1 Eredj, édes gyűrűm, majd jutsz asszonyodhoz,
2 Ki viszen tégedet csókolni szájához;
3 Ó, hogy nekem ahhoz,
4 Nem szabad most mennem én vigasztalómhoz!
5 Mondd szolgálatomat őneki én szómmal,
6 Kérjed, emlékezzék valaha felőlem,
7 Ne felejtsen engem;1
8 Lám, csak benne vagyon én gyönyörűségem!
09 Mint te2 borítva vagy fekete zománcban,
10 Így szívem is érte3 öltözött most gyászban,
11 Búskodik magában,
12 Hogy nem részesülhet ő nyájasságában.
13 Mint hogy te ékes vagy szép drága gyémánttal,
14 Így ő is mentől szebb kedves szép szavával,
15 Maga tartásával,
16 Engemet felgerjeszt rózsa orcájával.
17 Mint hogy gyémánt drágább és szebb minden kőnél,
18 Így ő is mentől szebb minden szép szüzeknél,5
19 Szerelmes mindennél,
20 Egyéb szép személy is ő példájával él.
21 Járásban, ruhában csak őtet szemlélik,
22 Módjában asszonyok, lányok7 őtet nézik,
23 Formáját követik,
24 Beszédét, erkölcsét mindenek kedvelik.
25 E gyémánt mint fénylik, élete oly tiszta,
26 Alázatos lévén, vagyon bátorsága,
27 Mert bűn nem furdalja,
28 Fehér ruhájában, mint szép fehér páva.
29 Természetében is gyémánthoz hasonló,
30 Mint acéllal gyémánt hogy meg nem rontható,9
31 Így ő sem hajlandó,
32 Tökéletes szívű, igen igazmondó.
33 Tudja e világnak minden álnokságát,
34 Nem hiheti senki hízelkedő szavát,
35 Igen óvja magát,
36 Vagyon okossága, jól rendeli dolgát.
37 Ezt megmondván neki, utolszor kérd erre,
38 Hogy miként a gyűrűt foglalták jól össze,
39 Nincsen sehol vége,
40 Legyen így vég nélkül énhozzám szerelme.
41 Foglaljon engemet szintén úgy magához,
42 Miképpen e gyűrűt foglalták gyémánthoz,
43 Ne hajoljon máshoz,
44 Legyen igaz hozzám, mint hű szolgájához.