Ez az írás az előzőhöz tartozik: annak második, Balassiról szóló részét folytatja. Az kérdéssel zárult, ez - néhány évvel később - megpróbálkozik a válasszal. Önmagában, a saját jogán nem került volna be a kötetbe, mivel hagyományos filológiai kérdést tárgyal. De nemcsak az a körülmény kapcsolja az informatikai irodalomtudományhoz, hogy szorosan az előző íráshoz tartozik, hanem az is, hogy utóbb e tanulmány alapján tettük közzé Balassi verseit hálózati szövegkritikai kiadásban.

(A helyreállított szövegű, sorrendű és - ha a föltevés megáll - helyreállított című verskötethez háromféle jegyzet csatlakozik: szövegváltozatok, szövegkritikai megjegyzések, valamint tárgyi magyarázatok. A szövegváltozatokból hiperhivatkozások vezetnek tovább az illető forrás betűhű átírásához, onnan pedig nagy felbontású fényképhasonmásához. A szövegkritikai jegyzetekből eljutunk a költemények idegen nyelvű irodalmi mintáihoz, aztán azok Balassi által forgatott kiadásainak fényképhasonmásaihoz, valamint magyar nyelvű, pontos, prózai fordításaihoz. Ha az olvasónak úgy tartja kedve, akár egy vers összes változatát kirakhatja maga elé képzetes íróasztalára - mondjuk, egy nagyméretű képernyőre -, például fényképhasonmások alakjában. Tudomásom szerint ez az első hálózati szövegkritikai kiadás.)¹

Új elképzelést adok elő a Balassi-versek szövegtörténetéről. Három ok késztet erre.

(1) A szakirodalom évek óta rendellenességeket jelez az általánosan elfogadott elméletben.

(2) Az új elképzelés feleletet ad ezekre a rendellenességekre, és

(3) nem várt további fölismeréseket is eredményez.²

Az MTA Irodalomtudományi Intézetében 1991. decemberében előadást tartottam A 3*33-as feltevés cáfolata címmel. Azt az akkor már általánosan elfogadott, rég középiskolai tananyaggá vált elméletet támadtam, amelyet Gerézdi Rabán ötlete³ nyomán elsősorban épp én dolgoztam volt ki, és amely egy 1589-es, szövegtorzító ősmásoló jól bizonyítható föltevésén alapult. Azonban - és ez volt előadásom fő mondanivalója - a szövegtorzító ősmásoló föltevése hamis. Ezért vissza kell térni Klaniczay Hozzászólás...-ának⁴ álláspontjához, ő ugyanis egy esetleges ősmásolatban nem számolt lényeges szövegtorzítással.

Azóta itt van előttünk az elmélet, romokban. Hiszen ha nincs szövegtorzító ősmásoló, nincs 3*33 sem. Márpedig sem 1991-es előadásomra, sem az 1994-es cikkre⁵ nem kaptam válaszul erélyes tiltakozást. Akkor pedig csak egyet tehetünk. Tovább kell folytatnunk Klaniczay útját, akkor is, ha ezzel tovább kell rombolnunk az elfogadott elméletet. Le kell vonnunk minden következtetést abból, hogy nem létezett szövegtorzító ősmásoló, még akkor is, ha ezzel búcsút kell vennünk attól, amit huszonegy évvel ezelőtt így neveztem: eszményi Balassi-kiadás.⁶ A platonikus kiadásterv megdőlt. Ami a helyére került, az nagyon is valóságos. Nagyon is közel jár ahhoz a Balassa-kódexhez, amelyet az Országos Széchényi Könyvtárban őriznek. Folytassuk az utat, és a jutalom nem marad el.

Legfőbb jutalmunk nyilvánvaló. Ha alapjában véve megbízható a forrásunk, akkor az, amit a kezünkben tartunk, a Balassa-kódex - pontosabban annak első 138 lapja, vagyis a teljes Balassi- rész - meglehetősen hiteles másolata a költő Maga kezével írt könyvének. Szinte úgy jó, ahogy van.

