1 Nő az én örömem most az én szép szerelmem erre való néztében,1
2 Bús kedvem sincsen semmi énnekem, mert ismét bevett nagy szerelmében,
3 Megengedett, fogott kezet, megbékéllett nagy kegyesen,2
4 Halálomtól megtérített, engem csókolván édesen.
5 Szép Venust azért már kisfiával jó téteiért, míg élek, mind áldom,
6 Hogy jóra hozta szerelmesemmel vétkemért gonoszul fordult dolgom,
7 Kegyelmet nyert meg beszerzett, tudta, mert hív szolgálatom;
8 Hogy vétettem, nem szántszándék oka, de tudatlanságom
9 Mint az üdvösség semmi nem egyéb az Isten színének látásánál,
10 Én boldogságom is csak abban áll, ha szerelmét látom igazsággal,
11 Örömre fordít, ha szólít magához édes szavával,
12 Boldogít, ha hozzá szorít, ölelve gyönge karjával.
13 Ezelőtt neki csak rabja voltam, őtet jutalom nélkül szolgáltam,
14 Rabságból kivett, szolgájává tett, szolgálatom nem esik hiában,
15 Mert ajakát mint jó zsoldját10 adja, hogy én megcsókoljam,
16 Szerelmével ajándékoz, csak hogy tovább is szolgáljam.
17 Sem Jázon a szép arany gyapjúnak, sem vitéz Aeneas Laviniának
18 Nem örült ennyit, mostan amennyit11 én örültem12 jó akaratjának;
19 Mert mi lehet ennél kedvesb, édesb én kívánságomnak,
20 Mint csókolni dicsőséges színét13 mennyei orcának?14
21 Vajon s ki élheti én nálamnál nagyobb kedve szerint már világát?
22 Vagyon-é inkább, ki hasonlítja én boldogságomhoz állapotát?
23 Szeret,15 ékes, kegyes, kedves, mutatja hozzám hű voltát:
24 Nincs bánatom, gyanóságom, mert ismerem igazságát.
25 Gond nélkül azért vígan éneklek, örvendek csak igaz szerelemnek;
26 Míg élek, arra figyelmes leszek, hogy ne legyek ellene kedvének:
27 Dicsértessék jó tétéért, megbocsátott én fejemnek,16
28 Megcsókolván és ezt17 mondván: „Miért mondasz kegyetlennek?”