BibTeXTXT?

Horváth Iván

Magyar versek: mi veszett el?

A korszakszerkesztő bevezetője:

A reneszánsz az előző információrobbanás kora: egyrészt hirtelen megnőtt a rendelkezésre álló információtömeg (antik műveltség visszanyerése, ismeretek bővülése), másrészt megújult az információkezelés módja is (könyvnyomtatás és könyvforgalmazás, tudományos könyvtárak, korai adatbázisok). A kora reneszánsz határait az első magyar nyelvű egyházi könyv (Jókai-kódex, 1440 körül) és az első teljes egészében magyar nyelvű világi könyv (Pesti Gábor Aesopusának kiadása, 1536) jelölik ki. Amennyiben arra a kérdésre keressük a választ, hogy a korai magyar versek közül mi veszhetett el, azt kell megnéznünk, hogy a kora reneszánsznak melyik műfaja milyen mértékben folytatódott a reneszánsz második korszakában, a 16. század hátralévő háromnegyedében. A vágáns politikai líra emlékei közül csak a Szent László-ének szövege bukkan fel később, a műfaj átalakulva maradt meg, bekerült a populáris regiszterbe. A kora reneszánszból három emlék tartozik a vágáns szerelmi lírához: a Soproni töredék, a Körmöcbányai táncdaltöredék és az Orvostörténeti Könyvtár táncdaltöredéke. A szövegekből a későbbi kor semmit nem őrzött meg, a műfaji megszokások megmaradtak, de szintén a populáris regiszter körében. Ezzel szemben a históriás vers emlékei teljesen elvesztek, a műfaj nem folytatódott. A 16. századi históriás ének alapjában új műfajnak tekinthető, amely korának német tudósító epikáját követi. Mindez azt bizonyítja, hogy az irodalommal foglalkozó deákréteg vékony volt, olvasóközönséggé nemigen egyesült, és hagyományt is alig teremtett. Mennél mélyebbre ásunk a 15. századi magyar világi irodalomban, annál váratlanabb, a későbbi hagyomány alapján nem is sejthető emlékekre bukkanunk, de egyre kisebb számban. Ennek ellenére a korai magyar világi anyagból nem zárhatjuk ki semelyik műfaj esetleges megvoltát sem.

Megjelent: Ghesaurus: Tanulmányok Szentmártoni Szabó Géza hatvanadik születésnapjára, szerk. Csörsz Rumen István, Bp., Rec.iti, 2010 83-98.

1 A módszer: az információtörténet

Hajdani könyvemben Balassi udvari szerelmi költészetét középkoriasnak és eredetinek: közvetlen magyar előzmények nélkülinek minősítettem. A könyvben is, az ún. virágének-vitában is hangsúlyoztam, hogy nem zárom ki XV. századi magyar trubadúrok esetleges működését,[1] mert a magyar irodalmi hagyomány megszakítottsága (a török hódítás és a reformáció) miatt a Mohács előtti korszakba nem látok bele. Balassiék is alig tudtak a régebbi magyar irodalomról, például Janus Pannoniusról. Viszont a közvetlenül Balassi fellépését megelőző időt, az 1560–1570-es évek irodalmát számos kéziratos és nyomtatott könyvből, továbbá levélből aránylag jól ismerjük. Nem egyedül az adatok hallgatására alapozunk, amikor azt mondjuk, hogy a korszakra nem volt jellemző az udvari szerelmi líra. Ha holnap előkerülne egy magyar szonett 1565-ből, amelyet az udvari szerelem eszmerendszerében fogalmaztak meg, akkor nagyon boldog lennék, de valószíűleg úgy érezném, hogy hapax, amely még nem volt jellemző irodalmunkra.Bírálóm, Pirnát Antal úgy vélte, Balassi udvari szerelmi lírája hosszú ideje élő, elveszett magyar előzményekre támaszkodik. Kőszeghy Péter szerint ezek az udvari szerelmi énekek a szóbeliségben éltek, azért vesztek el. Zemplényi Ferenc ellenkezőleg amiatt bírált, mert a XV. század magyar irodalmából nem zártam ki egy – megszakított hagyományú, folytatás nélkül maradt – udvari szerelmi líra esetleges megvoltát.

Nagyon kevés az emlék, sok minden elveszhetett. Ha valami nincs meg irodalmi múltunkban, ami más nemzetekében megvan, kétfélét válaszolunk. Vagy öntudatosan rávágjuk: megvolt, de elveszett, vagy rezignáltan azt, hogy: sosem is létezett. Széles körű, a magyarországi írásbeliség, vagyis a fennmaradt információtömeg teljességével számot vető, többéves kutatás megindítását javaslom arra, hogy nagyobb felelősséggel járhassunk el ezekben a dolgokban. Javaslatomban még nem támaszkodhatom eredményekre. Csupán ismertetem és vitára bocsátom a módszert, s megfogalmazok néhány feltevést.

2 A korszak, amelyre a kérdés irányul

A magyar reneszánsz nem követi a középkort, ahogy illenék, hanem megfordítva. Egy régi gimnáziumi tankönyvben a következőképpen számoltam be erről a nehézségről:

Ma ismert középkori magyar kódexeink legtöbbjét (...) a kolostori irodalmi művelődés virágkorában, az 1470-es és 1530-as évek között vetették papírra vagy pergamenre. Vagyis már az után, hogy Janus Pannonius és nagybátyja, Vitéz János meghalt, Hess András budai ősnyomdája csődbe jutott, a rövid életű pozsonyi humanista-egyetem pedig végleg bezárta kapuit. A magyar középkori irodalom késői nagy fölvirágzása csupán akkor következett be, amidőn a magyarországi reneszánsz irodalom első nagy virágkora már véget ért.