1. Az eszményítő kiadások

Az új Balassi-kiadás védelme c. könyvfejezetben egykor így foglaltam össze azt az álláspontot, amelyet most vitatok: "Az új kiadás [...] a költő saját koncepcióját kívánja jogaiba visszahelyezni, azt a koncepciót, amely szerint a költő maga megszerkesztette verskötetét, pontosabban megszerkesztette volna, ha feltehető szándéka valóra válik. De nem vált valóra. 1989 őszén elkészült ugyan egy 2*33-as, magában is megálló gyűjtemény, ám az a külön, vallásos liber, amelyet talán e 3*33 elé szánt volna a költő, nem gyarapodott még 10 tagúnál nagyobbra, és ezért nem volt a többivel együtt közzétehető. Itt mindenesetre feltételezhetünk egy múlékony kötettervet, amelyet Balassi nyilván csakhamar feladott, hiszen már ekkoriban meg kellett, hogy írja a Valahány török bejt sorozatát, amely még a 2*33-as csoportba sem fért volna bele. A később elkészült Cćlia-gyűjtemény vagy a még későbbi Cím nélküli gyűjtemény idejéből már semmi nyoma annak, hogy Balassi - kéziratban vagy nyomtatásban terjesztendő - kötetet tervezett volna összeállítani. E késői gyűjtemények gyűjteményközi utalásai viszont [...] kétségtelen jelei annak, hogy Balassi, bár 1589-es, hamar feladott kötettervét a jelek szerint újabb ilyen tervek nem követték, e kései versgyűjteményeit mégiscsak olyan eszményi olvasónak szánta, aki a korábbiakat is ismeri. Ésszerűnek látszik tehát azt a textológiai álláspontot megfogalmazni, hogy a költő 1589-es kötettervének megfelelően adjuk ki azokat a verseit, amelyek ide csoportosíthatók, a későbbi gyűjteményeket pedig - belső sorrendjük megbolygatása nélkül - soroljuk időrendben ez után. Az ilyen eljárás nem a textológiában megszokott hibavadászat - hiszen a javasolt sorrendű verskötetet a költő maga nem hozta létre. Ezt a különös textológiai helyzetet - hogy ti. a hipotézis így elvileg mindig hipotézis is marad - egy korábbi közleményben a félig amelioratíve, de félig pejoratíve alkalmazott 'eszményi kiadás' kifejezéssel próbáltam érzékeltetni.⁷

Mentse az idézet hosszúságát, hogy mindmáig maradéktalanul érvényben maradtak a benne kifejtett szövegkiadói irányelvek. Ahogy Vadai István⁸ írja: "Gerézdi Rabán és Klaniczay Tibor vetették fel a 3*33+1=100 versből álló kompozíció ötletét, amit Horváth Iván fejlesztett tovább, s ma ez a kompozíciós elmélet már középiskolás tananyag. A Balassi-kiadások is ennek nyomán közlik a verseket, eltérés csupán az istenes énekek elhelyezését⁹ illetően mutatkozik."

S nemcsak a (2~3)*33 kérdésében egyeznek meg egymással ezek az eszményítő kiadások, hanem olyan vonásaikban is, amelyeknek kevés közük van az egykori, ún. Gerézdi-Klaniczay-sejtéshez. Megszerkesztett versgyűjteményként kezelnek egy kései, öt versszakot tartalmazó, sajátkezű papírlapot. Így adják ki a Valahány török bejt sorozatát. Ugyanígy járnak el a három Szentháromság-himnusszal. S ilyennek tekintik a Cćlia-versgyűjteményt is.

Javaslatommal a Balassi-kiadások e csoportjának¹⁰ általános fölfogását kívánom módosítani. Az ide sorolt hat kiadást csak a versek csoportosításának szempontjából veszem egy kalap alá, és csak ebből az egy szempontból bírálom. A bírálat arra irányul, hogy e kiadások

(1) épp a legfontosabb szerzői önértelmező magyarázatot vagy nem ismerik el egyértelműen szerzői szövegnek, vagy egyszerűen elhagyják,

(2) mind a bejteket,

(3) mind az istenes verseket kimozdítják arról a helyről, ahová a Balassa-kódex másolója bejegyezte őket,

(4) az alapsorozattól elszakítják a Cćlia-ciklust,

(5) nem közlik a gyűjtemény - kései, de nagyon tekintélyes és megbízható forrás által ránk hagyományozott - címét.

2. Rendellenességek az általánosan elfogadott elméletben

2.1 Az 1589-es ősmásoló kérdése

Megismétlem¹¹ a szövegtorzító ősmásoló föltevésének cáfolatát.

