Theodorus BEZA Vezelius,
Psalmus LI.

1 Ah deus immensum clemens miserere precantis,
Et quaecunque tuo bonitas in pectore regnat,
Servando huic misero se protinus exerat omnis.
2 Elue me sceleris pollutum crimine tanti,
Elue, peccatique iube evanescere sordes.
3En scelera agnosco: scelerum noctesque diesque
Ante dies versans me lurida terret imago:
4 Res etenim tecum proprie mihi: te Deus unum
Offendi infelix, quem non fraus ulla fefellit,
Sublimi e solio meque et mea facta tuentem,
Ut si pro meritis iudex mihi sederis, eheu,
Damnatus iustas subeam te iudice poenas.
5 Me genetrix etenim gravida quum ferret in alvo,
Iam pollutus eram, siquidem me tempore mater
Et sordes pariter conceptas fovit eodem.
6 At contra integritas sinceri pectoris una
Grata tibi: nec eras alios mihi doctor in usus,
Ingratum quondam tua quum me arcana doceres.
7 Ah Deus, hyssopum hic adhibe, et quaecunque tenaces
Abstergunt maculas: ut crimine purus ab omni
Emergam, penitusque ablutis sordibus, ipsas
8 Exuperem candore nives: fac nuntius aures
Impleat ut melior, recreent fac gaudia mentem,
Ne semel absorptis peream moerore medullis.
9 Iratos averte oculos, potiusque benignus
Multiplici dele contractas crimine labes.
10 Tu mihi summe Opifex rerum, cor fingito purum,
Et recti inspira renovatum in pectus amorem.
11 Ne me, ne miserum, Deus, abjice, neve repulsum
12 Afflatu sancto spolia. quin certa salutis
Gaudia restituas, ut qui me heroicus olim
Secrevit reliquis, porro quoque spiritus ornet:
13 Quo duce fretus ego errantes per devia multos
Voce regam, mutatosque in contraria flectam.
Alme Deus, Deus, in quem tota mente recumbo,
Ne meritas a me poenas pro immanibus ausis,
Et tanta, heu miserum, patrata caede reposce.
14 Da potius, ligua ut valeam fidibusque canoris
Te canere in veniam promptum, fideique tenacem.
15 Os mihi tute aperi, tu dirige labra loquentis,
Ut tibi promeritae persolvant laudis honores.
16 Ecce tibi non ara placet, non victima flammis
In fumos abiens, alioqui haec larga dedissem,
Et pridem crebris onerassem altaria donis.
17 Sacra igitur meliora fero, quae spernere nunquam
O Bone, consuesti: deiectos nempe dolore
Attritosque animos peccati et saucia sensu
Pectora: triste, unique tibi medicabile vulnus.
18 At tu consueta pergas bonitate Sionem
Complecti, selecta tibi dum moenia surgant:
Tum nos rite tibi sollennia sacra feremus,
Liba, merumque simul, consecratumque cruorem:
Fumabitque tibi solidis altare iuvencis.

Beza 51.

1) Ó, mérhetetlenül kegyes Isten, könyörülj az imádkozón, és mindenfajta jóság, mely a te kebledben uralkodik, lám, a szerencsétlen megmentésére legott teljesen elhagyta magát. 2) Mossál ki engem, az ilyen nagy bűnök vétkével beszennyezettet, moss ki, parancsold meg, hogy enyésszen el a bűn szennye. 3) Íme, ismerem bűneimet, bűneim sápasztó képe éjjel-nappal a szemem előtt forog és megrémít( 4) Ugyanis egyedül veled szemben követtem el bűnt: egyedül téged támadtalak, (én) szerencsétlen, (téged), akit soha semmiféle hazugság nem csapott be, aki látsz engem s az én tetteimet magas trónusodból, hogyha jogos bírám leszel, jahaj, számkivetetten viselem az ítéleteddel hozott jogos büntetést. 5) Ugyanis mikor terhesen a hasában hordott engem anyám, már bűnös voltam, egyszerre táplált anyám engem és a megfogant mocskot. 6) Ám ezzel szemben egyedül az igaz szív egysége kedves neked: s nem voltál orvosom más dolgokban, mikor a te titkaidra tanítottál engem, a kedvetlent. 7) Ó, Isten, nyújtsd izsópodat, és kidörzsölődnek a makacs foltok, hogy minden vétkemtől tisztán bukkanjak elő, alaposan kimosva a mocsokból, magát 8) a havat múljam fölül fehérségben( add, hogy jobb hír töltse be füleimet, add, hogy az örvendezések megújítsák lelkem, nehogy kiszívott velőkkel egyszerre gyászosan pusztuljak el. 9) Fordítsd el haragos tekinteted, és töröld el inkább jóindulatúan a sokszoros bűnök miatt járó pusztulást. 10) Te, minden dolgok legfelsőbb Készítője, gyúrj nekem tiszta szívet, és lehelj az igaznak a keblébe megújult szeretetet. 11) Ne vess engem, szerencsétlent, ne, Isten(em), vagy az elűzöttet ne 12) foszd meg Szent Lelkedtől. Inkább állítsd vissza az üdvösség biztos örömeit, hogy az a hősi lélek, amely megőrzött engem egykor az életben, újra vértezzen fel( 13) Az Ő vezetésével megerősítve a sok járatlanban tévelygőt szavammal vezessem, és megváltoztatva (őket) az ellenkezőre fordítsam. Éltető Isten, Isten, akire teljes lelkemmel ráhagyatkozom, ne követeld rajtam a megérdemelt büntetést mérhetetlen vétkeimért, és az oly nagy – jaj, nekem szeremcsétlennek – véghezvitt gyilkosságért. 14) Add inkább, hogy jól legyek, és az ének segítségével nyelvemmel énekelni kezdjelek Téged, a láthatót, és a segítségben erőset. 15) Nyisd meg egészen a számat, Te irányítsd beszélő ajkaimat, hogy beválthassam neked az igen megérdemelt dicséret ígéretét. 16) Lám, Neked nem az oltárok tetszenek, nem a tűzben füstté váló áldozat, különben ezt adtam volna bőséggel, és már régen zsíros adományokkal terheltem volna oltáraidat. 17) Tehát nagyobb áldozatot adok, melyet, ó, Jóságos, sohasem szoktál megvetni, a bűnben elveszett és a fájdalomtól igazán megtört lelkeket, és érzéstől sebesült szíveket: szomorú, s egyedül általad gyógyuló sebe(me)t. 18) Te pedig szokásos jóságodba ölelve vidd tovább Siont: amíg a Neked választott falak épülnek, addig mi ünnepi áldozatot viszünk Neked: kalácsot és színbort egyszerre, és megszentelt vért, és füstölögni fognak Neked az oltárok kövér üszőkkel.