Tizennyolcadik
azon nótára
kiben örül, hogy megszabadult a szerelemtől

1 Szabadsága vagyon már én szegény fejemnek,
2 Szerelemtől nincsen bántása én lelkemnek,
3 Vagyok békességes, én elmém is csendes,1 nincs gyötrelme lelkemnek.2

4 Megszabadult rabhoz hasonló állapotom,
5 Mint szinte annak, nekem sem volt szabadságom;3
6 En nagy szerelemben,4 mint gonosz tömlöcben, éjjel-nappal volt gondom.

7 Szabadon örülök5 minden mulatságoknak,
8 Búsultát sem gyakran látják vidám orcámnak,
9 Azért, mert köteles, nem vagyok szerelmes, senki ékes voltának.

10 Örülök, röpülök, nem különben, mint karul,
11 Kinek sárga lába lábszíjakbul szabadul,
12 Nem kesereg lelkem, mert megmenekedtem szerelem béklyójábul.

13 Kell immár énnekem csak jó ló, hamar agár,
14 Ifjak társasága, éles szablya,7 jó madár,
15 Vitézek közt8 ülvén kedvem ellen sincsen jó borral teli pohár.

16 Kegyesek, szép szüzek, reám bár úgy nézzenek,
17 Valamint akarják, azzal mind egyet érnek;
18 Mert sem szerelmekkel, sem gonosz kedvükkel többé vízre nem visznek.

19 Vehetnek ifjak, vének példát én rólam,
20 Én nagy szerelmemben mennyi nyavalyát láttam:
21 Néha mint örültem, néha kesergettem, mint nyughatatlankodtam.

22 Óvja -- en,10 a tanács -- szerelemtől meg magát
23 Minden, ki kívánja életének nyugalmát,
24 Mert ki azt követi, higgyed, kínját érzi, veszi gonosz jutalmát.

25 Szerzém e nyolc verset víg és szabad elmével,
26 Gyűlésbe indulván jóruhás legényekkel,
27 Hozzám hasonlókkal, vitéz ifjakkal, nem kehegő vénekkel.