Ne rendeljük alá a megfigyelhető történelmi tényeket a korstílusok tanának, hanem inkább próbáljuk meg a korstílusok tanát hozzáidomítani ahhoz, amit ténylegesen meg lehet figyelni. A XV. század második felét egységesen kora reneszánsznak tekintem. A legkevésbé sem zavar, hogy ez a kora reneszánsz tiszta középkor. John Monfasani, a 2008-as budapesti Mátyás-konferencia egyik dísz- vendége, nagy hatású tanulmányában szembeszáll azzal a nézettel, hogy a rene- szánsz a kora újkorhoz tartozzék, és teljes egészében a középkorba osztja be. Monfasani korszakbeosztása tökéletesen ráillik Magyarországra. Ne zavarjon minket, hogy ő az egész reneszánszt bekebelezi a középkorba, ha cserében megengedi, hogy a magyar késő középkort mi reneszánsznak vegyük.[2]

Azok közé tartozom, akik ma a reneszánszt – teljesen függetlenül attól, hogy a korszakot a koraújkorhoz vagy a középkorhoz helyesebb-e hozzákapcsolni – szívesen tekintik az előző információrobbanás korának. Miben áll ez az információrobbanás?

Két dologból. 1. Megnőtt az információtömeg. (Idetartozik az antik műveltség visszanyerése [Michelet és Burckhardt „Renaissance”-a], az emberre magára, környezetére, a Föld felszínére és Nap körüli pályájára, sőt – ha Giordano Brunóra gondolunk – az állócsillagokra vonatkozó ismeretek hirtelen kibővülése stb.) 2. Megújult az információkezelés is (a könyvnyomtatás és -forgalmazás, tudományos könyvtárak, korai adatbázisok [enciklopédiák, prédikációszerkesz- tő közhelysegédletek, Raymundus Lullus termékeny tárcsái, versíró automaták] tartoznak ide).

Információtörténeti szempontból a magyar kora reneszánsz abban különbözik a többitől (és talán sajátságának, erőteljességének is ez a magyarázata), hogy nálunk időben egyszerre következett be a kézírás és a nyomda forradalma. A magyarok ugyanis nemcsak a könyvnyomtatással ismerkedtek meg 1473-ban, hanem az idő tájt kezdtek rákapni az írásra magára is.

A magyar történelem első századaiban a világi írásbeliség csak szórványosan lépett ki a kancelláriából, az egyházi írásbeliség pedig a latin nyelv használatából. A helyzet a vegyesházi királyok idején, gyökeresen pedig csak a Zsigmond-kor és a Jagelló-kor között változott meg, más szóval a folyamat, ez a mélyreható információtörténeti változás a végén gyorsult fel igazán. Ezt a korszakot, az információ- történeti fordulat felgyorsulásának korát nevezem kora reneszánsznak. A korszak kezdetén áll az első magyar nyelvű egyházi könyv, a talán 1440 körülre keltezhető Jókai-kódex. A korszak végén pedig ott az első, egészében magyar nyelvű világi könyv – s mindjárt nyomtatvány –: Pesti Gábor Aesopusa (1536).

A korszakhatárokat a Kurcz-szabály pontosan megjelöli. Kurcz Ágnes mondta ki,[3] hogy magyar nyelvű műveket igénylő olvasóközönséget csak akkortól feltételezhetünk, amikortól magyar nyelvű könyvek megvoltát bizonyítani tudjuk. A magyar vendégszöveget tartalmazó kódexről ugyanis csak az tudhatta, hogy magyar szöveg van benne, aki beleírta. A vendégszöveg közönsége maga a bejegyző volt. Kurcz szabálya alapján a magyar nyelvű irodalom történésze számára ugyanaz a három korszak különül el, amely három korszak a nagy nyelvemlék-kiállítás három termének anyagát is meghatározta.[4] A szórványemlékek korában, ahogy Tarnai Andor[5] jellemezte, latin írásbeliség és magyar szóbeliség élt együtt. Még nem voltak magyar nyelven írók; az Anonymus emlegette énekek és mesék az élőszóval együtt elszálltak. A vendégszövegek korában már vannak magyar írók, de még nincs olvasóközönség. A magyar nyelvű könyvek megjelenésének korában – mely egybeesik Vitéz János, Janus Pannonius, Mátyás király latin-görög könyvtárépítésének idejével – kialakul a magyar nyelvű olvasóközönség is. Eleinte a kolostorokra korlátozódik, később főrangú magánolvasókra, főleg asszonyokra, az 1530-as évektől pedig a világi művekre kíváncsi olvasóközönség is bizonyítható.

Ennek a korszaknak, a magyar kora reneszánsznak magyar verskincsére fo- gunk majd pillantást vetni, eltöprengve azon, hogy mi veszhetett el belőle.

