Valkai András, Az ötöd római Károly császárról (RPHA 0144)

Irodalomtörténet Poétika Források
Incipit: Az ötöd római Károly császárról
RPHA-szám: 0144
Szerző: Valkai András A verset a szerző látta el névmegjelöléssel. Az akrosztichonban: Valko Andreas de
Ajánlás: Kornyáti Bekes Gáspár
Cím: Krónika Károly császárról
Változat:
A szereztetés ideje: 1571 A kolofonban: Másfélezerhetvenegy esztendőben, Mikor közelgetnénk a böjt kezebben
A szereztetés helye: A kolofonban: Kalota székben végezék Erdélyben
Akrosztichon: A versnek van akrosztichonja. AGNIFIMO DOMINO CASPARI BEKES DE KORNIATH SVPREMO CONSILIARIO CVBICVLARIO AC SECRETARIO SACRE MAIASTATIS REGIE ET COMITI PERPETVO TERRE FOGARAS DOMINO SVO GRACIOSISSIMO ANDREAS DE VALKO SERVICIA COMMENDAT AC RERVM FEAICIVM SACVNDOS EVENTVS V PRECATVR A DEO PATRO PER FILIVM EIVS VNICVM SALVATOREM GENERIS HVMANI VAEE VIVE IN VORA FIDE AC MEI MEMOR ESSE VOLIS EHMGNEM
Változat:
Kolofon: A versnek van kolofonja.
A versforma fajtája: Szótagszámláló, izostrofikus vers.
Versforma: a11, a11, a11, a11
Keresés erre a rímképletre
Keresés erre a szótagszámra
Dallam: A vers énekvers. RMDT1/748, RMDT1/753
Terjedelem: Terjedelem: 312 versszak
Irodalmi minta: Paolo Giovio: Historiarum sui temporis libri 45 ... 34
Műfaj: [ világi (048) > história (049) > elbeszélő (051) > nem fiktív (056) > kortársi, tudósító (069) ]
Felekezet: 100% világi (2 db)
Változat:
Szöveg Dallam A szöveg forrása: OTKA K135631
Az itt közzétett szövegek nem kritikai igényűek, bár kritikai kiadásokon alapulnak. Részben modernizált szövegekről van szó, melyeket minimálisan egységesítettünk az OTKA NKFI 135631 számú, „A régi magyar költészet számítógépes metrikai és stilometriai vizsgálata” elnevezésű projektje keretében végrehajtott számítógépes elemzések céljából. Javarészt az RMKT szövegkiadásait követik, kisebb részt más filológiai kutatások eredményei. A digitalizálási, átírási, modernizálási feladatokban részt vett Finta Mária, Horváth Andor, Kiss Margit, Maróthy Szilvia, Nagy Viola, Pardi Boglárka, Rákóczy Krisztina, Seláf Levente, Veszely Anna, Vigyikán Villő, Zohó-Tóth Zoé, és az ELTE BTK Régi Magyar Irodalomtörténeti Tanszék szemináriumainak számos hallgatója. Köszönetetet mondunk a szövegkorpusz összeállításához és közzétételéhez nyújtott segítségért a következőknek: Etlinger Mihály, Fazekas Sándor, Hajdu Ildikó, H. Hubert Gabriella, Papp Balázs, Szatmári Áron, és az RPHA valaha volt összes munkatársa.

[part "EZ ÉNEKNEK I. RÉSZE"]

Az öted római Károly császárról,
Leszen beszédem most ő szép hadáról,
Barbarossa ellen indulásáról,
Tunis országnak szabadulásáról.

Guleta alatt lött nagy sok harcokról,
Megvételéről, ott lött ostromokról,
Keresztyén s török had megvívásáról,
Szolimán hada szégyenvallásáról.

Nagy Tunetum ország megvételéről,
Török Barbarossának szégyenéről,
Tunis királyról, az Muleassesről,
És ehöz Károly kegyelmességéről.

Immár vala akkor ennyi üdőben,
Ezerötszázharmincöt esztendőben,
A szent Iván hava szép üdőjében,
Hogy Károly lőn szép hadikészületben.

Felkészülvén Károly nagy hamarsággal,
Sok fegyveres gyaloggal, lovagokkal,
Olaszokkal és jó spaniolokkal,
Németekkel, taraszkokkal, álgyúkkal.

Igen szánja vala ő Siciliát,
Az Olasz országoknak táplálóját,
Véle öszve a nemes Sardiniát,
És Spaniol ország gyakor rablását.

Csodaképpen mert akkor Barbarossa
Ügyeközik vala Siciliára,
A Nápolnak nemes birodalmára,
Mind az Olasz országok romlására.

Oly igen örül ezen keresztyénség,
És vigadoz sok keresztyén nemzetség,
Károly által leszen Isten segítség,
Törökeken bosszúálló ellenség.

Derék tanácsa ez Károly császárnak,
Hogy oltalma legyen Siciliának,
Pogán ellen keresztyén országoknak,
Eltörje szarvát az Barbarossának.

Oly szép vala ez hadnak indulatja,
Mert pogán ellen vala mozdulatja,
Keresztyénség maradását mutatja,
Minden nép közjónak ez hadat látja.

Mindenfelől pénz nélkül sok úrfiak,
Spaniolok, lusitaniaiak,
Németek és nagy sok olasz úrfiak,
Ez hadat hallván Károly mellé futnak.

Íme, az harmadik nagy Pál pápának,
Dícsírtetik dolga itt, mint jámbornak,
Dézsmája mely vala Hispániának,
Hadi költségül ada az Károlynak.

Nagy szép kilenc öreg hajót is szörze,
Kiket szép móddal a hadhoz épűte,
Virginius Ursinus lőn vezére,
Iustinianus Pált adá melléje.

Oda bocsátá ezeket Károlyhoz,
Hogy valamit a szerencse néki hoz,
Mindenkoron jelen legyenek ahhoz,
Hallgassanak ők a Károly császárhoz.

Csak a velencések megmaradának,
Szolimán császár frigyében állanak,
Segítséget ellene nem adának,
Barátságát nem vévék a Károlynak.

Auria Andrásnak Károly izene,
Vízerővel hogy szépen felkészülne,
Minden hadiszörszámmal felépülne,
Valami az hadnak ő módja lönne.

Siet Auria készülni hajókkal,
Örül, hogy leszen egy hadban császárral,
Igen készül császár mellé szép haddal,
Víni akar régi nem barátjával.

Parancsola császár más hadnagyának,
Az Alfonsus Dazalus Vastiusnak,
Békét hadna mostan Enariának,
Eleibe jőne gyalog hadának.

Az Vastius jó Auria Antallal,
A nagy Auriának atyjafiával,
Indulának nagy szép hatvan hajókkal,
Kik mind rakvák vitézlő férfiakkal.

Rövid üdőn sok jámbor egybegyűle,
Két Sanseuerinus hajókat szörze,
Saját pénzével kész két úr épüle,
Vitézlő szörrel Károly mellé méne.

Igen szépen azok mellett készülnek,
Spinellus a Carafával épülnek,
Spaniol Alarcóval elerednek,
Költségekben Károly mellé sietnek.

Bátorsággal vadnak indulásokban,
Toletamis Péter egész hajókban,
Vitézeket szörze szép hét hajókban,
Költségével épülést tőn azokban.

Ez hajók készek lövén mindenekkel,
Álgyúk, taraszkok, nagy sok élésekkel,
Ezek mellett vitézlő szép szín néppel,
Vastius indula jó reménséggel.

Campaniának egész ifjúsága
Követék Vastiust sok szép hajókba,
Indulának véle nagy vigasságba,
Károly mellé pogánok ellen hadba.

Együtt a Toletanus Péter fia,
Indula, Fridericus neve vala,
Pannorumba hamar juttanak vala,
Mely váras a Siciliában vala.