Amit tudtunk:

(1) Az 1610 körüli másoló a kódex 1. lapján tévesen állította, hogy a költő eredeti kéziratából dolgozott. Valójában az 1589-es ősmásolatot használta.¹²

(2) A 99-100. lapon olvasható bejegyzés¹³ nagyon töredékes: valószínűleg csupán egyhetedét-egynyolcadát ismerjük.¹⁴

(3) A 99-100. lap bejegyzése nem a szerzőtől, hanem az 1589-es ősmásolótól származik, és a szerző szándékainak nem is felel meg. Ellentmond önmagának: arról panaszkodik, hogy az istenes verseket a költő nem adja ki, hanem "más könyvben" gyűjti össze - ám mégiscsak rögvest közöl kilencet.¹⁵

(4) Az 1., 148. és 175. lapok bejegyzéseiből tudjuk, hogy az 1610 körüli másoló a kódex mindhárom fejezetét jóltájékozott előszóval látta el. Az előszavak vagy utólag készültek, vagy legalábbis a lemásolandó forrás kiváló ismeretében.¹⁶

S amivel nem számoltunk:

Ha (1) igaz, akkor (3) nem lehet az. Mert:

(1) alapján az 1610 körüli másoló (tévesen ugyan, de) úgy tudta, hogy az eredetiből másolt. Ha ez igaz, és igaz az is, hogy forrását kiválóan ismerte - vö. (4) -, akkor a 99-100. lap - ma már nagyobb részt elveszett [vö. (2)], de őáltala még teljes terjedelmében ismert - megjegyzését is szerzői szövegként kellett értelmeznie.

Tehát a (3) állítás hamis. Vagyis a 99-100. lap megjegyzése Balassi Bálinttól való.¹⁷

Továbbá: semmi nyoma egy 1589-es, szövegtorzító ősmásoló tevékenységének.

2.2 Két elveszett vers

A Balassa-kódex 33. éneke után ezt a szerzői megjegyzést olvassuk: "Ezek az énekek, kiket Balassi Bálint gyermeksígétűl fogva házasságáig szerzett, jóllehet kettő híja. Az egyik egy virágének az Irgalmas Úristen nótájára, kinek az kezdeti így volt: Vajon meddig akarsz engem kesergetni? Az elveszett. Másik egy könyörgés, a Palatics nótájára, ki az nyíri Báthory Istvánnál és Ugnótnénál is volt. Így kezdetik el: Láss hozzám, üdvessígemnek Istene etc." Ebből Varjas Béla arra következtet, hogy - ha ez a két vers el nem vész -, akkor ez a fejezet nem 33, hanem 35 éneket számlált volna.¹⁸

Akárhogy volt is, egy új szövegleszármazási elméletnek magyarázatot kellene adnia arra a kérdésre, miért említi a szerző az elveszett verseket, s miért épp kettőt említ és nem például egyet vagy hármat vagy akárhányat.

2.3 Kihagyások a Balassa-kódexben

Régi, súlyos kérdés, hogy a Balassa-kódex másolói milyen versek utólagos beírása számára hagytak ki helyet a sietős munka közben. Klaniczay Hozzászólás...-a meggyőzően egymás mellé helyezi az Istenes énekek Balassi és Rimay verseit különválasztó (általában hibásan "rendezett"-nek nevezett) kiadásainak (közelebbről az 1670-es lőcsei kiadásnak) verssorrendjét, illetve a kódex elszórt istenes verseinek viszonylagos sorrendjét, és megállapítja, hogy a két sorrend lényegében azonos, tehát a kódex másolócsoportját irányító személy a szétválasztó kiadások valamelyikével rendelkezett. Bóta László mély és finom elemzése szerint Klaniczay valószínűleg mégis téved. A másolócsoport ugyanis általában mindig kihagyott helyet azon énekek számára, amelyek a Balassi és Rimay költeményeit összevegyítő (általában hibásan "rendezetlen"-nek minősített) kiadásokban már megjelentek, ám bemásolta azon énekeket, amelyek először a szétválasztó kiadásokba kerültek be. Bóta szabálya a kódex Balassi- és Rimay-anyagára egyaránt igaz. Ergo a másolócsoport irányítójának mégiscsak összevegyítő kiadása volt: ezért vélte elhalaszthatónak épp ama szövegek bemásolását, amelyek ebben megvoltak, és ezért ragaszkodott viszont ama szövegek bemásolásához, amelyek csak a szétválasztó kiadásokban jelentek meg.

Ám Klaniczay megfigyelése sem veszti érvényét! A kódex verssorrendje ugyanis - mégiscsak - nem az összevegyítő, hanem a szétválasztó kiadásokéval vág egybe! Olyan szövegleszármazási elméletre van tehát szükségünk, amely mind Bóta, mind Klaniczay megfigyeléseivel összhangzik.