3 A hiszterézisgörbe

Az internethasználat Magyarországon az 1980–90-es években eleinte lassan növekedett, aztán hirtelen felszökött. 2010 táján már csak alig növekszik. Megint alig bővül a használók köre, mert a piac telítődött. A fizikában hiszterézisnek neveznek egy ehhez hasonló jelenséget. Egyes rendszerek késleltetve válaszolnak az őket ért hatásokra; viselkedésükre a külső erő és saját korábbi állapotuk egyaránt hat. A vasban például az anyagbeli mágneses mező erőssége – az átmágnesezettség – egyaránt függ az őt mágnesező mezőtől és a vas előmágnesezettségének pillanatnyi értékétől. Ha egyenletesen növeljük a mágnesező erőt, akkor a vas átmágnesezettsége először csak enyhén növekszik, később viszont rohamosan. Még később, a telítődés közelében megint csak lelassul az átmágnesezettség növekedése. A hiszterézisgörbe valamennyire emlékeztet egy nagyon erősen dőlt S betűre. A magyar olvasóközönség kialakulását és a Kurcz-szabály kijelölte korszakhatárokat például az alábbi hiszterézisgörbe mutatja (az x-tengelyen az évek, az y-on a magyar nyelvű olvasók, a függőleges vo- nalak Kurcz-határok: az olvasóközönség megjelenése majd kiszélesedése):

Munkafeltevésünk szerint valamilyen hiszterézisgörbe-sereggel lehet híven ábrázolni a kb. a Zsigmond-korral kezdődő s a Jagelló-korral végződő, hosszú XV. század magyarországi információtörténetét. Ennek felfogásához el kell szakadnunk a múlttagadó radikalizmustól és a romantikus múltképzéstől egyaránt, de mindkét álláspontból megőrizzük az értékes részt.

A hiszterézisgörbék sajátossága, hogy bemeneti állapotuk roppant alacsony. Nálunk: a magyar nyelvű írásbeliség elképesztően kevéssé lehetett elterjedve a hiszterézisgörbe alsó könyökpontja (fordulója) előtt, a korszak kezdetén – de a nem magyar nyelvű írások sem voltak gyakoriak. A magyar művelődéstörténet előzmény nélküli jelenségeinek szokásos korlátlan kiterjesztése az adattalan korba nem egyeztethető össze a hiszterézisgörbe munkafeltevésével.

A hiszterézisgörbék kimeneti állapota viszont ugrásszerű fejlődés utáni telítődést mutat. Nálunk: a művelődés egész világa – túlzás nélkül mondható – forradalmi változáson ment keresztül. Míg a politikai történelemben e korszak történelmünk legnagyobb katasztrófájához vezet, a művelődéstörténetben a legnagyobb felívelések egyike. A korszak résztvevői így is érezték. Én ezt hallom ki a Szent László-ének beszélő alanyának értelmiségi és urbánus önazonosításából („sacer clerus et plebs devota” = „papok, diákok és városnépek”), ezt Janus Pannonius, Garázda Péter és Megyericsei János, a Múzsákat Pannóniába költöztető nagy nemzedék diadalittas sírepigrammáiból.

4 Deákműveltség

A magyar olvasóközönség XV. századi megjelenése összefüggött a magyar hivatali értelmiség gyors felduzzadásával. A hivatalnokrétegnek a korszakot meghatározó szerepére Kardos Tibor mutatott rá elsőként Deákműveltség és magyar renaissance című tanulmányában, majd könyvében.[6] Gerézdi Rabán deákköltészetként jellemezte a korszak uralkodó világi lírai műfajait.[7] Zemplényi Ferenc a korszak magyar költészetét klerikusnak (liturgikusnak és vágánsnak) minősítette.[8] Őhozzájuk csatlakozik, aki a hiszterézisgörbét a deákosztály jelentőségének és létszámának gyors gyarapodásával magyarázza.

A magyarországi diákok külföldi egyetemjárását számos kiadvány dolgozta fel, Tonk Sándor és Tüskés Anna grafikonokat is közöl.[9] Összesített statisztikán Buda Borbála tanítványom dolgozik, belefoglalva lehetőség szerint a rövid életű hazai egyetemek adatait is. Máris elég világos, hogy a hiszterézisgörbe alsó kö- nyökpontja a XV. század elejére, talán a konstanzi zsinat idejére tehető.Most nem foglalkozom az irodalmi műveltséget hordozó olyan társadalmi rétegekkel, mint egyfelől a kiemelkedő irodalmi tevékenységükről nevezetes koldu- ló rendek, másfelől az éppenhogy vitatott irodalmi jelentőségű husziták, csupán jelzek néhány tisztázandó kérdést.

Szücs Jenő kutatásai alapján obszerváns ferencesek szolgáltatták a Dózsa-felkelés politikai eszméit.[10] Ennek ellentmond a Hunyadi-ház kötődése a szigorú regulájú rendhez. Az ellentmondás feloldása lehetne talán Jacques Le Goff Franciaországban bevált feltevése, amelyet Fügedi Erik Magyarországon csak a bányavárosok kivételével tudott visszaigazolni,[11] s amely szerint a kolduló rendek elterjedésével mérhető a városi/mezővárosi fejlődés, tehát ha bennük a korszerűsítés híveit láthatnók. Akkor viszont a Dózsa-felkelés alapjául szolgáló esz- merendszert is meg kellene vizsgálni abból a szempontból, hogy mennyi lehetett benne a prefeudális rajongás, mennyi a polgárias, a jogegyenlőség felé mutató kezdeményezés. Dózsa ceglédi hadparancsa nem kizárólag a parasztokhoz szólt, hanem Magyarország városainak, mezővárosainak és falvainak lakóihoz.[12] Az ellenséges vagy lelkesült utókor által parasztháborúnak bemutatott felkelés résztvevői között igenis ott volt a mezővárosi[13] és – például Dózsa alvezére, Száleresi Ambrus személyében[14] – a városi elem. Jó volna megérteni a mezővárosok és az eszmerendszerek összefüggését. Az ifjú Klaniczay Tibor (Friedrich Engels nyomán kialakított, Horváth János álláspontjával ellenkező) javaslata mezőváros és reformáció összekapcsolásáról sajnos nem kapta meg azt a bíráló figyelmet, amelyet megérdemelt volna.[15] A huszitizmus irodalmi kapcsolatairól is vajmi keveset tudunk, pedig ez ugyancsak városi, sőt egyetemi eredetű moz- galom volt. Az ideológiai irodalomtudomány – Kardos Tibor „népi humanizmus”-a[16] – évtizedekre megbénította a kérdés kutatását.

