Negyvenkilencedik
Sokféle dolgokhoz hasonlítja magát és a szerelmet
ezt jobb részint németből fordította meg1
a Már szintén az idő nótájára

1 Ha ki akar látni két eleven kutat,
2 Kik ő forrásukból szüntelen kifolynak,
3 Nézze két szememet, kik mindenkor sírnak.

4 Az én szerelmesem háládatlanságán,2
5 Szívem gyulladásán, szörnyű kínján, búján
6 Sok könnyet hullatnak, csaknem kiapadván.

7 Ha ki akar látni olthatatlan szenet,
8 Nézze az én véghetetlen szerelmemet,3
9 Ki4 mint Pokol tüze, örökké csak éget.5

10 Noha lángját ennek senki nem6 láthatja,
11 De azért lelkemet fogyatton fogyatja,
12 Soha semmi bennem már meg nem olthatja.

13 Ha ki akar látni szörnyű mély sebeket,
14 Nézze szerelemtől7 sebesült szívemet,
15 S ottan megismeri, mint gyötör engemet.

16 Ha ki akar látni egy nyomorult lelket,
17 Nézze az én árva keserves fejemet,
18 Kit szerelem8 tüze csaknem hamuvá tett.

19 Ég olthatatlanul buzgó szerelembe’,9
20 Bízik csak egyedül egy vidám kegyesbe’,10
21 Kinek ajánlotta életét kezébe.

22 Ha ki e kínokat akarja megtudni,
23 Ily kegyetlenképpen hogy bennem ki szerzi,
24 Életemnél lelkem azt inkább szereti.11

25 Igaz szerelmemért de lám, mennyi kínt ád,
26 Ha szolgálatomért egyszer jó szemmel lát,
27 Ahelyett viszontag érzem ezer kínját.

28 Hűvös forrás felett serkenvén álmomból,
29 Fordítám magyarul vidám Juliáról,
30 Mikor lelkem fűlne szerelme lángjától.