Batizi András, Dániel ezt írja, minden meghallgassa (RPHA 0238)

AZ ISTENFÉLŐ ZSUZSÁNNA ASSZONNAK HISTÓRIÁJA.

Dániel 13. r.

Dániel ezt írja, minden meghallgassa,
Egy zsidó leányról, kinek jámborsága,
Csudálatos vala minden tisztasága,
És istennél vala teljes bizodalma.

Kinek, a virágnak az ő szépségéről,
Nevet adtak vala ő ékességéről,
És az liliomnak szép fejérségéről,
Zsuzsánnának mondják ő keresztnevéről.

Elkiás leánya az Zsuzsánna vala,
Kinek ő szépsége csudálatos vala,
Mózses törvényében taníttatott vala,
Atyjával, anyjával istenfélő vala.

Lakik vala akkor Babiloniában,
Az jámbor Joakhim oly nagy gazdagságban,
Dícsűretes vala az egy igazságban,
És nagy tökéletes az nagy jámborságban.

Joakhim Zsuzsánnát igen megkedvelé,
Igaz házasságra őtet megszereté,
Örök feleségül magának gyűrezé,
Isten törvényében ő hozzája vívé.

Ám egy gyümölcs kerte Joakhimnak vala,
Mely az ő házához ragasztatott vala,
Minden zsidó népek hozzá gyűlnek vala,
Mert ez az többinél dícsűretesb vala.

Azon esztendőben akkor választának,
Két vén embereket ő fő bírájoknak,
Hosszú vén szakálok, mint az kecskebaknak,
Álnak ő elméjek, mint az agg farkasnak.

Szólott az úristen az vén emberekről,
Mert el-kitámadott Babiloniából,
Álnakság, hamisság az vén agg biráktul,
Kik láttatnak vala községnek példájól.

Ezek Joakhimhoz gyakran gyűlnek vala,
És az ő házánál széket űlnek vala,
Mind az egész község hozzájok jő vala,
Akinek törvénye, igye, peri vala.

Mikoron ím az dél felmelegűlt volna,
Mind az egész község haza megyen vala,
Zsuzsánna akkoron el-bémégyen vala,
Urának kertében alá- s feljár vala.

És az vén emberek őtet látják vala,
Naponként bémenni megszemlélik vala,
Kertbéli járását titkon nézik vala,
Ő kévánságára felgerjednek vala.

Minden értelmeket ott ők hátra veték
És az ő szemeket ők alá figgeszték,
Hogy az mennyországot és istent ne néznék,
Igaz ítíletről ne emlékeznének.

Szívekben mindketten megsebhedtek vala,
És ő szerelmekben felgerjedtek vala,
De ők azt egymásnak nem jelentik vala,
Kiki csak szívében tüzet visel vala.

Mert szégyenlik vala egymásnak mondani,
Ő kévánságokat el-kijelenteni,
De akarnak vala Zsuzsánnával lenni,
Szorgalmatossággal naponként őt látni.

Jertek menjünk haza, egymásnak mondának,
Mert eljött ideje az jó ebédkornak;
Ketten ők egymástul akkort elválának,
Titkon megtérének, egybetalálának.

Kezdék kérdeznie, hogy mi oka volna?
Nem régen mindketten haza mentek vala,
És esmétlen egybetalálkoztak volna;
Ott egyik másiknak szemérmét kivallá.

Akkort ők egy napot mindketten szerzének,
Mikort csak egyedül Zsuzsánnát lelhetnék,
Vele nagy kedvekre együtt lehetnének,
Ő szép tisztaságát megszeplősítenék.

Mikor vígyáznának az meghagyott napon,
Az kertbe bémene Zsuzsánna az napon,
Két szolgáló leány ám utána vagyon,
Akar megferedni, mert nagy hévség vagyon.

Akkort az üdőben senki ott nem vala,
De csak az két bíró elrejtezik vala,
Zsuzsánna szépségét titkon nézik vala,
De maga Zsuzsánna azt nem tudja vala.

