1 Siralmas nekem idegen földen már megnyomorodnom,
2 Szívem meghervadt nagy bánat miatt, nincs már hova fognom.
3 Laktam földemről, szép szerelmemről mikor gondolkodom,
4 Jutván eszemben, ott én mint éltem, könnyeimet hullatom.
5 Mint az szarvasfi anyja után rí, ha tőle eltévedt,
6 Szívem úgy hal, vész, halálra már kész, hogy oda nem mehet.
7 Már ha nem látom, bár csak hallanom adná Isten őtet,
8 Ki velem együtt sok szerelmet tűrt, vennék mégis kedvet;
9 De igen ritkán és bizonytalan hírt felőle hallok,
10 Akkor sem merem2 őtet kérdeznem, mint rab, csak hallgatok:
11 Ki miatt kedvem szintén oly nekem, mint nap az esőben,
12 Vagy mint a zöld ág, ki hamar elagg téli rút időben.
13 Vagyok már szinte3 özvegy gerlice, szomorú én éltem,
14 Nem kell aranylánc, sem pedig víg tánc, nincs semmihez kedvem.
15 Felejtett árván4 itt, mint pusztában csak remete módra
16 Tengek, nem élek, lenni sem lélek, mert jutottam búra.
17 Ti mezők, hegyek, berkek, szép völgyek, kiben gyakran jártam,5
18 Szép szelíd vadat, hangos madarat ott hallottam, láttam,
19 Isten hozzátok, s adja, rajtatok az avagy örvendjen,6
20 Aki engemet akkor szeretett,7 mostan se feledjen!