Sőt Auria András is hamarsággal,
Épüle tizenhat öreg hajókkal,
Ezek mellett nagy szép három gályákkal,
Császárhoz Hispániába mén azokkal.

De a császár a spaniol uraknak,
Régi mód szerént parancsol azoknak,
Gyalog és lovag hadat megadjanak,
Amint régi szokása az országnak.

Engedelmesek Károlynak az urak,
Szép nyolcezer gyalogot mellé adnak,
Kik mind válogatván egyig valának,
Ezek mellett hétszáz lovagot adnak.

Kapitányul ezek előtt bocsáták,
Mendocius Montegiust indíták,
Hallgatnia ez hadnak őtet hagyák,
Bő költséggel császár mellé bocsáták.

Ott meglátván nagy sok jámbor úrfiak
Károly jó szándékát, véle indulnak,
Füzetés nélkül Károlynak szolgálnak,
Látják nagy hasznát ebből hazájoknak.

Reménségben Károly nagy jóban vala,
Lusitaniai király ki vala,
Kinek leánya a Károlynál vala,
Atyafiát mellé küldötte vala.

Nagy szép huszonöt hajókkal ez vala,
Kiket karavelláknak hínak vala,
Kétezer gyalog ezekben jó vala,
Viadalhoz való szörszám sok vala.

Igen örög hatvan hajók is jutnak,
Kik nagy terhö alá valók valának,
Kész hadat, sok élést kikre rakának,
Ezeken sok gyilkos népek valának.

Az Károly császár parancsolatjából
A gyilkosok megtartattak halálból,
Hogy ezek evezzenek ez hajókból,
Ezért tartatának meg gyilkosságból.

Temérdeki éléssel, kazdagsággal,
Hajókat raknak sok hadi szörszámmal,
Terhölének vitézlő férfiakkal,
Álgyúk, taraszkok, por, gilyóbisokkal.

Hamar ez meglévén megparancsolá,
Asszonyember, gyermek mind elmaradna,
Feje esik vala, ki ezt meghágná,
Hadat bátorítván vízen indula.

Sardiniába hadával evezvén,
Karalis várasba Vastius lévén,
Szép hadának Károly ott is örülvén,
Megindula, jó reménségben lévén.

Véleködést, mulatságot elhagyván,
Sok vitorlákat a szélnek bocsátván,
A napenészeti szél szépen fúván,
Övezőknek jó segítséget adván.

Portusára jutának Uticának,
Mely határa vala az Afrikának,
Parancsola Károly egész hadának,
Segítségért mennybe felkiáltsanak.

Röttenetes vala az Károly hada,
Mert nagy a sok hajóknak széle-hossza,
Lobog az hadaknak sűrén zászlója,
Magas hegyről nézi földnek lakója.

Ebben hamar hír lőn Barbarossának,
Száma nincsen sok keresztyén hajóknak,
Ezt meglátták várából Karthágónak,
Nem jó hír lőn ez Hariadenusnak.

Mert pogán rabok ott elszaladoznak,
Kik keresztyénektől keményen tartatnak,
Károly hadáról kik mindent jól tudnak,
Barbarossának kik minden hírt mondnak.

Oly igen félemlék az Barbarossa,
Jól érti, Károly császár jelen volna,
Hétszáz körég hajókkal közel volna,
Szép hadával ő reá indult volna.

Csoda igen kérdezi a raboktól,
Mi végre indíttatott had Károlytól,
De főképpen egy keresztyén fogolytól,
Az jó Aloisius Presendától.

Ottan Barbarossa a fő népeket,
Egybe gyűjté és bátorítá őket,
Szóla nékik szép bátor beszédeket,
Hadviselésre fordíták eszeket.

„Ne féljetek – úgy mond – e sokaságtól,
E keresztyén császárnak hatalmától,
Mert ezek lesznek münékünk prédául,
Ez hadra mert indultak oktalanul.

Semmik lesznek ezek mü erőn ellen,
Mert az hév üdőn elvesznek hertelen,
Semmik lesznek erős gyalogunk ellen,
És az jó numida lovagok ellen.

Igen nehezek ellenség gyalogi,
Lábokat a föveny jól el-benyeli,
A fegyver nehéz, terhö ezt műveli,
Ily hév üdőn szomjúság őket öli.

Lám, ez hadat hírrel mely nagynak mondják,
Ily szűk földen éhség miatt elfogynak,
Lassa-lassan megdöglenek, elhalnak,
Új vitézek, vastagságot nem szokták.

Íme, Károly ő nagy méltóságával,
Mü prédánk leszen nagy kazdagságával,
Hatalmunkban leszen az ő hadával,
Dücsökedünk mü ennyi sok rabunkkal.

Azt elhiggyétek, ügyeközem ezen.
Fegyver, élés, segítség bőven legyen,
Fogyatkozás dolgainkban ne legyen,
Sok numida segítség velünk legyen.

Rövid szóval, tőletek ezt kívánom,
Guletát megtartania akarom,
E munkát felvegyétek, akaratom,
Oltalmazását tütőletek várom.

Igen törökedjetek oltalmazni,
Szolimán császárnak azt megtartani,
Ha hírnévben akartok neveködni,
Hatalmas császártól sok jókat venni.”

Ott a főtörökek előállának,
Sina Kefat, kit zsidónak mondanak,
Haydin, Tabác, Salec véle valának,
Gyafer agával nagy bátron szólának.

Csoda bátorsággal azt felfogadák,
Várat halálig császárnak tartanák,
Hírek, nevek romlását nem akarnák,
Sőt megöregbíteni ebből várnák.

Ugyan készülnek ezek jancsárokkal,
És válogatott kezes afrusokkal,
Guletába bemenének azokkal,
Bátorsággal várják Károlyt hadával.

Bátorságot szűvekbe nagyot fogtak,
Barbarossa szovához igen bíznak,
Hiszik, hogy Károllyal szégyent vallatnak,
Mert magoknak nagyot tulajdonítanak.

Igen erős vala Guleta vára,
Tunisz országnak vala fő bástyája,
Azért oltalmára sietnek vala,
Mert országot az várból őrzik vala.

[part "EZ ÉNEKNEK II. RÉSZE. // Az erős Guleta vítatásáról és megvevéséről."]

Császárnak halljátok már kiszállását,
Szárazra hadával ő kiállását,
Erős Guleta vára megszállását,
A két félnek ott erős harcolását.

Vitéz hadnagyának ő parancsola,
Hogy gyalog had rend szerént kiszállana,
Jó móddal, hogy ellenség ne árthatna,
Mert sok pogán a tengerparton vala.

Lőn sok löveldezés a pogánokra,
Spaniol ha kiszálla a szárazra,
Sok gilyóbist szóra a pogánokra,
A pogán nép ottan indula útra.

Az olaszok azután kiszállának,
Vastiustól szép rendben állatának,
Azután németek is kiszállának,
Üdeiglen ezek mind helyt állának.

Röttenetes löveldezések lőnek,
Az lovagok is el-kiköltezének,
Míg az álgyúk, szörszámok költeztötnek,
Az gyalogok addig mind rendbe lőnek.

Jó reménséggel Károly is kiszálla,
A mennybeli Istennek hálát ada,
Könyörge, segítség lönne pogánra,
Viselne gondot hada oltalmára.

Ott szép móddal bölcsen tábort jártata,
Két torony közt szép sátort felvonata,
Salinariának egyik neve vala,
Aquariának tornya a másik vala.

Az Károly elválaszta ő hadából,
Seregeket kikülde táborából,
Pogánokat kergessenek tábortól,
Bízvást cseleködhessenek azoktól.

