1 Ó, én bolond eszem, ki ezt cselekeszem hamis gyanúságommal,
2 Kiért méltó volnék, hogy halált kóstolnék, ezt művelvén nagy jómmal.
3 Már mint leljem kedvét, ha2 éltig csak rám3 vét keserves siralommal?
4 Átkozott gyanúság, kétséges bosszúság, gyógyíthatatlan méreg,
5 Ahova te beférsz, onnan nehezen térsz, oda ragadsz, mint kéreg,
6 Dühíted4 mérgeddel, kit szerelem legel, a pokolbeli féreg!
7 Nemz téged álnokság, szó, hír és hazugság, tart esztelen bolondság;
8 Segít értetlenség, nevel hirtelenség, nem nyughatol, gonoszság;
9 Temiattad elvész, ki hinni gyorsan kész, s kiben nincs jó okosság.
10 De aki okosan s előbb bizonyosan szónak végére megyen,
11 Vagy maga gondolja, vagy mástul megtudja, minek mi oka legyen,
12 Ezt bezzeg nem bántod, mert magad is látod, hogy erőd kicsint7 tegyen.
13 Szép Procrist te régen vesztvén szörnyűképpen halálra eresztetted,
14 Szép Deianirával8 nem akaratával Herculest elvesztetted,
15 Most is hol szerelem, lesz ott szívgyötrelem, hol fészkedet verheted.
16 Távozzál el tőlem, mert elhidd felőlem, hogy csak hiába furdalsz,
17 Az igaz szerelem lakik együtt velem, csak kár, hogy így ostromlasz;
18 Távozzál hát tőlem, vessz el már előlem, gonoszság, mert megrontasz!11