1 Evilággal bíró, felséges Cupido, emlékezzél meg szódra!
2 Mit fogada anyád énnekem általad, ha az megszabadulna,
3 Ki már megszabadult, tőlem el is vadult, jut eszembe gyakorta.
4 Felele Cupido, úgy mond: – „Nagy2 búskodó, keserves, régi hívem,
5 Kit sok jókkal láttam, sokat is kínzottam, de igaznak ismertem,
6 Ne bánkódjál semmit, mert hamar megvidít tégedet ígéretem.
7 Ahol szép Julia, anyám helytartója e földkerekségében,
8 Szemében nyilamat, horgas kézíjamat adtam szemöldökében,
9 Szenem3 ajakában, fáklyám orcájában, mézem foly beszédében.
10 Illendő kedvesség, gyönyörű ékesség valami volt énbennem,
11 Azt mind4 ő módjában, szavában, dolgában csak reá helyheztettem,
12 Anyám5 fényes haját, gyöngyszín apró fogát neki tőle megnyertem.
13 Erkölcsét6 Diana, elméjét Minerva, Mercurius beszédét
14 Őnekie adta,7 mert kedves barátja mindenik, szép személyét
15 Szereti, kedveli, becsüli, tiszteli; kívánja szerencséjét.”
16 Cupido így szólván, szememet fordítám, tekinték Juliára.
17 Mondék: – „De mit tréfálsz? Juliával mit csalsz? Hiszem8 tudod,9 kicsoda!
18 Ez aki kevésért engem örökké sért, lelkem szörnyű kínjára.”
19 Felele: – „Nem csallak, sőt ismét megáldlak ő édes szerelmével,
20 Hozzád fölgerjesztem, csak veled égetem, hogy örülj személyével,
21 De meglásd, hogy jobban becsüljed ez után, ne bántsd keserűséggel!
22 Minden keménységét, nagy idegenségét anyám meglágyította,
23 Hozzád gyűlölségét, nagy kegyetlenségét jókedvre fordította,10
24 S te nagy szerelmedre ismét gerjesztette,11 kezedbe ismét adta.
25 Ez amaz Julia, kinek ábrázatja, mint címer egy pecsétben,
26 Szívedbe fölmetszve, kiben magát nézze, ha képét tükörében
27 Ő látni akarja, mert ott szebben látja, minemű színe, képe.”