Csodaképpen az afrusok forgódnak,
Mind óránként azok környül forgódnak,
Lovag, gyalog utánok sarkalkodnak,
Kímíletlen kit kaphatnak, levágnak.

Spinda Hieronimus ott elesék,
Ki egy numidától elökleltöték,
Ugyanazontól feje elvéteték,
Kin az Károly császár igen bánkódék.

Ezenközbe más főember is vesze,
Fredericus Carectus ott elvesze,
Numidákban puska miá sok vesze,
Vastius ott szép két sereget szörze.

Csakhamar a régi váras helyére,
Karthágó régi temploma helyére,
Két zászló népét állatá az helyre,
Hogy lönnének tábornak őrzésére.

Reménség mindenkor nagy az Károllyal,
Gyakran jár ki őmaga is strázsával,
Biztatja népét nagy bátorsággal,
Semmit nem fél, teljes bizodalommal.

Ezenközben Vastius gondol erre,
Készít mindent tábor erősítésre,
Mindeneket biztat erősen erre,
Hogy ki-ki mind gondoljon ő fejére.

Tesznek nagy erős munkálódást ezen,
Minden rendbeli nép forgódik ezen,
Főnép is mind kapát kezébe veszen,
Köznéppel együtt erős munkát teszen.

Az elkezdett erősségnek nagy helye,
Kénszerít mindent ez munka tételre,
Mert az Károly intötte őket erre,
Hogy ez legyen nékik nagy őrzésekre.

Róla császár ezt végezte magában,
Ha küsebbek lesznek is ez munkában,
Nagyobb bátorsággal lesznek táborban,
Nem oly sok vigyázás kell táborában.

Igen bíznak az várbeli tolvajok,
Táborra gyakran el-kiütnek azok,
Kik miatt gyughatatlanok olaszok,
A táborból lövöldeztetnek azok.

Ott egykorban az várból kiütének,
A Saleckal jancsárok kijövének,
Mind tábor erősségéig menének,
Kikre olaszok is el-kimenének.

Sarnensis ki fő, ott kergeti vala
Salecot, ki népével kiment vala,
Salec látá, tábortól messze volna,
Reátére, lőn Sarnensis halála.

Azt látván ő népe, ottan futamék,
De nehéz nép törökektől vágaték,
Sarnensis marhája mind elnyereték,
Szép sátora törökektől fosztaték.

Csakhamar fejét Sarnensisnak vévék,
Jobb kezével Barbarossának küldék,
Zászlóját is ajándékon bevivék,
Kiért nékik szép ajándék küldeték.

Róla örömekben az várbeliak,
Sok álgyúgilyóbist táborra szórnak,
Táborbeliek igen szomorkodnak,
Hogy halála lött ily jeles úrfinak.

Esmét másnap más főtörök kiüte,
Neve Tabac, hajnalkorban kijöve,
Törökekkel felhága a töltésre,
Spaniolok késén vévék eszekben.

Megfáradt spaniolokban levága,
Mendesius hadnagy sem szaladhata,
Mert ő fegyveres, és el nem futhata,
Kit az Tabac ugyanott megnyakaza.

A Sarmentus Ferencnek ő zászlóját
Elnyerék, és téríték ő utokat,
Mert hallának mindenfelé dobszókat,
Őellenek való indulásokat.

Igen hamar Károly is készült vala,
Fegyverében odaérkezett vala,
De a török már az vár felé vala,
Spaniolokat megfeddette vala.

Ez dolgokon Vastius megindula,
Minden hadnagyokat ő egybenhíva,
Századosokat is mind előhíva,
Azoknak jelenlétekben így szóla.

„Sok győzedelmeket mü császárunknak,
Velem öszveszörzettetek urunknak,
Mert nagy volt ereje mü jobb karunknak,
Dicsíreti, híre szép volt hadunknak.

Tüteket most csak rövid szóval intlek,
Előbbi jó hírnévvel ingerlélek,
Ne láttassatok most erőtleneknek,
Hol kellene lönnetek erőseknek.

A mostani vétségteket látjátok,
Hogy mevetik ez fegyvertelen latrok,
Mert látjátok, hogy ezek mind tolvajok,
Kérlek, dolgotokat megjobbítsátok.

Tanácsul én ezt adom most tünéktek,
Parancsolattal is hagyom ezt néktek,
Vétségteket dicsíretre vigyétek,
Kivel szégyenteket eltöreljétek.

Immár vétségtek után dicsíretet,
Magatoknak vegyétek tisztességet,
Ha ezután ilyen vakmerőséget
Cseleködnek, vegyetek új hírt-nevet.

Sietséggel reájok kiütésre,
Készek legyetek őrájok menésre,
Fejenként vigyázzatok tü minderre,
Be ne szaladjanak az ő helyekre.

Reménségünk talám münket meg nem csal,
Vakmerőknek talám szerencse szolgál,
Mindenkor az ügy bátor szűveknek áll,
Bátor, merész gyakorta sok jót talál.

Ez elegyülésben megtörténhetik,
Őket űzvén vár kezünkben eshetik,
Dicsíretes hírnév néktek adatik,
Soha nevetek el nem felejtetik.”

Gradeus, Azuares és Cisnerius,
Rodericus, Ripalta és Sarmentus,
Didacus Abila és Ruitius
Mondák, beszéde nálok foganatos.

Igen fogadák, mindent cselekesznek,
Valami szolgálna az jó hírnévnek,
Minden veszedelmet semminek vélnek,
Az jó intésnek ők eleget tesznek.

Ebben igen sok üdő nem múlhaték,
E dologban mikor harmad nap telék,
Török esmét kiütni szándékozék,
Benn e tiszt Gyafer agának adaték.

Ez Gyafer aga sok jó jancsárokkal,
És kézűves jó lövő afrusokkal,
Szinte délszűbe kiüte azokkal,
Nagy vakmerőképpen társaságival.

Tábor töltésére ők felhágának,
Nyilat, gilyóbist táborra szórának,
Spaniolok, olaszok készen vadnak,
Táborból kétfelől rájokrohannak.

Csakhamar Vastius harmad sereget,
Ezek mellé bocsáta segítséget,
Rendele táborban álló sereget,
Külemb-külemb segítő seregeket.

Oly erős viadal két fél közt tarta,
Két fél tisztességért erősen víva,
Mindkét félben nagy sok akkor elhulla,
Puskalövés miatt bennek sok hala.

Megfutamának jancsárok, afrusok,
Erős viadalban Gyafer hadnagyok
Elesék, és ez lőn ő futamások,
Vágják őket spaniolok, olaszok.

Igen sietnek az várban szaladni,
Keresztyének sem akarnak tágulni,
Várba együtt akarnak vélek menni,
Várbeli nép kezdé eszébe venni.

Török Sina látván akaratjokat,
Nem várhatá mind kapunk be azokat,
Keresztyénekkel kizárlá azokat,
De pogánok tudván álajtójokat,

Igen gyorsak álajtóra sietni,
Keresztyének nem szűnnek őket vágni,
Mind az várig pogánokat hullatni,
Rajtok lött bosszúságot megtorlani.

Poklul bánkódnak Gyaferen pogánok,
Hogy elesett Gyafer, vitéz agájok,
Véle elhullottak sok jó jancsárok,
Vélek öszve vesztek vitéz penusok.

Egy vitéz fő olasz akkor elesék,
Vitéz Didacus Abilát ellövék,
Lövés miá Ripálta sebesedék,
Sok jó spaniol, olasz sebesedék.

Röttenetesül várból löveldeznek,
Visszatérés nehéz keresztyéneknek,
Mert várból sűrőséggel lövöldeznek,
Lövés miatt sok keresztyének vesznek.

Pironkodnak az várbeli pogánok,
Megesmerék emberekkel ő dolgok,
Várból kiütésre nem lőn több gondjok,
Vármegtartás lőn szorgalmatosságok.