5 Levelek

A magyar nyelvű levelek között nem különböztetek meg missziliseket és ügyiratokat. (Ebben Hajnal Istvánt,[17] továbbá Hegedűs Attilát és Papp Lajost követem.[18]) A levél a magyar költészetnek ugyanolyan természetes hordozója, mint a kódex. Ezt az alábbi táblázat bizonyítja. A korai világi verses emlékeket aszerint csoportosítottam, hogy megőrzési helyük könyvtári egység-e (kódex-e) vagy levéltári. Az átmeneti csoportba azok a könyvbejegyzések kerültek, amelyek eredetileg nem tartoztak a könyv törzsanyagához, például a tollpróbák.

A magyar nyelvű levelezés hiszterézisgörbéjét a teljességet megvalósító csodálatos levelezéskiadásnak és előszavának hála[19] roppant könnyű megrajzolni (lásd a következő oldalon). Az alsó könyökpont természetesen a XVI. század negyedik évtizede. Az akkor elterjedő első magyar nyelvű nyomtatványok olyan olvasókö- zönségre vallanak, amely már igényelte a magyar betűket.

Érdemes a hiszterézisgörbe elejét finomabb bontásban is szemügyre venni, hogy fel tudjuk becsülni, mikor írhatták az első magyar levelet. A magyar olvasóközönség megszületése ugyanis nyilván ez utóbbival egyidejűleg következett be. Amint voltak a magyar szavakra vágyódó olvasók, már levelet is lehetett írni ne- kik. Mikor írhatták az elsőt?

Nehéz megmondani, hogy veszély idején mit menekítettek a régi magyarok, a könyveket-e vagy a levelesládát. Ha a hiszterézisgörbét balra folytatjuk, akkor – a könyvekhez hasonló 98–99%-os elveszési hányaddal számolva – azt az eredményt kapjuk, hogy az 1420-as évtizedben kezdődhetett a magyar nyelvű levelezés. 99%- os elveszési aránnyal számolva azt kell feltételeznünk, hogy az 1410 és 1419 közötti évtizedben egyetlenegy magyar levél íródott. Valaki írt egy levelet, de választ nem kapott rá. Ez a kalkulálási módszer eléggé hibatűrő. Ha például súlyosan alábecsültük volna a levelek elveszési arányát, és egy megmaradt levélre nem 100, hanem 200 elveszett jut – akkor is csak kb. 8 évet nyerünk. A XV. századból nem tudunk kijutni. Magyarul a XIV. században nem olvastak.

6 Könyvek

A kódexekkel aránylag egyszerű a dolgunk; a hiszterézisgörbe tökéletesen kirajzolódik. Szinte látjuk, amint a kolostori olvasóközönség telítésbe jut – a reformáció idejére, amikor a magyar nyelvű könyvnyomtatás is megkezdődik:

A magyar olvasóközönség születése a Kurcz-szabály értelmében egybeesik az első, teljes egészében magyar nyelvű könyv elkészültével. Ez bizonyára nem épp a legrégebbi fennmaradt magyar könyv: az 1440-es évekre keltezhető, kezünkben lévő Jókai-kódex – de bizonyára nem is sokkal régebbi annál. A levelezés alapján kirajzolódó, 1410–1420 körüli kezdő évszám éppenséggel a magyar könyvtörténet kezdőpontjául sem valószínűtlen.

A nyomtatványoknak a statisztikai vizsgálatba való bekapcsolása nehezebb. Az RMNY anyaga túlságosan mereven válik el az RMK III. anyagától. Ha egy magyar könyvkiadó úgy döntött, hogy a magyar piacra szánt szöveget nem itthon, hanem külföldön nyomtattatja ki, akkor az első csoportból máris átkerült a má- sodikba. Egyelőre nem sikerült megfelelő statisztikai modellt kidolgozni.

7 A XV. századi magyar költészet elveszett emlékei

7.1 Bújócska

A játék alapja egy gondolatkísérlet, amelyet szegedi tanítványaimmal a 1970–80-as években többször elvégeztünk. Lényege az, hogy képzeletben elveszítünk, mégpedig nyomtalanul, egy fontos irodalmi forrást: kódexet, unikum nyomtatványt, és megfigyeljük, milyen változásokat okoznánk irodalomtörténeti felfogá- sunkon. A képzeletbeli elveszítés nem napjainkban, hanem századokkal ezelőtt ment végbe: a könyvpéldány tökéletesen elpárolog a történelemből.

Az eredmény mindig tanulságos, és csaknem mindig meglepő. Egy ilyen képze-letbeli elveszítés nyomán hol egy remekműtől kell elbúcsúznunk, hol egy egész műfajtól, máskor meg az a döbbenetes, hogy nem történik semmi. Íme három példa.