Monda leányinak: »sietve hozzatok
Oly szappant énnékem, kivel megmossatok,
És az kert ajtaját erősen zárjátok,
Hozzám hamarsággal kigyorsalkodjatok.«

Mikor ők az ajtót bészegezték volna,
És ők az ajtón el-kimentek volna,
Az két vén emberek feltámadtak vala,
Hozzá futamának, ímezt mondják vala:

»Ajtó bezárulván, mi tehozzád jöttünk,
Senki minket nem lát, csak mi magunk vagyunk,
Tégedet kévántunk, tégedet szeretünk,
Engedj azért nékünk és múlass mivélünk

Hogy ha nem akarod, ellened támadunk,
Hamis tanúságot ellened mi szólunk,
Hogy egy ifjat veled itt az kertben láttunk,
Azért leányidat tőled el-kiküldted.«

Monda az Zsuzsánna nagy fohászkodással:
»Nékem nyavalyásnak mindenfelől halál,
Ha néktek engedek, az is örök halál,
Hogyha nem engedek, nem futhatok én el.

De sokkal jobb nékem cselekedet nélkül,
Emberek kezébe esnem vétek nélkül,
Hogynemmint vétkeznem isten színe előtt,
Mert semmi titok nincs ő szemei előtt!«

Azért az Zsuzsánna felszóval kiálta,
Az két vén bíró is ellene kiálta,
Az egyik futamék, az ajtót megnyitá,
Szerzett álnakságát erősen kiáltá.

Mikoron a házban az szolgák meghallák,
Kiáltásra hamar kertbe rohanának,
Ezt ők úgy szégyellik, mit az birák mondnak,
Mert azt asszonyokhoz többé nem hallották.

Holdá kelve penig másodnap ez vala,
Joakhim házához az köznép gyűlt vala,
Az két vén bírók is oda juttak vala,
Minden álnaksággal szívek rakva vala.

Zsuzsánnát megölni ezek igyekeznek,
Azért ők mondának az egész községnek:
»Hívassátok el-bé Elkiás leányát,
Joakhimnak társát, tudni az Zsuzsánnát.«

Utánna küldének oly nagy hamarsággal,
Zsuzsánna béjöve atyjával, anyjával,
Édes magzatjával, atyjafiaival,
És rokonságival, sok jó barátival.

Az Zsuzsánna penig igen gyenge vala,
Piros szép orczája csudálatos vala,
Jó atyjafiai őt siratják vala,
Minden esmerői keserűlik vala.

Akkort ő orczája béfedezve vala,
De az hamis bírák úgy kévánják vala
Látni ő szépségét és megelégedni,
Azért parancsolák orczáját felnyitni.

Az két hamis biró ottan el-felkele,
Két kezeket veték Zsuzsánna fejére,
Zsuzsánna nagy sírva mennybe feltekinte,
Mert istenben vala minden bizodalma.

Az vén emberek ott ezt felelték vala:
»Mikor mi a kertben széllyel járunk vala,
Ez asszon a kertbe akkort béjött vala,
Két szolgáló leány csak utána vala.

Leányokval ajtót hamar bezárlatá,
És a leányokat tőle kibocsátá
Egy ifjú rejtekből ő hozzája juta,
Paráznaságképpen véle vígadoza.

Az kert szurdokából mi ez dolgot látók,
Hozzájok futamánk látván álnokságok,
Paráználkodniok őket együtt látók,
De az ifjú legént mi megnem foghatók,

Mert néki nálunknál jobb ereje vala,
Az ajtót felüté, ajtón kiszalada,
Az asszont megfogók, nékünk meg nem mondá,
És meg nem jelenté az ifjú ki volna.

Ezekről mi vagyunk az tanóbizonság!«
Ő nékik meghívé az egész sokaság,
Mint fejedelmeknek és fő bírájoknak;
Zsuzsánnát halálra ott mind kárhoztaták.

Zsuzsánna istenhez kiáltván ezt mondá!
»Örök isten! ki vagy titkoknak tudója,
És minden szíveknek vagy általlátója,
Mindeneket te tudsz elébb hogynem volna.

Te tudod úristen, hogy ez hamis bírák,
Hamis tanúságot ellenem szólának,
Ime kell meg halnom, maga én nem töttem,
Mit ez hamis bírák ellenem szólanak.

