1 Fáradsága¹ után nyugodni akarván, Cupido fejét hajta
2 Julia ölébe, kit hogy vőn eszébe, kegyes haragvék² rajta,
3 S nagy haraggal ottan kis Cupidót onnan öléből kitaszíta,

4 S monda: –„Bujasággal, gerjedő lángoddal ne rútítsd meg ölemet!”
5 Cupido meg így szól: –„De te mit haragszol? Mire űzsz el engemet?”
6 Felelé Julia: –„Te hitvány marcona, nem tudod-e nevemet?

7 Én vagyok Julia, én szemem hatalma mindennek szívével bír,
8 Én megboldogítok, kit jó szemmel látok; kit gonosszal: hal, vesz, sír;³
9 Én szerelmem ellen e világon sincsen orvosság és hasznos ír!”

10 Cupido tekinté, s mihent megismeré, azonnal megfélemlék,
11 Mintha egy kígyóra szegény hágott volna, riada, elfutamék,
12 Futtában csak monda: –„Megbocsáss, Julia, nem akartommal véték!

13 Szép Venus anyámnak téged alítálak, bíztomban csak úgy menék
14 Te áldott öledben, mint anyám ölében, hogy fejem ott nyugodnék;
15 Tetszél szemeimnek lenni szép szülémnek, vétkem csak abból esék.”