, Pardi Boglárka, Rákóczy Krisztina, Seláf Levente, Veszely Anna, Vigyikán Villő, Zohó-Tóth Zoé, és az ELTE BTK Régi Magyar Irodalomtörténeti Tanszék szemináriumainak számos hallgatója. Köszönetetet mondunk a szövegkorpusz összeállításához és közzétételéhez nyújtott segítségért a következőknek: Etlinger Mihály, Fazekas Sándor, Hajdu Ildikó, H. Hubert Gabriella, Papp Balázs, Szatmári Áron, és az RPHA valaha volt összes munkatársa.

Emlékezzenk régiekrél,
Szítiából kijüttekrél,
magyaroknak eleikrél,
és azoknak vitézségekrél.

Szítiából kiindulának,
hogy ez földre kijüvének,
Istentíl is kísziríttetének,
Erdélységben letelepedének.

Ott jól tének űmagokkal,
hét sereget nagyot szerzének,
hét kapitányok emelének,
mindeniknek várat szerzének.

Mind egyesek ű dolgokban,
hatalmasok viadalokban,
nincs fílelmek országokban,
csak lakoznak bátorságokban.

Nagy erejek, mint Sámsonnak,
bátor szívek, mint oroszlánnak,
mindent rontnak, ha indulnak,
rettenetesek sokaságokkal.

Az egyek kezettek jelesb vala,
kinek neve Árpád vala,
mindeniknél gazdagb vala,
azért keztek főkapitány vala.

Mikort azt hallották volna,
hogy az Duna jó víz volna,
lakófölde nagy jó volna,
hogy annál jobb sohol nem volna;

Egy kevetet választának,
Duna-látni bocsátának,
hogyha bizont mondhatnának,
ők az földre bészállanának.

Kevet juta Duna mellé,
földet, fivet megszemlélé,
Duna vizit es megkímlé,
ő magának jónak ítélé.

Herceg akkor ez földön lengyel vala,
ki mind ez országot bírja vala,
lakóhele Veszprém vala,
ez föld népe mind német vala.

Kevet futa bé Veszprémben,
az hercegnek eleiben,
magyaroknak ű szovával,
keszeneti lén nagy tisztességvel:

„Engem kildtek téged látnom,
országodat mind megjárnom,
lakóheleden megtudakoznom,
néped tervínit tanolnom.”

Herceg azt igen erilé,
az kevetet megvendíglé,
űmagának jónak ítélé,
mert azokat keznépnek vélé.

Kevet onnajt elsiete,
egy palackot kerestete,
Duna vizében belételtse,
feldet, fivet hamar kerestete.

Azt Erdélybe el-bévivé,
Árpád elétt mind letevé,
Árpád látá, jó néven vivé,
kapitányoknak mind hírré tevé.

Kapitányok odagyűlének,
Duna vizét ők megláták,
feldet, fivet es megláták,
ottan reá tanácsot tartának.

Egy fejér lovat hozatának,
féket, nyerget aranyast hozának,
az herceghez bocsátának,
hogy ilyen szóval neki szólnának:

„Ez szép lóval azok tisztelének,
kik Szítiából kijüvének,
nagyságodtúl feldet kérének,
országodban letelepedének.”

Herceg azval veszté magát,
hogy az dolgot meg nem érté,
az szép lovat megszereté,
hogy ki miatt földét elveszté.

Az szép lónak eriltében,
az szót mondá az kevetnek:
„annyat adok én feldemben,
mint kívánnak ők, nagy bőséggel”.

Kivetek vadnak nagy eremben,
mert járának nagy jó véggel,
elbúcsúzának nagy tisztességvel,
bésietének Erdély feldében.

Kivetek beszélnek kapitányokkal,
kapitányok tanácskoznak,
hogyha ez földre juthatnának,
az herceggel megvínának.

Istent ők ott imádának,
háromszer „Deus”-t kiáltának,
arról nevezték ott az várast
Szamos mentében az nemes Deusnek.

