Tizenhetedik
a1 Bánja az Úristen nótájára*
kiben annak adja okát, hogy él, noha a lélek a szerelmeséhez3 elszökött tőle*

1 Csókolván e minap az én szép szeretőmet,
2 Szerelmes szájában felejtém én lelkemet,
3 Lelkem nékül lévén, keresni elküldém lelkem után szívemet.

4 Ki sok járás után lelkemet megtalálá,
5 Mert szerelmesemnek ajaki között látá;
6 Látván lakóhelyét, hogy kíváná éltét, lelkemnél ottmarada.

7 Vagyok immár azért mind lelkem, szívem nélkül,
8 Ki mindkettő nekem szép szeretőm száján ül,
9 Holt eleven vagyok, mint kór, csak tántorgok, majd elválom éltemtül.

10 De ha kérded, hogy hogy élhetek lélek nélkül,
11 Ha lélekkel együtt megyen élet emberbül?
12 Ne csudáljad szómat, értsd meg csak dolgomat, okát adom ezentül:

13 Ugyanakkor, mikor lelkem tőlem elszökék,
14 Szeretőm lelkében magamnál megmaraszték,
15 Ki nagy szerelmemben mégis éltet engem, hogy szinte ki ne múlnék.

16 De ez is, ez engem éltető, édes lélek,
17 Látván, szerelmemben hogy mely igen gerjedek,
18 Mint meggyulladt helyből, kifutna testemből, hogy ilyen8 igen égek.

19 El is megyen pedig, ha az én szerelmesem
20 Édes szerelmével meg nem enyhíti tüzem;
21 Nosza10 táplálója, életem11 tartója, hosszabbítsad életem!

22 Lelkem nyugszik rajtad, meghidd, nagy szerelmében,
23 Bízik jó voltodban, nincsen hozzád kétségben,
24 Csendes elméjében, gerjed örömében, rólad elmélkedtében.

25 Árnyéknak tetszik már e világnak szépsége,
26 Nálam tekívüled álom gyönyörűsége,
27 Lelkem könnyebbsége te vagy reménysége, választott édessége.