Ha például a kódex előzménye, a Klaniczaytól meggyőzően bevezetett, 1610 körüli másolat a sorrend szempontjából ugyanabba a forráscsoportba tartozott, amelybe a szétválasztó kiadások kézirati előzménye, ám elfogadjuk Bóta érveit is, és megengedjük, hogy a kódex másolócsoportjának összevegyítő kiadása volt, akkor már csak egy pótlólagos szabály bevezetésére van szükségünk ahhoz, hogy épp azt a jelenséget kapjuk eredményül, amelyet Klaniczay és Bóta megfigyel. Azon énekek esetében, amelyek mind a kódex kéziratos előzményében, mind az összevegyítő kiadásokban a másolócsoport rendelkezésére álltak, a másolócsoport a következő szabályt igyekezett követni: az énekek szövegét az összevegyítő kiadásból óhajtotta beírni, sorrendjüket viszont meg akarta őrizni úgy, ahogy a kódex kézirati előzményében találta.

Ha én döntök így, a következőt teszem. Egyszerűen bejegyzem összevegyítő Istenes énekek-példányom kezdősormutatójába azokat a sorszámokat, amelyeket a kódex 1610 körül másolt kéziratos előzményében találtam. S ha netán számozatlan istenes verseket találok a kéziratban, akkor a sorrend egyértelműségének kedvéért ott, a kiadás kezdősormutatójában rögvest be is számozom őket. Azért számozom be, mert a forráskéziratban bár ugyanazok a versek, ámde nem ugyanabban a sorrendben szerepelnek, mint a birtokomban lévő kiadásban, és meg akarom őrizni a forráskézirat sorrendjét. Majd ha lesz időm, e saját kiadásomból a kézirati sorrendhez híven fogom bemásolni vagy bemásoltatni őket. S amikor a helykihagyás után visszatérek a forráskézirat továbbmásolásához, a további sorszámozásban is számhelyeket hagyok az eredetileg számozatlan, s csak általam, az Istenes énekek kezdősormutatójában beszámozott istenes ének számára.

Ha ilyesféleképp történt volna, fel lehetne számolni Klaniczay és Bóta elméletének ellentmondását.

De miért járt volna el így a másolócsoport? Az ő számukra teljesen elegendő lett volna, ha a kezdősormutatóban épp csak megjelölik - megszámozásuk nélkül - azokat az énekeket, amelyeknek beírását elhalasztották, a verssorrenddel pedig nem kellett volna törődniük. Egy ilyen kacifántos eljárásra csak akkor volt szükségük, ha úgy tudták, hogy az énekek kódexbeli sorrendje fontos és megőrzendő. Mármost ilyen előírást a mi Balassa-kódexünk nem tartalmaz.

Szerencsés lenne tehát, ha egy új szövegleszármazási elmélet a Balassa-kódex előzményében föltételezne a verssorrend fontosságára vonatkozó, ma már ismeretlen megjegyzéseket.

2.4 A "más könyv"

"Még vagynak ennéhány Istenhez való énekek, kiket a psalmusokból is, magátúl is szerzett, ki mindenestűl is tíz, azok más könyvben vagynak", - mondja a szerző (akit régebben általában összetévesztettünk az ősmásolóval), és a kutatók újra meg újra nekiveselkednek a "más könyv" helyreállításának. Pedig, ha e szavak a szerzőtől származnak, akkor aligha érdemes a "más könyv" tárgyi megvoltában hinni. Hiszen a szerző azonnyomban fölülbírálja önmagát, s miután hosszú fejtegetésbe bocsátkozik az istenes versek külön-, pontosabban részgyűjteményének, a "más könyvnek" megalkotási nehézségeiről, esetleg a kötet fölépítésének tervéről és elveiről, végül, úgymond, kényszerűen felhagyván a nagy tervvel, a részgyűjteménybe szánt verseit aggályos, keresett hanyagsággal mégiscsak beírja kódexébe. A "más könyv" meséje mi lenne más: maga is költészet. Fontos eleme a kötetelrendezés körüli rejtelmeskedésnek.

De még ha elhinnők is a "más könyv" tárgyi megvoltát, akkor is dőreség lenne megpróbálkozni belső szerkezetének helyreállításával.¹⁹ Hiszen, még ha nem a költő, hanem az ősmásoló szavai lettek volna is ezek, akkor is mindenképp egy változásban lévő, fejlődő szerkesztmény pillanatnyi állapotát rögzítették volna ("azok más könyvben vagynak, nem is adja azokat ki, meddig több psalmust nem fordít még azokhoz"), olyan állapotot, amely később bármikor megváltozhatott, sőt a tanúság szerint éppen változófélben volt. Ezért nehéz teljesen komolyan venni a "más könyv" sorrendjének helyreállítására irányuló erőfeszítéseket. Ám nem akarok méltánytalanul és vakon elmenni amellett a megfigyelés mellett, amelyet Bóta László²⁰ és Kőszeghy Péter²¹ egymástól függetlenül²² tesznek a Balassi és Rimay verseit összevegyítő kiadások egy verscsoportjáról. Mind Bóta, mind Kőszeghy megállapítja, hogy az összevegyítő kiadások lényegében egy tömbben hagyományozzák Balassinak amaz istenes verseit, amelyeket a két költő művét szétválasztó kiadások is és (Klaniczay bizonyítása szerint) a Balassa-kódex őse is egy tömbben tartalmaz. Az összevegyítő és a szétválasztó kiadások tömbje tartalmilag szorosan megfelel egymásnak, a sorrendet illetőleg azonban nem.