E dologban nem sok napok múlának,
Főnépeket Károly hívá tanácsnak,
Kikkel elvégezé, mondják Senczoknak,
Hogy heába üdőt ne mulassanak.

Tanácsok lőn, hogy az várbelieknek
Félelem után félelmet adjanak,
Többszer szűvet vennie ne hagyjanak,
Igaz félelmet rájok szállítsanak.

Vala Károly császárnak erre gondja,
Miképpen Guleta várát megrontsa,
Törökeket várban mint meghajtsa,
Élések-, segítségeket elfogja.

Oly szép móddal várba közbevéteté,
Vastiussal sáncokat helyheztete,
Egyfelől spaniolokat helyheztete,
Másfelől sáncba olaszokat vete.

Taraszkokat, álgyúkat nékik oszta,
Port, gilyóbist a sáncokba hordata,
Harmad sáncban a németeket hagyá,
Egyszersmind rontsák az várat, akarja.

E három sáncba főnépeket hagya,
Auriának is császár parancsola,
Tisztiben hogy ő is híven eljárna,
Negyed felől tengerről várat rontsa.

Röttenetesen várat víni kezdék,
Földen háromfelől lőnie kezdék,
Negyedfelől Auria emberködék,
A tengerről lövéssel jól forgódék.

Röttenetes vala várnak vívása,
Lövésektől mind széllel föld reng vala,
Mintha volna földnek megindulása,
Füst miá elvéteték ég világa.

Ezen lövéstől a tenger háborog,
Erős forrással, tajtékkal felforog,
Mert sűrű lövéssel Auria szórog,
Sok hajószörszám lövéstől csikorog.

Forgódnak mindenfelől keresztyének,
Földről háromfelől három nemzetek,
Mint mutatja őnékiek tisztességek,
Egymást melyik haladja, mesterségek.

Oly röttenetes vala a ropogás,
Lövés miatt mint volna földindulás,
Vala sötűtség és igen nagy zúgás,
Bennvalóknak römülés, háborodás.

Gyakor lövéstől az várnak kőfala,
Bástyáival földre, vízbe szakada,
Várban sok pogán amiatt meghala,
Pattantyúsok mind elhullottak vala.

Az várlövést hajnalban kezdték vala,
Öreg álgyúkkal délig lőtték vala,
Négyfelől számtalan sok álgyú vala,
Szinetlen kikkel várat rontják vala.

Régi üdőtől fogván, amint írják,
Miólta álgyúszörszámot találták,
Ilyen röttenetes voltát nem látták,
Álgyúknak ily sokaságát sem látták.

A lövéstől délszűben megszünnének,
Földről a pornak füsti felkelének,
Megnyilatkozék világa az égnek,
Meglátszik vártörés keresztyéneknek.

Seregenként minden zászló aljának,
Hat lajtorját mindeniknek adának,
Akaratja mert ez Károly császárnak,
Hogy menjenek ostromlására várnak.

Derék ostromra hamar indulának,
Mikor trombiták ostromra fútatnak,
Mert Károly császártól bátoríttatnak,
Nagy zörgéssel ostromlásra rohannak.

Oly igen emberkednek spaniolok,
Németekkel forgódnak az olaszok,
Igen félelmesek várban pogánok,
Mindazáltal lövöldeznek reájok.

Mindenfelől töréseket meghágák,
Cefut Sinával törökek hogy láták,
Magok nem bízván hamar futamának,
Főtörökek Sinával szaladának.

Imitt-amott várból török szaladoz,
Sok közűlek tenger habjához kapoz,
Véletlen veszélt az üdő rájok hoz,
Kin a keresztyén had igen vigadoz.

Nagy vígan az spaniolok vadásszák,
Berkekben a törökeket fogdassák,
Az vízen is töröket madarásszák,
Kímíletlen pogánokat nyakazzák.

Ott sok pogán testet földre hullatnak,
Melyen nagy öröme vagyon Károlynak,
Veszedelmét hogy látja pogánoknak,
És szép nyereséget az ő hadának.

Sok álgyú szörszámot várban találnak,
Sok hajókat az vár alól kivonsznak,
Kiken vigassága nagy az Károlynak,
Szertelen bánatja Barbarossának.

Vagyon nagy gondban erről Barbarossa,
Mint országot császárának tarthassa,
Károly ellen mint megoltalmazhassa,
Szégyenvallását mint távoztathassa.

Oly igen ez kárvalláson bánkódik,
Ez hírt hallván szertelen szomorkodik,
Elméjében igen megháborodik,
Mindenképpen magában veszekedik.

Gondolkodik magában nagy dolgokról,
Jelenvaló dolga állapatjáról,
Mint viseljen gondot méltóságáról,
Nagy Tunisz országnak birodalmáról.

Rövid üdőn Sina az jancsárokkal,
És véle leszaladott afrusokkal,
Barbarossához érközék azokkal,
Véle megmaradott főtársaival.

Azokat meglátván a Barbarossa
Szidalom beszédeket rájokhánya,
Szégyenvallással azokat orcázza,
És nagy fenyegetéssel pirongatá.

Csakhamar Sina társai képében,
Barbarossának felel ilyenképpen:
„Tudod dolgunkat nékünk mindenképpen,
Voltunk mindenkor vitézlő életben.

Igazán ha szabad most veled szólnunk,
Amíg fegyveres emberekkel víttunk,
Dolgainkban mindaddig jól forgottunk,
Semmi dolgunkban meg nem fogyatkoztunk.

Osztán mikor pokolbeli ördeggel,
Vínunk kelleték ő dihösségével,
Ki münket ő rettenetes tizővel,
Ijeszte földindulás félelmével,

Semmi csodád ebből néked ne legyen,
A te szűved háborodást se tegyen,
Ha eljöttünk ily nagy ellenség ellen,
Ki az várban semmit nem hagya épen.

Igen nagy röttenésünk lőn dolgától,
E pokolbeli ördeg hatalmától,
Égő tüze röttenetes voltától,
Csodálják azt, mint szabadultunk attól.

Sőt ezután a te jobb szerencsédben,
Szolgálunk tenéked minden ügyedben,
Ha velünk löttél volna szömélyedben,
Te is megröttentél volna szűvedben.

Segítséged leszünk mü ez várasban,
Ez várasnak, várnak megtartásában,
Tunisz országnak oltalmazásában,
Ellenségeddel való viadalban.”

Ily beszédeket hallván Barbarossa,
Lőn ő haragjának hátrahagyása,
Ő haragját fordítá nagy szép szókra,
Inté őket ország oltalmazásra:

„Mindnyájan, kérlek, hogy most ez országért,
Ellenséggel víjunk maradásunkért,
Jó hírünk-, nevünkért, tisztességünkért,
Szolimán császárnak méltóságaért.

Oly bizonnyal hiszem én ezt szűvemben,
Guletáról Károly ily nagy öremben
Nem leszen, mert esmét fordul kezünkben,
Sőt, leszen Károly nagy keserűségben.

Az numida seregek jelen vadnak,
Gyalog, lovag szép haddal velünk vadnak,
Élni, halni mümellettünk akarnak,
Együtt velünk szolgálnak a császárnak.”

Nagy kazdagon numidáknak füzete,
Főnépeket kazdagsággal terhele,
Afrusoknak is kazdagon füzete,
Numida had nagy hívséget jelenté.

[part "EZ HISTÓRIÁS ÉNEKNEK III. RÉSZE. // Mint jött Muleasses király Károly császárhoz, és mint harcoltanak, etc."]

Derék viadal módját már elkezdem,
Ha most meghallgatjátok én beszédem,
Muleassesről beszédem elkezdem,
Károlyhoz ő jövését megjelentem.