Isten letekinte az nagy kiáltásra,
Zsuzsánnát kedvelé, őtet meghallgatá,
És mikoron immár vitetnék halálra,
Egy kis gyermek lelkét isten felindítá.

Az gyermeknek neve Dániel proféta,
Gyermek nagy felszóval felkiálta, monda:
»Én az igaz vértől vagyok oly nagy tiszta!«
Hátra ő reája a sok nép fordúla.

Monda az sokaság: mit szólasz te gyermek?
Felele ő nékik állván ő közöttök:
»Izrael fiai lám bolondok vagytok,
Igazat ítílni mindnyájan sem tudtok.

Mi légyen az igaz? lám nem ismeritek,
Izrael leányát halni ítíltétek,
Az új ítíletre azért megtérjetek,
Mert hamis beszédet ez ellen szerzettek.«

Azért hamarsággal ottan megtérének,
Mondának az vének ott az kis gyermeknek:,
»Jövel, űlj közinkbe, jelents meg mindeneket,
Isten néked adta tisztit az vénségnek.«

Mondá ő nékiek az gyermek Dániel:,
»Csak egymástól őket tü elválaszszátok,
Megítílem őket igaz ítílettel.«
Ott egymástól őket elválaszták.

Egyiket hívatá, monda ő nékie:
»Vissza aggott ember, gonosz napon termett!
Az te nagy bűneid most eléjöttenek,
Minden álnakságid mostan kitetszenek.

Hamis ítíletet ebből ítílsz vala,
Az ártatlanokat nyomorgatod vala,
És az gonoszokat elbocsátod vala,
Maga isten mondá: ártatlant meg ne ölj!

Mondd meg azért, hogyha őket együtt látád,
Micsoda fa alatt beszélleni látád?«
Monda az vén bíró: »megmondom, mert láttam,
Az enyvesfa alatt bizony őket láttam!«

Hallván az Dániel, néki ezt felelé:
»Igazán hazudál az te vén fejedre,
Ime az istennek angyala kivette,
Mely sentencziával téged vágjon ketté.«

Dániel akkoron ezt el-kiviteté,
Másikat hívatá, monda ő nékie:
»Kanaánnak magva, pogánoknak vére,
Minden álnakságnak kútfeje, őrvénye!

Orczának szépsége lám megcsalt tégedet,
És elfordította kévánság szívedet.
Az szép leányokval ezt teszitek vala,
És ők félelmesen néktek szólnak vala.

Júdának leánya ezt nem szenvedheti,
Ti gonoszságtokat el nem viselheti,
Mondd meg azért, őket mely fa alatt láttad?«
Ottan azt felelé: ,tölgyfa alatt láttam.‘

Hallván az Dániel néki ezt felelé:
»Igazán hazudál tes tennen fejedre,
Ime az istennek angyala kezében
Egy éles tőr, kivel tüteket vágjon ketté.«

Mind az egész község felkiálta, monda:
Az nagy úristennek mennyben légyen hála!
Ő benne bízókat ki megszabadítja,
Haláltól, patvartól őket ótalmazza.

Az két vén emberre ott az nép támada,
Mert Dániel őket ám meggyőzte vala,
Önnön szavok által ám meggyőzte vala,
Hogy ők hamis tanót ketten szóltak vala.

Mint kívánják vala, hogy ők elvesztenék
Az szegény Zsuzsánnát; ők is elvesztenek,
Mojzes törvényében mindkettőt megölék,
Álnakságok szerént mert ők ezt érdemlék.

Elkiás akkoron ő feleségével,
És az Joakhimmal, Zsuzsánna férjével,
Atyjafiaival és ismerőivel,
Istent magasztalák nagy dícsűretekkel.

Akkoron istenben ők mind örűlének,
Zsuzsánnának vígan ők mind örvendének,
Hogy semmi szeplőben őtet nem érheték,
Ártatlannak lelék, haláltól menteték.

Ezt az nagy úristen nékünk megíratá,
Hogy ő az igazat soha el nem hagyja,
Ő benne bízóknak megszabadítója,
Minden szükségekben őket ótalmazza.

Dániel próféta ezt régen megírta,
És az bibliából magyarra fordítá
Az Batízi András ő betegségében,
Ezerötszáz negyven és egy esztendőben.