Klaniczay,²³ szemben Eckhardttal,²⁴ általában hitelesebbnek véli, és ezért előnyben részesíti a szétválasztó kiadások szövegét. Bóta és Kőszeghy tömbjeinek viszont megvan az az előnyük, hogy élükön a 99 sornyi Három himnusz áll.

Továbbra sincs semmi okunk arra, hogy a Bóta-Kőszeghy-féle verscsoportban azt a bizonyos "más könyvet" ismerjük fel. Ám jó lenne, ha egy új szövegleszármazási elméletbe beleillenék egy épp ilyen verscsoport s épp az összevegyítő kiadásokban.

2.5 A Balassa-kódex minősége

Régóta zavaró körülmény, hogy Rimay, Balassi ifjabb költőbarátja, kultuszának letéteményese, aki egész életében nem tett le mestere életművének sajtó alá rendezéséről, nem tudta megszerezni egy olyan Balassi-vers szövegét, amely a Balassa-kódexben viszont szerencsére fennmaradt (Szít Zsuzsánna tüzet). Ez is rendellenesség, mégpedig a javából. Hiszen a mi kódexünk, egy másolat másolatának nagysietve készült másolata, miként versenghetne ama kézirati forrásokkal, amelyeket a költőtanítvány össze tudott gyűjteni?

Ez a nehézség elillan, ha kiderül, hogy a Balassa-kódexszel kivételes szerencsénk van. Ha kiderül, hogy szövege rendkívül közel áll a költőhöz, ha forráskritikai szempontból nagyon, nagyon jó.

2.6 A hármas, kilences, harminchármas, kilencvenkilences szám - Rimaynál

Szaporodnak az arra mutató jelek, hogy a hármas, kilences, harminchármas, kilencvenkilences szerkesztmények forrása, vagy legalábbis egyik forrása Rimay.

Tervezett kiadásában ő osztja be Balassi verseit három fejezetbe. Ő helyezi a gyűjtemény elejére az istenes verseket, azoknak az élére pedig a 99 soros három Szentháromság-himnuszt. Bóta László megfigyeli, hogy Rimay még a "saját, maga kezével írt könyvét [...] is a mester hasonló gyűjteményének mintájára, és tartalmát számszerűen is ahhoz igazítva szerkesztette meg.²⁵ Ács Pál részletesen elemzi az ifjú Rimay épp 33 verset számláló ciklusát, amelyet a Balassa-kódex tartott fönn.²⁶ S Bóta okfejtése²⁷ arról győz meg, hogy Rimay (vagy valaki más), amikor később átszerkeszti ezt a szerelmes és istenes verseket vegyesen tartalmazó gyűjteményt (ez az átszerkesztett változat lesz majd az alapja az összevegyítő kiadásoknak), az továbbra is megőrzi 33-as szerkezetét.

Nem tudjuk, Rimayt mi indíthatta bizonyos számok tiszteletben tartására: hogy megfogadta-e, vagy éppen fölülbírálta Balassi költői szándékát. A Rimay-továbbhagyományozta Balassi-műben eggyéolvad a költő-tanítvány várakozási látköre az általa befogadott Balassi-szöveggel.²⁸ Persze sokmindent megmagyarázna, ha Balassi eredeti kézirata tartalmazott volna valami homályos utalást arra, hogy a verssorrend összefügghet bizonyos számokkal.

2.7 A világirodalmi párhuzam hiánya

Zemplényi Ferenc áttekintése²⁹ után még erősebbé válhatik az a benyomásunk, hogy Balassi versgyűjteményei úgy, ahogy az eszményítő kiadásokban helyreállítjuk őket, nem bővelkednek világirodalmi párhuzamokban.