Ha Szophoklész–Bornemisza Élektrájának egyetlen példánya nem marad fönn, nem tudnánk a darabról. Terjedelmes életművében Bornemisza maga sem említi. S nemcsak a művet, hanem kis híján a humanista tragédia egész műfaját kiirtanók e beavatkozással. Amíg Borsa Gedeon fel nem fedezte az Élektra párját, csupán egy kassai könyvkereskedő hagyatéki könyvjegyzékéből tudhattuk, hogy létezett egy magyar Euripidész-fordítás is.[20]

Ha viszont a Balassa-kódexet vagy a Fanchali Jób-kódexet veszítjük el, Balassi-képünk a mostanihoz hasonló maradna. Óriási veszteség ér, remekművekről kell lemondanunk – de a legjellegzetesebb művekről máshonnan is tudnánk, némelyiket más forrásból is ismernők.Huszár Gál 1560-as énekeskönyvét néhány évtizede fedezte fel szintén Borsa Gedeon. Ebben a korai, terjedelmes gyűjteményben – micsoda csalódás – egyetlen addig fölfedezetlen ének sem akadt. Ha gondolatban elveszítjük ezt az unikumot, verskincsünk darabszámra nem csökken.A játék jól ábrázolja, hogy melyik műfaj mennyire volt intézményesülve. A gyülekezeti ének intézményesültségi foka roppant magas volt a XVI. század második felében. Pár évtized múlva már a legszorosabb értelemben vett, pusztán irodalmi célú irodalom is intézményesül annyira, hogy Balassi világi lírája is több kéziratban maradjon fenn. A korai humanista tragédiafordítás műfajának sorsa sokkal kedvezőtlenebb volt.

7.2 A műfaji megszokások játéka

Ezt az ELTE doktori szemináriumában játszottuk. Azt vizsgáltuk, hogy idegen nyelvű irodalmi minták követése miként szokott lezajlani.

Régi megfigyelés, nemde, hogy hazai és idegen műfaji hagyományok összeütközéséből rendre az utóbbiak kerülnek ki vesztesen. Jean-François Ducis Hamletje (1770) a corneille-i kötelesség és szerelem egyensúlyán alapul. Livius Andronicus korai Odüsszeia-átdolgozása római, még nem időmértékes versformában készült. A Pataki Névtelen Enea Silvio Piccolomini De duobus amantibus című novelláját harmadoló 19-esekben fordította le magyarra, jól bevált históriás énekben, elterjedt versformában. Nálunk magyaroknál Szenci Molnár Albert előtt az irodalmi átvételek mindig az átvevő szempontjai szerint történtek.

Feltéve, hogy az átvevőnek voltak szempontjai. Feltéve, hogy az átvevő hoszszú írásbeli művelődési kincs birtokában volt.

Benyomásom szerint Horváth Jánosnak és Császár Elemérnek igaza volt:[21] a kora reneszánsz verselésben külföldi minták követése volt jellemző. Ugyanez jellemezte a tágabb műfaji rendszert is. Szemben a XVI. század második felével, itt nemigen látszik olyan, már korábban is megvolt magyar hagyomány, amely a külföldi mintákat önmagához hasonította volna. Ez azt jelenti, hogy a műfaji megszokás kismérvű volt, az irodalmi termelés vékony.Most pedig vessünk egy pillantást előre. Arra, hogy mekkora hagyomány alakult ki magában a kora reneszánszban. Nézzük meg, a kora reneszánsznak, a Mohács előtti időnek melyik műfaja milyen mértékben folytatódott a reneszánsz második korszakában, a XVI. század maradék háromnegyedében. Aminek nagy hagyománya alakult ki, az azelőtt is erős lehetett.

7.3 Egyházi költészet

A hagiografikus epika továbbélésének kérdésével (Katalin-legenda) nem érdemes foglalkozni; a reformáció hatása miatt a mérés önbecsapás lenne. A német hatást mutató[22] varázsigék továbbörökítésében az Ördögi kísértetek megbélyegző példatára kedvező szerepet játszott, de a reformáció ennek a műfajnak sem kedvezett. Az egyházi költészet más műfajú emlékeit viszont eléggé megőrizte a közvetlen utókor.

Ez roppant meglepő. Épp az egyházi költészet területén feltételeznők a legnagyobb pusztítást. A reformáció irodalmi újítása elsősorban ezt a területet érintette. Emlékezzünk Ecsedi Báthory István végrendeletére a hagyatékában volt pergamenkódexekről, amelyeket széthasogatva könyvkötő anyagnak szánt. Vára- kozásunkkal szemben a pusztulás viszonylag alacsony fokú. A verses műfajok (himnuszok, szekvenciák, liturgiafüggetlen énekek, ún. cantiók) megmaradása a katolikusoknál a tridenti zsinat határozatainak magyarországi érvényesítéséig természetes volt, a teológiailag nem túl érzékeny szövegek esetében még a protestantizmus is – különösen a korai Huszár Gál-énekeskönyv, de a későbbi kiadás, illetve Bornemiszáé is – megőrizte némelyiket, olykor ugyanazokat, mint a katolikus Telegdi Miklós. A legszebb lírai vers, Vásárhelyi András Mária-éneke öt különböző XVII. századi nyomtatványban jelent meg.

