1 Mely keserven kiált fülemüle, fiát hogyha elszedi pásztor,
2 Röpes ide s tova, kesereg csattogva bánattal szegény akkor,
3 Oly keservesképpen Caelia s oly szépen sírt öccse halálakor.

4 Mint tavasz harmatja reggel ha áztatja szépen jól-nem-nyílt rózsát,
5 Mert gyenge harmattul tisztul s ugyan újul, kiterjeszti pirosát,
6 Caelia szintén oly, hogyha szeméből foly könnye, mossa orcáját.

7 Mint szép liliomszál, ha félbemetszve áll, fejét földhöz bocsátja,
8 Úgy Caelia feje vagyon lefüggesztve, mert vagyon nagy bánatja,
9 Drágalátos könyve hull, mint gyöngy, görögve, vagy mint tavasz harmatja.