3. Előzetes javaslat a fönti megfigyelések magyarázatára

3.1 A szövegek leszármazásának enyhén módosított útja

(1) (*Hitelesnek tekinthető sajátkezű Balassi-kézirat vagy hiteles ősmásolatok) => (*Rimay Balassi-példánya) + (szétválasztó kiadások) + (*a Balassa-kódex 1610 körüli előzménye)

(2) (*Rimay Balassi-példánya) => (összeelegyítő kiadások) => (*a Balassa-kódex másolóinak Istenes énekek-példánya)

(3) (*az ifjú Rimay Rimay-példányai) => (*a Balassa-kódex 1610 körüli előzménye) + (összeelegyítő kiadások)

3.2 Crux philologorum

Régóta okoznak fejtörést a Balasssa-kódex 99. s következő lapjai. Balassi magyarázó szavai nagyrészt elvesztek. Ami megvan: néhány leszármazó kötetszerkesztmény, előszó -: egykorvolt megértések nyomai. E hajdani megértésekről az elveszett szöveget leválasztani lehetetlenség. Visszfényükből mégis arra következtetek, hogy az elveszett szövegben a kötetfölépítés kényszerűen föladott elveiről lehetett szó, s lehetett ott valami homályos utalás némely költemények különleges helyére, s talán még valami jelképértékű számok is szóba kerülhettek... Vessünk egy pillantást az így fölfogott "nagy crux" szövegközi³⁰ helyzetére.

Kik ismerhették, kik olvashatták Balassi önértelmező szavait a maguk teljességében? S miként visszhangzanak ezek az elveszett szavak ma, a ma megismerhető szövegközi térben?

- A szétválasztó kiadások kikövetkeztetett kézirati előzményének összeállítója

(1) tiszteletben tartja a versek sorrendjét.

- A Balassa-kódex 1610 körüli előzményének összeállítója

(2) háromrészes gyűjteményt állít össze Balassiból, Rimayból, "mostani poétákból",

(3) tiszteletben tartja Balassi és Rimay 33-asait és a sorszámokat.

- A Balassi verseit rendezgető Rimay

(4) háromrészes gyűjteményt állít össze Balassi énekeiből,

(5) kiadástervében törekszik a Balassitól a kódex 99. lapján hangoztatott amaz állítólagos terv megvalósítására, hogy az istenes énekeket külön csoportba gyűjtse,

(6) ezekből is legelöl adná a 99 soros Három himnuszt,

(7) amikor - talán már éltében - megjelentet (vagy ő, vagy egy hozzá közel álló személy) egy olyan Istenes énekek-kiadást, amelyben a saját énekeit is a Balassiéi közé s annak a neve alá sorolja, a Balassi-énekek egy jól különválasztható tömbjét továbbra is a Három himnusszal kezdi, ő is már mintegy helyreállítva a "más könyv"-et.

- A saját verseit rendezgető, még erősen Balassi hatása alatt álló, ifjú Rimay pedig

(8) mindkét ciklusmintát követi, vagyis istenes és szerelmi énekeiből hol egynemű, hol vegyes ciklusokat alkot, megfelelően a Balassi Maga kezével írt könyve mintájának (vegyes), illetve a csonkán fönnmaradt, önértelmező nyilatkozatnak (egynemű, tisztán istenes),

(9) saját 33-as vegyesciklust hoz létre, amely aztán bekerül a Balassa-kódex előzményébe,

(10) a ciklus átdolgozásakor ügyel arra, hogy az továbbra is 33 verset számláljon - ez kerül aztán be az Istenes énekek összevegyítő kiadásába.

3.3 További rendellenesség

A most ismertetett föltevés összhangban van azokkal a megfigyelésekkel, amelyek nem jól illeszkedtek be az általánosan elfogadott elméletbe, ám nem ad magyarázatot arra, hogy a Balassa-kódex másolócsoportjának vezetője miért nem íratta be könyvébe a 99-100. lap rendkívül fontos, szerzői, önértelmező megjegyzését.

4. Az újonnan nyert kötetfölépítés értelme

A változtatás a helyreállított sorrendnek egyik legszebb részét, a költő Maga kezével írt könyvének végét érinti.

