[Hatvanharmadik]1
Colloquium octo viator[um] et deae Echo vocatae
ugyanazon nótára

1 Nyolc ifiú legén minap úton menvén egy erdőbe jutának,
2 Estefelé lévén tréfálván, beszélvén, ők egymásnak mondának:
3 „Vegyünk szót Echótól – ’mond – mi mátkáinkról, mondja nevét azoknak!”

4 Credulus az első, lőn azért elkezdő, s monda nagyon kiáltva:
5 „Echo, de kicsoda, aki sok kínomba most megvigasztalhatna?
6 Kérlek, mondd meg nevét, kit2 mint üdvösségét, bús lelkem úgy kívÁNNA!”

7 Mosolyog magában Credulus ezt hallván, s rajta csak csudálkozik;
8 Ő3 utána azért tőn az ilyen kérdést, ki társaság közt másik:
9 „Ki fagyott elmémhez, – mond – mint víz nagy dérhez, télben jég amikOR SÍK?”

10 Harmadik is monda nagy hangosan szólva mindenek hallatára:
11 „Echo, jó asszonyom, kinek régi kínom vagyon nyilván tudtára,
12 Kérlek, hogy nevezd meg, kicsoda lelkemnek javával tölt koSÁRA!”

13 Szavát elereszté, negyedik is kezdé4 el Echóhoz kérdésit
14 Szép szerelmeséről, kihez gerjed belől, s5 kit szíve szerint6 óhít:7
15 „Szörnyű kára után nevezd meg, – ’mond, – nyilván szeret lelkem imMÁR KIT!”

16 Ezután ötödik, ki mindtől8 kisebbik, Credulus atyjafia,
17 Mindjárt előszóla, felszóval kiáltva Echót nevezi, híja:
18 „Ki az, kire engem gyújtott, – mond, – ily igen Venus futoSÓ FIA?”

19 Hatodik Aminta, előálla, monda; mert veszett, alig várja,
20 Hogy szent nevét hallja annak, ki ő lángja, s kinek javát akarja:
21 „Hát annak ki neve, – mond – aki szerelme szívemet kénnal MARJA?”

22 Szóla hetedik is, kinek neve Tyrsis, s ki hazáját elhagyta
23 Azért, hogy egy kegyes, akihez szerelmes, szerelmét megtagadta:
24 „Régultátul fogva szerelem kínjába engem – mond – ki síKATA?

25 Utolsó a Montán,9 kinek édes társán való nagy bánat árta;
26 Nagy fohászkodással így szóla Echóval, jutván eszébe kára:
27 „S annak tudd-e nevét, – mond, – kiért szívem ég, s ki e sok kínba MÁRTA?”

28 Egy szegény zarándok, régi barátotok éneklette ezt nektek,
29 Kik a magyar nyelven való versszerzésen egymással vetekedtek,
30 Kit a nagy hamisság és háládatlanság föld szélére kergettek,

31 A másfélezerben és nyolcvankilencben Szent Bertalan nap után,
32 Világ határára való bujdosásra keservesen indulván
33 Édes hazájából, jóakaróitól siralmasan búcsúzván.