Régi király nemzetségből ez vala,
Ki azelőtt koronás király vala,
Tunisz országban uralkodik vala,
Barbarossától kiűzetett vala.

Ez dolgokban császár mikor forgana,
Azonközben Muleasses eljuta,
Túlsó Numidiából kijött vala,
Dorax herceggel császárhoz jött vala.

Akkor Károly császár ő sátorában,
Székiben ül vala méltóságában,
Muleassest hogy bevivék sátorban,
Kinek nagy bizodalma az Károlyba.

Siet megapolni császár jobb kezét,
Evvel mutatni engedelmességét,
Keresztyén császárhoz ő nagy hívségét,
Hozzá jó kedvét és nagy reménségét.

Derék szava tolmács által erről lőn,
Károly császárnak könyörgést erről tőn,
Hogy országát Károly néki megadná,
Mert kezében leszen, amint ő látná.

Ezt mondá: „Hatalmas császár, én hiszem,
Azért hozott ide az én Istenem,
Noha felségeddel külembez hitem,
Királyságomra légy nagy segítségem.

Ugyanazon nagy Istent én is vallom,
Ki az éget teremtötte, imádom,
Ím, országom kezedben leszen, látom,
Nyilvánvaló győzedelmedet látom.

A közenséggel való ellenséget,
Jöttél megrontani kegyetlenséget,
Kin jobb részére vettél győzedelmet,
Mert kezedben látom fő erősséget.

Látom nyilván, hogy ő gonoszságokat,
Most megfüzetik sok tolvajlásokat,
Teáltalad hiszem lakolásokat,
Tovább nem viszik ő gonoszságokat.

Kegyetlenségeket mostan megrontod,
Ez országot, tudom, hogy elfoglalod,
De reménségem, hogy nékem megadod,
Mert ezt mutatja császári nagy voltod.

Oly engedelmesen adót megadni,
Kész leszek felségednek szolgáltatni,
Amíg élek, nagy hívséggel engedni,
Jótétedről soha nem felejtközni.

Soha kétséged felőlem ne legyen,
Jótételed nékem kezessem leszen,
Elvött jótétel feledve nem leszen,
Mert én szűvemben ez beírván leszen.

Ellenségim ellen Siciliából,
Segítséget várok, s Sardiniából,
Felséged közelvaló országidból,
Hiszem segítségül lész jóvoltodból.

Régi nemzetségem, hiszem, megnézed,
Én király nemzésem megtekinted,
Mert császár vagy, romlásom könyörűled,
Megvött országot kezemben ereszted.”

Vélekedetlen Károly megfelele,
Tolmács által hamar felel ezekre,
Ügyeközet nagy sok üdeje erre,
Hogy tolvajokat földről eltörölje.

Itt megfüzettesse sok tolvajlását,
Barbarossával az ő sok rablását,
Segítségül hítta mennyei Atyát,
És a Krisztust, egy megváltó szent Fiát.

Csak meglássa, hogy ő hitét megtartsa,
Mert kétséges, mint penusoknak módja,
Megvévén országát, néki megadja,
Amit mondott, csak magát ahhoz tartsa.

Jó kedvvel ezt Muleasses halgatta,
Károly jószándékáról hálát ada,
Mindeneket nekije felfogada,
Mind a lönne, amit császár akarna.

Azért császár királynak kezét fogá,
Mellyel néki nagy kegyelmét mutatá,
Egy szép sátort küzel ő felvonata,
Muleassest a sátorba szállítá.

Cseleködik király nagy emberséggel,
Esmerködni erőkedik főnéppel,
A tábort megkörüli főnépekkel,
Nézi tábort, mely nagy erősítéssel.

Ott álgyúknak, taraszkoknak sokságát,
Hogy megnézé hadiszörszám sok voltát,
Csodálja a Károlynak sok puskását,
Táborának hertelen ily munkáját.

Mekérdezék őtőle az hadnagyok,
Barbarossa ellen ha elég hadok,
Szömbe viadalhoz ha vagyon módjok,
Ha megverhetnék tőlek tolvajok?

Megfelele király erre azoknak:
„Jóllehet, nagy hada Barbarossának,
Penusok nem jó szűvvel hozzá vadnak,
Fegyvertelen seregek numidáknak.

Egy kevés török szín népe, ki vagyon,
Melyhöz néki fő bizodalma vagyon,
Ne véljék, hogy az sok viadalt álljon,
Sokat azokban meghalnia hagyjon.

Numidákat viadalnak állatja,
Azokkal penusokat kibocsátja,
Azokon tü szűveteket próbálja,
Jancsárokat ő szükségére tartja.

Derék hada: penusok és numidák,
Azokat véletek szömbe vítatják,
Kiknek vérét véletek kiontatják,
Jelen lesznek, ha győzedelmet látják.

Amit művelhet az ő vérek kővül,
A törökeknek veszedelme kővül,
Mindent késért másnak veszedelmével,
Az Afrika-belieknek vérekkel.

Tünéktek pediglen az viadalban,
Súlyosb semmi nem leszen dolgotokban,
Minthogy lesztek hév üdőn szomjúságban,
Hanem ha hordoztok vizet hordókban,

A napnak forrósága és szomjúság,
Viadaltokban leszen ártalmasság,
Nap hévségétől, fegyvertől fáradtság,
Ebből jő türeátok nagy szomjúság.”

Császárnak ezt hadnagyok megbeszélék,
Melyen szűve igen megvidámodék,
Győzedelemre ezen indultaték,
Bizonyos reménségben bátorodék.

Rövid harcok naponként történének,
Török s numida lovagok kijőnek,
Táborból spaniolok is kimennek,
Ütközések, kemény harcok ott lesznek.

Egykorban pogánok apró álgyúkat,
Nem messze táborhoz vonák azokat,
Táborra mind löveldözék azokat,
Így mutatják az ő bátorságokat.

Róla Károly nem sokat gondolkodék,
Tábor őrzésére had rendelteték,
Montegius császártól kiküldeték,
Pogánokkal szép viadal kezdeték.

Ugyan császár szép seregeket szörze,
Lovagokat, gyalogokat rendele,
Kikkel a táborból harcra kiméne,
Pogánokkal ügyeköznie kezde.

Montegius ott hamar sebesedék,
Egy fő numidától megöklelteték,
Garzias Lassius is ott elesék,
Spaniol Caraffától megtartaték.

Fogllyá mert ott esik vala Garzias,
Federicus Craffa néki hív társ,
Kitől törtínék társaér vérontás,
Őmaga vérében is lőn kiomlás.

Ezt látván Károly a fegyveresekkel
Segítségül méne nagy sietséggel,
Pogánok ottlétét nem tűrheték el,
Megfutamának ők hertelenséggel.

Lám, álgyúszörszámokat elhagyának,
Mindazáltal futásban harcolának,
Mindkét félben sokan ott elhullának,
Sűrő lövések az harcon valának.

Istent, szent Jakabot Károly kiáltja,
Egész hadának harcon ez jelt hagyja,
Poncius Andrást elejtve ott látja,
Lovag üti, pogántól szabadítja.

Csak kevés görög lovagja Károlynak,
Kik pogánhoz harcon hasonlíttatnak,
Pogán ellen harcon igen forgódnak,
Coroneus Lázár hadnagy azoknak.

Ilyenképpen hogy az harc végezteték,
Harmincezer pogán öszvegyűteték,
A Barbarossától bátoríttaték,
Hadnagyul egy numida pap adaték.

Vala egy torony Carthagónak dombján,
Kiben az Károly szép népet szállítván,
Tábor legyen toronyból oltalmazván,
Ez toronyra vala pogán indulván.

Megszorították vala a toronyban,
Spaniolok valának már nagy kínban,
Tűz és füst miatt vadnak ohajtásban,
Pogánoktól erős ostromlatásban.