Most a költeményeknek ez az egyszerű egymásrakövetkezése (s vele a 33-as számszimbolika) egy szinttel lejjebb süllyed, rejtettebbé válik. A fölszíni szerkezetet figyelve a gyűjtemény immár kevésbé viseli magán a megfontolt, számtanias fölépítés nyomait, s inkább olyannak tetszik, mintha látszólag magától állt volna össze, mintha az élet maga alakította volna ilyenné. A történetmondássá értelmezhető verssorozatot prózai megjegyzés szakítja meg. A gyűjtemény összeállításának nehézségeiről és a költő elképzeléseiről, kiadástervéről szól, akárcsak a kódex többi hasonló jegyzete, de azoknál sokkal részletesebben, egyedülállóan hatalmas terjedelemben, hosszabban, mint az összes korábbi hasonló megjegyzés együttvéve. A terjedelem miatt itt joggal tételezhetünk föl részletekbe menő magyarázatokat az egész kötet és a tervezett "más könyv" fölépítéséről, az erre irányuló, de az életesemények miatt egyelőre meg nem valósult, állítólagos szerzői szándékokról - olyan magyarázatokat, amelyek némely egykorúaknak még a rendelkezésükre álltak. Vallásos versek csoportja - éppen kilenc - ékelődik be, valószínűleg számozatlanul. Megjelenésük erősen csökkenti a kötetfölépítés áttekinthetőségét. Ezután tovább folytatódik az alapsorozat, majd újra megszakad: számozatlan szerelmi versek tömbje - megintcsak kilenc - lassítja le a következetes előrehaladást. S végül befejeződik az alapsorozat, és megkezdődik a lengyelországi gyűjtemény... Együtt vannak e szerkesztményben a vallásos és a világi költemények - miként Rimaynál,³¹ Wathaynál,³² Zrínyinél.³³ Vannak számozott és számozatlan részek, miként a Cćlia-ciklusban vagy a Szigeti veszedelemben is.

De miért is választom le az alapsorozatról a Cćlia-ciklust? Hiszen ha elvetettük a szövegtorzító ősmásoló föltevését, akkor - vigyázat! - semmi jogunk nincs a Cćlia-sorozatot elhagyni a költő Maga kezével írt könyvéből! Az alapsorozatban itt valami csakugyan véget ér, de nem a verskötet. A reményvesztett költő a fikció világában a tűzre veti verseit, s ez még annál is erősebb cezúrát képez, mint a két nagy fejezet közötti volt: a házasságkötéskor, majd azután tanúsított bűnbánat, illetve ellen-bűnbánat határa. Az elhatárolás erős, de a könyv végül is folytatódik. Beletartozik a Cćlia-gyűjtemény is. Csak azért nem tudjuk, hogy Balassi milyen átvezető szöveget alkalmazott, mivel a forrás e ponton fizikailag megsérült. A Maga kezével írt könyve ragyogóan (és nem világirodalmi párhuzam nélkül való módon) a Porcogós Annókáról szerzett "latrikánus vers"-sel zárul: ez után következik az a bizonyos, szembetűnően nem szerzői eredetű egyveleg, amelynek megítélésében egységes a szakirodalom.

Ám térjünk vissza az alapsorozathoz (jobb híján egyelőre így nevezem a Maga kezével írt könyvének a Cćlia-ciklus előtti részét). Milyennek lássuk most ennek a szerkezetét? A második harminchármas sorozat a beékelések által el van ugyan rejtve, de, épp a beékelések szervetlenségének hála, nem fölismerhetetlenül. Az 58. ének záróversszakában, tudjuk, a költő véget vet a Julia-sorozatnak:

Hideg lévén kívöl, égvén penig belöl Júlia szerelmétűl,
Jó hamar lovakért járván Erdély földét nem nagy fáradság nélkül,
Ezt öszve rendelém, többé nem említvén Júliát immár versül.

S még prózában is hozzáteszi: "Ez az Júliáról szerzett énekeknek a vége." S annál nagyobb nyomatékul mindjárt ott a következő, az 59. vers: Következik más. Zsófi nevére. Majd a 60.: Bécsi Zsuzsannáról s Anna-Máriáról szerzette, aztán a 61., a Juliára is ráérthető költői kérdéssel: Vitézek, mi lehet e széles föld felett szebb dolog a végeknél?

Nos, ez a három, mondjuk így, poszt-Julia vers (59-61) afféle Balassi-sor-szerű, AAB szerkezetet ad ki egy tekintetben: abban, hogy a versek két elseje keltezett, a harmadik nem. A két első szorosabban illeszkedik a Júlia-ciklus ál-önéletrajzi elvű, történetmondó szerkezetéhez, a harmadik kevésbé szorosan, inkább általánossabban. Akkor aztán jön az irdatlanul hosszú prózai magyarázat s a kilenc istenes vers, majd megintcsak három poszt-Julia (a Margit nevű szűzről, a költőtársakról, aztán a De mit gyötresz engem most keserves lelkem (71-73, vagy, ha a beékelt istenes versek számozatlanok voltak: 62-64). Nos, ez a három is az előbb látott AAB szerkezetet adja ki: keltezett, keltezett, keltezetlen. Most a - megintcsak - kilenc szerelmesvers következik, a bejtek, beékelve, számozatlanul. Aztán már csak két poszt-Julia: a második harminchármas záródarabjai, egy keltezett és egy keltezetlen, AB szerkezetben.

