Marullus: A lányok hűtlensége

1) A Morellus-(hegy) erdei nem csak a vadaknak ismerősek, hanem nekem is, de már szinte jobban, mint nekik, mint a vadállatok ott született (őshonos) kölykeinek. 2) S te, Rimaggio, nemegyszer megáradtál a szenvedő sírásától, melyből a styxi örvénybe tetszett minket meríteni az isteneknek és Cnidos hatalmas úrnőjének. 3) Ti, nap és szelek, és, ó, fájdalom, a kölcsönös lángolást egykor jól ismerő csillagok, legyetek jelen a vég idején, és adjatok erőt, ha megérdemlem, az utolsó panaszokhoz. 4) Mert mire szolgálnak ettőlfogva a forró ajkaknak a legutoljára kimondott szavak? ha már egyszer meg kell halni, miért ne lakassuk jól a lángoló szívet a végső haraggal? 5) Nem dühöng így a széles kemencébe zárt tüzes erő, vagy a villámló tűz, mikor az Auster és a felhős Caurus gomolyítja az ég felhőit. 6) Ez, ez a hűség, ezt érdemelte a lángolásom? mit kínlódunk még mi szerencsétlenek, túl a reményen? hiába áhítjuk mi szerelmesek, hogy kiérdemeljük, amire vágyunk? 7) Vajon ki vadászna hiábavalóbban csalóka hálókkal a levegőben az ürességre vagy a napfényre csukott ablakokkal, annál, aki a lányok szívére érdemekkel pályázna? 8) Kegyetlen fajta: őket sem a szerelem nem indítja meg, sem a könyörgések, ők maguk pedig csalfa szívükkel a férfiak könnyeinek örülnek, mint harmatnak a tücskök. 9) Tehát, míg a szívből hiábavaló sóhaj és a görbe lantnak akármiféle hangja (fakad), a káoszt fogom kérni és a hűtlenséget nem felejtő, bosszúálló nővéreket. 10) Mégis, jaj, mit kérek én esztelen? vagy kinek? valljuk be, méltó volna rá, hogy csúnyán pusztuljon el. De én magam nem vagyok méltó rá, aki épp az imént kértem ezt a szerelmemre. 11) Éppen hogy éljen inkább, és minket most is érezzen barátjának a kegyetlen: és tettét az erénnyel és a mi hűségünkről egyesítse, és történjék kölcsönös vallomás. 12) Én magam pedig, ki nem feledem a hosszú hűtlenséget, legyek végre szabad az egyenlőtlen bilincsektől, és teljesítsem fogadalmam a hatalmas Iustitiának és a Nemesisnek.