Seregekkel, hallván, Károly indula,
Gyaloggal, lovaggal szépen mozdula,
Erős viadalt pogánokkal tarta,
Kiket végre Károly megfutamtata.

Ez pogánokban sokat levágának,
Ott halála lőn nagy numida papnak,
Véle öszve jeles fő numidáknak,
Szép nyeresége lőn Károly hadának.

Csoda bátorsága Károly császárnak,
Jelen akar lönni minden dolgának,
Tekintetet ád ő méltóságának,
Hírt, nevet hagyott utánavalóknak.

Vala egy níhány ott a főnépekben,
Kik valának ilyen ügyeközésben,
Hogy elég volna már a tisztességben,
Megtérítenék Károlyt ő földében.

Nem tűrheték akaratjok, jelenték,
Tanácsokat császárnak megemlíték,
Császártól beszédek meghallgattaték,
Végezetre hogy dolgokat végezék,

Dorgálásképpen császár nékik szóla,
Mint félékenyeket feddette vala,
Mert ő dolgok alkolmatlanság vala,
Félelem, mivel szűvek rakva vala.

Ott a császár elkezdé ő beszédét,
Hogy ne féltenék semmiben szömélyét,
Mert keresztyénség oltalmaért fejét
Nem szánja, és kiontani ő vérét.

Sőt, azért jött mostan ő Afrikába,
Hogy gondot viselne méltóságára,
Keresztyén országoknak oltalmára,
Pogánoknak lönne nagy romlásokra.

Ezek hogyha így nem történhetnének,
Lönne tisztességes halál fejeknek,
Adnák meg lelkeket ő Isteneknek,
Így is szégyenségek távol legyenek.

Várják csak meg már az holnapi napot,
Meglátják pogánnal viadaljokat,
Mert Isten vezérli az ő hadokat,
Ő viseli nékik minden gondjokat.

Elkezdett dolgoknak békét hagyjanak,
Vitézeknek félelmet ne adjanak,
Bátor szűvet őmagoknak fogjanak,
Könyörgéssel Istenhöz ohajtsanak.

Ne féljenek, mert ő az ellenséggel,
Szömbe megví bátron a pogán néppel,
Az egy igazságért kegyetlenekkel,
Isten jelen leszen ő híveivel.

Töltéseket tesznek Guleta várán,
Mindenfelől az vár megomlott falán,
Sietséggel mindenek készen állván,
Guleta várába népet választván.

Vagyon császár elinduló szándékban,
Kegyes Istenéhöz felkiáltásban,
Kéri, szerencsésítse ő hadában,
Vegye őket szent szárnya árnyékában.

Sok olajkertek, kik környül valának,
Kinek által azok el-kijárának,
Ha mi csalárdsága volna pogánnak,
Hamar minden hírt kímek meghozának.

[part "EZ HISTÓRIÁS ÉNEKNEK IIII. RÉSZE // Az ütközetről, mint lött Károly császár diadalmos a Barbarossa ellen, és mint ültötte Muleassest az ő elébbeli Tunetum királyi székiben."]

Vegyük elő két had szömbeállását,
Derék szerént hadnak szömbevívását,
Pogánokon Károly bosszúállását,
Muleassesnek helyére állását.

Parancsola császár az Vastiusnak,
Hogy indítója lönne szép hadának,
Viadalhoz rendelje módját annak,
Készen lévén hadak, meginduljanak.

Rendelé el Vastius az hadakat,
Bal kéz felől szárnyul az olaszokat,
Jobb kéz felől hagyá sapniolokat,
Középben németeket és álgyúkat.

Elöl forgódik szép szörrel Vastius,
Mert főhadnagy vala, bölcs, igen okos,
Szűvében is vala nagy bátorságos,
Károl vala benne nagy bizodalmos.

Császár helyét hagyá közép zászlóknál,
Válagatott vitézekkel, urakkal,
Fegyveres lovagokkal, gyalogokkal,
Nagy sok jámbor vitézlő férfiakkal.

Albanust választá hátuljáróban,
Mellé ada fegyveres lovagokban,
Gyalog fegyveresek- és puskásokban,
Hogy forgódnék, lönne bátor dolgában.

Trombitát fútata, dobot üttete,
Szép rendelt haddal Károly erede,
Lusitanus Lajos vagyon mellette,
Mert sógorsága forgódik mellette.

Vala Salernitanus olasz hadnagy,
Vén Alarco vala spaniol hadnagy,
Ebersteinus vala német hadnagy,
Mint jámborok forgódnak, és egy sem lágy.

Röttenetes had indulása módja,
Szép hadaknak sűrő lobog zászlója,
Zöreg dobja, harsag sok trombitája,
Károly császár magában ezt vigadja.

Az elrendelt hadat széllel eljárja,
Minden rendeket erősen biztatja,
És nagy intésekkel ő bátorítja,
Hadnagyokat viadalhoz oktatja.

Diadalmat nagy bizonnyal reménli,
Szűvének bátorsága erre viszi,
Erősen Istennek jóvoltát hiszi,
Biztatását hada előtt így kezdi:

„Emléközzetek meg erről, vitézek,
Sok győzedelmet nékem szörzettetek,
Alattam nem volt szégyenbe eséstek,
Sőt, volt dicsíretes győzedelmetek.

Oly híres volt mindenben vitézségtek,
Messze hallott jó híretek, nevetek,
Dicsíretes volt tü hadviseléstek,
De most tü szebb és jobb nevet vesztek.

Pogán ellen most erősen víjatok,
Az Istenben legyen bizodalmatok,
Győzedelmet őáltala várjátok,
Reménségben, higgyétek, nem csalattok.

A segít meg, akiért hadakoztok,
Mert most hit ellenségi ellen vítok,
Bizonnyal segítségét meglátjátok,
Szép nyereségekkel megkazdagultok.

Tűrjétek azért most az nap hévségét,
És fegyvereteknek ő nehézségét,
Ez nagy fövenyt és pornak felkelését,
Mutassátok szűvetek keménségét.”

Reá Károlynak vitézek felelnek,
Ő szavára néki ily választ tesznek,
Felkiáltván, mindenre készek lesznek,
Minden nyavalyát tűrőn elszenvednek.

Őtet királlyá nemcsak Afrikában,
De még koronázós Jeruzsálemben,
Szent koporsó leszen szabadulásban,
Őtet felemelik ily méltóságban.

Pogánokkal készek ők hadakozni,
Bátorsággal most is szömbe megvíni,
Régi győzedelmeket újítani,
Igaz hit mellett mindent elszenvedni.

Ezt végezvén Vastius maga mellé,
Válogata ő forgódása mellé,
Jó spaniolokban választa mellé,
Két zászló alja puskást feje mellé.

Reájok ütnek sokfelől pogánok,
Könnyű szerrel mert vadnak az afrusok,
Lövöldezik azokat a puskások,
Kik előtt gyakran megfutnak pogánok.

Forgódnak ott spaniolok, olaszok,
Biztatással jelen vadnak hadnagyok,
Ingerkednek ővélek a pogánok,
Sokszor futamnak, sokszor térnek azok.

Íme, vitézek hévségnek miatta,
A fegyver nehézségének alatta,
Bágyadnak szomjúságnak miatta,
Futva sietnek egy meglátott kútra.

Lőn emiatt megromlása rendeknek,
Maga hordókkal hordása vizeknek,
Meg nem szűnnie osztani seregeknek,
De nem lehet anyhítése hévségnek.

Igen haragszik Vastius magában,
Hátraveri népet a rendállásban,
Sokan vadnak szófogadatlanságban,
Kin császár is megharagvék magában.

Utánok indula, meg nem tűrheté,
Sokaknak az hátokat ott megveré,
Seregekbe azokat visszaűzé,
Megbomlott rendeket így megépűté.