Továbbra is minden jogunk megvan tehát arra, hogy megkomponált verskötetről beszéljünk, jóllehet a szerkezet jóval több rétű, bonyolultabb annál, amilyennek egykor véltük.

Hogy állunk ezek után a 3*33-as szerkesztménnyel, a 99 vagy 100 vers Gerézdi-féle ábrándjával? Nos, talán ettől sem kell minden tekintetben elbúcsúznunk.

Az első 33-as sorozat tényleges. Valóban 33 megszámozott költeményből áll.

A második 33-as sorozat olyan, miként most láttuk, hogy az alapsorozatot megszakító, abba szervetlenül beékelt, eredetileg talán számozatlan szövegek mögött világosan látszik a jól megszerkesztett, 33-as ciklus.

A harmadik 33-ast csak az a bizonyos prózai megjegyzés említi és csupán tervként, s nem is nyíltan 33-as sorozatról beszél, hanem csak annyit mond, hogy dicséretekből és zsoltárokból most még csak 10 van, s az a tervezett kiadáshoz nem elég. Persze bizonyosra vehető, hogy az állítólagos szerzői szándékról szóló terjedelmes prózai szöveg részletekbe bocsátkozott. Ennek a harmadik 33-as sorozatnak viszont akkor is csupán az olvasó képzeletében kell létrejönnie. Virtuális marad.

Van tehát egy tényleges 33-asunk, egy rejtetten 33-as és egy olyan, amely tisztára képzetes.

Aztán a Cćlia-ciklus még ezt is halomra dönti. A verseskötet képzeletbeli világában a Julia szerelmétől menekülni igyekvő képzeletbeli költő legott Cupido rabságába esik, a további menekülés útja pedig a citerás lengyel leányhoz és a Porcogós Annókához vezeti el, egyre távolodva, de elszakadni sosem tudva (ld. az egész kötet utolsó sorát) az udvari szerelem eszményétől. A menekülés, az új és új szépségek felé való fordulás ritmusa egyre gyorsul. A lépték csökken, a mindig ugyanazt ábrázoló kép a képben egyre kisebb méretű. Az önéletrajzi fikció halomra dönti a számtani elvű, 3*33-as verseskötet tervét, így annak csak romjai maradnak meg a kötetkompozícióban, mégis jól látható útjelzőkként a megérteni tudó olvasó számára. Az alapvetően önéletrajzi fikcióra épülő középkori és reneszánsz lírai verseskötetek párja ez a szerkesztmény, amelyben - mint szinte az összes nevezetes világirodalmi párhuzam esetében - az önéletrajzi fikció elve, nem pedig a számtani elv az, ami a felszínen megnyilvánul, ami jól látható.

A mélyben, jól elrejtve, persze megmarad a jelképek számtana. Azt senki sem tudja, hogy a Cćlia-ciklus elejéről egy vers esett ki, vagy kettő. De így is, úgy is elvégezhetünk egy egyszerű összeadást. Ha megszámláljuk, hogy hány verset szerzett Balassi a teljes verskötet lezárásáig, a - most már így kell számolnunk - Cćlia-ciklust is magában foglaló Maga kezével írt könyv befejezéséig, akkor az első esetben 99-et, a második esetben 100-at kapunk. Emlékezzünk vissza: a fikció világában az életesemények miatt kútba esett a 99-es vagy 100-as kötetfölépítés. A nagy kötetterv kudarca után a fiktív költőnek magának is elkerüli a figyelmét az a körülmény, hogy öntudatlanul, észrevétlenül mégiscsak létrehozta, amit szeretett volna... És ez nem terv, nem eszményi kiadás - ez a kezünkben levő forrás adata.

Engem mindenek előtt a késői Gerézdi emlegette, petrarcai Daloskönyvre emlékeztet az új kötetfölépítés, a Balassi-korabeli európai líra főfő mintaképére.³⁴ Megvan abban is a számtani jelkép, de ott is mélyen, szinte észrevehetetlenül elrejtve, s a fölszínen csak önéletrajzias vagy gondolattársításon alapuló kapcsolatok láncolják egymáshoz a költeményeket.³⁵ Ezért azt is sokatmondónak érzem, hogy a Balassa-kódex megőrizte a számunkra a gyűjtemény címét: Balassa Bálint verseinek fragmentumi.³⁶ Tudom, hogy egy kissé kacifántos ez a cím, de hát az Petrarca Daloskönyvének címe is: Rerum vulgarium fragmenta.