Tűlek maradott nekenk az szokásonk,
hogyha mikoron árut mi szakasztonk,
„Deus, Deus” ott kiáltonk,
bizonságonk, hogy megárultonk.

Hamar mind felkészilének,
harmad kevetet választának,
az herceghez bocsátának,
hogy ilyen szóval neki szólnának:

„Herceg, jól meggondolj magad,
hogy ez feldet hamar elhagyjad,
mert magyaroknak árun adtad,
immár űnekik megbocsássad.”

Kevetek jutának az herceghez,
tisztességvel neki keszenének,
az Árpádnak ő szavával
ezt megbeszéljék nagy bátorságval:

„Feldedet adtad fejér lovan,
és fivedet aranyas féken,
Duna vizit aranyas nyergen,
akkort való nagy szökségedben.”

Herceg hallá, mosolyodék,
azzal semmit nem gondola,
az kevetnek akkoron szólala,
haragjában azt mondja vala:

„Ha az szép lovat azért kildték,
egy sulyokkal majd agyonverjék,
nyerget vessék az Dunába,
és az féket az fíben elrekkentsék.”

Kevetek azt mondák az hercegnek:
„Nem kell tenni kegyelmednek,
azzal az magyarok károsok sem lesznek,
inkább lesznek nyereségesek.

Mert ebek lóval mind meghíznak,
nyerge leszen halászoknak,
az fékével kaszások osztoznak,
azért teutánad ők sok jót mondonak.”

Kevetek onnajt elbúcsúznak,
herceg ottan megfélelmék,
seregekkel gyilekezék,
az Duna mellén el-békeltezék.

Árpád juta magyar néppel,
Kelenfölden a Dunán elkelének,
az Csekén ők csekének,
az Tétényben el-feltetének.

Érden sokat ők értének,
Százhalommal megszállának,
az herceggel megvívának,
Isten vala magyar néppel,
ott járának nagy nyereséggel.

Az herceg ott megvereték,
csak egyedül futnia esék,
az Dunára őt keríték,
semmiképpen meg nem érheték.

Abban egyéb nem lehete,
az Dunában bészektete,
hogy már magát ott megmentenéje,
inkább magát ott elrekkenté.

Árpád vala nagy eremben,
mert az ország lén kezében,
ő megszálla fenn egy hegyben,
Székesfejérvárhoz lén ű kezelben.

Ott ez ország nekiek adaték,
Magyarországnak nevezteték,
némettűl mert megvívék,
fegyverekkel evékkén tevék.

A vers dallama

Az alábbi kották a következő kiadásból származnak: Csomasz Tóth Kálmán, Ferenczi Ilona (sajtó alá rendező) 2017. A XVI. század magyar dallamai. Budapest: Akadémiai Kiadó.

Előfordulhat, hogy a vers dallama más gyűjteményben is szerepel, melynek sorszáma az adatlap Dallam mezőjében látható. Ugyanakkor az adatlapi mező nem tartalmazza az RMDT új kiadásának számait – ez az adatbázis egy későbbi változatában lesz szinkronizálva.

A kottaképek többnyire a Magyar Elektronikus Referenciamű Szolgáltatás (MERSZ) oldaláról érkeznek, és a jegyzetek és dallamok hivatkozásai is a MERSZ oldalára ugranak, melynek használatához előfizetés vagy megfelelő felsőoktatási, ill. tudományos hálózathoz való hozzáférés szükséges.

Egyes kottaképek az RMDT digitalizált másolatai. Ezekhez lejátszható hanganyag is tartozik, és forráskódjuk az adatbázis részét képezi. A jövőben az összes kottát ilyenre alakítjuk. Ezúton is köszönjük Ferenczi Ilona támogatását, amelyet az adatbázisok összekötésekor nyújtott.

RMDT1 2017, 24/II (Régen ó törvényben, Mózesnek könyvében)
Jegyzetek