Mikor kész szerezve seregek mennek,
Pogán felől ottan hírek jövének,
Tunetumtól három mélyföld jöttenek,
Viadalhoz ők szépen készültenek.

Ez hír hallván Károly igen forgódik,
Hada tőle igen bátoríttatik,
Vastiustól minden rend eljáratik,
Megbomlás rendekben nem találtatik.

Igen hamar két had szömbe érközik,
Barbarossa hada nagynak láttatik,
Bizonnyal százezernek az mondatik,
Sűrő zászlókkal had ékesnek tetszik.

Vonata elő pogán sok álgyúkat,
Keresztyénekre lőteté azokat,
Hogy megbontsa szépen szörzett hadokat,
De nem tehete avval ártalmakat.

Siet Vastius is arra gondolni,
A pogánokra álgyúkat vonatni,
De látván annak késedelmét lönni,
Kezdé ebben tanácsát változtatni.

Vitézek szűve nagy gerjedésekben,
Vadnak viadalhoz nagy jel kérésben,
Daualus Vastius örül szűvében,
Hogy ily jó jelt esmér az vitézekben.

Nagy jó kedvvel erről Károllyal szóla,
Néki tetszik, álgyú nem szükség volna,
Mely nem mindenkor haszonra szolgálna,
Vitézekben ő mast nagy jó jelt látna.

„Itt történhetik e késedelemből,
A pogánság szűvet vészen ezekből,
Mü vitézünk szűve lassódjék ebből,
Ne kételködjünk mü győzedelmünkből.”

Császár erre Vastiusnak felele:
„Dauale, ami néked tetszik ebbe,
Én is vagyok most azon értelembe,
Az vitézeknek fútass te jelt ebbe.”

„Vígan megszörzem ezt.” – Vastius monda,
Császárral a seregeket biztatá,
Viadalra nagy szépen bátorítá,
Azután Károly császárt megszólítá:

„Már én is élek én birodalmammal,
Tetőled adatott hadnagyságommal,
Parancsolok néked, hogy hamarsággal,
Innét távozzál, császár, gyorsasággal.

Sietséggel menj néked rendelt helyre,
Történetből ne légy veszedelmünkre,
Mind az egész hadnak nagy veszésére,
Mert egy gilyóbis utat nyit ezekre.”

Arra Károly mosolyodván felele,
Szóla néki, ettől semmit ne félne,
Mert nincs császárokról emléközetbe,
Hogy senki veszett el álgyúlövésbe.

Legottan azért Károly megindula,
Az őnéki rendelt helyre beálla,
Aközbe sok dob, trombita szólala,
Röttenetesen had öszveroppana.

Vagyon kétfelől oly erős kiáltás,
Röttenetes nagy csattogás, ropogás,
Tetszik, hogy leszen égből szakadozás,
És hogy alattok vagyon földindulás.

A keresztyének sűrőn lövöldeznek,
Gilyóbisokkal pogánokat vesztnek,
A pogánok is akínt cselekesznek,
Nyilat, gilyóbist sűrőn rájok hintnek.

Tertínetből Ferdinandus Gontzaga,
Ki legelől ütközék pogánokra,
Egy fő numida herceget levága,
Utánavalóknak szép utat nyita.

Ott hamar háromszázat pogánokban,
Ellövöldezének az afrusokban,
Kin pogánok lőnek háborodásban,
És az álgyúk mellől megindulásban.

Röttenetesen futásokban hullnak,
Keresztyénektől lőttetnek, vágatnak,
A Barbarossa hada mellé futnak,
Megtérésre nem bátoríttathatnak.

Ezek félelmét Barbarossa látván,
Ottani hadi tanácsát megfordítván,
Ellensége előtt lőn megindulván,
Tunetumben ő hadát beszállítván.

Megszállítá a több futó népeket,
Váras környül az hostátokban őket,
Seregenként mind elrendelé őket,
És maga mellé tartá törököket.

Gondolkodik, az ő eszét forgatja,
Mint Károlyon szégyenét megtorolja,
Erős bosszúját mint rajta megállja,
Szolimánnak mint az országot tartsa.

E meglött dolgon Károly vigadoza,
Ellenség táborra, helyére szálla,
Erről főnépekkel tanácsot tarta,
Hogy másodnap Tunetumot megszállja.

Nagy félelmek pogánok szűvét szállák,
Károly tanácsát mert nékik meghozák,
A numidák mikor e hírt meghallák,
Barbarossát seregenként elhagyák.

Ezeken Barbarossa megijede,
Szokásánál felettébb megröttene,
Csoda dolgot ő gondolnia kezde,
Mely gondolatot főnépekkel közle.

Röttenetes vala ő gondolatja,
Mert vala hatezer keresztyén rabja,
Tunetum tömlece ezeket tartja,
Megölnie ezeket mind akarja.

Igen visszatetszék Czefut Sinasnak,
Hamar szóla erről Barbarossának,
Nem illik ezt művelnie királynak,
Tisztessége ellen koronájának.

Sinas mondja: ”Mert erről félelmedet,
Károlynak jelented röttegésedet,
Félelmedben kétségbeesésedet,
Megferteztetnéd te jó hírnevedet.

Hamar evvel jóhíred fertezteted,
Vitézeket ily dolgoddal röttented,
Ő bátorságokat evvel elveszted,
Távozzék tőled ez cselekedésed.

Ugyancsak az, e dolgot hátrahagyjad,
Szolimán császár haragját meglássad,
Ez dolgoddal ellened ne indítsad,
Az ő nagy méltóságát meggondoljad.”

Megszálla haragja Barbarossának,
Engede a Czefut Sina szavának,
Megengedé életeket raboknak,
Várból méne templomába várasnak.

A mecsetbe aláméne hadával,
Szömbe legyen az várasbeliekkel,
Nagy Tunetumbeli főúrfiakkal,
Végezzen maradásokról azokkal.

Nagy öröm adaték szegény raboknak,
Két fő törökek szólának egymásnak,
Szabadítói lönnének raboknak,
Az várat megvennék Károly császárnak.

Jeles dolgot akarnak cseleködni,
Pogánságot akarnak hátrahadni,
Régi vallásokról megemléközni,
Istenben s Jézus Krisztusban ők hinni.

Vala egyik spaniol nemzetségből,
Neve Ferenc néki, Medeliomból,
Memim neve a török nevezetből,
Rab nemzetséget ki megszáná szűvből.

A másik neve Catareus Vince,
Dalmata ő, de törökül más neve,
Ez herélt vala, Gyafer aga neve,
Méltó nékik nevek emléközetre.

Lőn, hogy Barbarossa méne várasban,
Meglátván, hogy kevés török az várban,
Hertelen lőn a tömlec felrontásban,
Mind a hatezer rab szabadulásban.

Ezek várban a fegyvertartó házat,
Feltörék, fegyveresíték magokat,
Imitt-amott bennvaló pogánokat,
Szörnyen vágák várpiacon azokat.

Végre vár kapujára sietének,
Ramada agával ügyeközének,
A törökek tőlek meggyőzetének,
Vár kapuján tőlek kiűzetének.

Igen hamar siet Barbarossához,
Oly hírt viszen, ki őnekie gonosz,
Az Czefut Sinára nagy átkokat hoz,
Hogy ő lött volna szűvvel a rabokhoz.

Ugyan rabok várból jeleket tesznek,
Keresztyén elnyert zészlókat kitesznek,
Porfelgyútással is jeleket tesznek,
Károly hadába ők így hírt jelentnek.

Ezenközbe mennek Muleasseshöz,
Tunetumból ő régi királyokhoz,
Új hírt mondnak nagy Tunetum várához,
Gyakor hírek hamar jutnak Károlyhoz.