A szövegek valószínűtlenül nagymérvű túlélése a Kurcz-szabállyal magyarázható. A XV. századi kolostorokban, később vonzáskörükben kialakult az a ma- gyar olvasóközönség, amely a vallási irodalomra igényt tartott. Legtöbbjük felekezeti iránya a reformációval gyökeres fordulatot vett, ám mint olvasóközönség, mint értelmezői közösség mégiscsak azonos maradt önmagával, továbbvitte műveltségét, műfaji várakozásait, megszokásait. Jellemző, hogy a XVI–XVII. században a hagyományos latin liturgikus anyagot – köztük énekeket – nemcsak az evangélikusok, hanem még a reformátusok is lefordították anyanyelvre. A XV. században kialakult hagyomány roppant erősnek bizonyult, és megmaradt. Sőt, nagyon vékony szálon a hitújításon át nem esett hivatásos katolikus olvasóközön- ség (a női és férfi szerzetesség) folytonossága is fennállt végig a XVI. században.

Merőben más a helyzet az egészében vágáns jellegű világi irodalommal.

A vágáns Zemplényi szava (Kardos és Gerézdi deákot mondana) az egyházi vagy világi hivatalnok (klerikus) megjelölésére. A fogalom az ehhez a társadalmi osztályhoz tartozó költői műfajokat jelöli ki. A középkor, az európai irodalmakban különös zárványként, marxista irodalomtörténeti korszak, amikor az irodalmi műfajokat – sőt tulajdonképpen a korszak minden művelődéstörténeti tüneményét – pontos osztályhelyzet jellemzi. Olykor, mint a pastourelle esetében, a műfaj nem is egyéb, mint meghatározott osztályokhoz tartozó személyek párbeszéde. Az osztály a műfajé, nem a szerzőé: a legudvaribb költők közül Marcabru kályhafűtő fia volt, Chrétien de Troyes pedig polgár, talán kikeresztelkedett zsidó.

Nézzük a leltárt.

7.4 Vágáns politikai líra

Szövegszerűen szinte semmi nem élt tovább; igaz, a Szent László-ének ismertsége egy ideig megmaradt. A politikai ének műfajából (aminő még a Néhai való jó Mátyás király, Apáti Ferenc Cantilenája) viszont valamit megőriztek. A politikai búcsúénekek (Bornemisza: Siralmas énnékem tetűled megváltom, Balassi: Óh, én édes hazám, te jó Magyarország) hasonlóak. Még az ódaszerű Vitézek, mi lehet is rokona a trubadúr sirventésnek és a Szent László-éneknek. A nagyúr szolgálatában szerzett deák-énektípusból az önmagát megalázó hegedős éneke lett, s bekerült a mindenki költészetébe, a populáris regiszterbe.

7.5 Vágáns szerelmi líra

A kora reneszánsz korából három emlék tartozik ide, kettő közülük német környezetből való: a Soproni töredék és a Körmöcbányai táncdaltöredék (amelyet Ludányi Mária egyenesen német szerzőnek tulajdonít[23]). Az Orvostörténeti Könyvtár táncdaltöredékének eredetéről semmit nem tudunk. Vágáns jellegét a Cambridge-i Daloskönyv madárkatalógusával közös kezdete bizonyítja.

Három töredék esetében – amikor oly sok minden bizonytalan – nehéz közös formai jegyeket megállapítani. Mégis kétségtelenül közös bennük néhány dolog. Először is a virágszimbolika.

Másodszor, hogy a háromból legalább kettő, az Öltöznek be…, illetve a Körmöcbányai refrénes, de a kétsoros Soproni töredékkel kapcsolatban sem tagadható ez a lehetőség. Vannak, akik úgy érzik, hogy a feljegyzett két sor éppen refrénje lehetett az elveszett éneknek:


Virág, tudjad, tőled el kell mennem,
És te éretted kell gyászba ölteznem.
Ha így volt, akkor közös vonás az is, hogy mindháromban a refrén tartalmazza a virág szót.

Kettejükben közös, hogy a refrén indulatszót vagy saját képzésű szót tartalmaz: haja-haja, illetve hehéheahó. Mint Walther von der Vogelweide híres női dalában a tandaradei (Babits: ejhajahujj), vagy a Carmina Burana egyik virágszimbolikával gazdag dalában az eia (Floret silva nobilis).

A háromból kettő bizonyára inkább északias-germános ütemszámláló, nem délies-újlatinos szótagszámláló verselésű. (Az Orvostörténeti Könyvtár töredéke egyetlen teljes sort sem tartalmaz.)

A háromból legalább kettő táncdal, legalább egy valószínűleg női dal.

E szövegekből a későbbi évtizedek semmit nem őriznek meg, de a műfaji megszokások fennmaradtak. Valószínűleg ezekhez hasonlók lehettek azok a dalocskák, amelyeknek éneklését Melius Juhász Péter Debrecenben megtiltotta: a Péter férjem, Az aggnőnek s az aggebnek, annak mind egy ára, a Zöldvári ének. Ezekből is legalább egy női dal volt, és bizonyára voltak köztük táncdalok (talán mindhárom az volt). A későbbi évtizedek „virágének” szava is a vágáns szerelmi líra virágszimbolikájának, esetleg a virágrefrénnek emléke lehet.

Ami megváltozott: az, hogy a világi értelmiségi környezetből eredő vágáns szerelmi líra szétterjedt, lecsúszott a populáris regiszterbe, abba a versanyagba, amelyet mindenki ismer, és mulatozáskor rangra és műveltségre való tekintet nélkül, célszerűen felhasznál.