Igen hamar a császár elereszte,
Gyahent és Bucka Nyirat gyorsan küldé,
Szép haddal várba a rabokhoz küldé,
Várbelieket avval erősíté.

Nagy szomorú kedvvel a Barbarossa
Méne könyörgeni vár kapujára,
De tekintet nem lőn méltóságára,
Mert emléköznek régi szándékára.

Vélek sokat pogán nem beszélhete,
Látá, dolga néki ott jól nem lönne,
Nem jól bánnak várbeliek ővéle,
Nyilat kezéből rájok lövöldeze.

Ő dolgáról nem sokat gondolkodék,
Futamásra népével kászolódék,
Hétezer számú haddal megfutamék,
Hipponba sietni ő ügyeközék.

Rejtötte vala ott el sok gályáit,
Vízbe merítötte vala naszádit,
Várban hadta vala hadiszörszámit,
Vár erősségére ő hív szolgáit.

Az vár vala, váras egy kezében,
Vagyon reménsége ő híveiben,
Hogy felőle nem estenek kétségben,
Figyelmesek voltak az várőrzésben.

Felvonatá oda jutván hajóit,
Felrakatá minden hadiszörszámit,
Esmét hagyá várban ő hív szolgáit,
Kiknek ajánlá minden segítségit.

Igen siet ő az Algeriomba,
Eveznie az ő birodalmába,
Iffianta megvött szép királyságába,
Semmi reménsége nincs Tunetumba.

Derék haddal a Károly megindula,
De hogy ellenség futását meghallá,
Genuai Ádámot elválasztá,
Szép hajókkal pogán ellen indítá.

Ez hogy közelgett vala pogánokra,
Látá, készek volnának viadalra,
Nem esmeré ő elég voltát arra,
Nem lőn bátorsága menni azokra.

A pogán sem űzé keresztyéneket,
Mert nem tudta ő erőtlenségeket,
Tudatlanság miá valla ez vétket,
Algeriomba vivé törököket.

Császár hogy közelgett vala hadával,
Tunetumhoz a győzedelmes haddal,
Váras népe kijövének a kolccsal,
Hogy császárt befogadják vigassággal.

Muleasses könyöreg a Károlynak,
Kegyelmes legyen várasbelieknek,
De nem hihet Károly semmit azoknak,
Mert nem állottak a fogadásoknak.

Ezelőtt mert hópénz ígértek vala,
Egész hadnak e fogadás lött vala,
Előbb-előbb mind mutogattak vala,
Mindaz óráig meg sem adták vala.

Igen siet Vastius be várasba,
Várasból esmét siet be az várba,
Hol fogadák őtet nagy vigasságba,
Egy rab rejtett kéncset néki mutata.

Megmutata Vastiusnak egy kutat,
Abban lönni harmincezer aranyat,
Kihalássza ott Vastius azokat,
Néki végre császár adá azokat.

Ezenközbe várasba szép seregek,
Beérköznek seregenként vitézek,
Olaszok, spaniolok és németek,
Prédáláshoz kezdének ott mindezek.

Mindenfelé tesznek kapdosásokat,
Vágják az engedetlen penusokat,
Prédára hányák sok kazdagságokat,
Nagy sok ezüsteket és aranyokat.

Oly keserves lőn ez Muleassesnek,
Hogy látá veszedelmét nemzetének,
Mert németek nem kedveznek senkinek,
Kíméletlen mindeneket megölnek.

Rajtok semmit azok nem könyörülnek,
Spaniolok kazdagságnak örülnek,
Pogán ölését hadták németeknek,
Olaszokkal ők aranyat keresnek.

Ezenközbe Muleasses császárnak
Könyöreg, legyen kegyelmes várasnak,
Kiáltatá császár ott az hadaknak,
Hogy véget vessenek az vérontásnak.

Senki embert ne öljen, parancsolá,
Foglyot se fogjon, azt erősen hagyá,
Aki nem fogadná, megnyakaztatja,
Így vérontást vitézekkel hagyatja.

Serény ifjacskákat és szép leányokat,
Rejtegetnek el azért asszonyokat,
Titkony tengerre iktatják azokat
Vitézek, mert nem tűrhetik magokat.

E sok öldökléstől és prédálástól,
Késén szünnének meg ragadozástól,
Megkazdagíttatának az várastól,
Tunetom várasa kazdagságától.

Vége hogy lőn e nagy sok öldeklésnek,
Vitézlő népek megcsendesedének,
Vígan nyereségeken örvendenek,
Hálákat adának a nagy Istnnek.

Örvendezése Károlynak is vagyon,
Mert Tunisz ország ő kezében vagyon,
Csak egy dolgon néki bánatja vagyon,
Barbarossa hogy szabadságban vagyon.

Lőn könyörgése esmét a királynak,
Hogy híven szolgál holtáig Károlynak,
Csak ő legyen királya az országnak,
Megfüzeti adaját a császárnak.

Igen nagy kegyelmessége Károlynak,
Megengedé országát a királynak,
Ily móddal, hogy hív legyen, mint urának,
Mindpediglen az ő maradékinak.

Sebes szép két madarászó sólymokat,
Numidiai két hamar lovakat,
Adóba Károlynak adja azokat,
Esztendénként megküldje ő azokat.

Ellensége legyen török császárnak,
Barátságát ne vegye Szolimánnak,
Így leszen barátja Károly császárnak,
Mert Károly által ura országának.

Hópénzt füzessen Guletaiaknak,
Válogatott ezer spanioloknak,
Vétke ebben ne essék a királynak,
Így marad békességében országnak.

Mert Károly császár a Guleta várát,
Magának tartá Afrika bástyáját,
Benne hagyá sok vitézlő szolgáját,
Ily móddal adá királynak országát.

Győzedelmes haddal Károly megtére,
Sziciliába ő visszaöveze,
Szép győzedelmének nagy lőn ő híre,
Sokfelől mennek hada nézésére.

Nagy hálaadást teszen Károly Istennek,
Igaz hatalmas gondviselőjének,
Irgalmas és kegyelmes vezérének,
Őtet vallá minden segítségének.

Ezeket ki berendelé versekben,
Ioviust olvasá egy jó kedvében,
Ha ki olvasni akarja bővebben,
Megtalálja harmincnegyed könyvében.

Másfélezerhetvenegy esztendőben,
Mikor közelgetnénk a böjtkezépben,
Kalotaszékben végezék Erdélben,
Nagy dicsíret Úristennek mennyekben.

A vers dallama

Az alábbi kották a következő kiadásból származnak: Csomasz Tóth Kálmán, Ferenczi Ilona (sajtó alá rendező) 2017. A XVI. század magyar dallamai. Budapest: Akadémiai Kiadó.

Előfordulhat, hogy a vers dallama más gyűjteményben is szerepel, melynek sorszáma az adatlap Dallam mezőjében látható. Ugyanakkor az adatlapi mező nem tartalmazza az RMDT új kiadásának számait – ez az adatbázis egy későbbi változatában lesz szinkronizálva.

A kottaképek többnyire a Magyar Elektronikus Referenciamű Szolgáltatás (MERSZ) oldaláról érkeznek, és a jegyzetek és dallamok hivatkozásai is a MERSZ oldalára ugranak, melynek használatához előfizetés vagy megfelelő felsőoktatási, ill. tudományos hálózathoz való hozzáférés szükséges.

Egyes kottaképek az RMDT digitalizált másolatai. Ezekhez lejátszható hanganyag is tartozik, és forráskódjuk az adatbázis részét képezi. A jövőben az összes kottát ilyenre alakítjuk. Ezúton is köszönjük Ferenczi Ilona támogatását, amelyet az adatbázisok összekötésekor nyújtott.

RMDT1 2017, 24/II (Régen ó törvényben, Mózesnek könyvében)
Jegyzetek