7.6 Históriás vers kontra históriás ének

A Szabács viadala nem folytatódik a XVI. századi históriás ének hagyományában. Ha szerzője csakugyan külföldi – német – mintákat követett, ha művén tényleg nem látszanak magyar epikus hagyomány nyomai, akkor lehetséges, hogy ezek a hagyományok nem voltak nagyon erősek és, hogy a históriás ének előzményei nem húzódnak át a XV. századra. Galeotto Marzio szerint a Mátyás-kori magyarok is mondtak történeti és tudósító énekeket, de azok merőben mások lehettek, mint Tinódi vagy Ilosvai művei. Talán formailag a Szabácsra hasonlított némelyikük, ahogy az a német nyelvű tudósító versezet is, amelyet Galeotto (XXIII) szerint költője személyesen adott elő Mátyás udvarában.

Létezett-e vajon olyan népibb históriás ének is, amely ahhoz a bizonyos, tisztán szóbeli, parallelisztikus szerkesztésű műfajhoz tartozott volna, amely egyáltalán nem maradt fönn, és amely annyira hiányzott Aranynak, amikor félbehagyta a hun epikai sorozatot? Nekem, mondta, ha építkezem, tégla kell s mész. Tégla – értelmezhetjük –, vagyis az orális epikában kezelhetővé koptatott elemek. Mész – költői műveletek, amelyeket az írástudatlan énekmondók hagyományoznak nemzedékről nemzedékre. Ilyesféle műveleteket én tártam fel a XVI. századi magyar históriás énekek versmondattanában és a Cantio de militibus pulchra permutációs technikájában – de európai összehasonlítás alapján most már úgy látom, hogy ugyanazok a sormetszet körüli inverziók, amelyeket Gyomlay Gyula, Fajcsek Magda, Horváth János és jómagam ismertettünk, ugyanígy megvannak a középkori és kora újkori európai költészetekben is. Általános például az a versbeli mondatképlet, amit Lehr Albert nyomán Horváth János „közölés”-nek nevezett.

Lehetséges, hogy a XVI. századi históriás ének alapjában elég új műfaj, amely elsősorban nem a szóbeliség hagyományait őrzi, hanem a vágáns költészetét, aminő a kolofón és az akrosztichon.

Bognár Péter tanítványom versformakutatásai ezt a benyomást erősítik.[24] Jelentőséget tulajdonít annak, hogy a históriás énekek jellemző sorfajai aránylag későn jelentek meg a magyar irodalomban. A históriás és tudósító ének uralkodó verssorait, a 11-est (5+6-os osztással) és a felező 12-est, tehát a XVI. századi versformakincs leggyakoribb képleteit egyaránt humanista metrikus dallamokra, közelebbről Petrus Tritonius XVI. század eleji dallamaira vezeti vissza, amelyek a magyar iskolákban is viszonylag korán megjelentek – de természetesen már a könyvnyomtatás korában.

Lehet tehát, hogy a XVI. századi históriás ének nem nagyon régies műfaj, hanem korának német tudósító epikáját követi. Zemplényi Ferenc ilyesféleképp vélekedett, legújabban pedig Seláf Levente támasztja alá egy sajtó alatt levő tanulmányában ezt az eredetet.

Harmonizál ezzel az elképzeléssel Varjas Béla Tinódi-képe. Ő azt hangsúlyozta, hogy Tinódi szóbelisége merőben másodlagos szóbeliség, amely józan számításon alapult, annak tekintetbe vételén, hogy olvasni aránylag kevesen tudtak, de füle mindenkinek volt.

7.7 A hapaxok

A Szabács viadala különleges eset, annyira az, hogy sokan máig hamisítványnak tartják. Hagyománytalanságát most azzal magyarázzuk, hogy külföldi hagyo- mánykincsbe illeszkedik bele verselése, műfaja, a papíron való elrendezése. Ez az első világi epikus versünk.

Az első világi lírai vers épp ily különleges: a kétnyelvű Szent László-ének szintén nemigen illeszkedik bele a magyar hagyományba. Széles körben ismerték, de nem folytatták. A kétnyelvű himnuszszerzés külföldi szokás lehetett. (Bár a Puer natus in Betlehem eredetijét és magyar fordítását Huszár Gál [1560, K7v] hasonlóan, versszakonkénti bontásban együtt közli.)

Nemcsak a Szabács hapax legomenon, hanem valamelyest a kétnyelvű Szent László-ének is. Világi költészetünk legkorábbi darabjai. Általánosan kimondható, hogy régi világi emlékeink kevéssé illeszkednek a későbbi korszak műfaji rendszerébe, irodalmi megszokásaiba. A Szabács és a Szent László-ének furcsasága mintha törvényszerű lenne. Mi e törvényszerűség magyarázata?

7.8 Mi miért maradt fönn? Mi miért nem?

Láttuk: a kora reneszánsz irodalom magyar nyelvű termékei műtípusonként különböző valószínűséggel maradnak fönn. A különbségek fokozatiak, és a Kurcz-szabályt követik.

A kora reneszánsz irodalmat kisebb-nagyobb értelmezői közösségek kialakulása jellemezte.

Ezek között egyetlenegy volt igazán nagy: az egyház. Az egyházszakadás után az értelmezői közösség fennmaradt, és megőrizte az egyházias költészetet mind egyes emlékeiben, mind a hozzájuk tapadó megszokásokban, műfaji rendszerben.

A világi – vágáns jellegű, a hivatalnokréteg bővülésével párhuzamosan kialakuló – irodalomban csak kicsiny, egymással nem vagy alig érintkező értelmezői közösségeket feltételezhetünk. Tagjai között aránylag sokan lehettek német anyanyelvűek. (A XV. század egyik nagy nyelvtörténeti eseménye, a határozott névelő kialakulása ugyanúgy német hatásra történhetett, mint száz évvel ezelőtt az egy szerepbővülése.)

A vágáns politikai líra emlékei közül a Szent László-ének nem azonnal hullott ki az emlékezetből a XVI. században, de szövegét egyre kevésbé használták. A műfaj többi szövege egyáltalán nem bukkan fel. A műfaj viszont – átalakulva – megmaradt.

A vágáns szerelmi líra szövegemlékei közül egyetlenegynek a használatát sem tudjuk bizonyítani. A műfaj viszont – átalakulva – megmaradt.

Az írott és mondott históriás (történelmi vagy tudósító) vers emlékei elvesztek, műfaja is teljes újjászervezésen ment át a XVI. század első harmadában.

Mindez azt bizonyítja, hogy az irodalmárkodó deákréteg roppant vékony volt, olvasóközönséggé nemigen egyesült, hagyományt alig teremtett.

A legkorábbi réteg, az 1470–1480-as évek világi költészete: két hapax. Egyikük sem magyar hagyományt folytat, hanem teljes mértékben külföldi mintát követ, főleg németet.

Ebből az a feltevésszerű szabály következik, hogy mennél mélyebbre ásunk a XV. századi magyar világi irodalomban, annál váratlanabb, színesebb, európaibb, a későbbi hagyomány alapján nem is sejthető emlékekre bukkanunk, de – természetesen – egyre kisebb számban. Ebből a nagyon korai, akár a Zsigmond-korig visszamenő magyar világi anyagból nem zárhatjuk ki semelyik műfaj esetleges megvoltát sem. A kegyes szó (lölki kegyöse, Nyt, 10,83) története alapján az udvari szerelmi műfajokét sem.[25]

8 Hivatkozások

  1. Horváth Iván, Balassi költészete történeti poétikai megközelítésben, Bp., Akadémiai, 1982, 260.
  2. John Monfasani, A reneszánsz mint a középkor betetőző szakasza, ford. Dobozy Nóra, Helikon, 55(2009), 183–200.
  3. Kurcz Ágnes, Lovagi kultúra Magyarországon a 13–14. században, Bp., Akadémiai, 1988, 228 passim.
  4. „Látjátok feleim...”: Magyar nyelvemlékek, szerk. MaDas Edit, Bp., OSZK, 2009.
  5. Tarnai Andor, „A magyar nyelvet írni kezdik”: Irodalmi gondolkodás a középkori Magyarországon, Bp., Akadémiai, 1984, 229 sqq.
  6. Kardos Tibor, Középkori kultura, középkori költészet: A magyar irodalom keletkezése, Bp., Magyar Történelmi Társulat, 1941.
  7. Gerézdi Rabán, A magyar világi líra kezdetei, Bp., Akadémiai, 1962.
  8. Zemplényi Ferenc, Az európai udvari kultúra és a magyar irodalom, Bp., Universitas, 1998 (Historia Litteraria, 4).
  9. Tonk Sándor, Erdélyiek egyetemjárása a középkorban, Bukarest, Kriterion, 1979; Tüskés Anna, Magyarországi diákok a bécsi egyetemen, 1365–1526, Bp., Eötvös Loránd Tudományegyetem Levéltára, 2008.
  10. Szücs Jenő, Nemzet és történelem, Bp., Gondolat, 1974, 631 passim.
  11. Fügedi Erik, Kolduló barátok, polgárok, nemesek, Bp., Magvető, 1981, 88.
  12. Szücs, i. m., 645.
  13. Uo., 665.
  14. Hóman Bálint, Szekfü Gyula, Magyar történet, Bp., Magyar Királyi Egyetemi Nyomda, 1928, II, 587.
  15. Mezőváros, reformáció és irodalom (16–18. század), szerk. Szabó András, Bp., Universitas, 2005 (Historia Litteraria, 18).
  16. Kardos Tibor, A magyarországi humanizmus kora, Bp., Akadémiai, 1955.
  17. Hajnal István, Írásoktatás a középkori egyetemeken, Bp., Gondolat, 2008, 234–237.
  18. Középkori leveleink 1541-ig, szerk. Hegedűs Attila, Papp Lajos, Bp., Tankönyvkiadó, 1991.
  19. Uo.
  20. Borsa Gedeon, Euripidész magyar fordításának 16. századi kiadása, MKsz, 114(1998), 44–48. [1]
  21. Horváth János, A középkori magyar vers ritmusa, Berlin, Ludwig Voggenreiter Verlag, 1928; Csázár Elemér, A középkori magyar vers ritmusa, Bp., Pallas, 1929 (Irodalomtörténeti füzetek, 35).
  22. Horváth Iván, A vers, Bp., Gondolat, 1991, 176–179.
  23. Ludányi Mária, A „Supra aggnő” forrásvidéke” = Klaniczay-emlékkönyv, szerk. Jankovics József, Bp., Balassi, 1994, 136–142.
  24. Bognár Péter, The Origin of the Hungarian Dodecasyllable (Hypothesis) = Formes strophiques simples – Simple Strophic Patterns, eds. Levente Seláf, Patrizia Noel Aziz Hanna, Joost van Driel, Bp., Akadémiai, 2010, 235–248.
  25. Horváth Iván, Egy vita elhárítása, ItK, 91–92(1987–1988), 664.